h i r d e t é s

Banked Bakony: Snowboardos hétvége és verseny lesz Eplényben

2026.01.29. sielok.hu

Nem kell már sokat várni: hamarosan érkezik a Banked Bakony snowboardos hétvége, ahol a „hagyományos” szlalom verseny mellett idén is látványos péntek esti freestyle bemutató, élő koncert és házibuli, valamint a legkisebbek számára Riglet-program várja az érdeklődőket.
Kép: Banked Bakony, Magyar Snowboard Szövetség
Kép: Banked Bakony, Magyar Snowboard Szövetség
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az eplényi Síaréna Vibe Parkban a hazai és nemzetközi snowboard közösség ünnepe 2026. február 12-14. között. Aki már járt a rendezvényen, az pontosan tudja, miről szól, aki pedig csak fontolgatta a részvételt, most igazán belekóstolhat a hamisítatlan „banked” életérzésbe. Az esemény legalább három napra visszarepít a snowboardozás aranykorába, amikor a közösség ereje sokszor fontosabb volt az eredményeknél és a teljesítménynél.

A szervezők évről évre kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a Banked Bakony nyitott és minden korosztály számára befogadó legyen. Ennek megfelelően idén nyolc versenykategória kerül meghirdetésre, így minden induló megtalálhatja a számára leginkább megfelelő kihívást.
Kép: Magyar Snowboard Szövetség
Kép: Magyar Snowboard Szövetség
A program több napon keresztül kínál változatos élményeket. A közösségi pályaépítés szerdán kezdődik, csütörtökön nyílt edzés és DIY jibbing várja a résztvevőket. Pénteken megkezdődnek a felnőtt kategóriák selejtezői, a nap fénypontja pedig az Oakley Freestyle Night Session, ahol meghívott nemzetközi és a legjobb hazai riderek mutatják be legjobb trükkjeiket egy kifejezetten erre az alkalomra épített pályán.

Szombaton a banked szlalom kerül a fókuszba: ekkor dől el, kik hódítják el a legendás „VadKanyó” trófeát. A döntőket és az eredményhirdetést a Shell Beach élő koncertje, majd egy kötetlen hangulatú hütte party zárja a SíAréna teraszán.
Kép: Magyar Snowboard Szövetség
Kép: Magyar Snowboard Szövetség
A pénzdíjazás mellett minden kategória dobogós helyezettjei értékes tárgynyereményekkel (pl. snowboard, kötés) és egyedi formatervezésű érmekkel térhetnek haza.

Részletes információk és regisztráció: az esemény honlapján!
KOMMENTEK

Szállástippek
Szarvaskút Bakony Resort +16
Szarvaskút Bakony Resort +16 - Felnőttbarát hotel étteremmel Eplénytől 12 km-re. Ideális szállás a téli pihenéshez és a síeléshez, biztosítva a kényelmet és a kikapcsolódást a vendégek számára.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szarvaskút Vendégházak +16
2-3 fős szobák vendégházban az eső szélén, 16 év fölötti vendégeknek Eplénytől 12 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE