Parsenn
Az öt síközpont legnagyobbika, mely Davosból és Klostersből egyaránt megközelíthető. Parsenn terepein a tanulópályáktól a versenycélokra használt lejtőkig teljes a választék. A hegyen tizenhárom étterem közül választhatunk két lesiklás között, és megpihenhetünk a napos teraszokon. Itt lehet kipróbálni a terület leghosszabb, 12 kilométeres lejtőjét is, a Weissfluh csúcsáról Küblisig, ahonnan a síbérlettel vissza lehet vonatozni Klostersig vagy Davosig. És ha már a vonatoknál tartunk: idén 75 éves a Parsenn hegyi vasút, mely mozgalmas síéletet indított el a múlt században.
Jakobshorn
Jakobshorn a snowboardosok központja. Két félcső és funpark is várja itt a deszkásokat. A buli aztán a hüttékben vagy a Jakobshorn lábánál felépített híres Bolgen Plazában folytatódhat, ahol egymást érik az olyan események, mint a freestyle világkupa vagy a davosi ifjúsági sportnapok.
Rinerhorn
Rinerhorn elsősorban a gyerekes családokat vonzza. A lejtők enyhék, és itt található a gyerekek számára izgalmas szórakozást ígérő törpepálya. A 3,5 kilométeres szánkópályáját szerda és péntek esténként világítás mellett is ki lehet próbálni.
Pischa és Madrisa
Az idei szezontól kezdve a freerideirányzat növekvő népszerűségét meglovagolva Pischa pályáit freerideterepként hirdetik, három jelölt, de nem előkészített lesiklóútvonallal. Ezzel Pischa Svájc egyik legnagyobb szabadsízők számára fenntartott területe lett, ahol azok próbálhatnak szerencsét, akik a változatosságot a ratrakok által precízen karbantartott lejtőkön túl keresik. Az érdeklődők lavinaoktatáson is részt vehetnek. Újdonság a boardercrosspálya és a hótalpas túrázók számára kijelölt ösvény is. Akik további kalandokra vágynak, airboardot is bérelhetnek.
Madrisa családi terep, a gyerekek örömére tervezett varázsszőnyeggel és további havas játékokkal. Ugyanitt tubinglejtőt is kialakítottak.
Hegyi szállók
Aki kedvet kapott a síelésre a Davos Klosters régióban, két éjszakára, reggelivel és 3 napos síbérlettel már 91 eurótól kalkulálhat az elő- és utószezonban. Az árak a főszezonban 114 euróról indulnak a háromcsillagos hegyi szállodákban.
O'Neill Evolution
A Jakobshornon fekvő Bolgenben zajló verseny már nyolc éve kötelező esemény a freestyle snowboard rajongóinak. Az újév első hetében, január 2. és 7. között megrendezésre kerülő versenyre a világ legjobbjai gyűlnek össze.