Harmat Rózsa - a snowboard ezüstlánya

2005. december Kapornaki Anikó

Harmat Rózsát a legtöbben csak Ezüstlányként ismerik. Ő az a női magyar snowboardos, aki a 17-szeres magyar bajnok, olimpiai aspiráns Lovász Laura legnagyobb hazai ellenfele, és aki Laura mellett már megjárta a világkupát is. Rózsával a Hó-Shown beszélgettünk.

- Most jöttél haza Söldenból, a szezonnyitóról, de úgy hallom, hogy december elején már megint mész Tirolba. Ezek szerint számodra már elkezdődött a szezon?

- Mondhatjuk, bár idén érdekesen alakul a versenyprogramom. Válogatottként két nemzetközi versenyen és három magyar versenyen kell kötelezően részt vennem. Az első ilyen volt a söldeni szezonnyitó Magyar Kupa, január 13-15. között ilyen lesz a K2 Magyar kupa Murauban, és a Magyar Bajnokság ugyanott, március 11 és 15. között. Ezek mellett igyekszem minél több FIS versenyen részt venni, de január 13-15. hétvégéjén például négy nemzetközi verseny is lesz Európában. Ami már biztos, hogy december 3-5. között az ausztriai Kühtaiban leszek egy FIS parallel szlalom versenyen, majd december 6-18. között egy hátrányos helyzetű országoknak kiírt felzárkóztató nemzetközi edzőtáborba megyek Soldába, Olaszországba.

- Oh, ilyet a síugrásban is szervez a Nemzetközi Síszövetség, ez azt jelenti, hogy snowboardban is "egzotikus országnak" számítunk? Viszont úgy hírlik, hogy az ilyen alkalmakkal nagyon sokat lehet fejlődni. Többen is mentek?

- Eredetileg országonként egy edző és három versenyző mehetne, olyanok, akiknek 1 és 100 közötti FIS pontjuk van. Nálunk Pátkay Marci és én estünk ebbe a kategóriába, de végül annyian jelentkeztek, hogy a szervezők szelektáltak, így végül csak én mehetek.

- A nők között ketten vagytok, akik már szerepeltek a világkupában, alpin számokban. Te tavaly mutatkoztál be a vk-n. Milyen élmény volt?

- Szlovéniában volt ez a világkupa futam, ahová Lovász Laurával mentem. Laurának nagyon sokat köszönhetek, már két éve visz magával versenyekre, ő tanított versenyezni. Amikor Mariborban mentünk fel a starthoz, és a felvonóból láttam, hogy a legjobbak hogyan száguldanak lefelé a glattjeges pályán, bevallom, felmerült bennem, hogy mit is keresek én itt. Szerencsére rám a stressz pozitívan hatott, felpumpált. 51-dik lettem, ami persze nem lenyűgöző eredmény, de rájöttem, hogy a versenytapasztalatnak óriási jelentősége van. És persze pénzkérdés is ez, mert a versenyekre el kell jutni, a felszerelést meg kell venni.

- Pontosan mióta is snowboardozol?

- A szüleim testnevelők, apukám síoktató is. Körülbelül tíz éves lehettem, amikor egy hétig Olaszországban síeltünk, és apu akciós áron vett két boardot. Tanárunk nem volt, pár deszkást figyeltünk a lejtőn, és próbáltuk ellesni a mozdulataikat. Pajor Ági (jelenleg a snowboard szövetség főtitkára) révén kerültem be a magyar snowboardos magba. Gálbory Gergő volt az első, aki deszkát adott alám, ezzel elősegítve kezdeti versenyzéseimet. Az első generáció tagjai közül sokan pátyolgattak, különösen Sticó (Sticzay Péter) segített. Ők tanítgattak, videóztak, próbáltak javítani a stílusomon. A felvételeket visszanézve már elborzadnék, hogy milyen katasztrofális volt a technikám, a láb- és kéztartásom.

- Hosszú utat megtettél azóta, mert nekem márciusban a muraui magyar bajnokságon pont az tűnt fel, hogy a te mozgásod hasonlít legjobban az indulók közül ahhoz, ahogyan a világkupa legjobbjai süvítenek le a lejtőn. Szerinted miért van az, hogy az alpin számokban a svájciak az utóbbi években annyira a világ előtt járnak, finnek meg Big Airben szárnyalnak?

- Ez jó kérdés. Kezdhetjük azzal, hogy jók a hegyeik, és mindig volt pénzük jó felszerelésre és jó edzőkre. Volt egy-két svájci, akik a kezdetekkor jól szerepeltek, aztán pedig már presztízskérdés lett a siker. Ha már van egy jó ember-alapanyag, akkor utána könnyebb a jó nevek mellé szponzort, csapatot, "friss húsokat" találni. Alapvetően azonban a freestyle számokra sokkal könnyebb támogatókat találni, mint alpinra, mert az sokkal látványosabb. Bár a svájciaknál a pénz talán kisebb probléma, mint mondjuk nálunk. A finneknek pedig nincsenek meredek hegyoldalaik, viszont sok lankás pályájuk van, amiken nagyon jó freestyle parkokat lehet kialakítani. És hóhiányban ugye nem szenvednek.

- Alpinban nagy különbség van a nők és a férfiak között, mondjuk gyorsaság, vagy akár deszka tekintetében?

- Alpinban nincs külön női és férfi deszka, csak free-ben. Megvannak a méretek, a kb. 153cm hosszú deszkától kezdve 5 cm-enként változik a hossz, és persze a szélesség, rádiusz is ezzel arányosan nő. Vagyis elméletileg egy hasonló méretekkel rendelkező férfi ugyanolyan lapot használna, mint én, de mivel én a nők között is alacsonynak és viszonylag könnyűnek számítok, így nem nagyon akad olyan férfi versenyző, aki ilyen lappal menne. A gyorsaság tekintetében tény, hogy a férfiaknak általában dinamikusabb a mozgásuk, de sok függ a hóviszonyoktól is.

- A súly mennyire számít? Te apró, törékeny lánynak tűnsz, de ahogy hallom, mindössze egyszer sérültél, a tavalyi szezon végén.

- A sérülésemről annyit, hogy tavasszal sejtettem, hogy sok sérülésmentes év után engem is lassan utol fog érni. A Közgáz sítáborában oktattam, és az utolsó napon az egyik fiúval bementünk a félcsőbe. Annyira jók voltak a körülmények, hogy az egyik ugrást túlforogtam, és a deszkám megakadt a félcső szájánál, és visszaestem. A könyököm bánta, amit aztán a kórházban helyre tettek. A súly pedig összetett kérdés. Óriásban inkább a "nagyobb darabok" érvényesülnek jobban. Ott jól jön, ha valakinek vastag a combja és a feneke. A nagyobbak jobban meg tudják nyomni, hajlítani a deszkát. Ugyanakkor egy kisebb versenyzőnek fürgébb, könnyedebb a mozgása, ez a szlalomnál előnyt jelenthet. Korábban sok "nagyfenekű" rider volt, most egy kicsit mintha lefogyott volna a mezőny. De persze sok múlik a pályán és a havon is.

- Te milyen pályán vagy a legjobb?

- A középmeredek pályákat szeretem. Ha meredek és jeges, elég instabil vagyok. Nem bízom eléggé magamban, hogy megfogja a deszka éle. Frissebb, vagy sok hó esetén gyakran kikádasodik a pálya. Én szeretem a kádas pályákat, mert sokszor megtalálom a ritmusát, és az ilyen pályában egy mackósabb versenyző sokszor rengeteget szenved.