Az ország legnagyobb síközpontját egykor a Mecsekben tervezték

A pécsi síházat és sípályát egy lelkes közösség - a PVSK sí szakosztálya - működteti és tartja karban, társadalmi munkában - kizárólag a sport iránti szeretetből, több, mint 70 éve. A Misina-tetőn egy 600 és egy 450 méteres lesiklópálya, egy síház és egy drótköteles felvonó áll a síelők és snowboardosok rendelkezésére. A pálya egyes szakaszai kezdőknek is alkalmas terepet biztosítanak a tanulásra.

Az elmúlt 80 évben a pécsi síélet számos szereplője dolgozott fáradhatatlanul az aprócska mecseki síközpont fejlesztésén, de a globális felmelegedés és a szűkös pénzügyi források egyre inkább lekorlátozták a lehetőségeket.

A havas napok száma az elmúlt hetven évben jelentősen csökkent - amíg az 1955/56-os téli szezonban 49 napon át borította síbiztos hótakaró a pályákat, addig ma már legfeljebb 4-5 nap van a tél során, amikor síelhetők a lejtők.

A legnagyobb probléma a szilárd csapadék hiánya, melyre megoldást jelenthetne a hóágyúzás, ehhez azonban víztározót kellene építeni, amire nincs anyagi fedezet. Ratrak sincs, de erre hó hiányában így nincs is szükség.

További probléma, hogy a pályának kizárólag egy alsó vezetésű drótköteles felvonója van, melyet egy felcsatolható övvel és speciális fém szorító kulcsra, és munkás kesztyűvel lehet biztonságosan használni, így csak a gyakorlott, felnőtt síelőknek ajánlott. Egy, a mai kor igényeinek megfelelő sílift építéséhez azonban végképp nincs pénzügyi háttér.

„A sífelvonó havas napokon megbeszélés szerint, de általában munkanapokon délután, hétvégén pedig egész nap üzemel. A pécsi sípályákról azt kell még tudni, hogy mindkettő kezeletlen piros-kék minősítésű pálya. A felvonó használatához legjobb egy bélelt munkáskesztyű, valamint ajánlott olyan síléc használata, amit nem annyira sajnál az ember” – olvasható a szakosztály ajánlásában.

Egy kis pécsi sítörténelem

A Mecseki síközpontot egykoron a Pécs feletti Misina-tető északi felén, a Dömörkapu és a Kis-rét közé tervezték. Még zajlott a II. világháború, amikor 1944-ben megkezdődtek a fejlesztések. A korabeli sajtó rendszeresen beszámolt az építkezésekről és az egyre gyakoribb mecseki síversenyekről. „A közeljövőben megkezdik a mecseki síugrósánc építését. Az építés vezetője a menedékházban fog lakni. Esztergár Lajosnak, a város polgármesterének megértő támogatása tette lehetővé az építést s így az egyesület síszakosztálya nagy fejlődésnek néz elébe, amely egyúttal kitűnő idegenforgalmi jelentőséggel is bír. Természetesen az Országos Síszövetség, az Országos Sport-központtal tetemes anyagi áldozatot hoz.” – írta 1944-ben a Dunántúl napilap. A sípályától nem messze, a Kis-rét közelében hamarosan meg is kezdődtek síugró-sánc építési munkálatai. Az első síugró versenyt 1947-ben rendezték az akkor még félkész sáncon, amely végül 1948 karácsonyára készült el. Ehhez a sportolók segítségére is nagy szükség volt, amit akkor társadalmi munkának hívtak.

„A TTE a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében munkatúrát tart. Gyülekezés reggel háromnegyed 8 órakor a Pálos templom előtt. Kérik a sportolókat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg és szerszámot (fűrész, balta) mindenki vigyen magával. Minden esély megvan arra, hogy ezt a feladatot sikeresen elvégezzük és a Mecsek még ebben az évben a sízők paradicsoma lesz” – így toborzott 1948-ban a helyi újság, a Dunántúli Napló.

