Dupla jubileumot ünnepel a Bartus & fiai Slalom Sport

h i r d e t é s

Bartus Miklós az idén 100 éves Síszövetség fennállása alatt az egyetlen férfi, aki 10-nél több magyar lesikló bajnoki címmel rendelkezik, pontosan 19-cel. Mikibá, ahogy a tanítványok hívják, éppen 60 éve, 15 éves korában kezdett síelni, a Honvéd színeiben. A magyar sízők csak a 60-as évek közepén jutottak ki nyugatra, sílécből pedig a komplett szakosztálynak évente 6 pár új léc jutott, amit rangsor szerint osztottak el, a kevésbé tehetségesek a jobbak régebbi felszerelésével mentek. Mikibá az első valamirevaló lécét 63-ban kapta meg: a legendás Kneissl White Star-t, amely típussal (a Mikibával szinte napra pontosan egyidős) Karl Schranz egy évvel korábban sikert sikerre halmozott. (Nem véletlen, hogy az első évben Karl privilégiuma volt az új fejlesztésű léc, mivel Schranz Herr Kneissl veje volt). A White Star volt az első „műanyagsí”, ami persze famaggal rendelkezett, de a kompozit műanyagoknak köszönhetően addig nem tapasztalt rugalmassággal rendelkezett. Ezzel a léccel készült az Innsbruck-ban, a Patscherkofelen megrendezett versenyre, amely az 1964-es téli olimpia előolimpiája volt. Ez volt Ausztria első téli olimpiája, tapasztalatok híján a pálya alsó, leggyorsabb része, a célschluss olyan gyatra állagú volt (a versenyzők hullámpapírnak hívták), hogy még a külföldi versenyzők is sorra szálltak be az erdőbe, pedig ez nem a síugrás versenyszám volt. A helikopterek fürtökben szállították még a román versenyzőket is a kórházba, pedig ők igazán szakavatottnak számítottak a negatív körülményeket tekintve. Mivel a magyar csapat a verseny előtt a nagy egyetemi lejtőn, a 200 m-es, felvonó nélküli pályán edzett, úgy döntöttek, hogy nem mennek végig, az első kanyarban egy műeséssel megoldják a kérdést, nem szeretnék ha félárván nőnének fel a gyermekeik. Mikibát azoban a verseny után hősként ünnepelték, mert a hazai csapatból ő volt az egyetlen, aki végigment a pályán. Az igazsághoz hozzátartozik hogy ő egyáltalán nem tervezte hogy végigmegy, de erről egy külön sztori szól, Vitray Tamás „Egy, csak egy legény van a vidéken” interjúja. Kővárinéval, a női szuperbajnokkal ellentétben 64-ben az olimpián sajnos nem tudott indulni, mert a Körúton motorozás közben egy Bonviván rányitotta a parkoló Skoda kabriója ajtaját a bokájára, amiből egy szilánkos bokatörés és több hónap lábadozás lett. Pénz és autó híján a sípályákra is sokszor motorral mentek, felejthetetlen például az egyik márciusi Zakopaneba vezető út, ahol a motor mellé hosszában kötött síléccel, csak a visszafelé úton 6-szor zakózott Mikibá. 1976-ban befejezte a versenyzést, és a magyar válogatottnál technikai edző lett. A pénzhiány itt is általános volt, a versenyekre kijutáshoz szükséges hiányzó összegeket a külföldi lécgyártóktól kapott plusz verseny lécek eladásából finanszírozták. Az időszakra jellemző, hogy nem is kellett hazahozni a léceket, már kint Ausztriában is egyből el tudták adni, ráadásul valutáért. Apjok Csilla tragikus balesete után Mikibá abbahagyta az edzősködést.

Az üzlet indulásánál még 3 barát volt az üzletben, Mikibá mellett Kovács Barna szövetségi kapitány és a vitorlás edző Szabó István voltak az alapító tagok. Az üzlet indulása annyira nem volt könnyű, hogy az óbudai ház alatti árkádot is a saját kezükkel kellett beépíteniük, kialakítva a kis, 27 m2-es szervizt. A szerviz létrehozását a sísport és a vízi sportok gyatra alkatrész utánpótlása hívta életre, szerencsére Kovács Barna külföldi gyártói kapcsolatainak és az „ablakos” útlevélnek köszönhetően rendkívül sok hiánycikket tudtak behozni. Amit pedig nem, azt pedig Mikibá „civil” szakmájának köszönhetően (szerszámkészítő) közös erővel legyártották, esetleg legyártatták. A teljesség igénye nélkül az akkori hiánycikkek: síbakancsokhoz csatok, sarok, orrbetét, síkötésekhez taposólemez, fékek, síbotokhoz tányér, szíj; szörfökhöz boom, csuklók. Természetesen a síelő ismerősök, versenyzők felszerelésének a rendszeres szervizelése is bőven ellátta őket munkával. Szabó István 2 év elteltével disszidált Argentínába, így a megmaradt 2 tag már csak a síszervizre koncentrált. Már az indulásnál rendelkeztek Toko grafitlapkás vizes csiszológéppel, polírozógéppel. Az elején még vaxvasalóval vaxoltak, a vaxhengereket hőlégfúvóval olvasztották, ami a házban lakók és saját maguk örömére iszonyú füsttel járt. Szintén ez idő tájt kezdtek elterjedni a műanyag cipők, amelyek a bőrcipőhöz szokott lábakat eszméletlenül nyomták, így hamar beszereztek egy cipő alakító szerszámot is. 2-3 év után újítottak egy modern, 3 szalagos, félautomata Wintersteiger csiszológépet. (Az első lécet sikerült le is darálniuk, mert fordítva tették rá a kötéshidat, szerencsére egy közeli baráté volt, akit kárpótoltak). 7-8 év után Kovács Barna is elment edzősködni Ausztráliába, így Mikibá egyedül folytatta a szervizelést. Mivel szezonban 10-12 alkalommal is elment oktatni, csak előjegyzéssel dolgozott, de így is szinte állandó volt a 12-16 órás munkanap. Legidősebb fia, Róbert az egyetem mellett 5 évet töltött nála, de ő végül a civil pálya mellett döntött. Középső fia, Péter szintén besegített neki az egyetem mellett, először ő is kipróbálta magát a saját területén, majd 2005-ben csatlakozott Édesapjához, látván az üzletben levő, elsősorban kereskedelmi fejlesztési potenciált. Létrehozzák a sportoutlet.hu webshopjukat, amely az egyik legszélesebb palettával rendelkező hazai webshop. Pár év múlva, egy St. Moritz-i kitérő után pedig a legfiatalabb gyermek, az ifjabbik Miklós is „felvételt nyer”.
A szezonok rövidülésének hatására egyesült erővel fejlesztik a kerékpáros szekciót is, amivel Mikibá szintén régóta foglalkozik. A 90-es évek elején például az elsők között forgalmazott nyugati mountain bike-okat, és persze szervizelte is őket. A síszerviz fejlesztését sem hanyagolják el, szintén az elsők között vásároltak kerámiakorongos élezőt, hogy a gyárival megegyező kantni minőséget tudjanak produkálni.