Koko felkészülés közben - interjú

Egy ideje már civil karriered építed. Mióta készültél a versenyzés utáni életre?
Világéletemben. Mondhatom, hogy előbb kezdtem a civil életre készülni, mint a sportpályafutásra. 1993-tól egy számítástechnikai cégnél dolgoztam, majd 1997-ben elkezdtem a tanulmányaimat az IBS-ben. Már akkor kacsingattam a média felé, 1998-tól pedig szinte minden olyan tévéshow-ban, talkshow-ban részt vettem, ami akkor futott. Vezettem reggeli műsort egy próbaadás erejéig, szerepeltem filmben. Sok olyan dolgot csináltam, ami egyébként nem következett volna abból, hogy az ember híres sportoló. Ezek talán tudat alatti felkészülések voltak az - akkor még nem túl közelinek látszó - civil életre.

Most, hogy befejezted versenyzői pályafutásodat, mi jelenti számodra a mozgást és a sportot?
Hetente kétszer-háromszor focizom, kétszer-háromszor gyúrok, nagy ritkán belefér még egy tenisz, nyáron rengeteget szörfözök, télen sízek. De mindez már csak hobbi, nincs semmi teljesítménykényszer. Nem érdekel, ha elfáradok, nem bánt, hogyha valaki megelőz. Olyan sportágakat választok, ahol nem a mérhető a teljesítménytől függ a boldogság, hanem ha gólt rúgok, ha jól siklik a szörf, vagy a sí.

Mióta síelsz?
Az 1994-95-ös szezonban síeltem először, akkor még oktató nélkül. A következő telet az olimpia miatt kihagytam, de '97-ben már folytattam, mégpedig oktatóval. Ő sok mindenre megtanított, ezért akkor nagyon sokat fejlődtem. Három éve pedig már minden évben kétszer megyek síelni, egyszer nyáron, oktatóval egy hetet, aztán télen, a feleségemmel és a gyerekekkel, társasággal, hatan-nyolcan, sosem egyedül.

Merre jártok legszívesebben?
Bármilyen furcsa, de eddig egyszer síeltem Szlovákiában, a Csorba-tónál, a többi alkalommal mindig Ausztriába mentem - távolabbi helyekre sohasem -, ott viszont már mindenhol jártam, az alsó régióktól kezdve a tiroli és tuxi régiókig.

Erről most már kevesebb szó esik, de a sportpályafutásodat focistaként kezdted.
Talán nyolcéves lehettem, amikor először voltam leigazolt tag sportegyesületben, az MTK-ban. Ez az időszak kb. 10 éves koromig tartott, amikor átigazoltam. Ennek oka az volt, hogy bár én akkor úgy éreztem, hogy beleférnék a csapatba, nem raktak be. Ez nem esett jól, ezért átmentem a Törekvésbe, ahol még egy jó ideig fociztam, közben kézilabdáztam is, egy úttörőház csapatában cselgáncsoztam, próbálgattam mindenféle sportágat, jégkorongoztam is egy keveset, és aztán '84-85 telén elkezdtem bokszolni.

Több alkalommal is nyilatkoztad, hogy nem hiányzik a boksz. Ez hogyan lehetséges?
Valószínűleg úgy, hogy 18 év alatt folyamatos nyomás alatt voltam és versenyről versenyre készültem. Ez nem utáltatta meg velem a sportágat, de annyira éppen elegem lett belőle, hogy most egy időre meg tudjak lenni nélküle. A szerelem azonban megmaradt, tudom milyen jó dolog az ökölvívás, és mennyi jót kaptam tőle, úgyhogy vissza fogok térni, mint hobbi ökölvívó. Egy-két év múlva biztosan le fogok járni egy kicsit mozogni, ha majd lesz annyi időm és energiám, hogy fel tudjak készülni, és az edzéseken megfelelő teljesítményt tudjak nyújtani. Ez egy olyan sportág ugyanis, amelyben a teljesítmény a kihagyott edzésekkel rohamosan romlik. Márpedig én gyenge teljesítményt nem akarok nyújtani, még a magam részére sem. Ha lemegyek az ökölvívóterembe, és nem tudok végigcsinálni egy edzést, esetleg a kesztyűzésnél a fiatalabbak csúnyán elbánnak velem, hát arra nincs sok szükségem.

