Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Jungfrau-régió: Sítalppal a berni felföld lejtőin

2005. február | Szerző: Hórvölgyi Eszter
A modernkori sízés hazájának tekinthető Svájc számos tökéletes adottságokkal rendelkező alpesi sítereppel büszkélkedhet, amelyeket távoli földrészeken is igen jól ismernek a hegyek és a síelés szerelmesei. A hatalmas és megmászhatatlannak tartott Jungfrau azonban a remek pályákon túl valami különös, szűzies bájjal is megajándékozza a vidéket.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Amikor az ember egy síút megtervezése közben izgatottan ül a kiterített Európa térkép felett, csukott szemmel is számos remek helyre bökhet rá az ujjával. De talán még biztosabban lel jó síterepre, ha kezét már e mozdulat előtt az Alpok Svájci része fölé helyezi, ott ugyanis csaknem negyven 4000 méter közeli, illetve azt is jócskán meghaladó magasságú csúcs található. Közülük is az egyik leghíresebb a hívogató küllemű Jungfrau, amely sokáig megmászhatatlannak tartott falairól kapta szűzies nevét. Egy síelő számára azonban nem is a meredek falak, hanem az alattuk induló havas lejtők az igazán fontosak, amelyekből ezen a vidéken éppen elég akad. Ahogy a kis fogaskerekű vonat befut a Kleine-Scheidegg-i, 2061 méter magasan lévő állomásra, a mellettem ülő angol csoport - csupa vagány küllemű fiatal fiú - egyre izgatottabban tereferél a rá váró kihívásról. Nem egyszerű lesiklásra készülnek, hanem a vidék általuk (mármint az angol síkedvelő turisták által) leginkább közkedvelt, és cseppet sem hivatalos pályájára készülnek. Egymás közt csak az ígéretesen hangzó „White Hare”-ként, azaz „lélekszakadva végrehajtott fehér rohanásként” emlegetik, s bár nem szeretném megsérteni őket, szerintem épeszű ember messziről elkerüli ezt a helyet! Hiszen jelölt és jól karban tartott pályából is van idefent elég (a régióban összesen 240 kilométernyi), de január-február táján már az összes környező hegyen van annyi hó, hogy a kiépített pályákról letérve anélkül is jókat síelhessünk a hegyoldalakon, hogy nyakunkat szegnénk. Azonban, ha az olvasók között mégis akad olyan bátor vállalkozó, aki szívesen nekifutna ennek a próbatételnek, akkor Svájc egyik legnevezetesebb alpesi síterepén, a Jungfrau-régióban keresse az angol kedvencet. A „White Hare”-t ugyanis a berni felföld egyik legimpozánsabb csúcsa, a Jungfrau-val (4158 m) és a Mönch-el (4107 m) „egybeforrt” Eiger (3970 m), illetve a róla lekúszó gleccsernyelv csücskénél találja majd meg.

Nyelvek keveredése

Az óriásméretű hegycsúcsok mellett csak lapos dombocskának tűnő Kleine Scheidegg egy ipszilont formáló völgyrendszer két ága között domborodik. Mindkét oldalán – mint a faágakon növekvő csábító gyümölcsök - messze földön híres alpesi falvacskák csücsülnek: Grindelwald, Wengen és Mürren. S hogy a „messze földön” kifejezés mennyire igaz, mi sem bizonyítja annál jobban, mint a körülöttem sízők származása: szinte mindenki japánul vagy angolul beszél. Nem véletlen, hiszen a modernkori síelés atyjainak azok az angolok számítanak, akik az 1800-as évek végén Svájcban töltötték a szabadságukat. Úgy tűnik, örökre szívükbe zárták ezt a vidéket, hiszen azóta is rengetegen járnak erre a vidékre síelni. A japán turistákat viszont inkább a büszkeségük és kíváncsiságuk vonzza ide, hiszen a sziklamászók közt nagy kihívásnak számító Eiger északi falát a svájciak után elsőként egy japán csoport győzte le. Ezért, bár akad még jó néhány svájci alpesi falu, amelyben szinte hemzsegnek a japán turisták, az Eiger tövében (1036 méter magasan) elterülő Grindelwaldnak még testvérvárosa is van Japánban. Amint Grindelwald barna gerendaházakkal övezett utcáit rovom, a drága órákat, ékszereket, finom ruhákat és márkás sífelszerelést kínáló, csillogó-villogó kirakatokról állandóan az Eiger felettem tornyosuló, jellegzetes formájú falára kalandozik a szemem. Egészen aprónak érzem magam, hiszen egy közel 3000 méteres sziklafal tövében sétálok, ahonnan nézve még inkább elképesztő a mászók teljesítménye.

