Körkérdés - ismert emberek a síelésről 2. rész

• Zelinka Ildikó, szerkesztő-műsorvezető (MTV Sportosztály)
• Besenyei Péter, műrepülő-világbajnok
• Kovács Katalin, világbajnok kajakozó
• Németh Lajos, meteorológus

Snowboard és kispárna

"A Testnevelési Főiskolára jártam, ahol a tanterv szerint kötelező volt a síelés, így minden évben kétszer voltunk sítáborban. Az oktatókkal együtt az akkori Csehszlovákiába, a Csorba-tóhoz mentünk, de ezt megelőzően már a kosárcsapattal is voltam síelni. Már elvégeztem a TF-et, amikor megkaptam az első saját lécemet, egészen odavoltam az örömtől. Két-három évig ez után kimaradt a síelés az életemből, de már jó ideje ismét minden évben megyünk. Általában utazási irodán keresztül, nagy baráti társasággal, apartmanban lakunk. Minden évben más hangulata van a síelésnek, a társaságtól függ, de a legjobban azt szeretem benne, hogy ilyenkor maximálisan ki tudok kapcsolódni. Ha úgy adódik, és olyan a csapat, nagyokat bulizunk, főzünk este az apartmanban. Egyszer kipróbáltam a snowboardot is, emlékezetes alkalom volt, rengeteget nevettünk. A társaságból csak egyvalaki tudott snowboardozni, ő vett rá minket, abban az évben síléc nem is volt a lábunkon. Nagyon sokat estünk, szerintem nehezebb megtanulni, mint a síelést. A nap végére már annyira fájt mindenünk, hogy a síruha alá kispárnát raktunk a fenekünkhöz, hogy némileg enyhítsük az esések fájdalmát. Ha van rá mód, vadregényes, viszonylag elhagyatottabb tájakon síelek, ahol nem tolonganak a pályán. Nem megyek ťmaxigázzalŤ, de azért szeretem a sebességet, bár a technikára is odafigyelek."
Zelinka Ildikó, szerkesztő-műsorvezető (MTV Sportosztály)

A levegő biztonságosabb

"1984-ben kezdtem síelni. Az akkori műrepülőkerettel voltam először sítáborban, Csehszlovákiában. Oktatónk nem volt, de mivel korcsolyázni már tudtam, azt hittem, ez is olyasmi lesz. Tévedtem, egészen más volt! Régimódi, kétméteres faléccel siklottam, és három nap után már egész jól ment a dolog, sőt némi Becherovka után már a nehezebb pályák sem jelentettek gondot. A technikám elég érdekes volt, ha túlságosan begyorsultam, egész egyszerűen szándékosan elestem. Azóta is évente két-három alkalommal megyek síelni. Szeretem a hosszú, meredek pályákat. Imádom a sebességet, és bár nagyon gyorsan síelek, szerencsére a mai napig nem volt sérülésem. Azt gondolom egyébként, hogy a levegőben nagyobb biztonságban vagyok, mint a sípályán! Sajnos sokan síelnek figyelmetlenül, gyakoriak az ütközések, gázolások. Nagyon szeretem Olaszországot, de új helyeket is szívesen fedezek fel. Lényeg, hogy jó hó, sok felvonó legyen, és nem utolsósorban karbantartott pályák. Ha nincs sok időnk, a Semmeringre megyünk síelni. Kisebbik lányom, a tízéves Dóri is velünk síel, immár hat éve."
Besenyei Péter, műrepülő-világbajnok

Sebesség, de nem ész nélkül

"5-6 éve síelek rendszeresen. Általában január-február környékén megyünk, sajnos legtöbbször csak egy hétre tudok elszabadulni, nincs több időm az edzések miatt. Legtöbbször Ausztriába, Altenseebe megyünk a válogatott kerettel. A snowboardot is próbáltam már, de inkább maradok a lécnél. Snowboarddal sokat lehet esni, szerintem balesetveszélyesebb, mint a síelés. Szerencsére nagyobb sérülésem még nem volt, erre különösen kell vigyáznom a kajakozás miatt. Nem annyira a technikára, inkább arra fektetem a hangsúlyt, hogy élvezzem a síelést. Szinte nincs olyan lejtő, ahonnan ne jönnék le. Barátaimmal tanultam meg annak idején, a tanítás nagyjából annyiból állt, hogy "Itt a síléc, próbáld meg!". Megpróbáltam, jól ment. Soha nem tanított oktató, bár túráinkra általában jön velünk hivatásos síoktató is. Szerintem a sebesség a legjobb a síelésben, de természetesen nem ész nélkül."
Kovács Katalin, világbajnok kajakozó

Síelés "vámosnikolai" stílusban

"Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy az anyatejjel szívtam magamba a síelés tudományát. Kisgyerekkorom óta síelek. Vámosnikolán nőttem fel, és a Börzsöny lankáin, nem is igazi sípályán szerettem bele ebbe a sportba. Igazi, klasszikus síelés volt ez, lecsúsztunk, lecsatoltuk a lécet, vállunkra vettük, aztán fel a hegyre. Egészen egyéni stílusom alakult ki így, a lényeg az volt, hogy minél kevesebbet essek. Ez a "vámosnikolai" stílus 35-40 éve kísér, a legjobb síoktatók is sírógörcsöt kapnak a láttán. Azonban előnye is van a dolognak: soha nem volt még halálfélelmem, fekete pályán is lejövök. Sokat jártunk később az Alacsony- és a Magas-Tátrába, a buckákkal teli, jeges lejtőkön is sokat tanultam. Amikor először síeltem Ausztriában, arra gondoltam, ilyen sima pályákon bárki le tud siklani! Magyarországon, amikor még igazi, nagy telek voltak, a Kékestetőre, Nagy-Hideg-hegyre jártunk gyakran. Imádom a sebességet, számomra nem a stílus a lényeg. Talán ennek köszönhetem eddigi egyetlen síbalesetemet is, ami a Semmeringen, Spithalban történt, úgy 6-8 évvel ezelőtt. Egy megfagyott sínyomon kanyarodtam a felvonóhoz, szokásomhoz híven elég nagy sebességgel, amikor kisiklottam, és a bal könyököm csúnyán kiugrott a helyéről. Éppen szilveszter volt, az éjszakai mulatságon már bekötött karral táncoltam, szerencsére a jó hangulaton azért ez sem rontott."
Németh Lajos, meteorológus