Menü ≡

Shiffrin őrület: 40 perc alatt elkeltek a jegyek!

2017.11.24. | Szerző: Bata Attila
Az amerikai Mikaela Shiffrin fiatal kora ellenére már mindent megnyert a síelésben, amit lehet. Eddig sokan azt hittük, hogy az amerikai síelők Európában sokkal népszerűbbek, mint hazájukban. A hétvégi verseny erre rácáfol. 30 ezren vettek jegyet, hogy Shiffrint láthassák versenyezni.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
Killington egy 811 lakosú település az USA keleti oldalán. Az USA nyugati részén több száz ennél "alkalmasabb", vagyis inkább ismertebb pálya is lenne a verseny megrendezésére, de vannak fontosabb indokok is. Vagyis az apró település egy több milliós országrész közelében fekszik. A marketingesek, a felszerelésgyártók pedig imádják, ha a tehetős és síelést kedvelő tömeg közelében mutathatják a portékájukat.

Készül a pálya 1. rész
Persze ehhez kell egy Shiffrin kaliberű, valamennyire helyi érdekeltségű, sztár is, aki miatt 40 perc alatt megvásárolták az összes ülőjegyet (9000 darab) és 20 perc alatt fogytak el a VIP jegyek (1400 darab)! A szombati (óriás) és a vasárnapi (szlalom) versenyekre nagyon szűken tudnak a rendezők 30 ezer nézőt bepréselni. Ki hitte volna, hogy egyszer ennyire népszerű lesz egy alpesi síverseny az USA-ban?

Készül a pálya 2. rész, Egy alkalmazott szemszögéből
Killington 25 év után tavaly rendezett ismét női világkupa versenyt. A sikeres verseny után az idén is rendezhetnek. A Vermont állambeli verseny azért is népszerű, mert Killingtontól nem messze található síiskolában pallérozódott Shiffrin fiatal korában. Shiffrin a jelenlegi világbajnok, olimpiai bajnok és a tavalyi világkupa összetett győztese.

Az Eurosport szombat és vasárnap este a második futamokat közvetíti. 
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »