A kezdeti faléceken először bőrszíjakkal rögzítették az ugyancsak bőr síbakancsot, majd a későbbiekben az úgynevezett "kandahár" kötés működésének lényege az volt, hogy a bakancs orránál található fém pofába húzta bele a bakancsot egy drótsodrony, amelyet az első pofa előtt található csatos szerkezettel lehetett megfeszíteni, hátul a bakancs sarkát oldalirányban merev fémtámaszok tartották.
Az első biztonsági síkötést Hannes Marker készítette, aki kötéseinek a Marker nevet adta, a cég azóta is a világ egyik vezető síkötésgyártója.
A síkötés attól vált biztonságivá, hogy az első pofa már egy tengelyen volt felfüggesztve, amely körül síkban elfordulhatott, természetesen egy rugó szabályozta, hogy mekkora erő kellett az elforduláshoz.
A későbbiekben hasonló megoldást fejlesztettek ki a hátsó kötésekhez is, hogy az előrebukásos eséseknél is lehetőség nyíljon a leoldásra.
Ezt mai szóhasználattal "step in" síkötésnek nevezzük, a Tyrolia gyár készítette el az első ilyen elven működő síkötést.
Ha ez az ún. "előtolás" nem megfelelő erejű, a síbakancs lötyöghet a síkötésben, ezáltal a beállított értéknél hamarabb old le, rosszabb esetben blokkolódik a síbakancs a kötésben, és ezáltal nem lehetséges a leoldás, amely balesethez vezethet.
A legfontosabb irányelvek:
Ez a probléma különösen a carvingtechnika megjelenésével vált aktuálissá, hiszen itt az egyenes siklást kivéve, ív mentén hajlított síléceken siklunk.
A probléma kiküszöbölésére az első és hátsó gépet fizikailag összekötötték,
így a két egység működése már nem volt független egymástól (Tyrolia Freeflex,
ESS (Atomic) v.a.r., Salomon Prolink kötés rendszerek).
A tényleges megoldást a síléc- és kötésgyártók szorosabb együttműködése
hozta meg, a síkötést tartó egységek sílécbe integrálásával, valamint a
kötésemelő platnik hosszirányban rugalmas felszerelésével.
A megoldás lényege a Völkl motion rendszernél:
Az összekötőidom ezen a funkcióján kívül elláthat más szerepet is, mint például a síléc nemkívánatos rezonanciáinak csillapítása (pl. Marker Piston Control).
Egy másik megoldás a kötéseket a sílécre merőlegesen átvezetett tengelyeken
rögzíti, így a kötések elbillenéssel tudják kiegyenlíteni a síléc hajlásából
adódó, síbakancsot érő feszültséget (Salomon pilot system).
Az új rendszerek előnye, hogy amennyiben más méretű síbakancs kerül
a síkötésbe, úgy az addig fixen rögzített első síkötést is lehet állítani,
ami elengedhetetlen feltétele a síbakancs közép, és a "síléc legkeskenyebb
pontja" jelölés együttállásának.
Essen szó a síkötés egyik fontos tartozékáról, a sífékről is!
Egészen a nyolcvanas évekig nem volt tartozéka a síkötéseknek a sífék, a síkötést, ezáltal a sílécet egy szalaggal rögzítették a síbakancshoz. Ez a megoldás egyrészt nagyon körülményes volt, másrészt pedig igencsak balesetveszélyes, mivel az esésnél leoldó, ide-oda csapódó síléc igencsak komoly veszélyt jelentett a síelőre, akinek a lábához volt rögzítve a szalaggal.
Amennyiben a síelő nem rendelkezett ezzel a biztonsági szalaggal, vagy azt nem rögzítette a bakancsához, esés után az elszabadult síléc óriási sebességet ért el nagyon rövid idő alatt, és mozgása teljesen kiszámíthatatlan volt a terepviszonyok függvényében. A síelő ilyenkor jobb esetben órákig keresgélhette néha sikertelenül az elszabadult lécet az erdőben, rosszabb esetben a gyors, nagy mozgási energiával rendelkező síléc súlyos, nem egyszer halálos balesetet okozott más síelőknek a pályán.
A rendkívül egyszerű sífék bevezetése megoldotta ezt a problémát, a síléc, amennyiben leold a kötés a bakancsról, általában rögtön megáll, mivel ilyenkor a sífék rugós platformja azonnal felugrik, mert a bakancs már nem nyomja le, és a sífék szárai a hóba mélyednek, megfékezve ezáltal a lécet.
Kemény, jeges, nagyon meredek pályán előfordulhat, hogy a síléc a fékek ellenére nem áll meg, de ebben az esetbe is maximum kis sebességgel, kiszámíthatóan csúszik le a pályán, nem okozva ezzel balesetveszélyt. Amennyiben a síléc leoldás után nem a talpán áll, hanem az oldalán, esetleg a tetején, a kötésen, nem tud csúszni, mivel ebben az esetben a talp nem, csak a kötés, vagy a léc oldala, és a fék érintkezik a hóval.
Napjainkban szinte minden jelentős sílécgyártó vagy saját maga gyárt síkötést is (Salomon, Atomic), vagy szorosan együttműködik egy síkötésgyártó céggel, amely gyakran a síléc márkanevével ellátott, de más típusú kötéseket eredményez.
Ennek eredményeképpen az egyébként jóval kevesebb márkanévvel és gyártóval rendelkező síkötéspiac is sokszereplőssé vált, legalábbis ami a márkaneveket illeti.
Ha korábban alpesi síkötésekről esett szó, az alábbi nagy márkanevek voltak csak a piacon:
Jelenleg az alábbi sílécgyártókkal van stratégiai kapcsolatban:
Jelenleg a HEAD léceken található Tyrolia kötések számára előkészített platni gyakran Tyrolia márkajelzésű, valamint az új szövetséges a Fischer, aki a Tyrolia modelljeit Fischer márkanévvel árulja léceihez.
Salomon: a kezdetekben csak kötésgyártással foglalkozó cég az idők folyamán a világ egyik legnagyobb szabadidősport-eszközöket gyártó cégévé vált, kötései a világ legjobbjai között vannak jelenleg is, saját léceivel alkot szerves egységet a Pilot rendszerrel kialakított kötésrögzítési megoldás.
Look: a nagy hagyományokkal rendelkező síkötésgyártó cég a kezdetek óta jelen van a sípályákon, és a sí versenysportban, mióta a Rossignol cégóriás tulajdonába került, a Dynastar lécekhez készít kötéseket saját márkanévvel, ill a Rossignol lécekhez szállít kötéseket Rossignol márkanévvel.
ESS: leginkább a versenysportban jeleskedik régóta ez az osztrák cég, nagyon korán átvette az Atomic nevet, amelynek leányvállalata egyébként is volt, az Atomic lécek integrált platnija csak ezeket a típusokat képes fogadni.
A leírtakból egyértelműen kiderül, hogy bár hét márkanév van jelentős mértékben jelen az alpesi kötések piacán, a háttérben csak négy cég gyárt kötéseket.
Az utóbbi szezonban ahogyan a sílécgyártásban, úgy ezen a területen
is megjelent a mikroelektronika, elsőként az Atomic cég épített elektronikus
ellenőrző rendszert "Atomic Neox EBM 412" típusjelű síkötésébe (EBM: Electronic
Binding Management).
A síkötés megalkotását a helytelen kötésbeállítás miatti balesetek kiugróan
magas száma motiválta.
Egy felmérés során fény derült arra, hogy csak minden tizedik síelő síel helyesen, személyre szabottan beállított síkötéssel.
A síkötés beállítását meg kell változtatni, amennyiben:
- új bakancsot vásárolunk a régi sílécünkhöz
- megváltozik a testsúlyunk az előző szezonhoz képest
- javul a sítudásunk az előző szezonhoz képest
és még lehetne sorolni a számtalan okot.
A biztonságos síelés alapfeltétele az, hogy minden szezon kezdetekor jól felszerelt szakszervizben ellenőriztessük, és szükség szerint újraállíttassuk a síkötésünket (ez viszont feltételezi azt, hogy léteznek olyan szakszervizek a közelünkben, ahol pl. mérni tudják a beállított értéknél a bakancs kötésből való kioldásához szükséges nyomatékot, ezáltal ellenőrizve a kötés rugóinak állapotát).
Az elektronikus biztonsági kötés ellenőrzi a megfelelő előtolást, azt, hogy a bakancs megfelelően illeszkedik-e a síkötésbe, ill. azt, hogy a síkötés tökéletesen lecsukódott-e. Ezenkívül a kötés kijelzőjén ellenőrizhetjük a beállított "Z" értéket és az elemek állapotát.
Minden bizonnyal a jövőben még számtalan technikai újítással találkozhatunk majd. Elválik, hogy az elektronika alkalmazása beválik-e a síkötések esetében. További síléc-síkötés gyártó cégek stratégiai szövetsége várható, ezeknek újabb kötésintegrálási megoldások lehetnek az eredményei. A mostani kötésintegrálási rendszerek tovább fejlődnek. A síkötések egyre biztonságosabbá válhatnak a technika, és a felhasznált anyagok fejlődésével.
A távoli jövőben talán már elektronikus érzékelők jelzik a síkötésnek, amennyiben egy izomcsoport, vagy ínszalag kritikus terhelés felé közelít, és erre a jelre old majd le a síléc a lábunkról ... ki tudja?
Azonban hiányolom azt a "majdnem biztonsági" kötés-típust, amelyiknek a cipő-orr rögzítése már az "első biztonsági kötésfej" (lásd feljebb a képen) volt, azonban magát a cipőt egy elforduló sarokelemhez (zsámoly) kellett szíjazni. Sajnos nem maradt képem róla, három szezonon keresztül használtam 1966-69-ben. Nem volt túl praktikus (főleg felvonó nélküli pályákon), de ha egyszer sikerült jól befeszíteni, akkor megfelelt a célnak - csavaró terhelésnél a léc és a térd egymástól történő elfordulását szakadásmentesen tette lehetővé. Ja! Sífék sem kellett hozzá, a cipőd sarkától az 'Istennek sem vált el a léc. Nem csodálom, hogy nem sok emléke maradt. Nem a legsikerültebb ötlet volt, ennél még a cipőorrott befogó pofák helyett "biztonsági kötésfej"-jel szerelt "kandahár" sodronya is jobb volt (de ehhez már nagyon kellett volna a sífék!)