Snowboardozni tanultunk Kokavan

h i r d e t é s

Voltak, akik első téli sportjukat kezdték ezekben a napokban, és voltak olyanok is, akik a sízés mellé szerették volna felvenni a snowboardot. Sokunkat csábított oktatónk, Rozmán (Rozi) Zoli ígérete, miszerint a két nap alatt megtanulhatjuk a deszkázás alapjait.

Az oktatók mellé egy csapat iskolás is beszállt a kisbuszba, a két kocsiban pedig jöttek az "öregek", harmincegynéhány éves korig. Az oktatókat leszámítva tehát többségben voltak a gyerekek, de ez korántsem jelenti azt, hogy a snowboard tanulás korhatáros lenne: Rozinak már volt 60 év feletti tanítványa is. A péntekről szombatra virradó rövid éjszaka után még hozzánk csapódott a határ túloldaláról egy sportársunk. Isti - így hívták a kollégát - az Extrem sportcsatornát nézve döntötte el, hogy a nyári crossmotorozás mellé télre is kellene valami, amivel gyorsan lehet nagyobb szintkülönbségeket leküzdeni. Elhatározása annyira komoly volt, hogy a felnőttek között egyedüliként már saját felszereléssel érkezett. Mi óvatosabban inkább kölcsönöztünk.

Kokavára egyébként jellemzően a határközeli magyar településekről ruccannak át félnapokra, vagy a hétvégére a sízők, többségükben kezdők. A pálya ugyanis enyhe lejtésű tanulópálya, ideális az első lépések megtételére. A hegyoldalban ennek megfelelően nem carving-ördögökkel, hanem inkább a hagyományos lécekkel csúszkálókat láttunk. A pálya egyébként rövidsége ellenére is ratrakolt, hóágyúzott és három tárcsás felvonó működik rajta.

Az oktatás két csoportban kezdődött. Az egyikbe kerültek a gyerekek, akik három napra érkeztek, a másikba pedig jómagunk, hogy a háromnapos anyagot a hétvégi gyorstalpalón emésszük meg. A bemelegítés után ismerkedésünk a deszkával azzal kezdődött, hogy megpróbáltuk kideríteni, hogy vajon melyik lábunkat is kell az első kötésbe tennünk. Furcsamód többségbe kerültek a goofyk (akiknek a jobb lábuk van elől), az amúgy gyakoribbnak számító regular snowboarderekkel szemben.

Az első lépéseket egy becsatolt lábbal, rollerezve tettük meg, természetesen még szinte teljesen sík terepen, a szoktatás céljával. Próbálgattuk a megállást is, majd - mielőtt nagyon előrehaladtunk volna - folytattuk azzal, hogy gyakoroltuk az esést, előre és hátra. A bukták megfelelő tompításának fontosságát egyébként hamar saját bőrünkön tanultuk meg, délután ugyanis már a hegytetőn folytattuk. Előtte azonban következett a legnehezebb rész, a felvonózás. Mint megtudtuk, ez a kezdők számára a legnagyobb falat, ennek megfelelően itt estük a legnagyobbakat. Bizony jópárszor neki kellett futnunk, míg végül úgy-ahogy fel tudtunk jutni a pálya tetejére ( Bocs a leszakított rúdért!).

Innen rolózva (ez kb. olyan mint a sízők hóekéje) kerültünk vissza a parkolóhoz, közben lassítva, gyorsítva a tempón, először oktatónk kezét fogva, majd egyedül. Délután még megtanultunk a pálya egyik szélétől a másikig részútsiklásban, az esésvonalra merőlegesen eljutni.

Az első nap végére már minden tagunk fájt, szerencsére inkább az izomláztól, mint az esésektől. Összesen 5-6 órát töltöttünk a pályán, a korai sötétedés miatt nagyobbrészt délelőtt. A szállásul szolgáló faház este hamar elcsendesedett, a fáradtság mindenkit hamar álomba segített. Lefekvés előtt még elhangzott Rozi második ígérete, miszerint másnap minden simábban fog menni. Nem voltunk benne biztosak, hogy ez valóban így lesz-e, vagy ez csak sportpszichológia. Oktatóink egyébként igyekeztek folyamatosan dícsérni minket, mi pedig igyekeztünk erre folyamatosan rászolgálni.

Vasárnap aztán tényleg jobban mentek a dolgok, az első nap rutinjával a hátunk mögött. A bemelegítéssel az izomlázt is enyhült, simán ment a felvonózás is. Kezdtük a dolgot élvezni, megjött a sikerélmény, nőtt a sebességünk, mintha kevesebbet is kellett volna a hóból feltápászkodnunk. Másik oktatónk, Peti megmutatta, hogyan kell az esésvonalra ráfordulva haladni, és a korábbiaknál érezhetően nagyobb lendületet szerezni.

Utolsó feladatként Peti megtanította az összekötött fordulókat, így már csúszhattunk mindkét irányba, szembe és háttal a völgynek és lassan kezdtünk ráérezni a lábujjhegy-élen való deszkázás trükkjére is. Egyszóval jól haladtunk, sok mindent megtanultunk a két nap alatt, de ami a lényeg: kedvet kaptunk a snowboardhoz és a további kilométer-gyűjtéshez.

Köszönjük a REClub oktatóinak a hétvégét!