Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újdonságok a sífelszerelések piacán - 2007/08

2007.10.09. Hernádi László

Újdonságok a sífelszerelések piacán - 2007/08 Az előző meglehetősen hószegény szezon a télisport felszerelés piacra is komoly hatást gyakorolt, drasztikusan estek az új felszerelés eladások, illetve a tényleges piaci hatások még évek múlva is láthatóak lesznek.
A "carving forradalom" immár befejeződött, erről már nem érdemes újdonságként írni, a gyártók jól bevált modellpalettákkal dolgoznak, a sílécek tényleges szerkezetéhez csak két-háromévenként nyúlnak hozzá érdemben, a munka javát a dizájnerek és a marketing szakemberek végzik, akik igyekeznek minél szebb és megkapóbb "köntösbe" bújtatni a felszereléseket, átcsoportosítani a típusokat, valamint a piaci fogadtatásból kimutatásokat készítve bővíteni a kelendő és szűkíteni a kevésbé kelendő léctípusokat. Az idén ez úgy sikerült, hogy a legtöbb gyártó szinte alig észrevehetően módosított a dizájnon és a típusválasztékon, ezért a piac kínálatából ezúttal csak az újdonságok illetve a felszereléscsoportok főbb jellemzői lesznek bemutatva.

A "kulisszák mögötti" legérdekesebb változás, hogy az immár egy konszernhez tartozó Atomic és Salomon, amely cégek a legnagyobb riválisok voltak, immár egymás gyáraiban is képesek a saját termékeiket gyártani az összefogásnak köszönhetően.

A piac számára látható legfőbb jellemzők a következők:

  • Minden gyártó teljes modellpalettával van jelen (verseny (GS, SL, cross, freeride, allround, twin-tip, snowblade (shorties), stb.).
  • A gyártók szinte az összes modellcsalád kiválasztott típusait külön csoportba sorolva és megfelelő dizájnnal ellátva hölgyeknek készülő sílécként is árulja (women, lady).
  • A főbb típuscsaládok egy-egy tagját speciálisan gyerekek és serdülők részére is készítik (kid, junior).
  • Minden gyártó rendelkezik saját síkötésgyárral, vagy síkötésgyártó partnerrel.
  • A legnagyobb gyártók síkötést, bakancsot és sílécet is gyártanak vagy gyártatnak saját márkanévvel.
  • Néhány gyártó a leinformálható modellpalettáján kívül gyárt síléceket a legnagyobb sportáruházláncok részére is, ezeket a típusokat csak az adott áruházakban vásárolhatjuk meg.

Jelenleg az egyetlen, a sí szerkezetét érintő fejlesztési irány a változtatható rádiusz, amikor egy lécbe próbálják meg egy rövid és egy hosszú rádiuszú léc tulajdonságait integrálni, ezzel jelenleg két gyártó próbálkozik, a Kneissl "glide" lécek már a harmadik szezonjukat kezdik, a Rossignol "mutix - toolbox" pedig idén mutatkozik be.

A legszembetűnőbb fejlesztési irány a sílécek tekintetében, hogy a gyártók a pályán kívüli sízés népszerűségének növekedésével ("észak-amerikai hatás") úgynevezett "multi-condition" léceket vezetnek be a piacra, amelyek azon kívül, hogy a sípályán is ideális allround carving-ként viselkednek A megnövelt talpfelületnek köszönhetően (arányosan növelik a síléc faránál, közepén és csőrénél mérhető talpszélességet) alkalmas pályán kívül, járatlan hóban való csúszásra is.

Az év újdonságai márkánként:


  • Az Atomicnál a sílécek tekintetében lényeges változás, hogy kivonták a kezdők és középhaladók számára készülő "Izor" síléceket, viszont megjelent a "Nomad" síléccsalád, amely széleskörű igényeket elégít ki, könnyű irányíthatóságának és stabilitásának köszönhetően igazi "Allround" léc, de emellett alkalmas a pályán kívüli sízésre is a megnövelt középső szélesség miatt.
Atomic Nomad síléc - klikk a képre a nagyításhoz!
Atomic Nomad síléc - klikk a képre a nagyításhoz!
  • A Beta szerkezetbe un. TFC ( Torsion Flex Control ) szektorokat építettek, ami, amikor hajlik a léc, torzióban merevíti a sílécet. Ez az új technológia a NOMAD léceket könnyűvé, könnyen irányíthatóvá teszi, emellett jó éltartást biztosít a sízőnk. A neve is arra utal, hogy nincs előtte akadály, terep és hóviszonyokat illetően.
TFC Sector
TFC Sector
  • Az Atomic új síbakancs családja a "Hawx" nevet viseli. Az új technológia lényege, hogy a sícipő elejénél, egy rugalmasabb gumit építenek a cipő héjába. Ez azt eredményezi, hogy a sícipő nem marad merev síelés közben, hanem bizonyos határokon belül ' meghajlik ' a lábfejnél, a ' hagyományos ' cipőkkel ellentétben melyek talpi merevségük miatt gátolják a talp természetes biomechanikai mozgását. A talpunk mozogni tud, ami sok előnyt jelent a síelésben.

Atomic HAWX - Forradalom a sícipőgyártásban
Atomic HAWX - Forradalom a sícipőgyártásban
  • Az új technológia a HAWX előnyei a jobb egyensúly, jobb egyensúly, nagyobb teljesítmény, pontosabb erőközlés és a könnyebb sétálás a parkolóban. Mindez ezt eredményezi, hogy könnyebb lesz a síelés, több a lehetőség a fejlődésre.


  • A Blizzard cég, amely szintén a kisebb sílécgyártók közé tartozik, idén mindössze a sílécek dizájnját dolgozta át, a termékcsaládok megegyeznek a tavalyi kínálattal.


  • Az Elan sílécgyár, amely nagy sikerrel mutatta be az előző szezonban a Wave léceket idén a Magfire léccsaládot dolgozta át a középső szélesség növelésével, ezáltal egy pályán és pályán kívül is jól sízhető lécet kínálnak a vásárlók számára.
Elan Magfire
Elan Magfire


  • Az ár-érték verseny hazai éllovasa és egyben az egyetlen hazai sílécgyártó, az Explosiv is javarészt a tavalyi kínálattal jelentkezik, továbbra is vásárolható az exluzív "Space Carbon" síléc, amely a beépített anyagok és technológiákhoz képest nagyon olcsón kapható, profi sízők részére..
Explosiv Space Carbon
Explosiv Space Carbon
  • Gyermekeknek és a legkisebbeknek pedig a Youngster és a Kid-Exply sílécet kínálják.
  • Ezeken kívül minden tudásszinthez megfelelő síbot választék is piacra került.


  • A Fischer is követi a trendet, multi condition lécei a találó "Hybrid" nevet viselik. A cég ezen kívül a rendkívül sikeres RX léccsaládot osztotta ketté a kezelt pályára ideális RX Fire valamint a pályán kívülre szánt RX Heat léccsaládokra.
Fischer Hybrid
Fischer Hybrid


  • A Head cég, amely immár a legnagyobbak közé tartozik (mi sem mutatja ezt jobban, mint az amerikai Bode Miller és az osztrák ász Hermann Maier leigazolása), szintén a trendnek megfelelően "Multi-condition" léccsaládot vezetett be "Xenon" néven.
Head Xenon
Head Xenon


  • A Kneissl cég, amely Ausztria legkisebb sílécgyártója, egyelőre nem tette fel legújabb típusait a honlapjára, remélhetőleg csak késés áll a dolog hátterében.


  • A Nordica cég a tavaly bemutatott Gransport síbakancs sikerén felbuzdulva megalkotta a Gransport léccsaládot is, így a cégnél továbbra is azonos a síléc és síbakancs típuscsaládok elnevezése és száma, megkönnyítve a megfelelő típusok kiválasztását a célközönség számára.
Nordica Gransport
Nordica Gransport


  • A Rossignol Mutix működése azon alapul, hogy a lécre rövidebb, vagy hosszabb merevítőket (SR-LR (Short-Radius, Long-Radius) Arms) szerelhetünk a síkötés elé és mögé, amelyekkel a síléc középső részének merevségét lehet változtatni, amikor a hosszú merevítést szereljük fel a léc nagyobb nem hajlik annyira, nagyobb rádiuszon fordul, és stabilabbá válik nagy sebességnél. A rövidebb merevítés esetében a síléc közepe hajlékonyabb, rugalmasabb marad, ezáltal a síléc rövidebb rádiuszon fordul. A síléchez külön "mutix toolbox"-ot ad a cég, amely tartalmazza a merevítőket és a szereléshez szükséges szerszámokat.
Rossignol Mutix
Rossignol Mutix
  • A Rossignol csoport tagja a Dynafit sílécgyár és a Look síkötés gyár is, természetesen a Rossignol lécek platnijaira a Look által forgalmazott Rossignol márkanévvel ellátott síkötések illeszkednek.


  • A Salomon, amely a világ egyik legnagyobb gyártója, idén a pályára, haladó sízőknek szánt "Aero" síléceket jelentette be újdonságként, az "Aero" lécek a "Streetracer" síléceket váltják le.
Salomon Aero
Salomon Aero


  • A német sílécgyártó a Marker síkötésgyár legnagyobb szövetségese, közös fejlesztésük a jól bevált Motion rendszeren felül idén a "Power Switch" névre hallgat, amely a Rossignol Mutix-hez hasonló elven működik, de a sílécbe integrálva, nem igényel szerelést a síléc merevségének és ezáltal rádiuszának megváltoztatása. A vállalat számára a távol keletre helyezett tömeggyártás megkönnyítette a múlt szezon káros piaci hatásainak elviselését így modellbővítés is történt, a Racetiger versenylécek puhább változatai Tigershark néven elérhetőek, a versenylécek technológiájával és anyagaiból épülő cross sílécek pedig Crosstiger néven kerültek bevezetésre.
Völkl TigerShark
Völkl TigerShark
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.