Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sölden: új kabinos lift és szánkópálya épült

2020.02.19. Bata Attila

Az idei szezonban egy új, tízszemélyes kabinos közlekedik a síterepen, valamint egy 7,3 kilométer hosszú szánkópálya is várja a látogatókat.
Az új Rotkoglbahn
Az új Rotkoglbahn
Közel 10 millió eurót kötött az idei szezonban Sölden a fejlesztésekre. Ebből is kiemelkedik az új kabinos lift, amely a Hochsölden üdülőfalut köti össze a Giggijoch résszel. Ezen a részen 1986 óta a kétszemélyes Rotkoglbahn ülőlift közlekedett, amelyet tavaly áprilisában bontottak el, hogy helyet csináljanak az új kabinosnak.

A munkálatokkal, rekordidő, öt hónap alatt végeztek. Az utóbbi idők legnépszerűbb lifttípusát, a tízszemélyes kabinost választották Söldenben is. Gyors sebesség, időjárástól védő zárt kabinok, akadálymentes bejutás és nagy kapacitás, többek közt ezek az érvek szólnak ezen típus mellett.

Az már helyi sajátosság, hogy a korábbi lifthez képest kétszer olyan gyors, hat perc alatt teszik meg a távot az új kabinok. A régi nyomvonal és állomásépületek szinte teljesen ugyanazok, csak a hegyállomásnál a kiérkezőt tették egy kicsit magasabbra, hogy a kezdőknek könnyebb legyen a csatlakozás a többi lifthez.
Az új lift
A fejlesztéssel együtt a Hochsölden rész szállásai felértékelődtek, hiszen sokkal egyszerűbbé vált a síterep megközelítése.

A Gaislachkogl lift középállomásától Sölden irányába egy 7,3 kilométer hosszú szánkópályát alakítottak ki. A cél egy síelésen kívüli családbarát sportolási lehetőség megteremtése volt. A pálya Tirol leghosszabb szánkópályái közé tartozik.

A pálya közvetlenül a Gaislachkoglbahn középállomásától indul 2170 méteres magasságban. A 804 méter szintkülönbségű és 3,5 méter széles pálya gyönyörű alpesi tájban kanyarog, körülbelül 30 perces szánkózáson keresztül. Egy újabb menethez kb. hét perc alatt visz fel a lift.

A jó hír, hogy a szánkópálya érvényes síbérlettel használható. Bérlet nélkül egy csúszás felnőtteknek 16, gyerekeknek 9 euróba kerül. Napijegy szánkózáshoz 30, illetve 16 eurót kóstál.
A szánkópálya
További jó hír, hogy szerda esténként 150 lámpaoszlop világítja meg a pályát. A szerdai esti szánkózásokért külön kell fizetni (síbérlettel 12, illetve 7 euró - bérlet nélkül 15, illetve 8 euró). A díjban, illetve a bérletben nincs benne a szánkó kölcsönzésének ára. Kölcsönözni a lift aljában lehet.

Az új lift és a szánkópálya november óta üzemel, bár az új lift hivatalos átadását csak idén januárban tartották meg.
KOMMENTEK
D.Dani | 2020.02.19. 17:56
A hegyállomás kiszállóját sajnos inkább alacsonyabbra tették, hogy gyalog könnyedén lehessen oda-vissza sétálni a Giggijochtól, csak ezzel azt értwk el, hogy botozás nélkül egyedül a Roßkirpl ülőlifthez lehet becsúszni, ami mellett egy szép fekete pálya van csak. A kapacitása pedig akár nagy is lehetne, de nem az, mert alig van néhány kabinjuk. (Ha nem tévedek 1330 óránként)

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástipp
Top Tirol Apartmanház csillagcsillagcsillagcsillag
Az apartmanház Huben faluban, Söldentől északra található. A síbusz megállója közvetlenül a ház előtt van, amivel 10 perc alatt a kabinos felvonónál lehetünk. A házban összesen 24 db, 4 különböző típusú 2-7 fős apartman található és egy kiváló wellness részleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE