Síkötés történelem

A síkötések értelemszerűen együtt fejlődtek a sílécekkel.

A kezdeti faléceken először bőrszíjakkal rögzítették az ugyancsak bőr síbakancsot, majd a későbbiekben az úgynevezett "kandahár" kötés működésének lényege az volt, hogy a bakancs orránál található fém pofába húzta bele a bakancsot egy drótsodrony, amelyet az első pofa előtt található csatos szerkezettel lehetett megfeszíteni, hátul a bakancs sarkát oldalirányban merev fémtámaszok tartották.

Ebben az időben még nem beszélhetünk biztonsági síkötésekről, a csavarodós esések általában komoly sérülésekkel végződtek, mivel a kötés, bár szilárdan fogta a síbakancsot, nem tudott kioldani előre beállított fizikai energia hatására.

Az első biztonsági síkötést Hannes Marker készítette, aki kötéseinek a Marker nevet adta, a cég azóta is a világ egyik vezető síkötésgyártója.

A síkötés attól vált biztonságivá, hogy az első pofa már egy tengelyen volt felfüggesztve, amely körül síkban elfordulhatott, természetesen egy rugó szabályozta, hogy mekkora erő kellett az elforduláshoz.

Ez a megoldás azt eredményezte, hogy az első befogó oldalra elfordult, és elengedte a síbakancsot, ha a beállított értéknél nagyobb erőhatás érte. A mai napig hasonló elv alapján gyártják a kötéseket, a lényeg, hogy mind az első, mind a hátsó kötés oldalt, és felfelé is tudjon oldani.

A későbbiekben hasonló megoldást fejlesztettek ki a hátsó kötésekhez is, hogy az előrebukásos eséseknél is lehetőség nyíljon a leoldásra.

A ma forgalomban lévő síkötések működési elve hasonló, a leglényegesebb alapelv, hogy a hátsó "gép"-be lépünk bele a síbakancs sarkával, miközben a bakancs orrát az első "gép"-be csúsztatjuk.

Ezt mai szóhasználattal "step in" síkötésnek nevezzük, a Tyrolia gyár készítette el az első ilyen elven működő síkötést.

A sarkat lenyomva a hátsó gép fix, rögzített állapotba kerül, a talp lenyomja a sífék platformját (amitől a fék "lábai" a kötés mellé simulnak), miközben kissé hátracsúszik, ezáltal megfelelő erővel folyamatosan nyomja a bakancsot az első gépbe.

Ha ez az ún. "előtolás" nem megfelelő erejű, a síbakancs lötyöghet a síkötésben, ezáltal a beállított értéknél hamarabb old le, rosszabb esetben blokkolódik a síbakancs a kötésben, és ezáltal nem lehetséges a leoldás, amely balesethez vezethet.

Ennek a megvalósítása különböző gyártók egyedi fejlesztéseinek eredményeképpen eltérő lehet, a gyártók célja a lehető legbiztonságosabb síkötés megalkotása, illetve a síkötések alakjának és technológiájának fejlesztése, hogy az a lehető legjobban idomuljon az új carvinglécekhez, és technikához.

A legfontosabb irányelvek:

• A kötések elöl és hátul is minden irányba oldjanak, minden szituációban.
• A sílécek hajlásától függetlenül lehetőleg maradjon állandó a leoldáshoz szükséges erő.
• A síbakancsról a lehető leghatásosabban jusson át az erő a síléc éleire.
• A síkötés optimális súly mellett a felhasználói célcsoportnak megfelelő szilárdságú, tartósságú, és kinézetű (dizájnú) legyen.

A legfőbb probléma, amit a kötésgyártók le akartak győzni, abból a jelenségből ered, hogy amennyiben a síléc meghajlik, a kötésbe szorított merev bakancstalp nem tudja követni ezt a hajlást, így az első és a hátsó gép közötti távolság csökken, amit a hátsó gép egy bizonyos fokig kompenzálni tud a hosszirányú rugalmas elmozdulással. Emiatt viszont a síléc középső része más ívben, kevésbé hajlik, mint a többi, így nem tökéletes az ívkövetése, ill. megváltozhat szélsőséges esetben a leoldási erő, amennyiben a hátsó kötés már nem képes jobban elmozdulni hosszirányban (mivel az első kötés fixen van rögzítve), ezáltal a bakancs beszorulhat, vagy a kötés a nagy terhelés hatására hamarabb leoldhat.

Ez a probléma különösen a carvingtechnika megjelenésével vált aktuálissá, hiszen itt az egyenes siklást kivéve, ív mentén hajlított síléceken siklunk.

A probléma kiküszöbölésére az első és hátsó gépet fizikailag összekötötték, így a két egység működése már nem volt független egymástól (Tyrolia Freeflex, ESS (Atomic) v.a.r., Salomon Prolink kötés rendszerek).

A tényleges megoldást a síléc- és kötésgyártók szorosabb együttműködése hozta meg, a síkötést tartó egységek sílécbe integrálásával, valamint a kötésemelő platnik hosszirányban rugalmas felszerelésével.

A megoldás lényege a Völkl motion rendszernél:

A síkötéseket összekötő nagy szilárdságú idomot a síléc közepén rögzítik a síléchez, ezáltal biztosítva a teljes kötés hosszirányú rögzítését, az oldalirányú, és fel-le ható terheléseket pedig a lécbe integrált sínek viselik, amelyekbe a síkötés kapaszkodik. Viszont a síneken hosszirányban nincsenek rögzítve a kötések, így abban az esetben, ha a síléc középen meghajlik, a kötések, amelyek a bakancsot szorítják, nem mozdulnak el egymáshoz és a bakancshoz képest, mivel a középső rögzítésnek, és a síneknek köszönhetően kompenzálni tudják a hajlítást, így a bakancsot szorító erő változatlan marad nagyobb hajlításnál is.

Az összekötőidom ezen a funkcióján kívül elláthat más szerepet is, mint például a síléc nemkívánatos rezonanciáinak csillapítása (pl. Marker Piston Control).

Ezenkívül más megoldások is léteznek, például amikor a kötésemelő áll két darabból, és a rögzítés elve megegyezik a fent leírtakkal.

Egy másik megoldás a kötéseket a sílécre merőlegesen átvezetett tengelyeken rögzíti, így a kötések elbillenéssel tudják kiegyenlíteni a síléc hajlásából adódó, síbakancsot érő feszültséget (Salomon pilot system).

Az új rendszerek előnye, hogy amennyiben más méretű síbakancs kerül a síkötésbe, úgy az addig fixen rögzített első síkötést is lehet állítani, ami elengedhetetlen feltétele a síbakancs közép, és a "síléc legkeskenyebb pontja" jelölés együttállásának.

Essen szó a síkötés egyik fontos tartozékáról, a sífékről is!

Egészen a nyolcvanas évekig nem volt tartozéka a síkötéseknek a sífék, a síkötést, ezáltal a sílécet egy szalaggal rögzítették a síbakancshoz. Ez a megoldás egyrészt nagyon körülményes volt, másrészt pedig igencsak balesetveszélyes, mivel az esésnél leoldó, ide-oda csapódó síléc igencsak komoly veszélyt jelentett a síelőre, akinek a lábához volt rögzítve a szalaggal.

Amennyiben a síelő nem rendelkezett ezzel a biztonsági szalaggal, vagy azt nem rögzítette a bakancsához, esés után az elszabadult síléc óriási sebességet ért el nagyon rövid idő alatt, és mozgása teljesen kiszámíthatatlan volt a terepviszonyok függvényében. A síelő ilyenkor jobb esetben órákig keresgélhette néha sikertelenül az elszabadult lécet az erdőben, rosszabb esetben a gyors, nagy mozgási energiával rendelkező síléc súlyos, nem egyszer halálos balesetet okozott más síelőknek a pályán.

A rendkívül egyszerű sífék bevezetése megoldotta ezt a problémát, a síléc, amennyiben leold a kötés a bakancsról, általában rögtön megáll, mivel ilyenkor a sífék rugós platformja azonnal felugrik, mert a bakancs már nem nyomja le, és a sífék szárai a hóba mélyednek, megfékezve ezáltal a lécet.

Kemény, jeges, nagyon meredek pályán előfordulhat, hogy a síléc a fékek ellenére nem áll meg, de ebben az esetbe is maximum kis sebességgel, kiszámíthatóan csúszik le a pályán, nem okozva ezzel balesetveszélyt. Amennyiben a síléc leoldás után nem a talpán áll, hanem az oldalán, esetleg a tetején, a kötésen, nem tud csúszni, mivel ebben az esetben a talp nem, csak a kötés, vagy a léc oldala, és a fék érintkezik a hóval.

Napjainkban szinte minden jelentős sílécgyártó vagy saját maga gyárt síkötést is (Salomon, Atomic), vagy szorosan együttműködik egy síkötésgyártó céggel, amely gyakran a síléc márkanevével ellátott, de más típusú kötéseket eredményez.

Ennek eredményeképpen az egyébként jóval kevesebb márkanévvel és gyártóval rendelkező síkötéspiac is sokszereplőssé vált, legalábbis ami a márkaneveket illeti.

Ha korábban alpesi síkötésekről esett szó, az alábbi nagy márkanevek voltak csak a piacon:

• Marker
• Tyrolia
• Salomon
• Look
• ESS

Marker: jelenleg is az egyik legjelentősebb gyártó, a Völkllel közösen fejlesztette ki a MOTION síkötésrögzítési rendszert. Legfőbb jellegzetes márkavédjegyei: twincam, piston control, edge pressure system, selective control.

Jelenleg az alábbi sílécgyártókkal van stratégiai kapcsolatban:

• Völkl
• Nordica
• Elan

Tyrolia: a világ vezető kötésgyártója, rengeteg szabadalom és technológiai, technikai újítás kötődik a cég nevéhez (pl. diagonal, freeflex, powerpoint, railflex ABS).

Jelenleg a HEAD léceken található Tyrolia kötések számára előkészített platni gyakran Tyrolia márkajelzésű, valamint az új szövetséges a Fischer, aki a Tyrolia modelljeit Fischer márkanévvel árulja léceihez.

Salomon: a kezdetekben csak kötésgyártással foglalkozó cég az idők folyamán a világ egyik legnagyobb szabadidősport-eszközöket gyártó cégévé vált, kötései a világ legjobbjai között vannak jelenleg is, saját léceivel alkot szerves egységet a Pilot rendszerrel kialakított kötésrögzítési megoldás.

Look: a nagy hagyományokkal rendelkező síkötésgyártó cég a kezdetek óta jelen van a sípályákon, és a sí versenysportban, mióta a Rossignol cégóriás tulajdonába került, a Dynastar lécekhez készít kötéseket saját márkanévvel, ill a Rossignol lécekhez szállít kötéseket Rossignol márkanévvel.

ESS: leginkább a versenysportban jeleskedik régóta ez az osztrák cég, nagyon korán átvette az Atomic nevet, amelynek leányvállalata egyébként is volt, az Atomic lécek integrált platnija csak ezeket a típusokat képes fogadni.

A leírtakból egyértelműen kiderül, hogy bár hét márkanév van jelentős mértékben jelen az alpesi kötések piacán, a háttérben csak négy cég gyárt kötéseket.

Az utóbbi szezonban ahogyan a sílécgyártásban, úgy ezen a területen is megjelent a mikroelektronika, elsőként az Atomic cég épített elektronikus ellenőrző rendszert "Atomic Neox EBM 412" típusjelű síkötésébe (EBM: Electronic Binding Management).

A síkötés megalkotását a helytelen kötésbeállítás miatti balesetek kiugróan magas száma motiválta.

Egy felmérés során fény derült arra, hogy csak minden tizedik síelő síel helyesen, személyre szabottan beállított síkötéssel.

A síkötés beállítását meg kell változtatni, amennyiben:
- új bakancsot vásárolunk a régi sílécünkhöz
- megváltozik a testsúlyunk az előző szezonhoz képest
- javul a sítudásunk az előző szezonhoz képest
és még lehetne sorolni a számtalan okot.

A biztonságos síelés alapfeltétele az, hogy minden szezon kezdetekor jól felszerelt szakszervizben ellenőriztessük, és szükség szerint újraállíttassuk a síkötésünket (ez viszont feltételezi azt, hogy léteznek olyan szakszervizek a közelünkben, ahol pl. mérni tudják a beállított értéknél a bakancs kötésből való kioldásához szükséges nyomatékot, ezáltal ellenőrizve a kötés rugóinak állapotát).

Az elektronikus biztonsági kötés ellenőrzi a megfelelő előtolást, azt, hogy a bakancs megfelelően illeszkedik-e a síkötésbe, ill. azt, hogy a síkötés tökéletesen lecsukódott-e. Ezenkívül a kötés kijelzőjén ellenőrizhetjük a beállított "Z" értéket és az elemek állapotát.

Minden bizonnyal a jövőben még számtalan technikai újítással találkozhatunk majd. Elválik, hogy az elektronika alkalmazása beválik-e a síkötések esetében. További síléc-síkötés gyártó cégek stratégiai szövetsége várható, ezeknek újabb kötésintegrálási megoldások lehetnek az eredményei. A mostani kötésintegrálási rendszerek tovább fejlődnek. A síkötések egyre biztonságosabbá válhatnak a technika, és a felhasznált anyagok fejlődésével.

A távoli jövőben talán már elektronikus érzékelők jelzik a síkötésnek, amennyiben egy izomcsoport, vagy ínszalag kritikus terhelés felé közelít, és erre a jelre old majd le a síléc a lábunkról ... ki tudja?