Menü ≡

Pucér nő sítalpakon

2002.10.13. | Frissítve: 2008.01.05.
Pucér nő sítalpakon Egyik barátnőm síelni ment a télen a francia Alpokba. Nagyon jól érezte magát, jó volt az idő, friss a hó. Egyik délután magányosan elindult az ismeretlen lejtőkön. A hó itt, ha lehet, még csodálatosabban ragyogott, mert nem taposták le még a síelők, mint a népszerűbb pályákon.
h i r d e t é s
Egy különösen kellemes lesiklás után a lányra rájött a pisilhetnék. Érezte, hogy már késő visszaindulni a bódékhoz. Nem volt más választása, mint ott helyben elintézni a dolgot. Ez megoldhatónak is tűnt, hiszen nem látott senkit a közelben. Óvatosan lefejtette magáról az egyrészes síruhát, letolta a térdéig, és leguggolt. Igen ám, de közben érezte, hogy elindul. Akaratlanul keresztbe tette a síléceit és attól kezdve félmeztelenül és megállíthatatlanul buckázott lefelé. A lejtő aljára már eszméletét vesztve érkezett. Komoly baja nem lett, de a sokk és az apróbb zúzódások miatt kórházba vitték. Ott elmesélte szomorú történetéta mellette fekvő felpolcolt lábú pasasnak, aki nagyon jót mulatott. Kiderült, hogy ő meg azért törte el a lábát, mert ahogy békésen siklott lefelé, hirtelen egy pucér nő gurult el mellette a lejtőn és ez annyira elvonta a figyelmét a saját útjáról, hogy nekiment egy fának.

Megjegyzés:
Utólag egy olvasónk levélben jegyezte meg, hogy a fenti történet, tipikus ún. "városi legenda", melyet sokan a saját ismerősükkel megtörtént sztoriként adnak tovább. Az írás eredetije pedig Moldova Györgytől származik. Keressük az eredetit, aki tud segítsen!

2012.02.21. 00:28:27 Stephen Szolnoki
Az eredeti Moldova alább:
"Lefelé a lejtőn (Moldova György)

Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
- Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim
"hamiskártyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék sí overállt, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva,
bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt.
És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam senkit, lekuporodtam.

Egy baj volt, a szuper overallomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam, és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam - úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet.

Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam, és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overall a bokámon. Mit mondjak,
voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.

Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre, a bőrkanapén egy öregfiú
feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
- Ön szintén kezdő, uram?
- Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.
- Mi történt?
- Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overallja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a helye is látszott - egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
- Én is - mondtam, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat."

Üdv. Stephen sz.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »