Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Értelmező szótár síelőknek

2006.10.13. 2016.12.04. Hernádi László | frissítve: 2016.12.04.

Hóeke. Általában ez az első szakszó amit egy síelőnek meg kell tanulni. Aztán jönnek a bonyolultabbak: hegyláb, völgyláb, tehermentesítés, élszög, forgatás, sodródás, carving ív. A sítanulás és síelés során használt speciális szakszavakból, kifejezésekből készült értelmező szótárunk.
Air-turn
Irány- és élváltás levegőben

Alpesi alaptartás
Csípő- és vállszélesség közötti alapállás. Boka, térd, csípő, karok és gerinc enyhén hajtott, menetirány felé kényszerítve, a test tengelyei párhuzamosra törekszenek, tekintet előre néz.

Becsatolás
A síbakancs becsatolását szokták ezzel a szóval jelölni, amikor a felvonó tetejénél, a lesiklás előtt az addig lazán becsatolt síbakancsot szorosra csatoljuk.

Bekormányzás
Élváltástól esésvonalig tartó kanyarfázis. Más megfogalmazásban a bekormányzás az ív egy szakasza. Leggyakrabban élváltást követően indul és addig tart, amíg az adott kanyar ívét meghatározó terhelések megjelennek. Ez esés vonaltól független.

Belső-él
A jobb léc bal éle illetve a bal léc jobb éle. A régi technika szerint csak ezeken kanyarodtunk.

Beülő köd
Akkor keletkezik, amikor a hideg, párás levegő a melegfront hatására a mélyebb területekre húzódik. Ilyenkor a völgyekben szürke -5/-6 C°-os köd van, de a hegytetőkön zavartalan a napsütés és gyakori a +5/+6 C°. Ilyenkor a hegytetőről a völgybe való lesikláskor akár 5 perc alatt 15 C°-os hőmérsékletkülönbséget érezhetünk. Általában december hónapban jellemző.

Botba belebújni
Kezünket alulról belebújtatjuk a síbot csuklópántjába úgy, hogy a markolat felé néző nyitott tenyerünk hüvelyk- és mutatóujja közé kerülő hevedert hozzáfogjuk a markolathoz. Sokan feleslegesnek tartják mondván, hogy az eséskor a síbot balesetet okozhat, ennek azonban elhanyagolható az esélye, sokkal inkább előfordulhat, hogy a csuklópánt használatának elmulasztása miatt akár menet közben is elhagyhatjuk túl mélyre fúródott síbotunkat, nem beszélve az esésekről.

Bucka
Huplinak is hívják, a kezeletlen vagy nagy forgalmú sípályákon keletkezik, abból az okból kifolyólag, hogy általában mindenki ugyanott kanyarodik, ezért a kanyarodás által "kidobott" hókupac egyre inkább növekszik. A buckákat szemlélve általában megfigyelhető a többé-kevésbé szabályos elrendezés. Természetesen a kialakulás nem mindig ugyanolyan gyorsan megy végbe, meredek jeges, kemény havas sípálya szinte alig buckásodik, míg az lankásabb olvadt puha, esetleg firnhavas sípályákon gyorsan nagy méretű buckák alakulhatnak ki.

Canting
A síbakancs szárának oldalirányban való állíthatósága. Ezzel a bakancsot hozzá lehet állítani az X, vagy O lábhoz is. Amennyiben nem lehetne állítani az X lábú síző a síléc belső, az O lábú síző a síléc külső éleit terhelné jobban egyenessiklásnál.

Carving
Karcolás. A lécek tisztán élen való vezetése. Bővebben itt >>

Csákányos
Csákányra hasonlító alakú sífelvonófajta, a csákány két oldalán egy-egy síelő foglal helyet.

Csonthó
Amikor a meleg szél kikezdi a hóréteget, azt lemezesre olvasztja, majd az ismételt hideg hatására visszafagy és összetöredezik: ilyenkor keletkezik a nagyobb darabokból álló csonthó.

Csóválás
A hagyományos technikában elterjedt, kissé eltúlzott sílécfaroltatásokkal történő szlalomozás. Ilyenkor a síelő mindvégig a völgy felé néz, miközben a síléc farát oldalirányban váltogatva kitolja.

Csőr
A síléc elején található felhajlás, enélkül lehetetlen lenne síelni, mivel a síléc vége a hóba fúródna. Freestyle lécek esetében, ahol a siklás nem csak előre, hanem gyakran hátrafelé is történik a síléc hátulja is fel van hajlítva.

Csúszás
A lécek hossztengelyi középpontjuk körül elfordulva, sodródva, eltérő irányt mutatnak a menetiránytól.

DIN érték (Z-érték)
A síkötés első és hátsó gépén egyaránt állítható szabványos rugóerő érték, amelynek függvényében a síkötés leold. A DIN értéknek az első és a hátsó gépeken is azonos értékre kell lennie állítva, ahogyan a jobboldali és baloldali síléceken is. A beállítást végeztessük szakszervizben, ne kísérletezzünk otthon, mivel a beállítást befolyásoló tényezők - testmagasság, testsúly, sítudás, életkor, sípcsontfej (tíbia) átmérő, síbakancs talphossz - segítségével egy táblázat alapján kapható meg a beállítandó érték. Komolyabb síszervizekben a síkötést is lemérik, hogy ugyanolyan erő hatására old-e, mint amekkora be van állítva rajta (hiszen a síkötés rugója a használattól fáradhat).
Kiegészítés: normális esetben a lécek tőkéinek din érték beállítása azonos, de előfordulhat olyan eset, hogy eltér a kettő, pl. ha az egyik térd műtve volt, vagy az egyik láb izomzata gyengébb.

Első gép
A síkötés első része, amely a síbakancs orrát rögzíti a síléchez.

Esésvonal
Irány, amerre a víz lefolyna, vagy a labda legurulna a hegyről.

Élen csúszás
A carving technika térhódításával jelent meg ez a szakkifejezés, a síléc élén való oldalcsúszás nélküli kanyarodást jelenti. Mára egyenlővé vált a carving fogalmával.

Élezés
A sí élének, kantnijának fenése, élesítése.
Ezt a szót használják szlengként is, amikor a síző szabályosan karcolva halad. Élez, azaz élen halad.

Élhelyzet
Lapjáról oldala felé billentett, kantnijára állított léc.

Élszög
Az élére állított sí dőlésének mértéke.
Más szavakkal a pálya és a sítalp között bezárt hegyes szög.

Élváltás
Áttérés a lécek egyik oldali éléről a másik oldali élére.

Fekete pálya
Nagyon meredek pálya, csak haladó sízőknek.

Fellépés
A hegylábbal lépünk egyet a hegyre fel. Lásd. még: A-, H- és V-lépés.

Flatter
Ld. pivot

Firnhó
Általában tavasszal (ill. a gleccsereken nyáron) keletkezeik a folyamatos nappali olvadás és az éjszakai fagyás következtében, ilyenkor a hókristályok apró jéggömbökké olvadnak össze, ezek a gömbök pedig az olvadékvízzel összetapadva alkotják a nehéz fajsúlyú firnhavat. A firnhóban való sízés erőteljesebb stílusú síelést igényel, ennek ellenére igen népszerű az ilyen hóban való síelés (gondoljunk csak az Alpok síterületein tavasszal megrendezésre kerülő számtalan firn-fesztiválra).

Forgás
A haladó szint elérése utáni első látványos trükk, a síző a befarolás közben nem terheli túlzottan az éleket és addig nyomja ki a síléc farát amíg a léc 180°-ban megfordulva a lejtőn hátrafelé áll, ezután tehermentesítéssel a forgást továbbfolytatva a sílécet visszafordítja a csúszás irányába. Kis gyakorlással folyamatos forgást lehet produkálni, ezenkívül rendkívül jó gyakorlat a tehermentesítés és az egyensúly fejlesztéséhez.

Forgatás
Az irányváltás egy eszköze, technikája. Ma is alkalmazzák, tanítják, de már a carving technikához fejlesztett változatát. Előnye, hogy minimális élszög változás mellett tudunk az irányon és ezzel együtt az ív sugarán változtatni.

Futószőnyeg
Egy ülőlift típus kiegészítő eleme, a sízőket gyorsítja fel és szállítja a sífelvonóhoz való beszállási pozícióhoz.

Girland
Rézsutsízés során bekormányzást kiindulás-irányú kikormányzás követ.

Golyó
A sízők így tudják elérni a legkisebb légellenállást és ez által a legnagyobb sebességet, a síző ilyenkor előrehajolva a térdet 90°-ban berogyasztva a törzsét minél közelebb hajlítja a combjához, behajlított könyökeit pedig a szorosan a teste mellé szorítja. A jelenség hivatalos neve: alpesi alaptartás, kompakt pozíció. Mély alpesi alaptartás során a felkar a térdek elé kerül, a hónalj és a térdek távolsága néhány centiméter. A botokat ily módon előretolva segíthető az elől-középen terhelés. A csípő magassága nem kerülhet a fej magassága alá, inkább kicsit fölé.

Hátsó gép
A síkötés hátsó része, amely a síbakancs sarkát rögzíti a síléchez.

Halszálka
Megegyezik a V-lépéssel, ilyenkor a lábfejünket V alakba állítjuk úgy, hogy a sílécek elől maximálisan eltávolodjanak egymástól, viszont a hátuljuk ne érjen össze miközben a lécek belső élére terhelünk. Ez alapvető léchezszoktató gyakorlat kezdőknél. Nem túl meredek lejtőn felfelé lehet így mászni: ugyanaz az elv, mint hóekével való fékezés csak fordítva. Ebből a lépésből lehet megtanulni a lécekre való felváltott terheléssel a korcsolyázó lépést, amellyel akár sík terepen is gyorsan haladhatunk (sífutásban is használt).

Hegyláb
A hegyhez közelebbi lábunk. Pl. jobbkanyarnál a jobb lábunk.

Hegytámasz
Hegylábra terhelés, lépő vagy csúsztató mozdulattal, mely során a két láb élszögei jelentősen eltérnek egymástól
Régi technika: A kanyarodást úgy hajtjuk végre, hogy állunk a völgylábon, a hegylábat felemeljük, és hóekét formálunk. A testsúlyt fokozatosan áthelyezzük a hegylábra, miközben kanyarodunk, a kanyar befejezésekor az új hegylábat mellézárjuk.

Helikopter
Síakrobatikus ugráselem, a síelő az ugartóról elrugaszkodva 360°-os fordulatot hajt végre a levegőben.

Híd
A síléc amennyiben nem terheljük domború alakú, az eleje és a vég támaszkodik a földön a közepe pedig elemelkedik. Amikor a lécet terheljük ennek a hídnak köszönhetően a talp teljes felületén és a síléc élein optimálisan oszlik meg a testsúly és a terhelés. Amennyiben a síléc "kipuhult" (öt-hat szezon aktív használat körülbelül) a földre téve a léc közepe már nem emelkedik el, vagy túl könnyen lenyomható, ilyenkor a síléc közepére kerül az összes terhelés, nem jut megfelelő leszorítóerő a síléc elejére és végére, ez rontja a síléc egyenesfutási és kanyarodási képességeit.

Hóeke
A lécek csőre egymáshoz közelít, vége egymástól távolodik és a belső élek használatát készíti elő (ék alakban).

Hoké
Haránt terpesz, a lécek csőrei horizontálisan előzik egymást.

Hóágyú
Két típus létezik, az egyik egy nagy teljesítményű ventillátor turbina, amely a kifújt levegő útjába nagy nyomással porlasztott vizet a magasba lövi, ahol a mikroszkopikus vízcseppek megfagynak, majd visszahullnak a földre "műhó" takarót létrehozva ez által. A másik típus a csápos hóágyú, ez egy egyszerű utcai villanypóznához hasonlít, mint formában, mint méretben, egy fémcső amelybe nagynyomású szivattyú pumpálja a vizet, a cső végén pedig egy porlasztón keresztül a vízcseppek a hideg levegőbe jutnak és a földrehullás közben megfagynak. Mindkét típus kb. -3C°alatt használható.

Hóeke
Az első lesikláshoz kapcsolódó sí alaplépés: az egész alpesi síiskola ebből fejlődött ki (legnagyobbrészt az alpesi sízés úttörőjének a lilienfeld-i Zdarsky-nak köszönhetően). Az A-lépésből indul, lábfejeinket A alakba állítjuk úgy, hogy a sílécek végei eltávolodjanak egymástól miközben a sílécek csőre a lehető legközelebb kerül egymáshoz, szinte összeér (nem érhet össze, mert akkor össze is akad), közben a belső élekre terhelünk és a lefelé csúszás közben igyekszünk megtartani ezt a helyzetet. Az A állás szárainak nyitásával fokozhatjuk, zárásával csökkenthetjük a fékező erőt.

Hőérzet
Amikor valódi hőmérséklettől eltérő hőmérsékletet érzünk, akkor beszélünk hőérzetről. A sípályán mért hőmérsékletnél melegebbet érzékelünk, ha süt a nap, hidegebbet, ha erős szél fúj.

Hütte
A fogadóvá, étteremmé átalakított egykori menedékházak német elnevezése.

H-lépés
Egyszerű párhuzamosan tartott sílécekkel végrehajtott oldalirányú lépkedés, kezdők számára léchezszoktató gyakorlat. Meredek szakaszon ezzel a technikával lehet felfelé haladni a síléc lecsatolása nélkül (sőt a ratrakok megjelenése előtt a sízők ilyen technikával taposták le a friss havat a sípályán).

Ideális ív
Kanyarpályán a lehető legrövidebb, leggyorsabb út, a kisodródás határán belül.

Indítópálcás
Tányéros sífelvonófajta.

Kabinos
Elterjedt sífelvonó típus, számos fajtája létezik.

Kantni
A síléc éle. Ez az alkatrész felel a síléc egyenessiklásáért és kanyarodási képességeiért. A síléc szerkezetébe van integrálva és a síléc talpával van egy szintben. Amennyiben az oldalán rádiusz keletkezik (kitompul) meg kell éleztetni, az élezés a kantni oldalsó és alsó felületének csiszolásával történik.

Kapu Két stangli (műlesiklás/SL) vagy két stangli pár (óriás műlesiklás/GS, szuper óriás műlesiklás/SG, lesiklás/DH) alkot egy kaput. Síversenyen a versenyző köteles a kapuban mindkét léc kötésével áthaladni. Általában két egymás követő kapu különböző színű. Legeltereltebb a piros/kék kombináció. Ezen kívül vannak még egyéb kapuk más szakágakban, de azokat nem ismerem.

Kék pálya
Kezdőknek és éppenhogy haladóknak való kis lejtésű sípálya, a sítérképeken kék jelölésű, innen a név.

Kérges hó
Akkor alakul ki, amikor a hó tetejére ónos eső esik, vagy a hóréteg felső rétegét az olvadás után a hideg szél keményre fagyasztja. Ilyen hóban gyakorlatilag lehetetlen és rendkívül balesetveszélyes a pályán kívüli sízés.

Kikormányzás
Esésvonaltól megállásig vagy élváltásig tartó kanyar fázis.
Ez a kanyarodás leghosszabb szakasza. Közel állandó élszög és csökkenő sugár jellemzi. A kikormányzás végét a csökkenő élszög és a csökkenő terhelések jelzik.

Kiold
A síkötés amennyiben a síbakancs a beállított értéknél nagyobb erővel akar mozdulni oldalra, vagy felfelé a léchez és a kötéshez képest, a síkötés első, vagy hátsó rögzítőpofája kinyílik, és a síbakancsot kidobja, ezzel megelőzve a síző lábának sérülését.

Kofix
A síléc talpán általában kövek miatt keletkező sérülések, mélyebb karcolások javítására használt anyag, mai elnevezése p-tex.

Kötés
A síléc és a síbakancs közötti kapcsolatot biztosítja, a sílécre csavarozzák, de manapság egyre inkább a sílécbe integrált elemekre rögzítik.

Kövezés
Kevés hó esetén amennyiben a sípálya talaja sziklás-köves a síléc alját összekaristolhatjuk, rosszabb esetben kárt tehetünk a síléc szerkezetében is, a balesetveszélyről nem is beszélve.

Külső-él
A jobb léc jobb éle illetve a bal léc bal éle.

Legyező
Lendületek a hegy felé rézsut siklásból, majd egyre meredekebben az esésvonalig.

Lendület a hegy felé
Esésvonalból vagy enyhébb szögből indított kikormányzás a hegy felé.

Lesiklás
A síelés egy ága, a legmeredekebb pályákon rendezik, a kapuk elég ritkán vannak, a versenyzők elérik a 120-130 km/h -s sebességet.

Letörés
A sípályán (vagy azon kívül) található rövid, meredek szakasz, amelynek meredeksége jóval meghaladja a sípályáét. Sípályán jellemzően a keresztben áthaladó utaknál lehet ilyen jelenséggel találkozni.

Leold
Lásd.: kiold.

Lépcsőzés
H lépésekkel való haladás meredek lejtőn felfelé.

Magas tehermentesítés
A hagyományos "iskola" kanyarodási módszere. Kanyar előtt és után kissé rogyasztott térdekkel síelünk, a kanyarban felállunk, ezzel segítjük a lécek kanyarodását.

Másfél kanyar
Lendület a hegy felé és teljes kanyar kombinációja.

Mellézárás
Menet közben az átvezető hóekéből vagy halszálkából visszatérés a párhuzamos lécekhez.

Mély tehermentesítés
A magas tehermentesítés inverze. A kanyarban mélyen leguggolunk, és előtte és utána állunk. Buckás pályákon alkalmazható bucka tetején való kanyarodáskor.

Mikro-Makroállítás
A síbakancs csatjainak állítási lehetősége: a makro állítóval a síbakancs csatjait nagymértékben, a mikroállítóval kis mértékben állíthatjuk, azáltal elérve a számunkra optimális szorosságot.

Monosí
Kevésbé elterjedt és egyre inkább eltűnő sílécfajta, a snowboardhoz hasonló, de annál szélesebb, a síkötések egymás mellé vannak szerelve, lényegében a két síléc egybeforrasztása, használata nagy gyakorlatot követel.

Műlesiklás
A szlalom magyar elnevezése.

Nyolcasozás
Profi sízőknek, síoktatóknak rendezett verseny. Szűzhavas hegyoldalon kell két sízőnek egymás mögött haladva bemutatni. Ketten ugyanabban a ritmusban, de ellentétes ütemben síelnek egymás mögött, így a kettejük által hagyott nyom végtelen nyolcas alakot formáz. A zsűri pontozza az alakzat szabályosságát, az együttmozgás harmonikusságát. Nagyon összeszokott sízők űzik.

Ónos eső
Amikor a tartós hideg idő után nedves melegfront érkezik a hideg levegő fölé, a lehulló csapadék a hideg légrétegbe érve lehűl, részben megfagy, majd a földre, betonra, autókra hullva a hideg felületre akár vastag rétegben ráfagy. Jellemzően november végétől január közepéig szokott előfordulni gyakrabban. A közlekedést a mértékétől függően megbéníthatja, a villanyvezetékeket, faágakat a rájuk fagyó jég súlya leszakíthatja.

Óriásműlesiklás
A síelés egy ága, meredekebb pályán történik, mint a szlalom, a kapuk ritkábban vannak. Többnyire fellépésekkel tarkított pálya.

Párhuzamos testszögek
A boka, térd, csípő, váll és karok tengelyei párhuzamosak egymással és igazodnak a lejtő dőlésszögéhez.

Piros pálya
Haladóknak való közepes lejtésű sípálya, nevét a sítérképeken szokásos piros jelöléséről kapta.

Pivot
Más néven ablaktörlő: a lécek hossztengely körüli elforgatása

Porhó
Hideg időben lehulló hófajta, nagyon könnyű fajsúlyú, egyáltalán nem tapad ezért rendkívül élvezetes az ilyen hóban a mélyhósízés.

Pre-rotáció
Carving kanyarban élváltást, tehermentesítést követő bekormányzási és/vagy esésvonali, neutrális kanyarfázis forgatással (pivot) kiváltott szakasza, ami történhet a lécek teljes, vagy részleges elemelkedésével a talajtól vagy hókontaktussal de tehermentesítve.

Ratrak
Széles pengeszerű lánctalppal felszerelt jármű, ami a pályák simítását végzi. Az elejére szerelt tolólap elsimítja a buckákat és az egyenletlenésgeket a nap végén, a gép lánctalpa fellazítja a hóréteget mintegy 20 cm mélységig, majd a gép végén található lap elsimítja a fellazított hóréteg tetejét, amely ez által a legkönnyebben síelhetővé válik. Található még a ratrak végén egy speciális széles daráló is, amely a megfagyott hóréteget apróra zúzza ez által síelhetővé téve azt.

Rádiusz
A síléc oldalíve által alkotott körcikk rádiusza, minél kisebb, annál kisebb íven fordul a síléc. Más néven telemark ív.

Rebound effect
A lécet talp irányból érő terhelés miatti hajlását követő visszarúgó ereje.

Rézsútsiklás
A lejtőre merőleges irányban álló síléceket a hegy felé bedöntve a síléc a lejtőn keresztbe csúszik.

Rolózás
Enyhe élhelyzetben csúszás, hegyfelőli éleken. A léceket egymással párhuzamosan, az esésvonalra merőlegesen vezetve.

Rugós stangli
Olyan stangli, aminek az aljánál van egy csukló, amitől le tud hajolni,és vissza tud állni merőlegesre a talajjal, ha a síző a rövidebb, ideális ív érdekében kontaktba kerül vele. A stílus neve kipp-technika.

Sarokmagasság
A síbakancs sarkánál állítható, a sarok alátámasztását emelhetjük, vagy süllyeszthetjük vele attól függően, hogy a bokacsont kidudorodása milyen magasan van a sarokhoz képest.

Sárga pálya
A legelső lépések megtételéhez ideális sípálya, nagyon kis lejtőszöggel, a sítérképeken sárga színnel (Franciaországban néha zölddel) jelölik.

Siklás
A lécek a lehető legkisebb közegellenállásal (éleken, vagy esésvonalban talpon) haladnak, sodródás nélkül.

Sífék
A síkötés egyik része, amely a síléc leoldás utáni továbbcsúszását akadályozza meg, amennyiben a kötés az esés közben leold, a bakancs talpa nem nyomja le a síféket többé, így az rugalmasan a két sífék szárat a léc mellett lenyitja, ezek a hóba fúródva meggátolják a síléc talpon való siklását, a kötésbe bakanccsal belelépve a sífékek felemelkednek, és a kötés mellé simulnak.

Sípálya
alpesi síelésre alkalmas lejtő felvonóval

Síterep
több sípályából és sífelvonóból álló sípályarendszer

Síközpont
síterep jól kiépített infrastruktúrával és turisztikai szolgáltatásokkal

Síparadicsom
nagyobb síközpont min. 100 km összefüggő sípályával

Stangli
Kb. 2 méter magas és 2-3 cm átmérőjű műanyag rúd vagy cső, karószerűen leszúrva, amit kerülgetni kell.

Súlypont
A test tömegközéppontja, síző esetében a csípő környéke.

Szerelés
A síeléshez szükséges felszerelés (léc, cipő, stb.).

Szinkronsízés
Ahogyan a nyolcasozásnál úgy itt is két síző mutatja be a gyakorlatot, de itt egymás mellett haladnak, azonos sebességgel és azonos ütemben szlalomozva, így a nyomuk két párhuzamos S kanyar sorozat. Síoktatók is tartanak szinkronsí bemutatókat a sípályán, ilyenkor akár 20 síző is együtt síel különböző alakzatban, de tökéletesen azonos tempóban és ritmusban, rendkívül látványos.

Szitálás
A carving sílécekre jellemző tulajdonság, ezek a sílécek az egyre rövidebb hossz és a kis rádiuszú oldalív miatt nagy sebességű egyenes a síléc talpán való csúszásnál instabillá válnak és keresztirányban kezdenek el a kötés körül mozogni a terep hatására. Ez a tulajdonság azonban elhanyagolandó, mivel a carving technikát alkalmazva szinte végig valamelyik élen sízünk.

Szűzhó
Olyan hó, amelyben még senki nem síelt előttünk, ezért felülete érintetlen. Ilyennel általában csak pályán kívül találkozunk, ill. a pályán, amennyiben arra nagy mennyiségű friss hó esett az éjjel és még nem járta le a ratrak.

Talpon csúszás
Ekkor a síléc nem az élen kanyarodik, hanem egyenesen csúszik a talpfelületen.

Tányéros-Tárcsás-Jojós
Egyszerű sífelvonó fajta.

Tehermentesítés
A terhelés alsó vagy felső holtpontján kiváltott erőhatás.
A súlypont áthelyezése az egyik lábról a másikra kanyarodáskor.

Telemark
Klasszikus stílusú sízés, ahol csak a síléc orra van rögzítve a kötéssel, a sarok szabadon mozoghat, különleges technikát igényel, de nagyon látványos.
A síléc "hídját" is szokták telemark ívnek nevezni. Lásd.: híd

Teljes kanyar
Kiindulási iránnyal ellentétes irányban fejeződik be a kikormányzás.

Tepsi
A hegyimentők által használt mentő-szán vicces elnevezése. Üvegszálas anyagú, rögzítőszíjakkal és hevederekkel ellátott, elől-hátul két-két fogórúd nyúlik ki belőle, amelynek segítségével a sérültet két hegyimentő síző bármilyen pályán biztonságosan le tudja vinni (a szerzőnek volt alkalma kipróbálni - térdszalag szakadás - egy ilyent, nagyon kényelmes és meleg, egyáltalán nem rázós, de inkább ne akarja kipróbálni senki élesben!

Terhelés
Izommunkával kiváltott, elért erőhatás. (térdnyújtás, -hajlítás)

Tojás
Lásd.: golyó

Ülőlift
Egytől hatszemélyes kapacitásig terjedő felvonófajta.

Vakköd
Olyan ködfajta, amelynek színe megegyezik a hó színével, ilyenkor lehetetlen kivenni meddig tart a hó és hol kezdődik az ég, a fényt olyan erősen megszűri, hogy bár világos van, de a hóbuckáknak és semmilyen egyéb a pályán található alakzatnak, tárgynak nincsen árnyéka, a sízés rendkívül nehéz ilyenkor, hiszen a terep egyenetlenségeit nem látjuk, csak érzékeljük a lesiklás közben.

Vax
A síléc talpát ápoló és a siklást megkönnyítő anyag.

V-lépés
Lásd.: halszálka lépés.

Vonatozás
Iskolai és nagyobb sítúra csoportok mókás és látványos szórakozása. Ilyenkor akár 10-15 síző áll hóekében szorosan egymás mögé úgy, hogy a síléceiket teljesen a másikéhoz csúsztatják, a lejtőn lefelé haladva a vonat első sízője által diktált irányban kanyarog az egész "szerelvény" (hatalmas tömeges esésekkel tarkítva).

Völgyláb
A völgy felé eső lábunk. Pl. jobbkanyarnál a bal lábunk.

Völgytámasz
Hasonlít a hegytámaszhoz, de mint a neve is mutatja, a völgylábat engedjük le egy kicsit, majd arról elrugaszkodva kanyarodunk. Előnyös, ha keskeny vagy meredek a pálya, mert evvel a leengedéssel jól lehet fékezni.

KOMMENTEK
huligan | 2015.01.19. 23:53
Nem szeretnék kötekedni, de a "carving" az nem siklás hegyfelőli éleken-t jelent. A carving jelentése: karcolás, azaz a lécek tisztán élen való vezetése (tiszta karcot hagy a pályában). A völgyfelőli éleken is lehet karcolni, sőtt! Élváltás általában nem esésvonalban történik, hanem rá merőleges pozícióban... Szerintem, de lehet rosszul tudom... :)
admin2 | 2015.01.20. 08:02
Köszi, jogos észrevétel, javítottuk! Ez a szótár nagyon régi, és bár már átesett némi frissítésen, azért további finomításra szorul. Dolgozunk rajta.
huligan | 2015.01.20. 10:29
Néztem, hogy nem egy mai cikk... Majd átolvasom tüzetesen. Egyébként jó kis összefoglaló!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE