Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Gastein sírégió: a változatosság gyönyörködtet

2014.03.16. Wesselényi Andrea

A Gastein-völgy három üdülőhelye közül nem mindegy, melyikben foglalsz szállást. Ha síelés után bulizni vágysz, akkor egyértelműen Bad Gastein a nyerő. Ha a csajodat akarod elkápráztatni, akkor Bad Hofgasteinban válassz egy négycsillagost! Családdal bármelyik hely jó lehet, de a legnyugisabb Dorfgastein.

Gastein sírégió: 220 km sípálya - bőven elég egy hétre!

Március elején néhány szó szerint felhőtlen napot töltöttünk itt el, a programban szerepelt hótalpazás, szánkózás, wellness és gyógybarlang-látogatás és természetesen síelés is. A 2250 méteres Stubnerkogelen csatoltunk először és ez a hegy azonnal foglyul is ejtett: kapásból három irányba lehet megindulni Angertal felé, és mindhárom pálya (B11, B18, B22) közel 8 km hosszan kanyarog, lendületes, széles nyomvonalon. A Stubnerkogelbahn pedig gyors mint a szél, 8 perc alatt repít vissza a csúcsra. Két menet között megnéztük közelebbről a kalandfilmbe illő függőhidat, hogyan lóg a semmi fölött, és hogyan leng be a kirándulók lépteire. Gyors fotó, aztán irány vissza a pályákra, mert a jó havat ki kell használni!
140 méter hosszú acélsodronyos függőhíd a Stubnerkogelen - kötelező fotótéma
140 méter hosszú acélsodronyos függőhíd a Stubnerkogelen - kötelező fotótéma
Pár hosszú csúszással már délre sikerült leamortizálni a combizmaim, így jól esett az ebédszünet, aztán folytattuk a síterület felfedezését a szemközti oldalon. A Schlossalm talán még impozánsabb, itt egybefolynak a lejtők, gyakorlatilag az egész hegyoldal egy végtelen hómező, akár egy gleccser. A Hohe Scharte 2300 méteres csúcsáról indul a sírégió leghosszabb lesiklópályája: egy 10 km-es piros, ami Bad Hofgasteinben ér véget, és 1400 méternyi (!) szintkülönbséget hidal át. A visszajutás csak 3 átszállással lehetséges, ezért ezt a menetet ajánlott a nap végére hagyni.
Ilyet még nem láttam sípályán: spirál + alagút = jó poén
Ilyet még nem láttam sípályán: spirál + alagút = jó poén
Nem vagyok újszülött a sípályák világában, de itt mégis láttam pár új élmény-elemet: mint pl. a képen lévő spirál alagút, de meglepett az angertali gyerekvilág is. Szőnyegliftek, mesefigurák, kis alagutak, játszótér várja a bébi sízőket a szép nagy lapályos területen. A Gastein régióban több síiskolában kb. 400 síoktató dolgozik, közülük sokan nyáron túravezetőként segítenek a vendégeknek csúcsra járni.
Üvegbúra védi a széltől a hosszú varázsszőnyeget. Ebből egymás mellett 5 db is van Angertalban. Igazi gyerekparadicsom!
Üvegbúra védi a széltől a hosszú varázsszőnyeget. Ebből egymás mellett 5 db is van Angertalban. Igazi gyerekparadicsom!
Mivel rengeteg síelőt vonz a régió a világ minden tájáról, ezért zsúfoltak lehetnek a sípályák, ha nem megfelelő időpontot választunk. Kísérőnk szerint márciusban jönnek el a szezon legjobb napjai: ilyenkor már kevesen vannak és bár lehet, hogy az alsó pályákon már elolvad a hó, de a kétezresek környékén garantált a hóbiztosság. Sőt, az árak is olvadoznak tavasszal, érdemes figyelni az akciókat. A Ski amadéhoz tartozó Gastein régió tavasszal kínálja a Sixty Plus, a Ladies Week és a Húsvéti családi csomagokat.

Bad Gastein - a császárkori fürdőközpont

A patinás alpesi város fekvése egészen különleges, egy szűk völgy karéjában épült. A településen belül is nagy szintkülönbségek vannak, nem az a hely, amit könnyed sétálgatáshoz ajánlanék. Valaha a diplomaták üdülőhelye volt, 1958-ban itt rendezték az Alpesi Sí Világbajnokságot, ahol a legendás Toni Sailer, Ausztria valaha élt legnagyobb síbajnoka 3 arany- és egy ezüstérmet nyert. A dicső múltra villák, hatalmas szállodaépületek emlékeztetnek, melyek egy része napjainkban üresen áll, hála egy bécsi ingatlanspekulánsnak, aki felvásárolta, majd kihasználatlanul sorsára hagyta a város legértékesebb házait.
Bad Gastein esti fényei
Bad Gastein esti fényei
A városon belül, a házak között hatalmas vízesés zúdul a meredek hegyoldalból a völgybe. A vízesés mentén árválkodó üres épületekre (melyekben a víz robaja miatt esélytelen szállodát üzemeltetni) született egy vállalkozási ötletünk: kiválóak lennének ezek a szellemtanyák szabadulós játékok helyszínéül. Ezáltal még egy szórakozási lehetőséghez jutna a városba özönlő rengeteg svéd, angol, orosz és sok egyéb nációjú fiatal, akik benépesítik az éjszakai bárokat. Ez ugyanis Bad Gastein fő vonzereje: az élet itt nem áll meg a síelés után, hanem akkor kezdődik. Aki a téli sportokat szereti összekapcsolni a partizással, annak itt a helye. A bárok, szórakozóhelyek a kabinos völgyállomása közelében sorakoznak, síelés után szinte azonnal át lehet kapcsolni aprés ski üzemmódba.

Bad Hofgastein - szinte már tökéletes

Sétálgatni annál inkább ajánlott a széles völgyben elterülő Bad Hofgasteinben. Az esti díszkivilágításban úgy éreztem magam, mintha egy film díszletébe csöppentem volna, zavarba ejtően tökéletes, tiszta és harmonikus a városka minden apró részlete. Gyönyörű homlokzatú szállodák, romantikus éttermek, a konferencia központ körül rendezett park szobrokkal, színes bevásárlóutca, sőt villanyfényes korcsolya- és curlingpálya is van. Szálláshelyül mindenképp ezt a helyet választanám, fekvése és hangulata miatt is, ráadásul itt van az egész Salzburg régió egyik legjobb élményfürdője is, ahol a téli szezonban este 11-ig lehet relaxálni.
Az Alpentherme wellness részlege esténként izgalmas fényekben fürdik
Az Alpentherme wellness részlege esténként izgalmas fényekben fürdik
10 éves a létesítmény, de olyan mintha tegnap adták volna át. A Relax Worldben különböző hőmérsékletű medencéket, masszázsfúvókákat, panorámás pihenő oázist, napozóteraszt, 25 méteres sportmedencét, a Family World-ben raftingcsúszdát, gyorscsúszdát, sodrófolyosót, multimédiás szobát, játszóházat találhatunk. Tökéletes kikapcsolódás az egész napos sízés után: naplementéig a kültéri medencéből néztük a havas hegyeket, aztán bevetettük magunkat a szauna-világba. Bővebb infó a gasteini élményfürdőkről ebben a cikkben.

Sportgastein - itt találtuk a legjobb havat

Sportgastein nem kapcsolódik lifttel a Bad Gastein régió sípályáihoz: ide autózni kell kb. negyed órát, megéri, már csak a látvány miatt is. A szerpentint leküzdve vadregényes helyre érkezünk, két hüttén és egy kabinos felvonón kívül csak a behavazott hegyláncokat látni; már értem, miért áradoznak erről a helyről a freeriderek. Talán éppen attól olyan varázslatos ez a vidék, hogy itt nincsenek szállodák, sem település. A völgy utolsó lakóját egy lavina ölte meg a házában, azóta senki nem építkezhet itt, síelés után mindenkinek el kell hagyni a területet. Napközben viszont zajlik a gondtalan téli sportélet.
Sportgastein - hótalpas túránk képei
Sportgastein - hótalpas túránk képei
Szeretem a kisebb, jól átlátható síterepeket, főleg ha ilyen hosszú, lendületes pályák szelik át, ráadásul micsoda hóminőség! Ezen a helyen akkor is találhatunk porcukrot, amikor a gasteini pályák itt-ott már olvadoznak. Szívem szerint azonnal csatolnám is a léceket, de most más a program: hótalpas túrára indulunk. Elhagyjuk a jelölt pályákat és a méteres szűzhó tetején járkálunk, élvezve a fenyvesek csendjét és a napos-felhős időben állandóan változó panorámát, egész úton csak egy magányos freeriderrel találkozunk.
Sportgastein kultikus freeride hely - külön freeride oktatásra szakosodott síiskola is van itt!
Sportgastein kultikus freeride hely - külön freeride oktatásra szakosodott síiskola is van itt!
Kisebb kalandok után épségben jutunk le a völgybe, ahol éppen szánhúzó kutyák versenye zajlik, hogy még egy téli sportággal való ismerkedés is bekerüljön a párnapos programba. Annyi élmény ért, hogy szinte csak címszavakban fér el, mégis tele vagyok hiányérzettel, mert a sípályák felét nem sikerült kipróbálni, pl. a legjobbnak ígérkező dorfgasteini pályákra csak fél napunk maradt: ide még vissza kell jönni!

Röviden: ami tetszett és ami nem

Tetszett:
  • Hosszú, széles, változatos sípályák, nagy szintkülönbséggel
  • Gyönyörű táj, csipkés hegygerincek, 360 fokos panoráma.
  • Hatalmas tökmagolajos (Kürbiskernöl) saláták a hüttékben
  • Sportgastein festői patakvölgye és a sífutókkal együtt szaladó szánhúzó kutyák
  • Síelőket szórakoztató ötletek: hóalagutak, spirál, iglu a sípályán
  • Bad Hofgastein utcái esti fényben - tökéletes, akár egy makett
  • A kinti medence hőmérséklete az Alpentherme fürdőben - több mint egy órát áztunk és csacsogtunk benne és nem fáztunk, igaz, közben sütött ránk a nap
  • Az Unterbergwirt feng-shui étteremben minden fogás - mennyei ízek!
  • A Schiwasser a sportgasteini Wengeralm síhüttében (házi málnából)
  • Az est meleg fényei a Bellevuealm étteremben: villanykörte helyett szabad tűz, gyertyák és lámpások. Ugyanitt a sajtfondü is mesés.
  • Egger síkölcsönzőben kapott Obstler (házipálinka), amivel a tulajdonos megkínált. Nem mellesleg itt lábra szabják a sícipőt és először láttam ilyet: lehet bérelni síszemüvegbe épített kamerát (19 euró/nap)
Nem tetszett:
  • Szombaton nagy tömeg a lifteknél, a bajorok itt ünnepelték a farsangot.
  • A pályák alsó részei már nagyon kásásodtak, óriási buckás alakultak ki.
  • A meleg idő miatt sajnos már nem volt használható a szánkópálya.
  • Elhagyott, üres szállodák Bad Gasteinben.
  • Dohányzás: valamiért az osztrákok imádják a cigit, nem is értem, miért nem a jó levegőjüket szívják inkább.
  • A desszertek hatalmas méretűek, könnyen feljönnek a kilók.
  • A völgyben tél helyett tavaszi hangulat volt jellemző március elején. (bár ez mehetett volna a "tetszett" blokk alá is)
  • A sok napsütéstől kijöttek a szeplőim.

Hasznos lehet: Gastein Card - téli és nyári vendégkártya

A "Gastein Card" a Gasteini-völgy számos látnivalójára, termálfürdőjébe, hegyi felvonójára kínál ingyenes vagy kedvezményes belépést, és olcsóbb vele a tömegközlekedés is. Az üdülési kártya a partnerszállásoknál eltöltött vendégéjszakák mellé jár ingyenesen télen és nyáron egyaránt. Részletek: gastein.com

Ajánlott weboldalak:

KOMMENTEK
golo | 2014.03.18. 13:47
Aki pedig a városi nyüzsgés helyett inkább nyugalomra vágyik, annak ajánlom a völgy végében található kis települést, Böcksteint. Itt a központban még eredeti állapotban megtalálhatók az ódon hangulatú gazdasági épületek, ahol este hangulatos sétát tehetünk, a patak mentén pedig a hidegben a korlátokra kirakódott zúzmarakristályok csillogásában gyönyörködhetünk. Van itt egy dombon álló régi templom is, ami este, kivilágítva nagyon romantikus. Sífutásra is van lehetőség a késő estig kivilágított pályán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
Szállástippek
Residence Bad Hofgastein csillagcsillagcsillagcsillag
A luxusapartmanok Bad Hofgasteinban, a siklótól 1,5 km-re, míg a termálfürdőtől 600 méterre találhatóak. Minden igényt kielégítő 4-8 fős, rendkívül tágas apartmanok, valamint tetőteraszos penthouse lakások foglalhatóak önellátással, vagy reggelivel.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Sonnenhotel Zum Stern
Tradicionális butikhotel gazdag wellness szolgáltatásokkal, panorámás étteremmel Bad Hofgastein üdülővárosban, 1 km-re a legközelebbi sílifttől. A ház elől ingyenes síbusz indul!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Sendlhofer's csillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív, 4 csillagos hotel termálvizes wellness részleggel, 60 szobával, 8 stúdióval és 16 igényesen berendezett, kényelmes apartmannal, reggelis ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.