Mathias Zdarsky - Aki kitalála az alpesi sízést

A sízés történelmét bemutató írások elején mindig megemlítik a sarkkutatók hosszú túraléceit, de nem sok szó esik arról, hogyan sikerült ezeket a léceket a meredek lejtőkön való lesiklásra alkalmassá tenni? Pontosan ki, hogyan és miért fejlesztette ki a lesiklás technikáját?

Mathias Zdarsky egy molnár tizedik gyermekeként 1856. február 25-én látta meg a napvilágot a mai Csehország területén található Trebisch-ben.

Brnoban, Münchenben és Zürichben folytatott tanulmányai után tanár lett, majd festő és szobrász. Később az alsó-ausztriai Lilienfeldben telepedett le, itt fedezte fel, hogy a magával hozott, a közlekedést mély hóban jelentősen megkönnyítő, gyorsító norvég léceit nem tudja használni a környék hegyeinek meredekebb lejtőin való lesiklásra.

Ekkor született az elhatározás, hogy kifejleszt egy olyan felszerelést, amellyel biztonságosan lehet majd lesíelni bármilyen hegyoldalról. Ezidőtájt az Alpok lejtőin kizárólag a "norvég" stílus hódított, ebben a stílusban rendezték a versenyeket, általában egyenes, nem túl meredek pályákon.

A norvég stílus legnagyobb hátránya az volt, hogy nem lehetett vele meredekebb lejtőn sízni, mivel a kötés instabil és gyenge volt az általában három méter hosszú, több mint öt kilogramm súlyú síléc irányításához. Zdarsky lerövidítette a síléceket és áttervezte a norvég kötést olyan módon, hogy az oldalirányban is tartsa a bakancsot, lehetővé téve a manőverezést. A síkötést saját elképzelései szerint a helyi kovácsmesterrel alakítatta át, körülbelül kétszáz kísérletet végzett el, amíg megtalálta a megoldást. Az általa kifejlesztett Zdarsky, vagy lilienfeldi kötésnek nevezett szerkezet meglehetősen jól tartotta a bakancsot is, de kellő rugalmassága miatt a nagyobb eséseket is meg lehetett úszni komoly sérülés nélkül. A megfelelő felszerelés elkészítése után hosszú, gyakorlással töltött évek következtek, Zdarsky legfőbb irányelve az volt, hogy megpróbáljon kitalálni egy olyan technikát, amelynek segítségével tudja lassítani és gyorsítani a csúszás sebességét és változtatni az irányát, a próbálkozás során felfedezte és alkalmazta a hóekét, valamint a támasztott lendületeket, ezeknek segítségével már bármilyen meredekségű lejtőn saját maga által irányított útvonalon és sebességgel le tudott jönni.

Az új sízési forma népszerűsítésére könyvet adott ki, amelyben részletesen leírta az új technika minden egyes lépését.Mivel az ausztriai lejtőket ebben az időben a norvég technika uralta, mindenki ezt a technikát alkalmazta, így Bécsben egy kiadó sem vállalta a könyv megjelentetését, kénytelen volt azt Münchenben kiadatni. Az Alpok lejtőire alkalmatlan norvég technika kiszorításához azonban versenyeken kellett bizonyítani a lilienfeldi stílus alkalmasságát, ezért Zdarsky számos síversenyt is rendezett, ahol ő és legjobb tanítványai álltak rajthoz.

A lilienfeldi stílus legkomolyabb diadalára a Schneeberg-en került sor. A Schneeberg hatalmas és meredek "breite rieß" nevű északkeleti lejtőjén egyedül Zdarsky állt szemben a svéd-norvég síszövetség képviselőivel, akik saját szemükkel akartak meggyőződni arról, hogy a lilienfeldi technika tényleg sokkal jobb-e, mint a norvég az alpesi viszonyok között. Zdarsky indult először és a támasztott lendületekkel összekötött hóekeíveknek köszönhetően gyönyörű, szabályos és kontrollált lesiklást hajtott végre a meredek lejtőn.A küldöttekre olyan nagy hatással volt Zdarsky lesiklása, hogy meg sem próbálták bebizonyítani azt, hogy a norvég stílus a komoly lejtőkön is megállja a helyét a lilienfeldivel szemben. Az, hogy az elismerés a norvég stílus egyik legfőbb képviselőjétől hangzott el évekre elaltatta az eddig heves norvég-lilienfeldi küzdelmet a legjobb lesiklási stílusért folytatott harcban.

Zdarsky következő, a mai napig is alapként szolgáló újítása az volt, hogy a versenyre kijelölt pályán két póznából álló 2-4 méter széles kapukat helyezett el, amelyen a versenyzőknek át kellett haladnia, ezáltal biztosította azt, hogy az összes versenyző megközelítőleg ugyanazon a nyomvonalon haladjon, senki ne jusson jogosulatlan előnyhöz például egy kanyar levágásával. Az első ilyen versenyre a Lilienfeld melletti Muckenkogelen került sor, a pálya 489 méter szintkülönbségű és 1950 méter hosszúságú volt. A pályán 85 kapun kellett áthaladni, a pálya lejtése egyes szakaszokon 35-45° is volt, amely egy mai versenyen is meglehetősen meredeknek számít. Ekkor a verseny végeredményénél a célba érkezésig eltelt idő mellett az esések számát is beszámították. A versenyt Zdarsky tanítványa nyerte, de a kevésbé meredek, sőt néha felfelé haladást igénylő szakaszokon nyilvánvaló volt az egyetlen norvég stílust képviselő síző fölénye, aki egy hosszú helyett két rövidebb síbottal indult.

A lilienfeldi sítechnika idővel átvette a norvég stílusból ismert két bot használatát, amelynek köszönhetően könnyebbé vált a tehermentesítés, az egyensúly megtartása, valamint a lejtőn felfelé haladás.Zdarsky technikájának köszönhetően a sísport egyre nagyobb tömegeket vonzott és az eddig tartózkodóan viselkedő Osztrák Turistaklub is megalapította első sí szakosztályát, amelyből aztán több egyesület csatlakozásával a ma is kitűnő versenyzőket nevelő ÖSV (Osztrák Síszövetség) alakult. Ekkor hoztak létre olyan sípályákat, mint a Semmering-Hirschenkogel, Mönichkirchen vagy a Rax.

A technika megalkotása után Zdarsky az oktatást, egyesületek alapítását tekintette fő feladatának, számos oktató sítábort szervezett Ausztria különböző sípályáin, lelkes tanítványai később a világ számos részére eljuttatták az új sízési technikát.

Az első világháborúban Zdarsky sí-hadosztályokat (mintegy 1500 főt) képzett ki a Kárpátok lejtőin, mivel a hadsereg is rájött arra, hogy téli körülmények között jóval nagyobb mozgékonyságot biztosít a gyalogságnak, ha azokat síléccel szereli fel. A két háború között világszerte sorra alakultak a sí egyesületek, szinte egytől-egyig a lilienfeldi alpesi technikát alkalmazva, kiszorítva ez által a norvég stílust. Zdarsky sítechnikája kifejlesztése során szerzett kisebb nagyobb sérülések után életének legsúlyosabb balesetét a Tirol tartománybeli Gailtal-ban szenvedte el, amikor egy lavina áldozatainak mentése közben újabb lavina söpört végig a lejtőn, maga alá temetve a mentőket, köztük az immár 60 éves Zdarsky-t is.Erős szervezetének és szerencséjének köszönhetően élve ásták ki a hó alól, de nem kevesebb, mint 80 csonttörést és repedést szenvedett teste szinte teljes területére kiterjedően.Hosszú lábadozás után épül fel majd egészen az 1940-ben, 86 éves korában bekövetkező haláláig oktatta és kísérte figyelemmel az általa kifejlesztett, immár győztes alpesi sítechnika fejlődését, amely az ő életművének köszönhetően előbb Európában, majd az egész világon elterjedt.