A síelés a mindene - interjú Miklós Edittel

Mit szeretsz a legjobban a síelésben?
A napfelkeltét a hegyen, valamint a sebességet és a suhanást egy olyan pályán, ahol még szinte senki sincs.

Profi versenyzőként is úgy élvezed, mint gyerekként?
Azt hiszem, még jobban is, mert ma már jobban és gyorsabban tudok menni, mint akkor, úgyhogy nagyobb az élvezet is. Szeretem a sportágamat, ha egy-két hétig nem síelek, már hiányzik.

Mikor szeretettél bele igazán?
Az első pillanatban. Nálunk, Csíkszeredában mindig is népszerűek voltak a téli sportok. A szüleim is sportoltak, édesapám például magas szinten hokizott, rendszeresen elvitt magával a meccsekre, úgyhogy nyilván én is a jégre vágytam, de a női jégkorong akkoriban még nem volt annyira felkapva, így a sí mellett döntöttem. Egyébként biztos kipróbáltam volna a hokit is.

Sokakban felvetődhet, hogy a profiknak egy hektikus versenyszezon mellett még van-e kedvük vagy lehetőségük hobbi gyanánt síelni.
Inkább a karácsonyi időszakban van időm és lehetőségem rá, tehát sajnos nem túl gyakran. De olyankor otthon vagyok, úgyhogy a családdal, közeli ismerősökkel el szoktam menni síelni a közeli hegyekbe. Szilveszterkor már általában Ausztriában vagyok, ezért, ha a barátok esetleg kint meglátogatnak, akkor velük pedig ott csúszok. Élvezed, hogy ilyenkor nincs rajtad nyomás, és stresszmentesen suhanhatsz?
Igen, szeretem, amikor nem kell edzeni, csak hármat-négyet ereszkedek, bemegyek a hüttébe, megiszom egy teát, újra csúszok kettőt-hármat. Jó néha egy kicsit átlagosnak lenni a sípályán – ez kikapcsol.

Egyébként melyik a kedvenc sítereped? Milyen számodra az ideális pálya?
Nincs konkrét kedvenc síterepem, de tréningezésre Zermatt egészen kiváló. Idén is többször részt vettem ott edzőtáborban, és annyira jók voltak a körülmények, hogy más csapatok Dél-Amerikából és Új-Zélandról is visszajöttek ide, mert sokkal jobb volt a hóhelyzet. Egyébként pedig bárhol, ahol jó a pálya, ott szívesen síelek, de szeretem az új helyeket is felfedezni.

A magyar pályákat ismered? Síeltél már itthon?
Sajnos még nem volt alkalmam kipróbálni a pályákat, de arról hallottam, hogy az Eplényi Síarénát nagyon szépen megcsinálták, és még FIS-versenyt is tudnak rendezni.

Hazánkban, ahol nincsenek magas hegyek, ez lehet a helyes irány? Kisebb, de minden igényt kielégítő pályák létesítése?
Igen. Ha rövid, ha hosszú, mindenképp remek ötlet ilyen síterepeket fejleszteni. Serdülőkorig, amíg el nem kezdődnek a FIS-versenyek, ezeken a pályákon is megfelelő edzésmunkát lehet végezni, bele lehet kóstolni a síelésbe.

Arra volt már példa, hogy te tanítgattál gyerekeket vagy barátokat?
Főleg felnőtteket próbáltam tanítani, de azt kell mondanom, hogy nem volt valami nagy siker…

Ez rajtad vagy a tanítványokon múlt inkább?
Is-is. Nincs még túl nagy tapasztalatom a tanításban, de biztos rajtuk is múlott valamennyire.

Hosszú távon lenne kedved az oktatáshoz?
Nem tervezem, hogy edzőként vagy akármilyen oktatókén folytatom, miután abbahagyom a sízést.

Viszont a szülőknek ajánlanád, hogy adják be versenyezni a gyereküket, ha tehetségesnek látszik?
Mindenképp ajánlanám. Persze azt le kell szögezni, hogy nem olcsó sportágról beszélünk, de nagyon sokat tanulhat belőle az ember. Neked például mit adott?
Magabiztosságot, és azt, hogy önellátóbb lettem, a problémákat pedig könnyebben oldom meg. Gyerekkorom óta folyamatosan utaztunk külföldre, edzőtáborokba, így volt időm hozzászokni a távolléthez.

Van valami, ami kimaradt az életedből a sízés miatt?
Semmi olyan, amit különösebben bánnék vagy hiányolnék.

Az esetleges sérülések sem szegik a kedvedet?
Volt két-három sérülésem, amikor túlmentem a határon, de szerintem ezekből az esetekből is tanulni lehet. A sérülés bármikor bekövetkezhet, de ha az ember tudatosan készül, edz és versenyez, minimálisra csökkenthető az esélye.

