Reiteralm 1 millió eurót költött sípályáira

2008.11.29. Stánicz Balázs

Reiteralm 1 millió eurót költött sípályáira Reiteralm az idén elsősorban a sípályákra koncentrált. Új lejtő nem lesz, de a meglévőket annál szebbé varázsolták; több helyütt jelentősen szélesítették a pályákat, így novembertől nagyobb pálya felületen síelhetünk. A korai hónak köszönhetően már minden lift üzemel!
A tartomány legnagyobb kapacitással bíró kabinos felvonóját már néhány éve megépítették, most a pályák következnek.

Az idei szezonra némileg átszabják a pályákat, azok vonalvezetését, illetve több helyütt szélesítik a lejtőket. Továbbá fejlesztik a hóágyúrendszert, méghozzá annak is a teljesítményét igyekeznek növelni, tehát rövidebb idő alatt még több havat tudnak produkálni. A fejlesztések előreláthatólag egy millió euróba fognak kerülni.

Először is a hatüléses Gasselhöhe melletti pályákat szélesítik, így magát a Gasselhöhe lejtőt egészen a kereszteződésig és a Muldenlift irányában a 3a feketepályát is kiszélesítik. Utóbbira már igencsak ráfért, hiszen helyenként valóban keskenynek bizonyult, különösen a hétvégi napokon

A völgy felé kanyargó 1a sípályát szintén szélesebbre szabják, elsősorban a Lechner-i rész felett. A megnövekedett pályafelülethez új ratrak is szükségeltetik, így egy modern darabbal gazdagodik az immáron nyolcfős flotta.
KOMMENTEK

Szállástippek
Bachseitenhof Panzió
1.200 m magasan az erdő szélén fekvő 12 szobás, panorámás panzió. A legközelebbi sílift (Fageralm) 4,5 km-re található, de kocsival a Ski Amadé sírégió számos síterepe elérhető. A síelés után finn- és infraszauna, ezen kívül internet, ingyenes parkolás várja a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alpenchalets Reiteralm
120 m2-es wellness faházak maximum 10 fő részére közvetlenül Reiteralm sípályáinál, a Schladming 4 hegy sípálya rendszerében. Minden ház 4 db hálószobával, nagy nappalival, több fürdőszobával és egyedi wellness szolgáltatásokkal kényezteti vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bergresort Hauser Kaibling
Luxus színvonalú hütték a Schladming 4 hegy sícentrumban, Hauser Kaibling sípályái mellett. A max. 10 fős hütték mindegyike szaunával, valamint kültéri jacuzzival felszerelt!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek