Szóváltásba került a síoktatóval egy fiatalember a maroshévízi sípályán. Erre bántalmazni kezdték, a vita helyszínére érkező biztonságiak pedig átdobták a kerítésen és lánctalpas motoros szánnal szándékosan nekihajtottak és végül áthajtottak az egyik lábán.
A múlt héten Maroshévíz (Toplița) síterepén történt esetről a
Székelyhon internetes portál számolt be. Tudósításuk szerint a fiatalember, aki elmondása szerint a felvonót szerette volna használni, segítséget kért az oktatótól, aki nem magyarázta el elég részletesen ennek használatát, emiatt a sértett egyensúlyát vesztette és elesett.
Amikor ezt szóvá tette, az oktató el akarta küldeni, amiből szóváltás lett, mivel a sértett fél nem érezte igazságosnak, hogy kifizette a jegyet és a sípálya alkalmazottja nem végezte kielégítően a munkáját. A szóváltásra egy másik síző is az oktató védelmére kelt, ütni és rúgni kezdték a fiatalembert.
Ekkor érkezett két rendfenntartó lánctalpas motoros szánnal, akik a sértettet átdobták a kerítésen, a síléceit és botjait pedig szintén eldobták. A fiatalember erre tárcsázta a sürgősségi hívószámot, de mire a rendőrök kiérkeztek volna, a biztonságiak már elhagyták a helyszínt.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki az esetről, amiben azt írják, hogy a 21 éves marosvásárhelyi fiatalember összetűzésbe keveredett a felvonót kezelő sípálya-alkalmazottal, aki, miután egy társa segítségével ököllel és lábbal bántalmazta a sértettet, erősítésként hívta a motoros szánon érkező kollégáit.
Az incidensben a motoros szán egyik lánctalpa áthajtott a fiatalember lábán. A rendőrség kiérkezésére az áldozat azt mondta, hogy nincs szüksége orvosi ellátásra, bár azt állította, hogy a fogából kitört egy darab a 43 és 50 éves férfiakkal való összetűzés során. Az ügyben bűnügyi eljárást indítottak fizikai erőszak és csendháborítás címen, a rendőrség pedig kivizsgálja az incidens körülményeit.