Túrasí - pályán kívüli kaland

h i r d e t é s

Ha egyes sportágakat vagy irányzatokat keresztezünk egymással, biztosak lehetünk benne, hogy valami izgalmas dolog születik. Csak a sí területén maradva ilyen a korcsolyázó stílusú sífutás, a motokrossz ihletésű síkrossz, az akrobatikus elemekkel operáló freestyle irányzatok, de akár említhetjük a snowboard által elindított carvingsí-forradalmat is. Nos, ha a látszólag kevés átfedést adó sífutást és lesiklást ötvözzük a szabadsízés stílusában, kiválasztva a két sportág legfőbb izgalmát adó elemeket, ismét valami érdekeset kaphatunk. Ez a túrasízés.

Az előbb felsorolt irányzatokkal ellentétben a túrasízés esetében azonban nem valami új találmányról van szó, az újdonságot csupán az adja, hogy az elmúlt években - elsősorban az alpesi országokban - újra felfedezték ezt a síalpinizmusnak is nevezett sportot.

De miről is van szó? A túrasízés lényege az, hogy az előkészített sípályákat és sífutóútvonalakat elhagyva a lehető legközelebb kerülhetünk a szabad természethez, érintetlen terepeket fedezhetünk fel. Korlátlan szabadsággal barangolhatunk gyakorlatilag bármilyen havas terepen, hiszen túrasível - a sífutófelszereléshez hasonlóan - hegymenetben is haladhatunk, de ha úgy hozza a terep, akkor - mintha hétköznapi alpesi lécek lennének a lábunkon - le is csúszhatunk a lejtőkön. A túrasízés tehát igazi offpiste-kalandot jelent!

A hegyoldalban felfelé a sífutók is képesek haladni pikkelyes vagy akár sima talpú léceikkel, azonban ezeknél jóval hatékonyabb előrejutást tesznek lehetővé a túrasílécek, melyek talpfelületére - a leggyakrabban műszálas anyagú - fókaszőrnek nevezett csúszásgátló rögzíthető hegymenetben, illetve távolítható el lesiklás előtt. Maguk a lécek első ránézésre egyébként jobban hasonlítanak az alpesi darabokhoz, azaz szélesebbek, masszívabbak az északi léceknél, és előbbiekkel ellentétben kantnival készülnek. A carvingforradalom egyébként a sílécek ezen kategóriáját sem hagyta érintetlenül, sokan mégis a klasszikus darabokra esküsznek.

A kötések technikája jól példázza a túrasífelszerelés rugalmas sokoldalúságát. A túrakötések állandóan csak a cipő orr-részét rögzítik, a sarok szabadon mozoghat, ha sífutómozgással akarunk felfelé vagy sík területen közlekedni, azonban fixen csatlakozik a léchez, ha lesiklásra szeretnénk használni túralécünket - mindig úgy, ahogyan a terep diktálja. A túrasízésben az igazi "hab a tortán" a szűzhavas, mélyhavas sízés, sokan éppen ennek öröméért hagyják el különleges felszerelésükkel a síközpontokat.

A túrasízés nem könnyű sport. Állóképességet, erőt és technikai tudást egyaránt kíván, hiszen a hegyre nem sílift viszi fel a sízőket, kisebb-nagyobb hátizsákot már egy egynapos túrára is vinni kell innivalóvalóval, élelmiszerrel, váltásruhával, biztonságunk érdekében adóvevővel, lapáttal és lavinaszondával.

A kondíció és a rutin a hegyről való lejutásban is elengedhetetlen, hiszen szűzhóban, jelöletlen útvonalakon kell boldogulni. A technikai tudás alapja ezért a megbízható sítudás, mellyel pályán kívülre is lehet merészkedni. Szintén a technikai tudás része az az ismeretanyag, mellyel elkerülhetőek a lavinaveszélyes területek, illetve a túrasíző tájékozódni képes.

A sítúrázást az átélhető élményekért - főleg tőlünk nyugatabbra - mégis sokan, és a szabadsízés népszerűségének növekedésével egyre többen gyakorolják. Jó hír, hogy a túrasízés hazánkban is űzhető, akár a Budai-hegyekben vagy például a Bükkben, a Börzsönyben, a Mátrában is, vagyis ahol a hegyi terep és a hómennyiség adott. Kedvelt célpontokat találunk a Tátrában és - bőséggel - Ausztriában is, ahol nagy kultúrája van a síalpinizmusnak. Az első csúszásokra mindenképpen praktikusabbak a hazai helyek, már csak azért is, mert az erdei útvonalakat a nyári bringázásokból akár ismerhetjük is. Mindenképpen megszívlelendő tanács, hogy kezdőként sohase induljunk egyedül túrázni. Cikkünk - mellyel minél több olvasónknak szeretnénk kedvet csinálni ehhez a gyönyörű sporthoz - következő számunkban folytatódik.