Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Többen síeltek az USA-ban, mint Franciaországban

2014.09.23. Bata Attila

A francia síterep üzemeltetők évről-évre közzéteszik, hogy a világ melyik országában síeltek a legtöbben. A tavalyi szezon adatai alapján a franciák elvesztették az első helyüket, de akár úgy is fogalmazhatunk, hogy az amerikaiak visszavették a vezetést. Az osztrákok továbbra is a harmadik helyen állnak.
Szemezgetve a francia síterep üzemeltetők szokásos szeptemberi közleményéből, az tűnik ki, hogy a tavalyi szezonban az összes élen álló országban csökkent a síelők száma. A statisztika sínapokban vagy bérletnapokban számol, amely azt jelenti, hogy egy napijegy 1 sínapot ér, egy hatnapos bérlet pedig hatnak számít. Ezek alapján a franciáknál 4,3%-kal, 55,3 millióra csökkent a sínapok száma, amellyel visszacsúsztak a második helyre.

Az USA-ban is kevesebben síeltek a tavalyi szezonban, itt csak 1,3%-os visszaesést mértek, így az 56,2 milliós sínapjaikkal az első helyen végeztek. Az osztrákoknál még drasztikusabban csökkent a bérletfelhasználások száma, azonban a 6,3%-os csökkenéssel elért 50,8 milliós bérletnap is magasan a dobogón tartja őket, hiszen a többi ország, Svájc vezetésével, tisztes távolságból szokta őket követni.

Az üzemeltetők filmje a szervezetről
A franciák keresik az okokat is. Itt elsősorban a hóhiányra hivatkoznak. Az látszik, hogy a kevés havat kapott régiókban (Vogézek és Jura) jelentősen csökkent a látogatottság, bár a hógazdag déli részeken is csökkent az eladott bérletek száma.

A másik ok természetesen anyagi jellegű. Tavaly két részletben 5,5 százalékról 10-re emelkedett az ÁFA, ezáltal a szállásárak átlagban 5%-kal emelkedtek az előző évhez képest.

A harmadik ok a sokat bírált iskolai szünetek, amelyek nem segítettek a síterepeknek. Főleg a tavaszi szünet, amelyet az idén későbbre tettek, így már nem volt jelentős hatással a síterepek bevételére. 2010-ben még a bevételek 8%-át termelte a tavaszi szünet, az idén már csak 2-3%-ot.

Ahogy lenni szokott, a nagy és híres síterepek ebből a visszaesésből nem sokat éreztek. Chamonix idén is növelte az eladásai számát és a bevételei nagyságát, ezzel már második éve végzett az élen La Plagne előtt. 

A tavalyi és a tavaly előtti jelentések itt és itt találhatóak. 
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE