h i r d e t é s
Az elmúlt hétvégéről és az előttünk álló hétvégéről olvassuk el a pálya üzemeltetőjének, Gutbrod Rezsőnek, a beszámolóját:
Sikeres szezonkezdeten vagyunk túl, még engem is meglepett a péntek délutáni kellemes napsütés után a szombat reggeli hóréteg vastagsága, amiben természetesen gyepsíelésre, műanyagpályás síelésre persze esély sem volt.
Annál inkább a freeride síelésre. Szokás szerint Szivák András (törzsgárda sí és gyepsízőnk) avatta fel a pályát, kurjongatva húzta az első íveket a 20 cm-es friss hóba. Nem sokáig maradt egyedül, mert sorra jöttek a gyorsan reagálók, így újabb és újabb íveket rajzoltak a még megmaradt szűz pályába. Minél többen jöttek, annál gyorsabb lett a pálya, kis versenyzőink (Bazsi és Miki) beüzemelték az ugratókat majd, Fetzer Robi elkezdett a 2/A pályán oktatni, így ott is beindult az élet. Hamarosan már 2 felvonónk üzemelt.
Vasárnapra jól kifagyott a pálya, így már reggeltől jó körülmények fogadták a szép számmal hozzánk látogatókat. Mintegy 150-en élvezhették a hazai rendkívüli szezonkezdetet, működött a síkölcsönző az oktatás és jól fogyott az ajándék tea is.
Az arcokat figyelve, azt hiszem sikeres szezonnyitó hétvégét zártunk, mindenki mosolygott és néhányan komolyan meglepődtek a szezonnyitó 500 ft-os bérlet, valamint kölcsönző áron. Úgy érzem érdemes volt ezért gyorsan összekapni magunkat. Sajnos vasárnap éjszaka jelentős mennyiségű eső áztatta a pályát, így hétfőn már nem tudtunk kinyitni, de mint a kamerákon is látható (vasárnap 300-ról 3000-re nőtt a kamerát nézők száma!!), maradt még hó a pályán és az ki is fagyott az elmúlt éjszaka.
És akkor a hosszú bevezető után a csattanó, szerda déltől hirtelen leesett 10 cm hó és minimális fagyott eső, így éjszaka megtapossuk a síszánnal a pályát, nyitás csütörtök reggel 9-kor. Az időjárásra tekintettel, kedvezményes árakon, 1500/1000 Ft, lehet síelni.
Lesz esti sízés is, hacsak a beérkező front nem mossa el a pályát. Eddig szerencsénk volt, remélem most is havat fogunk még kapni. Az estére érkezők figyeljék a kamerákat, vagy hívjanak biztonságképpen a pálya mobil számán (20/9590213).
Hogy meddig leszünk nyitva? Talán hétvégéig kitart a hó és szombat éjszaka esély van hóágyúzásra is. Remélem a jövő hétre jósolt felmelegedés csak rossz tréfa és meg sem állunk márciusig. Azért biztos ami biztos mindenkit arra bíztatok használja ki ezt a rendkívüli lehetőséget.
Jó készülődést mindenkinek!
Gutbrod Rezső síoktató, üzemeltető