Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Turisták százait vonzza a magas-tátrai jégkatedrális

2014.01.01. sielok.hu

Sokan kíváncsiak a Magas-Tátra egyik hegycsúcsán felépített jégbazilikára, amely december második felében nyílt meg. A jégkatedrális naponta 8.30 és 16.30 között tart nyitva, de a nagy érdeklődés miatt a Három királyok ünnepéig meghosszabbították a nyitvatartását 19.30-ig.
A hirek.sk beszámolója szerint a Tarajka (Hrebienok) hegyfokon díszelgő jégkatedrálist naponta mintegy 1500 ember keresi fel. A különleges építmény ingyenesen látogatható, de rendszeresen tartanak benne koncerteket is. Felléptek itt jazz- és fúvószenekarok, továbbá ismert zenészek. Lenka Maťašovská, a Magas-Tátra Régió Idegenforgalmi Hivatala körzeti szervezetének igazgatónője a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy az év első napján a 25 tagú Adoremus koncertezik majd itt.

A jégkatedrális naponta 8.30 és 16.30 között tart nyitva, de a nagy érdeklődés miatt a Három királyok ünnepéig meghosszabbították a nyitvatartását este 19.30 óráig. „ A jégbazilika 28 tonna jégből épült, s bár erős olvadásnak van kitéve, de a meleg egyelőre egyetlen darabbal sem károsította meg a fenségesen gyönyörű tátrai jégcsodát“ – mondta Maťašovská. A tátraiak remélik, hogy az áttetsző dóm speciális hűtőrendszerének köszönhetően egészen márciusig látogatható lesz a jégkatedrális.

Bár a tátrai év végi időjárás nem kedvez a turizmusnak, mégis sok a hosszabb időre érkező turista. Legtöbben hazaiak, akinek több látványosságot kínálnak. Legnépszerűbb a jégkatedrális, amelyet december 28-án rekordszámú, 3000 látogató tekintett meg.

Kép: Región Vysoké Tatry
Kép: Región Vysoké Tatry
A tátrai jégbazilikát december második felében egy különleges menyegzővel nyitották meg, majd különféle koncertek helyszíne lett. Január elsején, szerdán az Adoremus egyházzenei kórus koncertjét láthatják és élvezhetik az érdeklődők. „A csoport nemcsak idehaza, de külföldön is ismert. Koncertjük díjmentes. A 25 tagú énekkar a szerdai napon három előadást tart: az elsőt 16 órakor, majd 17 és 18 órakor újra a jégbazilika „színpadára“ lépnek – hívta fel az érdeklődők figyelmét Maťašovská.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Penzion Cikovsky
Teljesen felújított panzió igényes és modern szobákkal és reggelis ellátással a Magas-Tátrában, Tátralomnic sípályáitól 4,5 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grandhotel Stary Smokovec csillagcsillagcsillagcsillag
A Budapesttől kb. 270 km-re található szecessziós stílusban épült Grandhotel Stary Smokovec Ótátrafüred központjában található 1.018 méter magasan. A Hrebienok sikló kb. 100 méterre található a hoteltől, és kb. 10 perc alatt érjük el a Tátralomnici sípályát autóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.