Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Creek-surfing - téli örömök a nyárban

2009.09.02. 2010.06.10. Lipiczky Ágnes | frissítve: 2010.06.10.

A tengeren túlról és Európából is óriási az érdeklődés egy új magyar találmány, a Creek-Surfing iránt. A Bankár Innovációs Zrt. menedzselésével világ szinten levédett nyári vizes sí- és snowboardpályája elindult világhódító útjára.
A jelenlegi helyszín Szentendre, egy régi laktanya területe. Itt épült fel Czintos Csongor új találmányának, a Creek-Surfingnek a tesztpályája, ahol a sportág iránt érdeklődő kis és nagybefektetők megismerkedhetnek a sízést és a snowboardozást forradalmasító vizes sípályával. A feltaláló, a Kecskeméten gépészmérnökként dolgozó Czintos Csongor egy hőcserélő elosztórendszerének fejlesztése során álmodta meg a Creek-Surfinget. Épp lejtőt épített be a rendszerbe, amikor a munka közben eszébe jutott, hogy egy kellően nedves, megfelelő dőlésszögű lejtő jó lehet másra is, például kiválóan lehetne rajta síelni. Közel egy évtizeden át érlelődött benne az ötlet, mire eljutott a megvalósításig. A mérnök 1999 júniusában jelentette be a szabadalmat, amelyet több országban is levédetett.

De hogy miről is van szó pontosan?
Egy olyan műanyag pályáról, pályarendszerről van szó, amelyen a téli sportokat kedvelők a víz segítségével ugyanúgy élvezhetik a lejtők adta örömöket, mint az Alpok bármelyik síparadicsomában. A pálya, amely állhat egy egyszerű lejtőből vagy egy egész pályarendszerből, egyaránt felépíthető vízi vidámparkokban, szórakoztatóközpontokban vagy akár meglévő sípályák közelében is. Kombinálható medencével, csúszdával, épülhet vázszerkezetre, épületnek nekitámasztva, illetve hegy vagy dombfelszínre építve. A Creek-Surfing működési elve a mikro-teraszos rendszeren alapszik. Az alappálya lemezén számos műanyag szalag helyezkedik el horizontálisan, amelyek egymás mellett mikro-teraszokat hoznak létre. Miután a vizet felszivattyúzták a szerkezet tetejére, a víz felülről lefelé feltölti a teraszokat mikro medencéket hozva létre. Ez a kis mennyiségű víz (egyszer kell a négyzetméterenkénti 40-47 liter vizet tartalmazó tárolómedencét feltölteni) garantálja a síelés lehetőségét, a fékezést és az irányítást, hasonlóan a kásás havas felületű lesiklópályákhoz.
Ebből következik, hogy a síszezon kitolható, meghosszabbítható, sőt mondhatjuk azt is: a Creek-Surfingnek köszönhetően egész éven át kedvünkre síelhetünk – hideg, ám nem havas-jeges időben - elegendő egy neoprem ruhába belebújnunk. Bár az újdonságok főként a fiatalokat csábítják el, vagyis a Creek-Surfinggel feltehetően extrémsport- és víziparkokban, (a nyárias télben snowboardparkokban) találkozhatunk majd, valójában minden korosztály számára elérhető és élvezhető ez a sportág. Mindössze – ahogyan a sízéshez is - megfelelő egészségi állapot és jó kondíció szükségeltetik.

A Creek-Surfing tulajdonképpen profi sí és snowboardtudást nem igényel, a Creek-Surfing technika 3-4 alkalom után könnyedén elsajátítható. Az ütközéses sérüléseket a lécek orrára helyezhető műanyagsapkával, védőfelszerelésekkel (csukló-, könyök-, térd- és fejvédő), valamint szigorú pályahasználati szabályokkal és megfelelő pályafelügyelettel lehet kivédeni. A feltaláló és a pénzügyi befektető, a Bankár Innovációs Zrt. a pályatípusok alapján több irányba nyitotta meg "frontvonalait".
A 30-200 méter hosszú rövid pályáit hotelek, hotel resortok számára kínálja, a 250-700 méter hosszú közép pályáit vízi vidámparkoknak ajánlja, míg a hegy méretű, akár 1000 méter hosszú pályákat síparadicsomok, sípályák területére álmodta meg.

A pályák optimális lejtésszöge 15 és 20 fok, de létre lehet hozni akár 40 fokos lejtésű versenypályát is. A pálya szélessége 10 és 20 méter között az optimális, de ennél szélesebb területen is ki lehet alakítani a Creek-Surfing felületet. A pályák anyaga megbízható, európai műanyag gyárak által tesztelt és fejlesztett műanyagból készül, a mikro teraszokat létrehozó szalagok pedig hosszú életűek és kiváló minőségűek. A fejlesztők tehát a minőségre és a biztonságra is különösen nagy hangsúlyt fektettek. A Creek-Surfing iránt a legnagyobb érdeklődés Kínából és a Közel Keletről érkezik. Nem véletlenül. Ezekben az országokban ugyanis egyre nagyobb teret hódít magának a sísport - új piaci területeket biztosítva ezzel a gyártóknak.

A külföldi piacokon úgy tűnik, hamarosan bemutatkozhat ez a magyar találmány is, amely tökéletesen "megkomponált", minden igényt kielégítő új sportként vagy nagy világsikert arató szórakozási lehetőségként vonulhat majd be a köztudatba.
Szurkoljunk hát mi is a Creek-Surfingnek, és élvezzük a téli sportokat a forró nyárban!

További infó: www.creeksurfing.hu

Teszteljünk Szentendrén!

Augusztusban elkészült Szentendrén a Creek-Surfing tesztpálya, amely a nagyközönség számára nem elérhető, de a lehetséges befektetők, vásárlók megismerkedhetnek az új sportág feltételeivel, eszközhátterével.

A szentendrei pálya adatai:
  • Hossz: 35+10 méter
  • Szélesség: 7 méter
  • Magasság: 12 méter
  • Lejtés: 29 fok
A pálya feltöltéséhez 15 köbméter víz szükségeltetik.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE