Schladming (Planai) kinyitott! Az első nap képei

2012.10.31. Bata Attila

Schladming (Planai) kinyitott! Az első nap képei A korábbi évek szokásainak megfelelően az idén is nagyon korán, már október végén lehetett síelni az ausztriai Schladminghoz tartozó Planai síterepén. A frissen jött havazásnak és a hóágyúknak köszönhetően egy kisebb szakaszt nyitottak meg az alig 100 nap múlva sorra kerülő világbajnokság síterepén.
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
Október 30-án jelenthette ki büszkén magáról Planai, hogy az alpesi térség első nem gleccser síterepe, amely az idei szezonra megnyitotta a kapuit. Az elmúlt napokban nem csak a legmagasabb részeken, hanem a falu szintjén is havazott. A frissen jött hónak besegítettek a hóágyúk is, így az „őszi síeléshez” szokatlanul jónak mondható, 35 centiméteres, rakrakolt réteggel vághatnak neki a síelők. Az üzemeltetők szerint ez a szakasz vélhetően már a szezon végéig ki fog tartani.

A következő napokban egy napijegy 33 euróba (diák 23,50 – gyermek 14 euró) kerül, a félnapos jegy pedig 25 euró (diák 19 – gyermek 11 euró).

    Üzemelő liftek:
  • 8er Sesselbahn Märchenwiese
  • Burgstallalmlift
  • Lärchkogelbahn
  • Planai-Seilbahn (csütörtöktől vasárnapig). Már a völgyállomástól közlekedik.
  • Fritz Blitz
    Üzemelő pályák:
  • 3 FIS Abfahrt – a felső rész a középső liftállomásig
  • 3a Startstrecke WM-Abfahrt
  • 7 Märchenwiesenabfahrt
  • 7a Planaihof-Märchenwiese
  • 9a Burgstallalmabfahrt
  • 12 Die Schönfahrerpiste
    Üzemelő hütték:
  • Planaihof
  • Almrausch
  • Lärchkogelhütte
KOMMENTEK
toci | 2012.10.31. 23:05
supercool! :)

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Glösalm
Igazi alpesi meseházikó a Dachstein gleccser lábánál 1.500 méteres magasságban. 3 db modern apartmanja összesen 11 fő részére kínál szállást, büféreggeli is kérhető. Á la carte vendéglő is működik a szálláshelyen.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Pension Tilly csillagcsillagcsillag
Családi panzió felújított 1-4 ágyas szobákkal, az Enns folyó völgyében, Tauplitz és a Schladming Sírégió között kb. félúton. Szolgáltatásai: reggeli, vacsora, szauna, ingyenes parkoló, ingyenes Wifi, nyáron kerti medence.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Die Seitenalm csillagcsillagcsillagcsillag
Igazi családi hotel számos családbarát szolgáltatással, saját tanulópályával, egész napos gyermekfelügyelettel, nagy fedett játszóvilággal, wellnessrészleggel és alkoholmentes all inclusive ellátással. Ideális választás a kisgyermekes síelő családok számára.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
SÍTÁBOROK 2026/2027
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZÁLLÁSAKCIÓK 2026/2027
INGYENES TANÁCSADÁS
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
Havazás Előrejelzés