Sosem félsz?
Nem. Egyszerűen nem gondolkodom azon, mekkorát lehet esni. Mások bukását sem szeretem nézni, inkább elfordítom a fejem, nehogy az agyam rögzítse azt a képet, s menet közben eszembe jusson, elbizonytalanítson. Nem akarom bevonzani a balszerencsét.

Sokan a nagy sebesség miatt imádják a sízést. Nálad miként alakult ki, hogy versenyszerűen is a gyorsasági számokra specializálódtál?
Sosem volt gondom a sebességgel, a síelés mellett az enduro motorozást és a hegyi kerékpározást is szeretem, de ki akarom próbálni még az ejtőernyőzést és a bungee jumpingot is. Ráadásul nem csak a hozzáállásom, hanem a testalkatom is alkalmasabb a gyorsasági számokra. A szlalommal ellentétben nekem inkább a lassú, kemény erőfeszítés fekszik – ezt már nevelőedzőm, Bónis Ferenc is látta. Te már hozzászoktál a száz feletti sebességekhez, de mit ajánlanál egy hobbisízőnek, aki nagy tempóval halad, és érzi, hogy megingott, és közel a baj?
Azt, hogy fékezzen le… De igazából az ilyen esetekre nem létezik jó tanács. Előtte kell valahogy lelassítani, de ha már nem megy, akkor meg kell próbálni úgy esni, hogy ne legyen túl nagy baj – persze ezt mondani könnyebb, mint véghezvinni.

Voltak már esetleg rossz tapasztalataid a felelőtlenül száguldozókkal a nyilvános sípályákon?
Nem igazán, mert én figyelek a mellettem haladókra, és ha látom, hogy valaki száguldozik, megpróbálom nagy ívben elkerülni.

Mi kell ahhoz, hogy az ember a hatalmas tempó mellett is stabil és magabiztos maradjon?
Szerintem lesiklásban az tud igazán jó lenni, aki képes magára figyelni, és nem örökké másokkal, a külsőségekkel foglalkozik, meg azzal, hogy a figyelem középpontjában legyen.

Vagyis az embernek tökéletesen kell ismernie magát ahhoz, hogy jó síző legyen?
Pontosan. Csak akkor tudhatja a saját határait is, ami nagyon fontos. Szükséges a tapasztalat, hogy minden adódó helyzetben magabiztos lehess, de azt is pontosan tudnod kell, mennyire vagy erős – fizikailag és fejben egyaránt. Ehhez fontos az önuralom is.

Milyen tulajdonságokra van még szükség ezen kívül?
Kitartásra és akaratra.

Ez fejleszthető?
Szerintem igen.

És mi a helyzet a felszereléssel? Azt mondják, az alpesi sí ugyanúgy technikai sport, mint az autóverseny.
Ez valamennyire igaz, mert tényleg nálunk is rengeteg múlik a felszerelésen és a beállításokon. Én idén váltottam új márkára, és folyamatosan próbálgatom, igyekszem hozzászokni. Ez hosszadalmas folyamat, de már kezdem kiismerni, és megtalálni a megfelelő beállítást.

Egy profi versenyléc egyébként miben más, mint a boltban kapható?
Az összetétele és az anyaga is más, épp ezért a versenyléc sokkal nehezebb is. Ez a legfontosabb különbség, de lesiklóléc esetében a hossza is más.

Aki hobbisízőként úgy érzi, magas szintre jutott, érdemes versenylécet vennie?
Aki már nagyon jól tud sízni, ajánlanám neki, hogy próbáljon ki egy FIS Európa-kupa szintű lécet.

Rátérve az aktualitásokra, milyen eredményeket vársz önmagadtól a most pénteken induló szezonjában?
A világkupaversenyeken az első tíz-tizenöt között szeretnék végezni a lehető leggyakrabban, a februári vb-n pedig az első hat a célom, de a dobogót sem zárom ki. Jól sikerült a felkészülésem, egy apró megfázástól eltekintve minden az eredeti tervek szerint haladt, úgyhogy optimistán várom a szezonrajtot.

A tavalyi olimpiai évhez hasonlóan idén is az aktuális nagy tornára időzíted a legjobb formádat?
Igen, a fő cél, hogy a világbajnokságon jó eredményt érjek el, de nem veszem félvállról a világkupákat sem. Azokra a versenyekre is ugyanúgy koncentrálok, és ugyanolyan lelkiismeretesen készülök. Ha még távolabbra tekintünk, milyen hosszú távú céljaid vannak?
A következő olimpiának egyértelműen az aranyérem reményével vágok neki. Egyelőre csupán eddig tervezek, nem merem biztosra mondani, hogy a 2022-es játékokon elindulok. Persze ez attól is függ, miként alakul a karrierem, mennyire élvezem még, milyen sikereket érek el. De az biztos, hogy amíg szeretem, addig síelek.