Az 1200 méter tengerszint feletti magasságban elterülő, nagyrészt fenyves erdőben kialakított terepet Kelet-Ausztria egyik legszebb sífutóhelyeként tartják számon, és mindez mindössze 80 kilométerre található a magyar-osztrák határtól. Kiváló adottságainak és egy bravúros hótechnikai megoldásnak köszönhetően a hószegény decemberi időszakban is kiválóan kezelt pályákat találtunk itt.
Ami meglepetés volt, mivel az időjárás december közepén ezen a vidéken éppen a tavaszt idézte. Végig hómentes szerpentinen, zöldellő legelőkkel, hegyi tanyákkal tarkított erdős tájon autózva érkeztünk meg a GPS-ben beállított célhelyre, és parkoltunk nle az Orthofer fogadó mellett. Innen indul a Jogllandloipe, Kelet-Stájerország változatos, hóbiztos és minősége miatt többszörösen kitüntetett sífutópálya-rendszere.
Amint megtudtuk, idén már november végén megnyitottak, amit a snowfarming technológia tett lehetővé. Ennek lényege, hogy a télen leesett hó, ill. a hóágyúk által szezon előtti hideg napokon előállított mesterséges hó egy részét egy nagy hókupacban gyűjtik össze, azt lefedik vastag faháncs-szőnyeggel, így az a melegebb időben sem olvad meg. A téli szezon kezdetén pedig azt a felhalmozott havat gondosan szétterítik a pályákon, előkészítik a nyomvonalakat és már mehet is a sífutás. A hódepózás teszi lehetővé teszi, hogy az aktuális hóhelyzettől és időjárástól teljesen függetlenül már december elejétől egészen március közepéig vastag hótakaró fedi be a sífutópályákat.
St Jakob im Walde: a sífutópálya bejárata és az áttekintő térkép
Érdekes látványt nyújtanak a fehér csíkként kanyarodó pályák az öröközöld fenyőerdőben. Kár tagadni, hogy jobb érzés lenne méteres természetes havon, porhótól rogyadozó fák között siklani, de erre sajnos egyre ritkábban adódik lehetőségünk, a melegedő és szeszélyes időjárást produkáló teleken. Tudni kell örülni az emberi beavatkozással együtt megvalósult téli körülményeknek, és örültünk is!
Klaudia Meisterhofer sífutóbajnok és oktató
A napos időben kiváló sífutóélményt kaptunk St. Jakobon. A 20+20 kilométeres pályarendszernek (melyet azért duplázunk, mert külön számolják a klasszikus és a skating nyomvonalat) kb. negyede volt síelhető, de ez kiváló minőségben. Amikor a teljes sífutócentrum behavazása elkészül, összesen hét különböző útvonalvariációt lehet kipróbálni. A pályák egyirányúak, a jelzések pedig egyértelműek, de sítérkép is segít eligazodni. Mi ezúttal skating lécet csatoltunk és ezt a technikát csiszoltuk. Tanácsokkal segítette szezonunk első sífutását
Klaudia Meisterhofer, aki sokszoros bajnok, a helyi síiskola vezető oktatója. Ő ismert arc itt, és nagy tisztelet övezi, hiszen a sokféle maraton mellett olyan versenyeken is bizonyított, mint a svédországi Vasaloppet vagy a grönlandi Arctic Circle Race.
Egy vak sífutó oktatójával
A terep erőssége, hogy minden nehézségi fokban kínál pályákat, az egészen kezdő szinttől a haladó vagy versenyre készülő sportolóknak is. A lapos, gyakorlórészen láttunk 5-6 éves gyerekekből álló csoportot is, akik a sífutás első lépéseivel ismerkedtek, a haladónak minősített pályaszakaszokon pedig élsportolók hajtották magukat. Egy kis csoportban pedig vak síelők tanultak a klasszik nyomokban sífutni, amit észre sem vettük volna, ha ez nem lett volna a hátukra írva.
A St. Jakob im Walde község területén fekvő pályarendszer bejárata a nagy múltra visszatekintő
Orthofer fogadó mellől nyílik. A jobbra eső kis faépületben tudjuk megváltani a pályák használatát biztosító napijegyet (12 EUR) és ugyanitt mindent megtalálunk, ami egy kényelmes sífutónaphoz szükséges: öltözőket, lepakolóhelyet, melegedőt, kölcsönzőt, szakboltot és szervizt. A ház mellett egy elég nagy, lapos gyakorló terület terül el, ahol legalább 10-12 párhuzamos nyomot húztak meg gyakorlásnak. Körülötte szélesen, korizáshoz alaposan ledöngölt felületen lehetett a skating lécekkel keringeni.
Az orthofer.at címen érhetők el az aktuális pályainfók és a webkamerakép
Az erdő szélén padok sorakoznak, ahová le lehet ülni, napozni, enni, pihenni. Innen indulnak a pályák az erdőbe. Az erdei fenyves környezet is segíti a hóbiztosságot, a magaslati sífutóhelyekhez (pl. Ramsau) képest sokkal inkább védettek a nyomvonalak a nap olvasztó hatása ellen. A pályákat naponta frissítik, így reggelente mindig tökéletesen előkészített hó várja a sportolókat.