Még ebben az évben a TTE bevonta a fejlesztésbe a Magyar Síszövetséget és a honvédséget is, hogy Pécs városát a magyar síélet egyik centrumává tegyék. A nagyszabású tervben szerepelt, hogy a lesiklópályát meghosszabbítják 3 kilométer hosszúra, ellátják villanyvilágítással valamint építenek még egy műlesikló és egy gyakorló pályát. A terv nagyrésze végül nem valósult meg. A mecseki síugrósánc és az egyetlen, 600 méteres lesiklópálya azonban megépül, 16 ezer forintos költséggel - ez mai áron csaknem 4 millió forintot jelent.

A síugrósánc beton alapokra épült, fa borítású volt, hét év után, 1955-ben felújították, állapota azonban a 60-as évek közepére jelentősen leromlott.

“A Kisrét fölé érve, a síugrósánc teljes elhanyagoltsága megdöbbentett. Tulajdonképpen már nem Is beszélhetünk síugrósáncról, hiszen a nekifutó pálya faszerkezete részben elkorhadt, részben vandál kezek pusztításának áldozata lett, az ugrás légterét és a kifutás területét pedig erősen benőtték összeszűkítették a fák.“ – számolt be a szomorú látványról 1962-ben a Dunántúli Napló.

A sánc helyét mára visszahódította a természet, már csak az erdőben megbúvó néhány betonoszlop emlékeztet az egykori sportlétesítményre. A lesiklópálya sikeresnek bizonyult, 1958-ban a Magyar Síszövetség műanyag borítással szerette volna ellátni, erre 22 év után került sor, 1980-ban a pécsi szakosztály tagjai saját maguk által készített öntőformákban egyenként készítették el és illesztették össze a műanyag darabokat a lejtőn.

Az első felvonó 1963 januárjában készült el, ez egy drótköteles kampós felvonó, amely némi változtatásokkal ma is remekül működik.

A 70-es évekre a PVSK síszakosztályának taglétszáma 70-80 főre növekedett, ami szükségessé tette egy megfelelő méretű menedékház kialakítását. A ma is álló misinai síházat 1976 és 1979 között a szakosztály tagjai saját kezűleg építették fel, 13 ezer munkaórával és az akkori szakosztály vezető, Bali László vezetésével.

1986-ra épült meg a tányéros felvonó, így a mecseki pályát már amatőr sízők is használhatták. A 80-as évek második felére a pécsi síközpont a Galyatető és a Kékes után a harmadik legjobb pályának számított hazánkban, legalábbis ha éppen hó borította.

A rendszerváltást követően, a Pécsi Vasutas Sport Klub (PVSK) finanszírozása megcsappant, a MÁV már nem tudta támogatni a síszakosztályt, ami éves szinten akkor fél millió forintot jelentett, így 1991-től már szinte mindent a tagoknak kellett finanszírozniuk.

1995-ben a tányéros felvonó motorját majd a tányérokat fémgyűjtők ellopták – ezzel a pálya sorsa végleg megpecsételődött. A hiányzó részeket sajnos azóta sem tudták pótolni, így jelenleg csak az eredeti, 60 éves felújított felvonó működik. A síház 2022-re végre teljesen megújult és turistaház funkcióval egészült ki. Az Aktív Magyarország Program keretében működő Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programon útján érkezett 60 millió forintos támogatás fedezte a rekonstrukciót, és további 9 millió forint a bebútorozást. A síházat Bali Lászlóról, vagy ahogy a helyiek azóta is nagy szeretettel emlegetik, mindenki ’Bali Laci bácsijáról’ nevezték el, aki 1961-től 1991-ig, 30 éven át volt a szakosztály fáradhatatlan és önzetlen vezetője. Nélküle ma ilyen formában biztosan nem lenne sípálya és síház a Mecsekben.

Felhasznált források: PVSK síszakosztály, Dunántúl, Dunántúli Napló