Avagy kiderül, miért is jó nekünk Svájcba menni, ha már bicskánk, óránk, no meg egy svájcisapkánk amúgy is van otthon.
Kimondva vagy kimondatlanul, Svájc egyfajta gőgös misztikum sokak szemében, gyaníthatóan nagyságrendekkel kevesebb magyar utazó látogatja, mint bármelyik szomszédját, legyen szó általános turizmusról vagy kifejezetten téli sícélpontokról. Pedig az utóbbiakból Svájcban van egy-két olyan, legenda övezte terület, mint St. Moritz, Davos vagy éppen Zermatt a még legendásabb Matterhorn hegycsúcs tövében.
Bár évente legalább száz ismerőst hallgatok meg, merrefelé is csúszkált a szezonban, ha jól belegondolok, alig vagyok képes felidézni svájci beszámolókat. Ennek nyilván több oka van – a legkézenfekvőbb, hogy ezt a jól kitalált alpesi országot mindig is a gazdagság és az ebből értelemszerűen leszármaztatott általános drágaság imázsa lengte körül. Ahhoz pedig, jellemző módon, nem vonzódunk.
Egy másik lehetséges ok, hogy „szegény” jó svájciak az általános nézet szerint nem vezetik az „Európa legbarátságosabb népe” versenyt, még annyira sem, mint egyéb német ajkú szomszédaik.
Harmadik ok lehet talán Helvécia viszonylagos földrajzi elzártsága, hiszen a fél magyarországnyi terület gyakorlatilag az Alpok közepére esik, bár a 21. században ennek azért vélhetően csökkent a jelentősége.
Mindezek tudatában vágott neki kis csapatunk egy rövid, de tartalmas kalandnak, hogy felderítsük, mi igaz, s mi nem a nagy helvét legendákból. Felderítő tevékenységünk célpontja Wallis kanton legdélibb pontja volt, az ország legmagasabb hegyei között, nevezetesen Saas Fee városa. Hogy könnyebben el tudjuk helyezni: Saastalt, azaz a Saas-völgyet csak egy hegygerinc választja el a Matterhorn völgyétől, Saas Fee városka légvonalban alig 20 km-re fekszik Zermattól.
Miért érdekes ez a hely annyira? Nos, először is a sípályák jó része egy hatalmas gleccseren fekszik, mely nagyobb, mint az Ausztriában megszokottak. Az egy dolog, hogy november elején már 50 kilométernyi pálya friss havon használható, de
a gleccser bő 20 km-es pályaszakasza 365 napon át síelhető, azaz igazi nyári vakációs célterület annak, aki nem cserélné a havat homokra még júliusban sem. Közhelyesen: csak hab a tortán, hogy a pályák 3600 méterről indulnak lefelé, ezzel a világ legmagasabb rendszerei közé tartozik Saas Fee, a maga „szerény” 145 km-es teljes kapacitásával, ha a völgy végének minden sízhető lejtőjét ideszámítjuk.
A sípályákat annyi 4000-es csúcs veszi körbe, mint szinte sehol máshol, a pályák tetején tornyosuló Allalin csúcs éppen 4000 méter felett van, viszont a nyugat felől árnyékoló Dom hármas ikrekként tündöklő csúcsai már 4500 méter felett pózolnak, impozánsabb környéket tényleg nehéz találni, ha valaki szeret végletekben gondolkozni.
Ha már a végleteknél tartunk,
Saas Fee birtokol néhány apró világcsúcsot, először is például itt található a világ legmagasabban kialakított gleccsermetrója, ami 3000 méter feletti magasságból visz fel 3500-ra, mélyen a sziklába vájva.
Elég váratlan, ahogy a városkából, 1800 méteres szintről rendes kabinos felvonóval két szakaszban feljutva ilyen magasságig, egyszer csak metróba kell szállni…
Amint kilépünk a földalattiból, újabb csúcs vár a csúcson, itt pörög a világ legmagasabban forgó étterme. Persze a pörgést azért ne vegyük szó szerint, pont egyet fordul egy óra alatt, így nemigen szédülünk el italunk kortyolgatása közben. Inkább a látvány émelyítő: összesen 13 4000-es csúcs látható körös-körül – nem akármilyen érzés. Helyi összekötőink jelentették, hogy kifejezetten tiszta esti időben a 250 km-re lévő Milánó fényeit is látni innen, sajnos a bizonyítékokkal egyelőre adósaink maradtak.
A harmadik „leg”, ami a helyhez köthető: az étterem alatt található az eddigi legnagyobb, gleccserbe vájt kiállítóterem, ami angolul a lényegesen frappánsabb Ice Pavilon nevet kapta.
Egy meredek lépcső 30 méterre visz le a gleccser sok száz éves jégmasszájának a közepébe, már önmagában is dermesztő élmény, de a kiállított apró művészi alkotások, itt-ott jégbe ágyazott szobrok és képek lépten-nyomon barátságosabbá teszik a fagyos helyszínt.
Hogy végre a sízésről és a sípályákról is szó essék, talán meglepő fordulat, de Svájcban is havon célszerű csúszni, sőt, itt is lefelé, mint általában. Komolyabbra véve, Saas Fee garanciát vállal a tökéletesen kezelt hóra november elejétől április végéig, ami a mostanában igen „játékos” klimatikus viszonyokat tekintve nem is olyan magától értetődő vállalás.
Természetesen a 3600 méterről induló legmagasabb pályától egészen a faluig lehet síelni, igencsak változatos pályákon haladva, kifejezetten carvingra termett, széles szakaszokkal. Viszonyításképpen: a magyar sízők körében előszezonban egyre népszerűbb osztrák Sölden gleccserpályáival összehasonlítva itt kétszer akkora területen lehet síelni novemberben, pedig utóbbi Ausztria legnagyobb síelhető gleccserének számít.
Saas Fee egyébként kerek 100 km sípályát tudhat magáénak, ez a Saas-völgyben még további 50 km-rel egészül ki, ami igazán „korrekt” kínálatot jelent, főleg miután a fele piros jelzésű, és a leghosszabb pálya közel 15 km hosszú. Természetesen van snowpark, két különböző szintű, félcsővel és egyéb extrákkal; magára valamit adó síparadicsom ma már nem létezhet ilyen mesterséges hóépítmények nélkül.
Ami pedig magát az ittlétet illeti, Saas Fee legszembetűnőbb különlegessége a
teljes autómentesség a faluban, ide csak érkezni lehet kocsival, onnantól kezdve marad a gyaloggalopp vagy igénybe lehet venni a vicces külsejű elektromos kisautókat, melyek a falu teljes logisztikáját hivatottak lefedni. 1900-ban még csak 200 ember élt ebben a faluban, mára azonban 1700 főre duzzadt a lakosság, ennek ismeretében különösen példaértékű önmegtartóztatás a gépkocsik kizárása a település életéből, és szemmel láthatóan az ideérkező évi 8-900 ezer látogató se nagyon bánja. Hogy kocsik nélkül is pezsgő élet van errefelé, azt jól bizonyítja, hogy a közel 5000 vendégágyas kapacitás mellett 50 étterem, úgy 15 pub és 3 nightclub ingerli a vendégeket minden este.
Az értelemszerűen felmerülő wellness- (valaki most már tényleg megálmodhatna egy szép magyar szót erre…) lehetőségek kérdése nem kérdés, a hotelek zöme is rendelkezik saját kényeztető egységgel. Van azonban egy központi „vizesintézmény” is, nagyméretű úszómedencével, hatalmas szaunával és még hatalmasabb panorámaablakokkal, hogy a 4000-es óriásokat héderezés közben is láthassuk.
A lehetséges szabadidős tevékenységeket folytatva, tudja valaki, mi az a „dinamikus via ferrata”…? Mi bizony megtudtuk.
Saas Fee földrajzi adottságai között újabb szerencsés vonás, hogy a falu déli szélén egy elképesztően szép sziklaszoros húzza végig a kontúrvonalat, és ha már ott van, a helyiek alaposan telepakolták acélsodronyokkal, létrákkal, függőhidakkal. Az eredmény nagyon komoly lett, ha benevezünk a szűk 3 órás túrára, időnként 30 méter magasan csúszhatunk egyik sziklafalról a másikra, imbolygó alulétrákon egyensúlyozhatunk a tátongó mélység felett, az élmény sajnos nem igazán írható le szavakkal.
Mondhatnám, hogy még téli-nyári bobpálya is van, de ezek után…? Akik pedig a falmászást szeretik, azok először a Saas Fee központi garázsépületében kialakított mesterséges jégfalon gyakorolhatnak, majd irány a hegy, és már mehet is a mászás élesben egy állítólag 300 méter (!) magas jégfalon.
Aztán itt vannak még a sífutó- és korcsolyapályák, nordicwalking-utak, hótalpas gyalogutak idegenvezetővel, sőt, az egyik túraútvonalon egy nap alatt át lehet jutni a gerincen a Matterhornhoz is, a kérdés lassan már tényleg csak az: kinek lesz itt ideje egyáltalán síelni?
Vissza kell térni lassan az elején feltett kérdésre: drága-e Svájc? Ami a szállást illeti, Saas Fee 3 csillagos apartmanjait (a franciákhoz hasonlóan itt is inkább chalet-knak hívják) már fejenként 120-150 euróért is megszerezhetjük egy egész hétre, ha 4-6 fős lakhelyet választunk.
A 4 csillagos hotelek egy kicsivel drágábbak, mint Ausztriában, de ha megcsípjük az olyan speciális ajánlatokat, mint például az „Allalin-hetek”, akkor 500 euróért (hányan???) egy hetet tölthetünk valamelyik hotelben, félpanzióval, síbérlettel egyetemben. Maga a síbérlet főszezonban 15-20%-kal drágább, mint az osztrák átlag, a többi időszakban viszont teljesen versenyképesek az itteni árak.
És a svájci vendégszeretet? Semmi kivetnivalót nem találtam benne, mindenhol tisztességgel szólítják meg a vendéget, és amilyen népszerűek vagyunk mi, magyarok mostanában a nagyvilágban, akár kiemelkedőnek is mondhatnám a fogadtatást.
Végül nem maradt más kérdés, mint az, hogyan utazzunk Svájcba, ha kedvet kaptunk egy kis változatosságra. Autóval elméletileg rövidebb, mint a francia területek megközelítése, érdemes lehet bevállalni. Repülővel azért urasabb a történet, Saas Fee-be Genfből célszerű érkezni, a repülőjegyet már 20 ezer forint környékén megkaphatjuk, ha jól választunk.
Ez esetben még egy kellemes kétórás vonatozás vár ránk a gyönyörű Sion-völgyben, majd egy rövid buszozás, és már haraphatjuk is Saastal garantáltan kipufogógáz-mentes levegőjét – csak meg ne szédítsen minket!