Jeges kígyó

Bár e vidék koronázatlan ura valóban a három, gigászi méretű hegycsúcs, azért a sípályák sem rosszak errefelé. Grindelwaldból kabinos felvonóval lehet feljutni a Firstre (2168 m), ahonnan számos kék és piros pálya, valamint egy igen hosszú, egészen a faluig vezető fekete pálya síelhető be. Nekem mégis inkább a Kleine-Scheidegg felé húz a szívem, hiszen onnan még közelebbről vehetem szemügyre az óriás hegyeket, és még több izgalmas pálya vár rám. De mielőtt felcsatolnék, egy az állomáson várakozó újabb vonatra is felülök, amely először az Eiger gyomrába, majd a Mönch és a Jungfrau ölelésében felépült kilátóba, a Jungfraujoch-ba visz. Már a felvezető, 25 perces út is megér egy próbát, de az idefönt elém táruló látvány egészen elkápráztat! 3454 méteren vagyok, a hó és a jég birodalmában. Szinte megérinthető közelségbe került hozzám a két roppant hegycsúcs, és előttem kúszik irdatlan jégtestével az Alpok leghosszabb, 24 kilométer hosszú gleccsere. Az igéző Aletsch-gleccser 2001. decembere óta az UNESCO védelme alatt áll, ennek ellenére tavaszonként számos gleccser-sítúrát is indítanak a felszínén, amelyen akár kezdők is részt vehetnek. Addig sajnos nem várhatok, ezért a kilátó után inkább ismét a Kleine-Scheidegg, illetve a híres Lauberhorn (2472 m) felé veszem az irányt, ahonnan immáron 75 éve indítanak világkupa futamot (óriás műlesiklás és szlalom) az ipszilon-völgy másik ágán található Wengen felé. Akárcsak az Eigert megmászók teljesítménye, a Lauberhorn versenypályája rekordideje is elképeszt: 4455 méter, mindössze 2’24”23 alatt! Ehhez még egy picit gyakorolnom kellene…

Falu a falon

A Jungfrau-régió síterepeinek legbájosabb hangulatú kis települése az 1634 méter magasan fekvő, mindössze 400 lakosú Mürren. „Falu a falon” – így nevezik a helybéliek, hiszen a wengeni völgyszakaszon (igaz épp az ellenkező oldalon), egy közel 700 méter magas szakadék peremén csücsül, szemközt a Jungfrau monumentális falával. Mivel autóút nem vezet oda, kizárólag egy kis hegyi vonattal, illetve kabinos felvonóval lehet megközelíteni, elzártsága ellenére azonban meglepően jól „felszerelt”. Hatalmas sportcentrummal, szabadtéri korcsolyapályákkal, egy több mint százéves, kastélyküllemű és méltán ötcsillagos szállodával büszkélkedik. De itt nézem meg életem első snowboard múzeumát is. Sok viccesen izgalmas darabot látok a múltból. Például egy szörfdeszka formájú, fecskefarokkal rendelkező darabot, amit még nem kötéssel, hanem egy az orrához erősített vaskos kötéllel igyekezett magánál tartani a snowboardos. Próbálom ráálmodni a mai vagány deszkásokat, és jókat mosolygok magamban. Mürren azonban egyéb értékeiről is híres. A felette elterülő két sípályarendszer egyike a híres James Bond film forgatási helyszíne, a Schilthorn csúcs (2971 m). A kilátó különös, önmaga tengelye körül forgó, gyönyörű panorámát kínáló éttermében érdemes elkortyolni egy Inferno coffee-t. Ez hosszú kávé, gyümölcs-snapsz és tejszínhab finom keveréke, és remélhetőleg ad némi bátorítást az innen fentről induló pályákhoz. Mert bár a 60 éve rendszeresen megrendezésre kerülő és rendkívül sok versenyzőt felsorakoztató „Inferno Race” indulóinak ez nem túlzott kihívás, azért az itteni lejtők durván meredekek és komoly technikát igényelnek a sízőtől. Kávé ide vagy oda, én inkább a Mürren feletti Almendhubel pályarendszer felé veszem az irányt, hogy ezekről a lentebb fekvő kellemes, napsütötte pályákról intsek búcsút az elragadó Jungfraunak.

Hórvölgyi Eszter
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó fotóalbumok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
KÖVESS MINKET!
facebook twitter youtube instagram
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 32 vendég és 1 regisztrált felhasználó látogatja.