Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Fischer: még több lyuk és egy új család

2009.10.29. Bartus Péter

Fischer: még több lyuk és egy új család Forradalmi változtatásoknak nem lehetünk tanúi idén a Fischernél, az új Viron modellek DGC technológiáján kívül inkább a tavalyi modellek ráncfelvarrásáról beszélhetünk. Cikkünkben a cég 2009/2010 szezonra megjelent síléc porfólióját mutatjuk be.
h i r d e t é s

Race: RC4 lécek versenyzőtől a haladóig

Az RC4-es "népsí" modellek csak a színben változtak: tavalyhoz képest a sárga és fehér színeket megkavarták, a grafikát szinte érintetlenül hagyták. A „lyukas”elejű, carbon-szendvics-titánium kombós csúcsmodell (WC GS/SL) mellett az idén Pro szóval kiegészült nevű WC RC/SC Pro utcai versenymodell egy "betömött" lyukat kapott, viszont ők is fecskefarkúak, flowflex (csuklópontokon rögzített, középen rugós) platnival. Vállalkozó kedvűek ezt kifarag(tat)hatják, így olyan síjük lesz, mint a nagyoknak, viszont a délutáni latyakban a kabriós autómosás élményét is átélhetik. A lyuknak kemény, csinált pályán a tehetetlen tömeg csökkentésével valódi szerepe van a szitálás csökkentésében. A Fischer lécszerkezetei mindig is az innováció élmezőnyében voltak, közel 10 féle lécszerkezetet számlálhatunk idén. A Race RC/SC Pro párosnál már csak egy stilizált bemélyedést látunk, itt a dupla titanium lap 0,8 helyett csak 0,5 mm vastagságú, és a far is standard formájú, railflex sínes kötéssel (Fischer feliratos Tyrolia). A competition Pro modell a paletta alsó modellje, ez inkább már csak „optikai kámpetísön”, bár a szerkezet itt is szendvics, ohne titanium.

Cross: Progressor - Kettős látás

A tavaly bemutatkozott high performance (cross) Progressor család változott talán a legkevésbé, megtartva a letisztult fehér színt. Itt fontos tisztázni a „kettős rádiusz” fogalmát: A Nordica-hoz hasonlóan a léc eleje SL geometriájú, míg a közepe és hátulja GS, így a léc dinamikus, „pumpáló” sízésnél kis ívre hajolva SL lécként viselkedik, viszont hosszú ívre megeresztve a slalom síktől eltérően nem „szitál”, hanem stabilan húzza az ívet. A Progressor 7+ Aircarbon szerkezettel, és megnövelt éltartással rendelkezik, a 8+ famagos szendvicsszerkezettel, míg a csúcs Progressor 9+ -nál 0,5-ös dupla titanium került a szendóba, flowflex-el ízesítve.

Allround: Viron a piano hedonistáknak

Az új Viron családot azoknak szánja a Fischer, akik megerőltetés nélkül szeretnék átélni a sízés élményét. A belépő Viron 2.2 habos héjszerkezetű, carbon héjjal, kék és fekete színben. A Viron 4.4 szintén két színben, a Viron 6.6 és 8.8. pedig egy színben készül. Az új, Dynamic Grip Control technológia lényege, hogy több, egymással párhuzamos, hosszanti irányú lamináció van integrálva a sí fa ill. elasztolit(a léc keménységétől függően) magjába. A technológia rugalmassá teszi a sílécet ezáltal még optimális a lécek hókontaktja.

All-mountain: név helyett számok

Az AMC léceket felváltó tiszavirág életű Fuse családot a Heat család képviseli, ami már vérbeli all-mountain geometriával rendelkezik. Feltűnő grafika, és az úgy látszik iparági sztenderddé váló névben elhelyezett csípőszélesség jellemzi őket. A csapat tagjai: Heat 72, Heat 74 and Heat 76, szerkezetük az Viron 2.2, 4.4 és 6.6-nak felel meg.

Women: Stílusos

A Fischer mindig is nagy figyelmet fordított a hölgyekre, ami az eladott darabszámokban is látszott. A letisztult grafikával készülő, kissé hosszú nevű Mystyle modelek az allround női vonalat képviselik: Pure My Style, Exhale My Style, Breeze My Style and Vapor My Style, csípőszélességük 70 és 76 mm között van, szerkezetük, kötésük a női igényekre van hangszerelve. "Kis színes" rovatunkban megemlékezhetünk a Watea freeride modellek innováció győztes csónakorráról, és speciális faráról, valamint mindenképp megemlítendő a világ egyik legnépszerűbb sífutó portfóliója.

Míg néhány éve a még közel 70 féle sí alkotta a portfóliót, idéntől a Fischer is beállt az „átláthatóbb paletta-kevesebb család-kevesebb modell” sorba, amit mi, felhasználók valljuk be talán nem is bánunk.

A cikk szerzője Bartus Miklós "örökös magyar bajnok" fia

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ FÓRUM
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE