Gyerekek síoktatása

Káprázatos, tündöklően kék eges naplemente van. A liftek már megálltak, az emberek már beszállingóztak a pályákról. Ez a gyönyörű hegy már elcsöndesült. Egy 6 éves forma szimpatikus kislány gyermeket tanítgat az édesapja a bébipálya tetején. A kislány szófogadóan igyekszik megfelelni a szülői elvárásoknak: "Úgy, most szépen csúsztasd szét a sarkad... Próbálj meg nem elesni.... Jó, de ne csússzon össze a két sí csőre.. Mondom, figyelj arra, hogy ne csússzon össze a két sí... Figyelj, támaszkodj a botodra.... Nem érted? Így, ahogy mutatom... Látod, ügyes kislány vagy, sikerül... Most szépen engedd csúszni a sít előre, és te fékezz a két síléc széttolt végeivel... Úgy, szépen csúszik a sí, és én megyek utánad... De ne görcsölj, nyugodtan... Jövök utánad... Fékezz, fékezz! Ne ess el! De miért esel el, nincs itt semmi ijesztő meg félelmetes... Úgy, most gyorsan kelj fel és gyerünk tovább... Húzd végre magad alá a lábaidat, úgy kelj fel... A fenébe, nem érted, hogy a másik oldalra kéne billenjél? Gyerünk, tápászkodj már fel! Na jó, most beállítom a két sídet. Így, és felemellek... De nem arra fogunk elindulni, hanem erre... Most miért esel el újra...?"

A nap utolsó csusszanásakor is látom, hogy majd' egy órája tart a - mindkettejük türelmét alaposan próbára tévő - dresszírozás. Azon gondolkodom, hogyan tudnám néhány segítő szóban összefoglalni a tanácsaimat az apának. Mivel ehhez nem volna elegendő tíz perc sem, úgy döntök, "nem avatkozom a család belügyeibe". Azért fáj a szívem, hogy ennek a tündérien helyre kislánynak az első randevúja a hóval és a sível ennyire a kínlódás jegyében telik.

Ugorjunk visssza a jelenbe és fussuk át, mit tehetnek az apukák és anyukák, hogy a gyermekükkel való tanulás olajozottan történjék? Hiszen nincs mindenkinek pénze drága síoktatót fogadni, s ha sikerül is egy ilyen oktatós útra befizetni, egyszer ennek is vége! A cél mindenképpen az, hogy a szülő a gyermekével való foglalkozásokat a folyamatos fejlődés és az együttműködés jegyében tudja szervezni. Ha ezek teljesülnek, a "nyögve nyelősséget" az új és izgalmas megismerés élményei váltják majd fel. A leírt tanítási alapelvek - az életkorhoz némileg adaptálva - minden gyermekkorosztályban megállják a helyüket. Megjegyzem azt is: nem lehet fontossági sorrendet felállítani közöttük - adott esetben bármelyik lényeges lehet.

SZERVEZÉSI SZEMPONTOK

TAPASZTALATOK ELVE

A mozgástanuláshoz megfelelő mennyiségű és minőségű mozgástapasztalatra van szükség.

Hagyjunk bőven időt (a maga idejében) mindent kitapasztalni! A gyermekek nehezen fogadják el a tanulás "befektetésjellegét", számukra fontos, hogy a fejlődés elkerülhetetlen kellemetlenségeit a tapasztalatok megszerzésének örömei és sikerélményei ellensúlyozzák.

Szervezzük úgy a foglalkozásokat, hogy a próbálkozások és gyakorlások ideje legyen a domináns, ne pedig az instrukcióké és a magyarázatoké! Ha hosszabb előkészítő magyarázatokra van mégis szükség, ennek minden lehetséges percét inkább odabent ejtsük meg!

LÉPCSŐZETESSÉG ELVE

A nehéz gyakorlatokat először könnyű feladatok előzzék meg!

• Mindenképpen a könnyebb gyakorlatoktól fokozatosan haladjunk a nehezebbek felé, és ez a síterepek megválasztására is igaz. "Szűz lábas" kezdők esetén ez azt jelenti, hogy a sível való ismerkedés teljesen sík, pingpongasztal simaságú terepen történjék meg. (A kesztyű, sapka fel- és levételét, a síléc fel- és lecsatolását még a meleg szobában érdemes először gyakorolni.)
• A későbbi kezdő szinten is gondolni kell a "pálya ördögeitől" való védettségre, sőt, akadnak olyan gyerekek is, akiknek a teljes elbújás "dobja meg" a teljesítményét.

ÖNÁLLÓSÁG ELVE

A foglalkozás helyszínéül olyan pályát, pályaszakaszt válasszunk, amelyen - vélhetőleg - egyszer sem kell a gyermek "hóna alá" nyúlnunk! Ha a gyerek nem uralja a sít, ráadásul esésekkel "tarkítja" a feladatot, biztosak lehetünk benne, hogy a terep túl lejtős, esetleg más szempontból túl nehéz (jeges, kemény, buckás, oldalt lejtős stb.). Ilyenkor nem az a megoldás, hogy minduntalan segíteni kényszerülünk, hanem laposabb helyre költöztetjük, vagy más módon visszakönnyítjük a gyakorlatot, hogy a sít uralva végezhesse azt a csemete.

SAJÁT TEMPÓ ELVE

Új, nehezebb feladathoz az előzőeknek már gyakorlottan kell menniök. Szülőnek, oktatónak legyen rajta a szeme, elérke-
zett-e már az ideje a gyakorlat (vagy a terep) nehezítésének, vagy (esetleg egy hasonló nehézségű gyakorlattal) időzni kellene még a mostani nehézség szintjén. A félelem miatti koncentrációcsökkenés a tanulás sebességét (is) korlátozza! (Nem beszélve a biztonságról.)

VÁLTOZATOSSÁG ELVE

Egy-egy oktatási cél tanításához rendszerint többféle gyakorlatból választhatunk. Használjunk többféle gyakorlatot, illetve kombináljuk is őket azért, hogy a síképességeket minél változatosabb körülmények között tegyük próbára! Élménydúsabb is a változatos gyakorlás.

KIPRÓBÁLÁS ELVE

Minden új dolgot először egy könnyen végrehajtható helyen és szituációban próbáltassunk! Ez azt jelenti, hogy ne váltsunk egyszerre nehezeb terepre és gyakorlatra! Új dolgokat először a már megszokott helyen próbálják ki a gyerekek, és egy bizonyos gyakorlottság elérése után tegyük próbára a tanultakat az új, nehezebb körülmények között!

SZUVERENITÁS ELVE

A feladat adott keretein belül biztosítsunk minél nagyobb cselekvési szabadságot! Ez azt jelenti, hogy a feladat (biztonságos) végrehajtását, illetve a lényegi elemeit kössük csak meg, ezeket (de csak ezeket) kérjük szigorúan számon. Így a gyermeknek is marad némi döntési szabadsága: pl. - adott esetben - ő dönthesse el, honnan indul, milyen tempóban hajtja végre a feladatot, milyen módon áll meg stb.

FELTÉTELES SZABADSÁG ELVE

A gyerekek kalandványától vezérelt kívánságokat csak akkor teljesítsük, ha - a feladatok során megszerzett tudásukkal - már bizonyították rátermettségüket a kiszemelt kalandra! Azokat a gyermeki óhajokat, mint pl. "menjünk már a liftre, vagy arra a nagy pályára" stb., kössük olyan feltételekhez, amelyben egyértelműen kitűnik: miket kell még teljesítenie a kívánsága teljesüléséhez (Pl. "ez és ez a feladat áll még előttünk".) Előfordul, hogy a gyermek vágyai napokkal, esetleg hetekkel előbbre járnak az akkori realitásoknál. Úgy gondolom - ha nem is helyben -, és nem is azonnal, de kijár a részletes magyarázat: mi mindent kell még megtanulni a kívánság teljesüléséhez...

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMPONTOK

KONKRÉT FELADATOK ELVE

Egy adott feladathoz minél konkrétabban fogalmazzuk meg a tennivalókat! Ezt a megfogalmazást az igazi terepakadályoknak ("álló fák", "kidőlt fák", "patakok", "lelógó ágak") segédeszközökkel való szimulálásával tudjuk igazán konkréttá tenni. Az álló fákat pl. leszúrt hajlékony husángokkal, a kidőlt fákat hófestékkel spriccelve húzott keresztirányú csíkkal, a patakokat ugyanilyen módon, de lejtirányban húzott csíkkal, a lelógó ágakat pedig kerülgető botok között kifeszített, színesre festett gatyagumikkal szimbolizálhatjuk. Pl. "Pontosan a fa előtt kell megállni (a leszúrt suháng ugyebár). Csak az kap pontot, aki nem megy neki a fának." "Csúszás közben át kell ugrani a kidőlt fát. (Keresztirányú csík) Csak az kap pontot, aki nem akad el a fában." "Csúszás közben át kell lépni a patak egyik partjáról a másikra. (Lejtirányú csík) Csak az kap pontot, aki nem esik bele a patakba." "A lelógó ág alatt kell átbújni (Vízszintes gatyagumi) Csak az kap pontot, aki nem akad fenn a faágon." "Addig gyakoroljuk, amíg (mindenkinek) sikerül, mert csak akkor fogunk tudni megbirkózni a nehezebb pályán az ilyen akadályokkal."

Megfelelő gyakorlottsági szinten egész akadálypálya építhető, ily módon - folyamatos lesiklás közben - számtalan kombinációs lehetőséget kínálva a játékos terepakadályokból. Csak akkor jutalmazom elismeréssel (ötössel) az adott gyakorlat elvégzését, ha biztonságosan uralva a sít, egészen lassan és gyorsabban is sikerül bottal, és bot nélkül is teljesíteni a feladatot. Nyilván nem lehet minden tanulási szintnek minden gyakorolnivalóját szimulált akadályok segítségével megoldani, de ahol lehetséges, a feladat - segédeszközökkel való - konkretizálása mindig előnyös.

VISSZAJELZÉS ELVE

Legyen a konkrétan megfogalmazott feladat visszajelzése is gyors és szintén konkrét! A gyerekek szomjazzák a visszajelzéseket, miután értik, hogy a játékos gyakorlás mögött komoly felkészülés történik a nemsokára valóságos kihívásokra. A visszajelzések kérésekor lehetünk biztosak benne, hogy az "újabb kihívás, újabb koncentrálás, újabb siker" körforgása lendületben van. A feladat végeztével a gyerek kérdőn rám néz. Én a felemelt kezemmel jelzem a sikert: az öt ujj a tökéletes ötöst, a négy pedig a még gyakorlandó, de már jó teljesítést jelenti. A kéz csóválása pedig, hogy ismétlés szükséges. Gyakori, hogy egy-egy gyermek 20-30 ötössel tér haza a foglalkozásról, s vége-hossza sincs a benti dicsekedésnek...

ÖNKONTROLL ELVE

Aknázzunk ki minden önkontroll-lehetőséget, amit csak lehet! Ha nincs lehetőség a segédeszközökkel való konkretizálásra, akkor is úgy konstruáljuk meg a feladatot, hogy a gyerek saját maga is érzékelhesse a helyes vagy helytelen végrehajtást. (Pl. előrenyújtott kézzel a síbotokat rendületlenül vízszintesen kell tartani, mint ahogy a pincér a tálcát viszi.) Előfordul, hogy némi magyarázatra van csak lehetőség: mit kell éreznie, hogy biztos lehessen a sikeres teljesítésben.

SZEMLÉLTETÉS ELVE

A feladatok megértését szemléltetéssel segítsük! Ez segédeszközökkel és bemutatásokkal érhető el. A puszta szavak bizony nagyon félreértődhetnek! Az oktatónak a gyakorlat lényegi elemeit - a gyerekek szemének is jól követhetően -, az ő gyakorlottsági szintjüknek megfelelő kivitelben (tartásban, tempóban) ajánlatos bemutatni! A tanító pl. ne szégyelljen csigalassú hóekét gyermektartásban bemutatni, amikor ez a gyakorlás anyaga!

CSOPORTOS FOGLALKOZÁS SZEMPONTJAI

PÖRGÖSSÉG ALAPELVE

Küszöböljük ki a torlódás miatti meddő ácsorgásokat! Úgy építsük fel a gyakorlatot, hogy aki felér, lehetőleg rögtön indulhasson, s ne kelljen dideregve hosszú percekig rostokolnia, amíg rákerül a sor. Ezt úgy érhetjük el, hogy:

• A gyakorlat start- és célhelyét kellően széthúzzuk, eltávolítjuk egymástól,
• A lesiklás nyomvonala élesen különüljön el a feljövetel sávjától,
• Uram bocsá' a segédeszközös feladatok gyakorlása sílift nélkül történjen, tehát a gyerekek felmenetele időben is széthúzódik (a szükséges mértékig).

GYAKORLÁSI REND ALAPELVE

A gyakorlási tér úgy legyen kialakítva, hogy lecsúszáskor, megálláskor, feljövetelkor és elinduláskor ne zavarják egymást, ne ütközhessenek össze a gyerekek! Ez egy nagyon határozott távolságot jelent a lecsúszó- és felmenőútvonalak között, valamint megfelelő követési távolságot az indulók között. Ha a csoport részletekben teszi meg a pályaszakaszt, a megállóhelyre befutó soron következő gyermek a csoport mögött elhaladva, a csoport alsó üres helyére siklik be, és ott áll meg. (Véletlenül sem a csoport fölött fékez, és a csoport orra előtt vagy a csoportba berontva esik hasra!) Ugyanilyen hosszú pályás szituációban az oktató határozottan fogamazza meg:

• az indulási sorrendet,
• a követési távolságot vagy az indulás jelét,
• a gyakorlat végét jelző megállási helyet,
• hogy ő maga előre megy-e és alulról néz, vagy utoljára marad és felülről figyel.

EGYÜTTMŰKÖDÉS ELVE

Fejlesszük a csoport együttműködő szellemét a saját példamutatásunkkal és minden más lehetséges eszközzel! Minden csoportban rejlenek konfliktusokat okozó érdekkülönbségek. A gyerekeknél ezt nem kell bemutatni. A sorrendért folyó harc, az egyéb rivalizálások már a legelejétől fogva motiválják a gyerekeket, de - rossz esetben - vissza is vethetik a csoport fejlődését az állandó veszekedések miatt. Ezeknek a konfliktusoknak úgy húzhatjuk ki a méregfogát, hogy:

• Minden gyerek kap(hat) neki való közreműködési feladatokat is (pl. bemutató, sereghajtó, pontozó-értékelő, felülről jövő veszélyt figyelő, időmérő, segédeszköz-helyreállító-, indító stb. szerepeket).
• Nem szabad, hogy a versenyszellem átvegye a prioritást a biztonság, a testi épség és az egymás segítése felett. Meg merem kockáztatni: az együttműködő bajtársi szellem a havon (is) a legfontosabb tanulnivaló!

VÉGSZÓ

Az oly gyakran emlegetett pedagógiai alapelvekről, mint a"szeretetteljes bánásmód", a "gyerekek szókincsének figyelembevétele", a "türelem szükségessége" és a "játékos megszervezés", ezekről külön nem szólottam, mivel ezeket magától értetődőnek tartom az adott korosztályi jellemzőket figyelembe véve. Sajnos a cikk nem tud olyan dolgokra kitérni, mint a helyes tartás, a síképességek fejlesztésének céltudatos felépítése, a mozgás hibáinak javítása, hiszen ezekhez már a mozgás fejlettségi szintjeinek ismerete, másrészt vizuális bemutatás (is) szükséges. Mindazonáltal meggyőződésem: ha a fenti alapelvekre a szülő, oktató oda tud figyelni, a gyermek szeretettel és biztonsággal fog viszonyulni ehhez a sporthoz, és ez már önmagában is nagy eredmény.