Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Lienz: a Dolomitok és a napfény városa Kelet-Tirolban

2022.10.05. Wesselényi Andrea

Két zabolátlan folyó, a Dráva és az Isel találkozásánál, az olasz határ közelében fekszik az a város, ahol életemben először síeltem Ausztriában. Több mint 30 évvel ezelőtt, a korlátlan szabadságot jelentő "világútlevéllel" egészen Kelet-Tirolig utaztunk, hogy kipróbáljuk, milyen a síélet a nyugati határon túl .
Lienz, a napfény városa két síterep közötti tágas völgyben fekszik
Lienz, a napfény városa két síterep közötti tágas völgyben fekszik
Nem volt akkor még gondolatban sem sielok.hu, de még internet és mobiltelefon sem, de talán pont ezért történhetett meg, hogy éppen ide irányított bennünket a jósors. Aztán persze rájöttünk, hogy ennél közelebb is vannak jó síterepek, mégis visszatértünk a következő télen is Lienzbe, mert minden olyan volt, amilyennek egy tökéletes téli üdülést megálmodtunk. Szállásunk akkor egy rusztikus parasztházban volt, melynek teraszáról elképesztő panoráma nyílt a Dolomitok színes szikláira, a napkelték és napnyugták látványával nem tudtunk betelni, ott kezdődött az Ausztria-szerelem.

Isel: a színváltó gleccserfolyó

Lienzbe való visszatérésünk első élménye a dübörgő folyó látványa volt. Az Isel félelmetes arcát mutatta: sötétszürkén kavarogva hömpölygött át a városon az őszi esők után. A helyiek elmondása szerint a vízállás meglepő hirtelenséggel tud változni, erre egyébként táblák is figyelmeztetnek a parton.
Az Isel folyó látványa a Grandhotel teraszáról
Az Isel folyó látványa a Grandhotel teraszáról
Az Isel ugyanis Ausztria utolsó szabályozatlan, természetes gleccserfolyója: gátak és egyéb ember alkotta akadályok nélkül folyik végig a Hohe Tauern Nemzeti Parkban, egészen a Dráváig, amivel Lienzben egyesül. Érkezésünk másnapján, amikor megnéztük a torkolatot, ugyanaz a folyó már világos türkiz színbe váltva, szelíden folyt át a városon.

5 csillagos kerékpárút a Dráva mentén

A Dráva Olaszország felől érkezik Lienzbe: partján gyönyörű kerékpárút vezet, melynek egy szakaszát mi is kipróbáltunk. Tökéletes aszfalton, szemet gyönyörködtető tájakon lehet gurulni: az olasz határ felől lejt az út, így ez az irány kényelmesebb. A Dolomitok szívéből, Dobbiacoból startol a Drauradweg, ami 3 országhatáron is áthalad már. A sikeresen megvalósult projekt jó példa arra, hogyan köti össze a kerékpározás a kultúrákat és országokat.
Drauradweg tábla és pihenőhely
Drauradweg tábla és pihenőhely
A Dráva-menti kerékpárút teljes hossza nem kevesebb mint 510 km, az útvonal a folyó mentén vezet Olaszországból Kelet-Tirolon és Karintián át Szlovéniába, majd onnan tovább Horvátországba. A népszerű és sokak által dicsért Drauradweget Európa első 5 csillagos e-bike túraútvonalaként tüntették ki.

Grandhotel Lienz - ötcsillagos szálloda az Isel partján

Közvetlenül az Isel partján, a Dráva torkolat és a történelmi belváros közvetlen közelében található Kelet-Tirol első és egyetlen 5 csillagos wellness szállodája, a Grandhotel Lienz, mely 2009. április 30-án nyitotta meg kapuit. Azóta sok híresség megfordult a szállodában, köztük volt Daniel Craig, aki a James Bond forgatás idején három éjszakát töltött az egyik lakosztályban. Johannes Westreicher úr, a Grandhotel tulajdonosa és vezetője büszkén vezetett körbe a grandiózus épületben és örömmel osztotta meg, hogy mióta nyitottak a magyar piac felé, egyre több vendégük érkezik Magyarországról. Szeretettel várják a síelőket, biztosított arról, hogy gond nélkül üzemelni fognak a sípályák és a szolgáltatások is a téli szezonban.
A szálloda folyóra néző terasza. Télen is ki lehet úszni a szabad ég alá.
A szálloda folyóra néző terasza. Télen is ki lehet úszni a szabad ég alá.
Meglepő módon, szeptember közepén teltház volt a hotelben, és a a vendégek között népes bringás csapatokat is láttunk készülődni az aznapi túrára. A szálloda exkluzív szolgáltatásai ellenére nem a hivalkodó luxus, hanem a kényelem és a meleg otthonosság érzését kelti.
GrandSpa - Grandhotel Lienz *****
GrandSpa - Grandhotel Lienz *****

Lienz, a hegyibringások paradicsoma

Kihasználva a lehetőséget, hogy a Grandhotel saját e-bike parkkal is rendelkezik, béreltünk két szuper bringát, hogy közelebbről is megnézzük a várost körbeölelő hegyeket: egyik nap a Hochsteint, másik nap pedig a Zettersfeldet hódítottuk meg. Mivel a komoly rásegítéssel működő ebike-on egyáltalán nem fáradtunk el, a megtett 1000 méteres szintkülönbség ellenére, ezért ezt a túrát megtoldottunk egy emlékezetes tekeréssel a festői Debant-völgyben. Gurultunk birka- és tehéncsordák között, idilli patakparton és a még nyári-őszi álmot alvó sífelvonók mentén. A csúcs közelében még hóesést is sikerült megélni szeptember közepén.
Minigolfpálya a Hochstein kabinos lift felső állomásán
Minigolfpálya a Hochstein kabinos lift felső állomásán
A Hochstein-en a téli szezonon kívül is van több attrakció: a 2700 méteres, Alpok szinten is rekordhosszú Osttirodler (a szójátékot vegyük észre!) bobpályán nem elég egyszer lecsúszni. A kabinos lift felső állomásán minigolfpálya és játszótér várja a gyerekeket. Az állatsimogató idén szeptemberben ünnepelte 30. születésnapját, ezen a napon zenés bulira invitálták a hegyre a családokat.

Zettersfeld és Hochstein: a két síterep egymással szemez

Lienzből két különálló sípályarendszert érhetünk el, ezek között nincs összeköttetés. A két síterep egyébként is teljesen más karakterű: Zettersfeld családias, igazi élvezeti síelőknek való hely, lankásabb pályákkal, sok napsütéssel és fantasztikus panorámateraszokkal, Hochstein pedig a száguldást és kihívást kereső síelők hegye. 7 km hosszú piros-fekete pályáján női világkupa futamokat is rendeztek. Mindkét síterepről pazar kilátás nyílik a városra, a szemközti hegyen kanyargó pályákra, valamint a távolabb magasodó Dolomitok sziklás csúcsaira, ami a hab a tortán.
Lienz Hochstein felvonó | Fotó: Armin Zlobl, TVB Osttirol
Lienz Hochstein felvonó | Fotó: Armin Zlobl, TVB Osttirol
A Lienzi-Dolomitok a túrasízők álom-vidéke, a völgy pedig a sífutóké. Tuti tipp számukra a 35 km-es Dolomites XC Ski Track, mely Lienzből a Nikolsdorfig a Dráva vonalát követi. Itt rendezik minden évben a nemzetközi Dolomitenlauf sífutóversenyt. 2023. január 26-29 között 9. alkalommal lesz itt a Skitourenfestival nevű sportrendezvény, melynek célja, hogy megmutassa az amatőr és profi túrázóknak az ország talán legszebb túrasí útvonalait és segítse a biztonságos sítúrázásra való felkészülést.
Sítúra a Lienzben, háttérben a Dolomitok | Fotó:  Willi Seebacher, TVB Osttirol
Sítúra a Lienzben, háttérben a Dolomitok | Fotó: Willi Seebacher, TVB Osttirol

Lienz - mitől mediterrán?

Az Ausztria déli részén fekvő Lienz a téli sportok mellett a napfény városa is, beceneve "Sonnenstadt" is erre utal . Olaszország közelsége és a sok napsütés hatása érződik a városképen és a helyiek mentalitásán is. Az ékszerdoboz-szerű belvárosban meglepő, hogy pálmafák és kaktuszok nőnek a parkban. Egymást érik a borozók és hangulatos bárok: az esti órákban kihívást jelentett üres asztalt találni valamelyik teraszon. Kiélveztük a langyos szeptemberi estéket, a hidegbetörés előtt még tudtunk jókat sétálni és finom zöldveltelinivel a szabadban koccintani. Másnap reggel viszont arra ébredtünk, hogy hó lepte be a környező hegyeket.
Az olasz határhoz közel fekszik, ezért mediterrán jellege van a városnak | Fotó: Erwin Haiden
Az olasz határhoz közel fekszik, ezért mediterrán jellege van a városnak | Fotó: Erwin Haiden

Így nem mentünk végig a Grossglockner panorámaúton

Annyi élményt szereztünk pár nap alatt Lienzben, hogy úgy gondoltuk, ezt most megkoronázzuk: északnak indulva a Ausztria leghíresebb panorámaútján fogjuk elhagyni Kelet-Tirol vidékét. Ez azonban váratlan akadályba ütközött: a fizetőkapu előtt 20 km-rel egy fényjelző tábla figyelmeztetett, hogy csak hólánccal engednek fel autókat. Ez is hasznos tanács lehet az ide utazóknak: évszaktól függetlenül érdemes bepakolni a hóláncot, ha tervben van a magaslati autókázás.
A Grossglockner Panorámaút nyáron | Fotó: Törl Fuscher
A Grossglockner Panorámaút nyáron | Fotó: Törl Fuscher
A panorámaút egyébként Heiligenblutból indul és 48 kilométeren keresztül kanyarog felejthetetlen magashegységi környezetben, amíg eléri a már Salzburg tartományban fekvő Zell am See-t. Évi egymillió turista keresi fel Ausztria első számú turista célpontját. Sikerét annak köszönheti, hogy fárasztó hegymászás helyett autóval vagy motorral könnyedén a Magas-Tauern magával ragadó környezetébe csöppenhetünk, ott ahol Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a Grossglockner tör az ég felé és ahol a Keleti-Alpok leghosszabb gleccsere, a Pasterze kúszik komótosan a völgybe.

Heiligenblut helyett végül Flattach felé kanyarodva indultunk haza, és ha már útba esett, megnéztük a Ragga szurdokot. Az egyórás Raggaschlucht programot bárkinek merem ajánlani, aki értékelni tudja a természet csodáit és nem lusta ezért párszáz lépcsőfokot megtenni. Igaz, hogy mintegy 30 emeletes toronyháznak megfelelő szintemelkedést kell letudni hozzá, de a látvány miatt garantáltan megéri.
Egyórás kirándulás a Ragga-szurdokban, Flattach közelében
Egyórás kirándulás a Ragga-szurdokban, Flattach közelében
Ezzel a túrával búcsúztunk el Ausztriától, de még messze nem merítettük ki a lehetőségeket.

Bakancslistán maradt programok, amiért vissza kell jönni Lienzbe:

  • Télen mindkét hegy (Zettersfeld és Hochstein) sípályáit kipróbálni
  • Sífutóléccel bejárni a Dolomitenlauf útvonalát
  • Végigmenni a Grossglockner Hochalpenstrasse magashegyi panorámaúton
  • Iseltrail túra - 5 napos gyalogtúra a gleccserfolyón, a vízesések mentén
  • Drauradweg: végigkerekezni az 510 km-es Dráva menti kerékpárúton
  • Gyalogtúrán bejárni a Lienzi-Dolomitok legszebb túraösvényeit
Lienzet és a Grandhotelt bemutató videó a HETI TV engedélyével

További infók a régióról:

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE