A sísport nagykövete - Interjú Jeszenszky Gézával

Elég későn, 12 éves koromban kezdtem sízni a Tabánban, amikor karácsonyra megkaptam nagybátyám - még az 1930-as években készült - sílécét. Autodidakta módon tanultunk, legfeljebb egymásnak adtunk tanácsokat, tűnődve, hogy a kanyarban a belső vagy a külső lábra kell helyezni a testsúlyt! Jó tíz év múlva kezdtem csak az igazi tanulást, amikor először jutottunk ki külföldre, és Zakopanéban egy síoktató egy óra alatt megtanította mind az elveket, mind az alapvető technikát. Igazán azonban Kovács Tamás oktatói táboraiban tanultam meg a sízést.

Külügyminisztersége idején síversenyt rendezett a Nagy-Hideg-hegyen a Magyarországra akkreditált diplomatáknak. Hogyan fogadták az ötletét?

1960 óta járok a Börzsönybe, a 70-es évektől egyetemi diákjaimat vittem oda (ezek voltak a legnépszerűbb óráim), miniszterként pedig meg akartam mutatni a Budapesten állomásozó diplomatáknak, hogy Magyarországon is lehet sízni. Szerencsém volt, mert jó havat kaptunk, a diplomaták pedig egészen odavoltak, hogy Budapesttől egy ugrásra ilyen komoly síterep van.

Milyen benyomásokat szerzett az amerikai síéletről?

Vendégtanárként három síszezont töltöttem az Egyesült Államokban, ehhez jött most négy év. Nagyszerű síterepeken jártam a Sziklás-hegységben Kaliforniától Washington államig és Coloradóig. Hajlom arra, hogy igazat adjak Utah államnak, ahol az autók rendszámtáblája azzal dicsekszik, hogy ott van a világon a legjobb hó - és a pályák is csodálatosak. A keleti partvidéken az utóbbi években szinte csak mesterséges úton előállított havon lehet sízni. Vermont államban tapasztaltam a legnagyobb hideget, a főváros környékén pedig a legnagyobb tömeget, megesett, hogy 5 percet is kellett várakozni a felvonónál. Magas síkultúra jellemzi az Államokat, kitűnően előkészítik a pályákat, igen sok a - szinte kizárólag székes - felvonó és remek jelzések vannak. A ritka sorbaállásra egyedülálló rendszert alakítottak ki: nem marad ki üres szék és nem lehet ügyeskedéssel megelőzni másokat. A "ski patrol" nemcsak balesetnél van jelen azonnal, de kis robbantásokkal megelőzi a lavinákat, ügyel a fegyelemre, figyelmezteti azokat, akik másokat veszélyeztetnek, és ha azok nem engedelmeskednek, elveszik tőlük a síbérletet - aminek az ára ma már jobb helyeken meghaladja a napi 50 dollárt!

Kilátogatott a Salt Lake Cityben megrendezett téli olimpiai játékokra is.

Pár napot tölthettem Salt Lake City-ben. Egy ottani magyar család meghívta egy estére a magyar csapatot, ott találkoztam a versenyzők nagyobb részével, így Vastagh Mártával és Vincze Péterrel is. Felkerestem a síversenyzőket az edzéseken, drukkoltam nekik három versenyszámban. Nagyon sajnáltam, hogy Vastagh Márta az óriás-műlesiklásban erős kezdés után bukott.

Mit tervez az idei télre?

Az elkövetkező években szeretném végigjárni azokat a terepeket a Kárpátokban, kezdve télen a Hargitán és a Radnai-havasokban, ahova elődjeink hosszú órákon keresztül másztak fel, hogy aztán lesízhessenek.