Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Határok nélküli síelés a sajtok birodalmában

2007. november | Szerző: Bata Attila
Vannak olyan síterepek a világon, amelyek már a puszta hírnevükkel is olyan tekintélyt vívtak ki maguknak, hogy ott szerepelnek a megrögzött síelők kívánságlistáján. Ez a lista lehet akár végtelen hosszú is, a szempontok is különbözhetnek, de a világ egyik legnagyobb pályarendszerét vélhetően egyszer mindenki kipróbálná.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A Franciaország és Svájc határán átnyúló Portes du Soleil pályarendszere nemcsak tekintélyt parancsoló nagysága miatt kihagyhatatlan, hanem kultúrákat összekötő sajátossága miatt is vonzza a látogatókat.
A pályarendszer neve - Portes du Soleil, a Nap kapuja - talán nem cseng annyira ismerősen, mint a méretben hasonló egyéb európai óriásterepeké. Persze, ha azt halljuk az ismerőseinktől, hogy milyen jó kis pályákon voltak valahol a francia-svájci határon, és esetleg szóba kerül Avoriaz, Morzine, Les Gets vagy Chatel neve, akkor biztosak lehetünk benne, hogy erről a 650 kilométernyi pályával büszkélkedő pályarendszerről van szó. A helyiek nem nevezik a világ legnagyobb pályarendszerének - bár megillethetné ez a jelző -, de a rendszerben van néhány olyan pálya, amelyet csak ingyenes síbusszal lehet elérni. Az amerikaiak szeretik a világ legnagyobb nemzetközi pályarendszereként feltüntetni kiadványaikban, de ezt sem a franciák, sem a svájciak nem tartják fontosnak kihangsúlyozni.

Mondhatnánk, hogy itt minden az ötvenes évek végén kezdődött. A franciák olimpiai bajnoka, Jean Vuarnet és társai az akkor még szinte érintetlen hegyek közé megálmodták és létrehozták magát a téli paradicsomot, ahol mindenki szabadon, csodás környezetben csúszhat. Akkor még nem tudhatták, hogy a csúszás fogalmát mennyire szabadon kell majd értelmezni, hiszen a snowboardozás európai úttörői is itt próbálgatták először deszkáikat, és a pályán kívüli síelés is tömegeket vonz ide egész Európából, nem véletlen hát, hogy a síterep számos alkalommal megkapta a legjobb freeride síterepnek járó elismerést.

Kicsit döcögősen kezdődött az építkezés a hatvanas években, de később hatalmas lendületet vett a fejlődés, határátkelő épült a hágón, majd később a sok apró síterep egy közös pályarendszerben egyesült, amelyet 1981 óta már hivatalosan is Portes du Soleil néven ismer a világ. Mára kialakult egy 650 kilométeres pályarendszer 286 pályával és 204 felvonóval. Természetesen akár egy bérlettel is besíelhető az egész terület, ha valakinek van energiája ellátogatni a 14 (8 francia és 6 svájci) síterep mindegyikére. Az egész síterepre érvényes napijegy a 2007/2008-as szezonban 39 euróba kerül, amely valamivel olcsóbbnak tűnik, mint a hasonlóan felkapott európai síterepeken.

Persze, aki nem a síelhető kilométerek rabja, az talán megelégszik egy kisebb területre érvényes bérlettel is. A Chatel környékére érvényes napijegy például 31 euróba kerül, ami nem rossz ár egy 130 kilométeres pályarendszerre. Egy ide érvényes hatnapos bérlet 140 euróba kerül, amely szintén versenyképes ár a hasonló színvonalú és méretű síterepekkel összehasonlítva. Az már csak hab a tortán, hogy egy kemény éjszakai buli után nehezen ébredők kedvezményes napijegyet is vehetnek, amely 10:45-től érvényes, és csak 28 euróba kerül.

Chatel már az első pillanatban fontos szerepet játszott a pályarendszer létrejöttében, ugyanis itt épült meg az a húzólift 1956-ban, amely a svájci Morgins települést kötötte össze a francia falu felett húzódó Super Chatel pályáival, és így vált nemzetközivé a helyi síelés. A helyiek már korábban is fogadtak turistákat. A századforduló környékén gyógyvizet találtak a környéken, amely számos látogatót csábított ide, de közben egyre több télisportrajongó is érkezett és népesítette be az akkor még felvonó nélküli hegyoldalakat. A háború után a falu egy mai napig is meghatározó döntést hozott. 1946-ban elkezdték építeni az első sífelvonót, s ezzel örökre eldőlt, hogy nem itt fejlődik ki a francia Hajdúszoboszló.

A lift végül egy évvel később elkészült, és ha valaki még az idén kilátogat, elcsíphet egy-két eseményt a hatvanéves évforduló tiszteletére rendezett ünnepségekből. Lassan megindult a fejlődés, síiskolák alakultak és egy megszállott pap költözött a faluba. Milloux atya feltétel nélkül hitt az "ép testben ép lélek" jelmondatban, így nemcsak ő, hanem a gyülekezet tagjai is kénytelen-kelletlen, de jelentősen hozzájárultak a helyi síelés fellendüléséhez. Az igazi fejlődést egy párizsi üzletember hozta meg, aki megépítette az első ülőliftet, új pályákat alakított ki, lerakta a mai modern síterep alapjait és kicsit megváltoztatta magát a falut is. Pierre Beteille nevét mai is áldják a helyiek, mert sikerült úgy modernizálnia a falut, hogy az megőrizte több évszázados arculatát és báját is, így nem jutott a szomszédos Avoriaz sorsára, amely minden igyekezet dacára az ötvenes-hatvanas évek francia síterepeinek jellegzetes építészeti jegyeit tükrözi.

Chatelbe, akárcsak a többi francia síterepre, elég fárasztó autóval vagy busszal eljutni. A hosszú vezetésnek és zötykölődésnek mára már meggondolandó alternatívája lett a repülés. Két nemzetközi repülőtér is található a közelben: Lyon és Genf. Síszezonban az Air France járatai rendszeresen közlekednek a környéken. A fapados járatok még csak tesztelik a magyar síelők szokásait. Nem könnyű követni őket, hiszen szezononként új járatok indulnak és szűnnek meg.

Mielőtt beérünk a faluba, végigmegyünk az Abondance-völgyön, amely a síelés mellett a környék másik turisztikai vonzereje. A helyiek szerint a völgy legelőin tartott szarvasmarhák adják a legfinomabb tejet, és természetesen ebből készül a világhírű Abondance sajt, amely pedig a helyi specialitások nélkülözhetetlen alapanyaga.

A völgyben fekvő falu csodálatos látványt nyújt a dombtetőről. A hagyományos alpesi falvak látványához szokott legkényesebb ízlést is kielégíti. Ha nem foglaltunk volna előre szállást, vagy még nem szereztük be a kötelező mennyiségű prospektust, akkor irány a helyi turisztikai hivatal. Könnyű megtalálni, a falu közepén, azzal a templommal szemben helyezkedik el, amelynek a helyi síelésben betöltött szerepéről már esett szó. Széles a választék. Noha síelni jöttünk, az alábbi programok jöhetnek még szóba: jég alatti búvárkodás, hótalpas túrázás, vitorlázórepülés, látogatás egy sajtfarmra stb.

Az első ismerkedés a dombokkal nem sílécen történik, hanem hótalpon. Sebaj, úgyis ez a globális felmelegedés miatt beígért riasztó jövő! Legalábbis ezzel nyugtatom magam. Mivel egyre kevesebb a síelhető hó mennyisége és a síelhető napok száma, a hegyi üdülőterületek alternatív programokkal próbálják kitölteni a síelésmentes napokat. Ennek tipikus példája a hótalpas túrázás. Kevés hó is elég hozzá, csak egy teniszütőhöz hasonló hótalpat kell felcsatolni, és indulhatunk is. A pályarendszerben összesen 385 kilométer ilyen túraút található. Az említett turisztikai hivatalban beszerezhető az ingyenes túratérkép.

Eleinte a kitaposott ösvényeken haladjunk, amíg ráérzünk a hótalpazás nem túl bonyolult módszertanára, de aztán jöhet a szűz hó, amely tényleg hatalmas élményt jelent akár lefelé, akár felfelé. Ez utóbbi azért kissé vitatható a fizikai állóképesség tükrében. Szerencsére a túrautak, a sípályákhoz hasonlóan, előbb-utóbb egy hegyi vendéglőhöz vezetnek. A mi esetünkben inkább előbb, de közben rengeteg túrázóval találkozunk, jóval többet lehet itt látni, mint a legforgalmasabb nyári hétvégén a Mátra turistaútjain. Hangulatos hegyi vendéglőben találjuk magunkat, ahol megkóstolhatjuk a környék specialitását, a Berthoud névre keresztelt különlegességet.

Talán nem illene ezt mondani egy francia ételspecialitásról, de elkészítése annyira egyszerűnek tűnik, mint kezdőnek egy nap síelés után lejönni a helyi zöld pályákon. Egy hőálló tálat vastagon kenjünk ki fokhagymával, majd helyezzük bele a vékonyra vágott Abondance sajtszeleteket. Ha véletlenül nincs otthon egy üveg savoyai bor, akkor locsoljuk meg jó kis hazai, száraz fehérborral. Folyamatosan melegítsük 5-10 percig, amíg a sajt elnyeri szép aranysárga színét. Ha kész, akkor hagyományosan kenyérrel és főtt krumplival tálalhatjuk. Ínyenceknek persze kötelező kipróbálni sonkával, felvágottal, salátával vagy savanyúsággal.

Egy ilyen ebéd után már a vízszinteshez közeli testtartások jutnak eszembe, ehelyett azonban a néhol térdig érő hóban visszagyalogolunk a faluba, ahol a hótalpakkal nagyszerűen lehet haladni, és jöhet a következő program. Magam sem hiszem el, de egy öltözőben próbálom a frissen teletömött hasamra felhúzni a búvárruhát, mert hamarosan lemerülünk a jég alá. A falu közepén található tó megbízhatóan befagy minden télen, és ide várják a bátrabbakat egy kis jég alatti búvárkodásra. A feladat rém egyszerű: a tavon vágott négy nagyobb méretű lék között kell tengeralattjárósat játszani. Teljesen kezdők is belevághatnak: egy rövid gyorstalpaló tanfolyam után már egy segítővel át lehet jutni egyik lékből a másikba.

Nem rossz ez a búvárkodás, de alig várom, hogy halból síelővé változzunk, és végre a pályákon legyünk. Először is lécet bérelünk az egyik lift melletti kölcsönzőben. Természetesen ezzel nincs is semmi gond, de osztrák, német vagy egyéb gyártók léceit nem is érdemes keresni. A hazai sportszergyártás szinte százszázalékosan uralja a kölcsönzőt, igazán széles választékkal. A kölcsönzős rábeszél egy általam teljesen ismeretlen márkájú helyi gyártású lécre, amit gyanakodva fogadok, de valami történhetett velem a tavon, mert hamar beleegyezem.

Január vége felé járunk, az első igazi hétvége a 2006/2007-es szezonban, amikor a teljes Alpokot elérte a szezon első nagyobb havazása. A nagy pályarendszer, az 1000 és 2465 méter közötti magasságával nem tartozik a legmagasabb síterepek közé, még az Alpok többi síterepéhez képest sem, de a Chatel és Avoriaz között elterülő sípályák mégis a hóbiztosabb terepek közé tartoznak. Ennek az lehet az oka, hogy a francia Alpok északi részén helyezkednek el, pontosan a Mont Blanc és a Genfi-tó között. A helyiek szerint itt vagy erősen havazik, vagy hétágra süt a nap, különben miért hívnák a Nap kapujának?

Szikrázó napsütésben liftezünk fel Super Chatelra, a falu körül található három síterep közül az elsőre. Elvileg már két hónapja tart a szezon, de gyakorlatilag ez az első igazi síelős hétvége az Alpok nagy részén. Arra készülök, hogy az elvonási tünetektől szenvedő csúszkálók hadával kell majd a pályákon és a lifteken osztoznom. Akkor még nem tudtuk, de attól a hétvégétől kezdve Holle anyó ismét kezébe vette az irányítást, és március végéig nagyszerű hóviszonyok vártak itt minden síelőt.

Az 1200 méteren fekvő faluból több átszállással, de ülőliftekkel jutunk fel a 2000 méteren fekvő pályákhoz, ahol szépen előkészített lejtőkön besíeljük a környéket. Kellemes piros pályákon próbálgatom ismeretlen lécemet, amelynek már aznap sem tudtam megjegyezni a nevét. Úgy tűnik, hogy minden rendben, és megint érvényesül a síelés örök szabálya: hallgass a szakemberre!

Gyönyörű hegyek között egyszer csak a határon találjuk magunkat. A Tour de Don (1998 m) oldalában ereszkedő sípálya közepén elhelyezett táblák jelzik, hogy a pálya bal oldala Svájchoz, jobb oldala pedig Franciaországhoz tartozik. Most már az unokáknak is elmesélhetem, hogy olyan carvingívet síeltem, amely Svájcban kezdődött, Franciaországban folytatódott és újra a helvéteknél ért véget.

Mivel néhány felvonó még nem üzemelt, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a síbuszt, és irány a második körzet, a Linga. A buszok sűrűn járnak, de rekord tömeg várakozik a buszmegállóban. Csodák csodájára mindenki felfér valahogy, én pontosan a vezetőfülkénél préselődök. Közben a sofőr halálos nyugalommal áll meg a következő megállókban és vesz fel még további utasokat, akikről fogalmam sincs, hogy hol férhetnek még el. Aztán egyszerre mindenki leszáll - ez a legbiztosabb jele annak, hogy megérkeztünk.

Hosszú liftutazás után érünk fel a völgyből a 2121 méteres Téte du Linga tetejére, ahonnan megkezdjük utunkat Avoriaz felé. Útközben becsatlakozunk a harmadik síterepbe is, amelyet Pre-La-Joux néven találunk meg a térképen. Felérünk a 2203 méter magas Cornebois tetejére. Ahogy haladunk lefelé, egyre jobban kinyílik a völgy. Teljes a nagyüzem a völgy két oldalán. Sípályák mindenhol, ameddig csak a szem ellát, tele emberekkel, ennek ellenére kényelmesen lehet haladni. Lecsúszunk a völgy aljában lévő Dranse-fennsíkra, ahol számos vendéglő várja a megfáradt síelőket, amely megállapítás így kora délután már teljesen helytálló ránk nézve.

Úgy látszik, a francia konyha nem ismer magassághatárokat, hiszen az itteni ízekben sem lehet csalódni. Természetesen a környék pincészeteinek legjobb palackjai is ott sorakoznak a polcokon, amelyekkel közelebbről meg kellett ismerkednünk mielőtt Avoriaz-ba érnénk. Folytatódik a "hegyre fel, völgybe le" forgatókönyv, miközben a pályarendszer egyik legnépszerűbb és általában legjobb havas körülményeket kínáló szakaszán járunk. Elérjük Les Lindarets környékét, amely rendszerint az Avoriaz-ból indulók első pihenőhelye. Aztán hamarosan kitárul előttünk Avoriaz látványa, sziklára épült hatalmas házaival.

A hatvanas években indult be Franciaországban az "építsük be a hegyoldalakat pályaszállásokkal" mozgalom, amely sok szempontot fontosnak tartott, kivéve, hogy az elkészült épületek a szemnek is kellemes látványt nyújtsanak. Így alakult ki néhány, már legendásan ronda francia síterep. Avoriaz is ebben az időben épült, bár a falun látszik, hogy a születésénél néhány finomabb ízléssel rendelkező építész is bábáskodott. Több természetes anyagot használtak fel, fával burkolták a kőépületeket, melyek látványa valamelyest különbözik a korszakra jellemző betoncsodákétól.

1963-ban átadták az első liftet, amely sokáig egyedül állta a vendégsereg rohamát. Hírnevét onnan szerezte, hogy éjjel-nappal üzemelt, amíg a többi felvonó is elkészült. A franciák már akkor tudták, hogy nem elég jó síterepet építeni, azokat meg is kell ismertetni a közönséggel. A hatvanas évek közepén minden reklámnál többet ért, hogy az akkori szexszimbólum, Brigitte Bardot itt tanult síelni. Avoriaz mára a hódeszkások paradicsomaként hirdeti magát. Vigyázat! Ez egy autómentes falu, autónkat a falu szélén lévő parkolóban kell hagyni, ha megérkeztünk!

Avoriazból gyorsan visszaindulunk Chatel felé, hiszen az utolsó liftet nem szeretnénk lekésni. Bizarr élmény, amikor a többemeletes épületek között visz fel az ülőlift, néha tökéletes betekintést engedve zsebkendőnyi méretű apartmanokba. Ilyen közelről már a legendás faburkolaton is látszik, hogy jó néhány síszezont látott már. Természetesen jóval a nyitvatartási idő után érkezünk az utolsó lifthez, amely még ugyan üzemel, de a kapuját már csak külön kérésre nyitják ki. Szerencsére feljutunk a liftre, majd aprés ski gyanánt (elvégre Franciaországban vagyunk) útba ejtünk még egy vendéglőt. Újfent meg kell állapítanom, lehet, hogy innen ered az elnevezés, de ezt az osztrákok sokkal hangosabban adják elő.

Az utolsó síbuszok egyike visszavisz a festői Chatelba, amely még így estefelé is igencsak nagy kontraszt Avoriaz után. Hangulatos vendéglők sora várja a kiéhezett síelőket, nagyot nem lehet hibázni, bármelyikbe is térünk be. Az éjszakai élet kedvelői sem maradnak hajnalig nyitva tartó bárok nélkül, de az is tény, hogy Chatel nem a hangos éjszakáiról híres. Az éjszakai élet sokkal nyüzsgőbb a szomszédos Avoriaz-ban.

Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy találtam egy igazi, hagyományos alpesi falut az iparosított francia síterepek tengerében. Egy olyat, ahol évtizedek óta minden vállalkozás családon belül marad. Nagy valószínűséggel az újszülött sorsa már születése pillanatában eldől. Lehet belőle vendéglős, szállásadó, sajtkészítő, síoktató, túravezető stb., attól függően, hogy mivel foglalkozik a család. Irigylésre méltó, hogy a helyiek nem tudnak úgy elmenni egymás mellett, hogy röviden ne beszélnék meg a világ dolgait. Nem is tudom, mi fog a legjobban hiányozni? A síelés, a sajt, a finom falatok vagy ez a falusi idill?
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 97 vendég és 7 regisztrált felhasználó látogatja.