Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Fekete Lilla útja a pekingi paralimpiára a sivatagban kezdődött

2018.11.13. MSBSZ

Izgalmas kalandra készül a lelkes újonc snowboardos a Magyar Snowboard Szövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásával. Ennek első lépéseként Lilla egy ötnapos felzárkóztató táborban vett részt a Ski Dubai fedett síközpontjában.
Fekete Lilla, Foto: @Magyar Snowboard Szövetség
Fekete Lilla, Foto: @Magyar Snowboard Szövetség
A kaposvári Fekete Lilla 13 éves. Öt évvel ezelőtt egy autóbalesetben elvesztette a bal karját. De Lilla mindenképpen szeretett volna sportolni. Bár kiválóan úszik, ő inkább akciódúsabb sportra vágyott. Imádja a telet, a havat, a hideget. A legutóbbi téli olimpia és paralimpia televíziós közvetítése során szinte le sem vette a szemét a képernyőről. Beleszeretett a snowboardozásba.

Szüleivel Eplénybe kezdtek járni, ott kezdett ismerkedni a sportággal, majd megkeresték a Magyar Paralimpiai Bizottságot, ahol örömmel fogadták az érdeklődésüket. Rajtuk keresztül kerültek kapcsolatba a Magyar Snowboard Szövetséggel, akik a megfelelő szakmai hátteret tudják biztosítani ahhoz, hogy Lilla valóra válthassa az álmát. Az ifjú sportoló ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy elindulhasson a 2022-es pekingi téli paralimpiai játékokon.
Fotó: @Magyar Snowboard Szövetség
Fotó: @Magyar Snowboard Szövetség
Lilla a Magyar Paralimpiai Bizottság jóvoltából egy ötnapos nemzetközi felzárkóztató táborban vehetett részt, melyet a világ egyik legkülönlegesebb fedett télisport-komplexumában, a Ski Dubaiban tartottak, kimondottan parasnowboardosoknak. Az útra edzőként a korábbi világkupás versenyző, a Magyar Snowboard Szövetség főtitkára, Némethné Harmat Rózsa kísérte el.

A program feszített volt, délelőtt és délután havas edzésekkel, bemelegítéssel és nyújtással, továbbá edzői továbbképzéssel. Lilla március óta először állt újra deszkán, de az első pár bemelegítő kör után onnan tudta folytatni, ahol az előző szezonban abbahagyta.

13 évével ő volt a legfiatalabb a táborban, ahol többek között szerb, iráni, román, portugál, azeri kisebb-nagyobb csapatok vettek részt.

A hangsúly az alapokon volt, hogy azok minél precízebben, jobban berögzüljenek, hogy később erős, megfelelő alapokra lehessen építeni. Később ezeket már nagyon nehéz visszamenőleg kijavítani. Sajnos ez kissé monoton mozgásforma, de egyúttal türelemre is tanít, ami a jó versenyző egyik fontos erénye. Lilla ügyesen próbálkozott a feladatokkal, ami ígéretes a jövőre nézve.
Fotó: @Magyar Snowboard Szövetség
Fotó: @Magyar Snowboard Szövetség
Fontos részét képezte a tábor programjának az egyensúlyfejlesztő szárazedzés (stability training). Ez elengedhetetlen ahhoz, valaki jó snowboardossá váljon. Az idő rövidsége miatt most csak egy rövid betekintést nyerhettünk ebbe, de ez a gyakorlat rendkívül sok verzióban végezhető, így itthon is tudjuk majd Lillával folytatni.

A tábort megtisztelte személyes látogatásával az Egyesült Arab Emirátusok Paralimpiai Bizottságának elnöke, Mohamed Ali Bin Fadel Al Hameli is. A Ski Dubai fontos állomáshelye a téli parasportoknak, hiszen a tábor után pár nappal Ázsia-kupa, majd világkupa-fordulót is rendeznek a snowboardosoknak.

Némethné Harmat Rózsa számára új volt az edzői feladat, de a tábor hangulata őt is magával ragadta: "Óriási lehetőség, hogy Lillával itt lehetünk! Ezzel megnyílt egy új világ Lilla és a magyar snowboard sport számára is! Látni ezeket a versenyzőket, az elszántságukat, küzdésüket, azt ahogy (a profibbak) félelemérzet nélkül vetik bele magukat a pályába... minden tisztelet az övék! Mindenkinek érdemes lenne látni ezt a fajta hozzáállást, rengeteget lehet belőle tanulni, és sok erőt adhat más sportolóknak is! Nagyon remélem, hogy a jövőben más fiatalok is követni fogják Lilla útját és pár év múlva egy kisebb csapattal tudunk együtt edzeni, és megmutatni a világnak, hogy milyen erő és szív dobog bennük! Azt hiszem, mondhatom, hogy engem ezennel beszippantott a parasnowboard világa. Hajrá Lilla!! Irány Peking 2022!:)"
Fotó: @Magyar Snowboard Szövetség
Fotó: @Magyar Snowboard Szövetség
Ugyan a tábor a maga napi 3-5 óra edzésével kissé megterhelő volt Lilla számára, hiszen nincs ekkora mennyiségű edzéshez szokva, remekül vette az akadályokat. Nagyon jó érzésekkel zárult a program, igazán pozitív volt. Lillával és szüleivel elkezdjük tervezni a jövőt, egyelőre a havas és szárazedzéseket, majd a leendő versenyeket. Tény, hogy nagyon sok, kemény, kitartó és áldozatos munka kell ahhoz, hogy a jelenlegi szintről eljussunk a célig, de ha könnyű lenne, nyilván mindenki bajnok lehetne.

A Magyar Snowboard Szövetség örömmel vág neki ennek az izgalmas közös kihívásnak, hiszen egy szép napon Lilla lehet az első parasportoló, aki snowboardban képviselheti hazánkat nemzetközi versenyen.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE