Menü ≡

Videó: ilyen lazán nyitja ki a medve az autó ajtóit

2018.10.27. | Szerző: Bata Attila
Ritka felvételt rögzített egy coloradói biztonsági kamera. A felvételen azt látjuk, hogy az októberi havazásban egy medve sorra nyitogatja az egyik iroda pakolójában álló autó ajtóit. Ki gondolta volna, hogy a mancsokkal ilyen finoman ki lehet nyitni egy autó ajtóit?
h i r d e t é s
A színhely a coloradói West Builder valamikor október közepén, amikor egy kisebb hóvihar köszöntött a településre. Az irodaház biztonsági kameráján azt látjuk, hogy egy medve először kinyitja az autó bal első ajtaját, majd egy percet eltölt az autó belsejében. Aztán kiszáll, kinyit még két ajtót, majd távozik, tárva-nyitva hagyva az autót a havazásban.

Igen, a medvék aranyosak a filmeken keresztül. Szakértők szerint ez a medve is a téli álomra készül és előtte minél több élelmet szeretne magához venni, ezért is kutat mindenhol, még az autó belsejében is táplálék után.

Amerikai szakértők már olyan példákat is találtak, amikor a medvék párban vagy hármasával közelítenek a nemzeti parkokban piknikező családokhoz, aztán szinte "elzavarják" a családot, hogy megkaparintsák az élelmet.

Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
További statisztikák szerint évente átlagban egy halálos medvetámadás történik az Egyesült Államokban. A fenti statisztikát 1900 óta vezetik, amelyből kiderült, hogy az összes halálos medvetámadás fele ebben a három amerikai államban történik: Alaszka, Montana és Wyoming. 
2018.10.27. 09:05:22 Hidvéghy Márton
Azt hiszem ezután zárni fogja az ajtókat. 😀
2018.10.27. 11:30:40 coolio96
Szerintem ez a medve drogrendész! :D
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »