Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Vasárnap áramszünet volt Eplényben

2013.01.27. 2013.01.28. sielok.hu | frissítve: 2013.01.28.

Vasárnap áramszünet volt Eplényben Nagyon rájár a rúd a magyar síterepekre az utóbbi hetekben. Az egész kezdődött Mátraszentistvánban, ahol egymás után kétszer volt áramszünet, majd csütörtök este a kékestetői pályán ment el az áram. Ezen a hétvégén pedig az eplényi pályán akadtak gondok az elektromos ellátással.

Az Eplényi Síaréna hivatalos közleménye a vasárnapi nappal kapcsolatban:

Reggel fél ötkor az E.ON 35 kilovoltos földkábele tönkrement, mely Veszprém megye jó részén, így a Nordica Síarénában is teljes áramszünetet okozott. A hiba a Síarénát kiszolgáló távvezetéken történt. Köszönet az E.ON munkatársainak a gyors reagálásért. A helyzet mentéséért kihozott aggregátort 10:20-kor sikerült üzembe állítaniuk, mely elkezdett működni.

Örömmel tudattuk ekkor a hírt, hogy működünk, és bár átmeneti megoldással, de a problémákat elhárítottuk. 20 perc elteltével meghibásodott az aggregátor, melynek oka, hogy nyári gázolajjal volt feltöltve, mely egyszerűen belefagyott. Az üzemképtelenné vált aggregátort a Nordica Síaréna dolgozói 2,5 órás kemény munkával megjavították, kicseréltük a gázolajat, és újból életre keltették.

Délután fél kettőtől van villany, és mind a három csákányos felvonónk, illetve a két tanuló felvonó is üzemel. Sajnos a Sólyom nem tud működni, mert bár a villamos teljesítmény elég lenne, de az aggregátor vezérlése nem megfelelő a Sólyom számára.

Az E.ON ígérete szerint ma este 8 körülre megjavítják a meghibásodott kábelt, így holnapra garantált a teljes működés a Szent Sólyom felvonót is beleértve. Mindenkitől elnézést kérünk a kellemetlenségért, mi mindent megteszünk, hogy csökkentsük vendégeink bosszúságát.

Reggel 9 órától mindenkit tájékoztattunk a bekötőúton a problémáról. Délután 2 óráig nyitott kapukkal működtek a felvonók. A kettes csákányos egész nap hibátlanul üzemelt, hiszen másik kábellel van megtáplálva, és délután kettőig folyamatosan nyitott kapukkal üzemelt! Ma este 8 óráig meghosszabbított nyitva tartással várunk mindenkit.

A mai naphoz még hozzátartozik, hogy az áramingadozás tönkretette a teljes számítógépes- és jegyrendszerünket. A jegyek visszatérítése ezért csak később lehetséges, de mindenkit kárpótolunk.

Ez pedig már a Síaréna mai, hétfői közleménye

A tegnapi áramszünet okozta rémálomhelyzet után ma már normális áramszolgáltatással, teljes gőzzel üzemelünk tovább. Sajnos az áramszünet érintette a teljes kommunikációs hálózatunkat is, ezért tegnap nem működött a hangosbemondó, nem volt internet, és nem lehetett telefonálni sem, mert a hegytetőn lévő telefonátjátszó-állomás sem kapott áramot. Ezért nem tudtatok telefonon elérni minket tegnap.

A mai napon 09:30-20:00-ig vagyunk nyitva. A felvonók rendben működnek, üzemel a Szent Sólyom négyüléses, mindhárom csákányos felvonónk és az 1-es tanulófelvonó. Síelhető a teljes 1-es pálya, 1/b, 1/c, a 2-es, 2/b, 3-as, a 4-es, 6-os, 7-es pálya, mindhárom tanulópálya és Magyarország legnagyobb Freeski és Snowboardparkja is. Emellett ingyenesen használható a 700 méteres sífutó- és a 450 méteres szánkópálya.

A hóréteg 40-70 cm vastag, de a 2-es, 3-as, 4-es pályán helyenként vékonyabb lehet. Éjjelre elég komoly hideg van kilátásban, ezért hóágyúinkkal frissítjük majd a pályákat.

Bár reggel fél hétkor havazás kezdődött, azért az utak jól járhatóak. Ha folytatódik a csapadék, akkor érkeznek a úttakarítógépek és munkához látnak.
KOMMENTEK
Síaréna Vibe Park | 2013.01.28. 08:31
Sziasztok!

Ami a kommunikációt illeti: áram hiányában nem volt internet és nem működött a telefon átjátszó állomás, de még a hangosbemondó sem. Ez rendkívül megnehezítette a dolgunkat.
Az Eon által helyszínre szállított aggregátorból származó árammal már a hangosbemondó működött, de az internet és a telefonszolgáltatás csak későn állt helyre.
sagib30 | 2013.01.29. 15:19
Éppen ott voltunk, mi jó korán odamentünk, hogy legyen hely meg ilyenek. Mi 12:00-tól(azthiszem) már tudtunk síelni, egyszer felgyalogoltam a felső felvonóhoz mert az ment végig, de aztán már lett áram. Szerintem a Síaréna jól kezelte a dolgokat.
százas | 2013.01.29. 21:38
Ez már a magamfajta patriótánál is kiveri a biztosítékot.
franci252 | 2013.01.30. 17:50
Elképesztő, és még ezt nevezi a nagyarcú e-on szolgáltatásnak?! Normális országban ezért olyan kártérítési pert indítanának és nyernének, hogy egy új sífelvonó is kikerülne belőle! Hangsúlyozom: egy normális országban!!! (a magyarázatok, és az elnézéskérések nem érdekelnek!) :-(

KAPCSOLÓDÓ FÓRUM
Szállástippek
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE