Minden sízőtől tudása legjavát várja a Magyar Sí Szövetség elnöke a csütörtökön kezdődő lausanne-i téli ifjúsági olimpián. Miklós Edit szerint fiataljaink olyan tapasztalatokat szerezhetnek ezen a multisport eseményen, melyek a későbbi világversenyeiken sikeres szerepléshez segíthetik őket.
h i r d e t é s
Január 9-22. között a svájci Lausanne-ban rendezik a III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat, melyen 1880 fiatal (15-18 éves) sportoló vesz részt, akik kvalifikációs rendszer alapján vívták ki az indulás jogát.A Magyar Sí Szövetség öt versenyzőt indíthat a játékokon. Elsőként két alpesi sízőnk áll rajthoz pénteken szuperóriás-műlesiklásban: Tóth Zita, aki a tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon műlesiklásban a 9. helyen végzett, valamint a nemzetközi serdülő versenyeken több alkalommal is dobogós helyezést szerző Trunk Tamás.
Trunk Tamás
Az ifi olimpián induló fiataljaink elé nem állítottunk elérhetetlen célokat. Összességében azt várjuk tőlük, hogy mindenki a legjobbját nyújtsa. Mindannyian tudják, hogy ez egy nagy lehetőség a tapasztalatszerzésre, melyet a későbbi pályafutásuk során kamatoztathatnak” - mondta Miklós Edit, a Magyar Sí Szövetség elnöke.
Molnár Flórián
Versenyzőink a III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon:
Tóth Zita - alpesi sí: műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuperóriás-műlesiklás, alpesi kombináció, parallel vegyes csapat
Trunk Tamás - alpesi sí: műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuperóriás-műlesiklás, alpesi kombináció, parallel vegyes csapat
Kocsik Eszter - sífutás: sprint, klasszik és cross
Molnár Flórián - síugrás: normál sánc, egyéni
HoqueIsbat Áron - szabad síelés: sí cross
Az ifjúsági olimpia programja
itt érhető el.