Ebéd az Orthofer fogadóban, ezzel a kisfazéknyi levessel teljesen jóllaktunk.
A délelőtti intenzív sífutás után a kisházban leadtuk egy szezon eleji waxolásra a léceinket, és amíg a sítalpak simultak, elfogyasztottunk egy tál levest a pálya melletti étteremben. Az Orthoferben igazi hütte hangulat fogadott, tipikus stájer fogásokkal, és magyar pincérrel. A jelenlegi ház helyén egykor egy császári vadászház állt, melynek gyakori vendégei voltak a Habsburg főurak, köztük Károly főherceg, aki itt ismerkedett össze Zitával, és 1911-ben titokban el is jegyezték egymást. Az utolsó magyar és osztrák uralkodó pár családjára utaló történelmi emlékeket és régi képek is fellelhetők a vendéglő egyik sarkában.
Régi képek, történelmi emléktárgyak és karácsonyi betlehem az Orthofer Fogadóban.
Kelet-Stájerországi utazásunk közben ezt a pár órás síelést egy rövid videó formájában megosztottam a Sífutók facebook csoportban, ahol már pár nap múlva mások is követték példánkat. Dunaguri sporttársunk, aki a klasszikus technikát űzi pár nap múlva ezekkel a szavakkal számolt be élményeiről:
Befizettük a 12 eurós jegyet és az állam leesett, hogy ilyen körülmények között milyen csodálatos sífutópályát szakértettek St. Jakobon az osztrákok. Na meg az infrastruktúra hozzá!
A kevés hó miatt most csak a pályák egy része üzemelt, de így is kb. 8-9 km-t kellett bejárnom ahhoz, hogy ismétlődjön valamelyik szakasz. A kevés havat "természetesen" ne úgy értsd, hogy kövekkel, földdel, jéggel tarkított lécgyilkoló ösvényen kellett csúszkálni, hanem az erdőben kb. fél méter vastagon állt a keményre kezelt mesterséges hó, benne jó mély classic nyom és elég széles skating felület. Azt nem tudom, hogy miként oldják meg a pályakezelők azt, hogy sehol egy fenyőtobozt vagy ágat nem találtam a futópályán a sűrű fenyőerdőben. 😮 Itt-ott kevés tűlevél akadt, de olyan mennyiség, hogy zavarta volna a siklást nem. Szerintem végigmennek rajta éjjel és kézzel összeszedik őket, különben nem tudom elképzelni, hogy csinálják.
Két helyen keresztezte a futópálya az erdei utat, de megoldották. Olyan keményre döngölték a havat hogy a kocsikeréknek is ellenállt, nem ment szét ott a pálya. A legjobban az a része tetszett a pályának, ahol egy tábla tiltotta a skatingelést és csak classic nyom volt az erdőben, jó hosszan. És végre egy álom nyom! Hosszan enyhe emelkedés majd visszafelé egy hosszú, fékezésmentes siklás, itt ott rábotozással besegítve a pikkelyes lécnek, hogy haladós legyen.
Az általam bejárt pályaszakaszokon sehol nem volt olyan hirtelen lejtő, gödör, ami pl. a kezdőkből ijedtséget váltana ki, nekem meg a nyelvem lógna, hogy kimásszak belőle felfelé. Nagyon szép a nyomvonal vezetése a pályáknak, szépen ki van minden táblázva. Sok hosszú mérsékelt és élvezetes emelkedő/lejtő van a bennük.
Háát, ahogy az osztrákok tudnak jó lesiklópályát csinálni, pont ugyanúgy tudnak jó sífutókört gyártani ott, ahol inkább a teheneknek kellene legelészniük ebben a hóhiányos időszakban.🙂
Most először voltam itt, de remélem nem utoljára! Egy ilyen pályáért szívesen kifizeti az ember a 12 eurós díjat és utazik érte 2x300 km-t. Mindenképpen két napra érdemes ide jönni, egy nap szállással valahol.
El bírnám képzelni szülinapi ajándéknak 3 napot ebben a képen is látható pályaszéli Gasthaus-ban! 🙂
- Dézé Dunaguri -

St. Jakob im Walde / Jogllandloipe sífutópálya adatok
- Skating pálya hossza: 20 km
- Klasszikus pálya hossza: 20 km
- Nyitva: november végétől március közepéig
- Napijegy ára: 12 euró / felnőtt
- Esti 4 km, kivilágított pálya kedden és csütörtökön 17.00-20.00 között
- Szállás és ellátás az Orthofer Fogadóban
Cím: Gasthof Orthofer, Jogllandloipe, Filzmoos 12, St. Jakob im Walde
Telefon és email: +43 3336 8237 | office@orthofer.at
- Időjárás előrejelzés és webkamera:
https://www.orthofer.at/at/natur-bewegen/webcam-und-wetter