Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

10 dolog, amit egy sífelvonóban csinálni lehet

2009. október Christoph Schrahe, Patrick Thorne

…azon kívül persze, hogy csak ülünk és a kilátást csodáljuk, a síszemüvegünket törölgetjük, hallgatjuk a többiek beszélgetését, naptejjel kenjük be magunkat és leejtjük a kesztyűnket.
h i r d e t é s
1. Ínyenc ételeket fogyasztani

Igaz, csak nyaranta, de az ausztriai Fissben a Schönjochbahn egy kabinja a világ legkisebb éttermévé alakul át, ahol egyszerre hatan (négy felnőtt és két gyerek) ülhetik körbe az asztalt, persze csak ha előzetesen lefoglalták. Az ebéd hatfogásos, természetesen aperitiffel és előétellel indul, melyeket még a Bergdiamant nevű hegyi étteremben szolgálnak fel, 2440 méteren. Ezt követően a vendégek beszállnak a sífelvonó kabinjába és háromszor is megteszik az utat le Fissbe és vissza a hegytetőre, hogy közben elfogyasszák a levest, a meleg előételt, a sörbetet, majd a főfogást. A desszertet már ismét az étteremben tálalják. Mindez mintegy kétórás programot és felnőttenként 50 eurós költséget jelent. 11 és 14 éves kor között az ár 30, a kisebbeknek 20 euró, mely természetesen az étkezés mellett a felvonózás díját is tartalmazza. 2. Körbe forogni

A Stuckli Rondo a világ egyetlen, körbe forgó kabinos sífelvonója. A hatperces út alatt mind a 18 nyolcüléses kabin két teljes, 360 fokos fordulatot tesz – szerencsére a függőleges tengelye körül, hogy a bent ülők minden irányban élvezhessék a gyönyörű panorámát. A felvonót, mely utasait az apró svájci falucska, a 800 méteren, a Zürichsee és a Vierwaldstättersee között fekvő Sattelből szállítja 1200 méteres magasságba, a Mostelbergre, 2004-ben a Doppelmayr/Garaventa építette. Aki ki szeretné próbálni a körbe forgó sífelvonót, az egynapos felnőtt jegyért 36 svájci frankot kell leszurkolnia. (A gyerekjegy 16 éves korig 24 frank.)

3. Bungee jumpingolni

Az emberek többségének valamilyen furcsa okból megfordul a fejében, hogy vajon milyen volna kiugrani a síliftből. Vagy mégsem? Mindenesetre a svájci Engelbergben nyaranta kipróbálható a dolog az Angel Eye felvonóból. A mélység 130 méteres, a kötél pedig a kabinhoz van erősítve. A délutáni program a Titlis állomástól indul, rögtön ebéd után. 4. Szaunázni

A skandinávok szaunamániája ismert, ellenben az, hogy ez az egészséges hobbi a tavalyi szezon óta már a sífelvonó kabinjában is élvezhető, már kevésbé. A világ első és ezidáig egyetlen kábelpályás szaunakabinja a lappföldi Ylläs síterepén közlekedik 718 méteres magasságba az Ylläs Fell csúcsára, ahol szintén működik egy szauna. Ez ugyanúgy kibérelhető, mint maga a kabin. A vendégek a helyhez kötött izzadás után – holmijaikat hátrahagyva – szállhatnak be a felvonóba este 7 és 9 között, hogy átéljék a valóban páratlan szaunaélményt. Egy időben négyen verítékezhetnek a kabinban, de ha nagyobb a társaság, a többiek a felső állomásnál szaunázhatnak és várhatják a kívül-belül faborítású sílift érkezését. A két hely együttes bérléséért 1500 eurót kérnek a szolgáltatók. 5. Kávézni

Ausztriában a legnagyobb kabinos felvonókat Mayrhofenben találhatjuk. Az Ahornbahn 40 négyzetméter alapterületű kabinjaiban 160-an utazhatnak egyszerre. Nyaranta, rossz időben a két kabin egyikét kávézóvá alakítják át, kényelmes ülőhelyekkel, hangulatos dekorációval és személyzettel. A kábelpályás kávézójárat félóránként indul, hogy megtegye az 1300 méteres szintkülönbséget. A 15.5 eurós felnőtt-, illetve a 8 eurós gyerekjegy árában már egy meleg ital elfogyasztása is benne foglaltatik. Az, hogy kávézhatunk-e másnap a levegőben, mindennap kiderül, ha kora este megnézzük az időjárásjelentést.

6. Kettesben maradni

Az ún. „randi-kabin”, az Arberre, a Bajor erdő legmagasabb csúcsa felé rója köreit Németországban. Eredetileg egy hatüléses felvonóról van szó, mely azonban exkluzív kialakítású, bőrüléses, és kizárólag párok használják. Nem tudhatjuk pontosan, mit is ért a felvonót üzemeltető társaság randizáson, mindenesetre a rövid menetidő még a gyorsabb szerelmeseket is korlátok közé szorítja. Ettől függetlenül érdemes észnél lenni, hiszen nem tudhatjuk, ki lép be a kabinba a következő állomáson. Egy menet ára 19 euró, egy napijegy pedig 25 euróba kerül.

7. Magasra jutni

Nem a kínai Jade Dragon hegység az, ahol a legmagasabban működő síliftet találjuk, de valószínűleg ez a világ legmagasabban fekvő síterepe azóta, hogy a korábbi csúcstartó bolíviai gleccser tavaly elolvadt. A kis kínai központ nagy előnye, hogy tengerszint feletti magassága miatt a szezon júniusig is el szokott tartani, hátránya azonban az, hogy a 4700 méteres magasságban lelassul az agyműködés, és ez sokaknál megnehezíti a felállást, a sízésről nem is beszélve. Jade Dragonban azonban megtalálták a megoldást a problémára: a magassági betegség leküzdésére gyógyszert, illetve légzsákokat árulnak. Ez utóbbi esetében nem olyasmire kell gondolni, mint amit az autókba szerelnek, hanem oxigénnel töltött zsákokat, melyekbe a csúcson a sízők beleszippanthatnak.

8. Megijedni

Az elmúlt években a technika fejlődése lehetővé tette, hogy a sífelvonók kötélpályái magasan a föld felett fussanak, jóval kevesebb alátámasztási ponttal, így a legmodernebb síliftek már egész völgyek felett átívelhetnek tartóoszlopok nélkül. Vannak, akik a több száz méteres magasságban imbolygó kabinokból még kipillantani is alig mernek, akadnak azonban olyanok is, akik igyekeznek olyan kabinba szállni, amelynek padlója üvegből készült. Ilyen felvonók is működnek már ugyanis Kitzbühelben vagy Whistlerben, a hagyományos, lemezpadlós megoldás mellett. A kitzbüheli S-Bahn esetében a mélység akár 400 méteres is lehet, míg Whistlerben az, aki a Peak2Peak üvegpadlóján keresztül lenéz, a legmagasabb ponton 436 méteres mélység felett utazik.

9. Élvezni a luxust

Tíz évvel ezelőtt a szárnyait bontogató kínai síipart sok nyugati utazó kritizálta a kezdetleges állapotok miatt. Néhányan még arról is beszámoltak, hogy a pályák tetejére ökrösszekéren jutottak fel. Hogy mennyit változott azóta a világ, jól mutatja az ország első számú síterepének, Yabulinak a példája. Itt nemrégiben ötcsillagos szállodát adtak át, a hozzá kapcsolódó luxuskivitelű kabinos felvonóval, benne bőrülésekkel, minibárral és Bose hangrendszerrel. Nem lenne meglepő, ha a példát újabb síterepek követnék az ázsiai országban.

10. Házasságot kötni

Ha valaki túlélte az előző kilenc kabinos tevékenységet (megismerkedett valakivel a mayrhofeni kávézóban, jobban összemelegedtek Ylläsban, a szaunában, és megalapozták a hosszú távú kapcsolatot az Arber felvonó privát kabinjában), már csak egy dolog maradt hátra: házasságot kötni a felvonóban. Ez a szolgáltatás is elérhető ugyanis, az ausztriai Pfänder síközpontban. A házasulandók 30 vendéget és saját választású anyakönyvvezetőt is hívhatnak a liftezéssel egybekötött egybekelésre. A felvonó ilyen alkalmakkor a megszokottnál lassabban közlekedik, 25 perc alatt megtéve a teljes utat, Bregenzből, a Boden-tó partjáról indulva az 1064 méteres magasságban lévő Pfänder csúcsára, ahonnan a tó és az Alpok príma panorámája is élvezhető. A liftezés és a házasságkötés ára együtt 350 euró.
KOMMENTEK

Szállástippek
Bergresort Tauernblick
2024. decemberében nyíló új apartmanházak wellness részleggel a Kitzbüheli Panoramabahn középállomásától 500 méterre, erkélyes 2-10 fős lakásokkal.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Pension Alta Vista csillagcsillagcsillag
Családias hangulatú panzió a Wildkogel-Arena síterep közvetlen közelében. Barátságos, fürdőszobás, erkélyes szobák, étterem, magyar nyelvű személyzet. További szolgáltatások: WIFI, szauna, játszószoba, billiárd, sítároló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Gasthof Kammerhof
A tradicionális, teljesen felújított panzió felszereltségéhez recepció, étterem (pizzéria), reggeliző-étkező, társalgóhelyiség, parkoló, terasz tartozik. Skiwelt Wilder Kaiser ingyenes síbusszal: 15 perc.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE