Újjászületett a Nagy-Hideghegyen a turistaház, de a síterep haldoklik

h i r d e t é s

A déli sípályán két hópermetező oszlop áll, mellette az erdőben pedig egy havat szóró, ágyúszerű készülék. A föld alatt ezek működtetésére szolgáló vezetékek. A délnyugati lejtőn egy kidőlt oszlopú, leszakad kötelű másik sífelvonó. Az északi pálya rövidebb felvonójára egy fa dőlt rá. Völgyállomásán a kis faház csúszik lefelé a lejtőn. A nagy északi felvonó alsó állomását és oszlopait a 2014-es nagy ónos eső és széldöntés összezúzta, a felvonópálya alsó harmad visszaerdősödésben van. A turistaháztól északra, az erdőtől elrejtve két sípálya-előkészítő ratrak. Működésképtelenek. A ház alatt, az útkanyarban az éveken át a sízőket és a turistákat fölszállító síbusz vesztegel. Járóképtelen. Mindez annak a jele, hogy valaha itt egy komoly síközpont működött. Hétvégeken százak aludtak a turistaházban, az étterem padlója és a folyosók is tele voltak matracokkal, hálózsákokkal. Előbb gyalogosan, hátizsákot, sífelszerelést cipelve, a századfordulótól síbusszal sokezren tanultak meg itt sízni, élvezték a néha méteres havat a géppel előkészített három és fél sípályán. Ősszel önkéntesek kaszálták a füvet, szedték össze a köveket, letört faágakat. Ma Hideghegy egy sporttörténeti emlékhely. A temetőkben a hátramaradottak a sírokat gondozni szokták. Ezeket a sí-emlékeket senki sem őrzi, gondozza. Sok sírkövön szerepel a remény, a hit a föltámadásban. Föltámadhat még Magyarország egyik legrégibb, legváltozatosabb síterepe? Soha, mondják sokan, a klímaváltozás és a sok tulajdonváltozás megölte. A sísport megtalálta a klímaváltozás ellenszerét: a ritkább havazás és a kevesebb hó pótlását technikai úton előállított hóval, amivel a hideg napokon bepermetezik a sípályákat. A nemzetközi tapasztalatok és az elfogulatlan vizsgálatok igazolják, hogy nincs semmilyen racionális érv a téli természetes hótakaró megerősítése, pótlása ellen. A szükséges vizet helyi forrásokból, vízfolyásokból nyerik duzzasztással, a hó pedig elolvadva visszatér a talajba és a víztározókba, tehát nem zavarja meg a természet körforgását. Ráadásul a mesterséges hó csökkenti a tavaszi szárazságot, az ezzel járó tűzveszélyt, a víztározó pedig az árvízveszélyt. Norvégiában bemutatták nekem azokat a vizsgálatokat, amelyek szerint a bokrosodás, visszaerdősödés csökkenti, a rendszeresen kaszált rét és legelő viszont növeli a biodiverzitást. A sokak szerint legélvezetesebb és legegészségesebb sport, a sízés így a középhegységekben három, a magashegységekben öt hónapon át űzhető. Nemcsak az Alpok és a Kárpátok magashegységeiben virágzik négy évszakban a turizmus, és ezen belül a legnépszerűbb, a síturizmus, de a hazaiakhoz hasonló középhegységekben is. Szlovákia 80 fölötti számú síközpontja közül tíz teteje 1000 méteren, vagy alacsonyabban van. A magyar határhoz közeli Kokava 620–800, Kosutka 503–723, a selmecbányai Szalamandra 580–850 méteres magasságban. A hópótlás jóvoltából síidényük karácsony előttől március végéig tart.

2025. szeptember 12-én a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a nagyhideghegyi turistaházat üzemeltető cég ünnepi keretek között jelképesen újra megnyitotta a több mint egy évi zárva tartó, állami tulajdonú és a DINP vagyonkezelésében fenntartott, most jelentős állami támogatással felújított turistaházat. A szerkesztőség kiegészítése JG cikkéhez: a turistaház már tavasszal megnyitott, de a hivatalos átadó ünnepségre csak most került sor. Az esemény nem volt sajtónyilvános. Ilyen műszaki berendezése és ilyen esztétikus megjelenése még sosem volt ennek a 865 méter magasan fekvő, csak nehezen, gyalogosan megközelíthető menedékháznak, ennek a 24 személy befogadására alkalmas, jó éttermi kínálatot nyújtó hegyi szállodának. Selmeczi-Kovács Ádám, a Nemzeti Park igazgatója nyitotta meg, a felújítást végző céget vezető Straubinger Antal ismertette a felújítást, a terület országgyűlési képviselője, Vitályos Eszter, helyi polgármesterek, az Ipolyerdő vezérigazgatója, Kiss László a Hegyimentő Szolgálat, a turista és a sísport nagy egyénisége, az 1935-ös születésű Juhász Árpád, és a házat 1960 óta látogató és használó személyem jelenlétében. A nagyvonalú vendéglátás a házat a turistaság szellemében vezető és működtető Elsholtz Fruzsinának volt köszönhető. A mostani legalább a harmadik születésnap volt: 1935-ben, az akkori filmhíradóban is bemutatott alapkő-letétel után 1940-re készült el az akkori ország legkorszerűbb turistaháza: a szobákban folyóvíz és légfűtés egyedülállóan korszerű volt. A házat építő Turisták Inóci Társaságát elvitte a háború és többségüket az auschwitzi gázkamrák, köztük a Börzsöny Síkaluza könyvet megíró Magaziner Pált. A háború után a házat megkapta és befejezte az Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete (UTTE), Tolnai József irányítása alatt. A házban ma is látható emléktábláját éveken át koszorúztuk a róla elnevezett márciusi amatőr síversenyeken. Nagy-Hideghegy neve több mint száz éve összefonódott a sísporttal. Az UTTE alakította ki (az akkori Erdőhivatal közreműködésével) 1947-re az északi lesiklópályát, ahhoz épült meg 1953-ra az ország első sífelvonója. Mára a négy sífelvonóból kettő némi karbantartás után működtethető lenne – ha lenne hó és lenne erre vállalkozó társaság. Egy kis víztározó építésével és a már részben kiépített hópótló berendezés befejezésével legalább a déli sípálya és annak felvonója újból a sísport szolgálatába állhatna. Túlzás nélkül ez nemzeti ügy, az egészségesebb társadalom, kivált ifjúságunk érdeke.

szerző: Jeszenszky Géza