A boksz tehát nem hiányzik. És az emberek rajongása?
A népszerűség és az emberek rajongása átalakult, de megmaradt. Ma már nem olyan nagy esemény az emberek szemében, ha velem találkoznak, köszönhetően annak, hogy ma már lényegesen többször vagyok itthon látható és már nem is én vagyok az aktuális sztár. De a sport, azt hiszem ilyen értelemben szerencsés dolog, mert egy tévésztár, vagy egy színész kizárólag akkor értékes, ha képernyőn van. Ha ma egy tévésztárt kivesznek a tévéből, akkor két hónap múlva már nem emlékszik rá senki. Egy sportolóra viszont igen, mert egy sporteredmény kézzelfogható. Arra emlékeznek az emberek, hogy Egerszegi Krisztina vagy Darnyi Tamás milyen csodálatosan úszott. Vannak olyan sportolók, mint Papp László, Puskás Öcsi, akiknek a neve sohasem fog feledésbe merülni. Remélem, hogy az én nevem is ilyen név lesz.

A népszerűségedben óriási szerepe volt a médiának, elsősorban az RTL Klubnak, amely - sokak szerint - túl is sztárolt, felhasználta a sikereidet és legyőzhetetlenként kezdett ábrázolni.
A kereskedelmi televíziózás ezekkel az elemekkel él mindenhol a világon. Magyarországon is ezekkel az eszközökkel építettek fel egy sportkarriert, ehhez kellett az én arcom, az én tevékenységem. Az, hogy ezt ők hogyan tálalták, az megosztja a közvéleményt, mint ahogyan most már Magyarországon minden. Teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, és hogyan. Ha nem így csinálták volna, akkor az nem lett volna a jó, és azt utálta volna az ország egyik fele. Sajnos ma nem tudsz olyat tenni, ami egyértelműen mindenkinek tetszik. Azt a mértékegységet, hogy túlsztároltak, itthon reálisnak lehet nevezni, de ez Amerikában, vagy Németországban egyszerűen nevetséges. A csak a sztárként való viselkedést egyébként borzalmasan utálom. Ezekből a "partis" műsorokból én amennyire lehetett, próbáltam magamat kihúzni. Nem szeretem a felesleges csillogást-villogást.

Mindezek ellenére képernyőn akartál maradni?
Nem akartam, csak szerettem volna képernyőn maradni. Én azt mondtam, hogyha sikerül az egyéniségemnek megfelelő műsort találni, akkor nagyon szívesen dolgozom tovább a média területén, mert szeretem a szereplést. Talán ma már ezt nem kell letagadni. Megszoktam a hosszú évek alatt, hogy az életem nagyrészt reflektorfényben zajlik, és azt is tudom, hogy tökéletesen boldog lennék akkor is, ha ez nem így volna. De ez is ad annyi örömet és kevés rosszat, hogy miért ne csináljam? Ráadásul egy nagyon fontos tétele az életemnek, hogy aktív ember vagyok. Amikor abbahagyja pályafutását, egy sportoló legnagyobb problémája pont az, hogy nem tudja mire használni azt a rengeteg időt, amit addig a szorítóban edzéssel töltött.

A "Kell egy csapat!" című műsor sem vette el a kedvedet?
A "Kell egy csapat!" sajnos nem volt túl jó választás, sem az én, sem a csatorna részéről, de azért sikerült olyan tapasztalatokat szereznem, amiket most használni tudok. Szép lassan elindult a felépítésem a médiában, aminek valószínűleg még lesznek komolyabb lépcsőfokai, de ez most csak egy nagyon fontos, jövőbe mutató hobbi. Ez nem tölti ki teljesen az életemet, mindössze heti 1-2 napos elfoglaltságot jelent. Főleg az iskola az, ami nagyobb súlyt kap az életemben.

Ha el kellene nevezni az elmúlt évet a saját életed szemszögéből, milyen jelzőt adnál 2002-nek?
2002 egy nagyon-nagyon szép, és számomra rengeteg boldogságot szerzô pályafutás befejezésének az éve, és egyben egy új élet kezdete. Ez a felkészülés éve volt, hiszen még iskolába járok, elkezdtem a WBO kelet-európai ellenőri tevékenységet, itt is tanuló időszakban vagyok, ahogyan a tévében és az üzleti életben is.