Őszi munkatúra a Börzsönyben - téli időjárásban

Mivel az önkéntes munkásokat szállás nem várta a hegyen, az éjszakát a Börzsöny szívében, az egykori erdei munkások szállásán, a Csarna-patak menti Halyagos-házban terveztük eltölteni, a Kemencei Erdei Vasútbarátok szállásán.

2009. október 10-én még nyári meleg volt a Kárpát-medencében, de öt napra rá Budapesten már hullott a hó, megdöntve a nyilvántartott hidegrekordot. Ha Magyarországon ilyen a globális felmelegedés, akkor rövidesen újra királyt választhatunk a befagyott Duna jegén. De a Magyarországi Kárpát Egyesület hét veterán sízőjét csak inspirálta, hogy már októberben is havasan láthatja kedvenc hazai hegyét, így 17-én, szombaton reggel 9-kor már Királyréten voltunk. Csákányok, lapátok és bokornyeső ollók kíséretében raktuk be hátizsákjainkat a hétvégeken a hideghegyi turistaház által rendszeresen működtetett terepjáró autóbuszba, és máris indultunk fölfelé. Négyszáz méteres magasságban föltüntetek az első hófoltok, és ahogy kapaszkodott följebb a busz, egyre inkább beértünk a télbe. Magas Taxon már mindent hó borított, a szépen lekaszált rétet és a magas fákat. Meddig fog följutni a nyári gumikkal rendelkező busz - motoszkált az utasokban a kérdés? A kammerhofi kanyart még sikerrel vette, de az azt követő emelkedőt csak keservesen, többször is nekifutva, hogy azután vagy 150 méterrel a turistaház előtt végleg elakadjon a jó tíz centiméteres hóban. Így jött egy bemelegítő séta, utána még jobban esett a forró tea és az erőt adó birsalmasajt a pár éve megújult menedékházban. Elkészültek a havas tájat igazoló fényképek, és indultunk is az északi sípályák felé. Áprilisban gyakran tapostuk a havat a gerinc oldalában haladó úton, de októberben még soha, noha januárban lesz ötven éve, hogy első hideghegyi sítúrámon életre szóló szerelem szövődött bennem - Berde József találó szavait idézve - "kicsiny hazánk Jóreménység-foka" iránt. Első programként az idei síszezon végére elkészült új, északi nagy felvonót szemléltük meg. A Tatra-Poma felső állomásához a régi felvonó házának a tetejét el kellett bontani. Az építkezés és a szerelés maradványai ott hevernek a régi kiszállóhelyen, lett volna idő a nyáron elszállítani. A kiszállás helye jóval lejjebb került, szerencsére a pálya másik oldalára érkező kisebb felvonóval azért fel lehet jutni a 840 méteres magasságig.
Tavaly erről a ennek a felvonónak a végállomásától kialakítottunk egy átcsúszó szakaszt az erdőn keresztül a déli pályához. Ezt az erdőrészt most megtisztítottuk a hóból is kilátszó letört gallyaktól, és a hótól roskadozó, helyenként a földig hajló ágakat, indákat is eltávolítottuk. Tehát ezentúl meglesz a közvetlen, lejtős összeköttetés az északi és a déli pályák között. A szegélyező fákat még célszerű lesz festékkel megjelölni.

A 2-es ("kis északi") pálya felső szakasza egy lankában végződő kellemes lejtő, de ezt követően, az egykori síugró-sánc melletti rész meredekebb, ráadásul a szél és a korán besütő nap miatt hamar lekopik róla a hó. Ezért már jó húsz éve a pályától balra kialakítottunk egy elkerülő, szerpentin-szerű erdei ösvényt. Most eltávolítottuk az erre rászakadt nagy faágakat, ezentúl ezen lehet elérni a 2-es pálya enyhébb folytatását, illetve erről is rá lehet térni az északi kis felvonóhoz vezető ösvényre. A pálya alsóbb szakasza beszűkül, ráadásul meredekebb is, itt mindig hamar lekoptatják a havat a sízők. Pár éve ennek megakadályozása kidőlt fákból, letörött vastagabb ágakból palánkot építettünk. Ezt most megerősítettük.
Nagy hó esetén ez a szakasz el is kerülhető, ha az erdőben jobbra tartva átcsúszunk a Csarna-toroknak nevezett vízmosás túloldalára, ezt is járhatóbbá tettük. A beszűkülés után egy kellemes, közel 500 méteres egyenes lejtőn lehet(ne) besiklani a nagy felvonó alsó állomásához. Itt a hegyoldalból rendszeresen szivárgó víz elvezetésére hét évvel ezelőtt árkot ástunk, ami az elmúlt években eltűnt. Most akkora volt itt a hó és sár keveréke, hogy tökéletes munkát nem lehetett végezni, de kisebb víz-levezető árkokkal megkezdtük a terület kiszárítását. Nagy gondot azonban nem ez fog okozni, hanem amit ezután láttunk. Ahol a 2-es és az 1-es sípálya találkozik, a terepet teljesen eltorlaszolják a kidőlt - netalán ritkítás céljából kivágott - hatalmas bükkfák. Úgy látszik ide sem az erdészet, sem az elszaporodó fatolvajok nem jutnak el - persze, mert innen nehéz a faanyag elszállítása. (Azért ez megoldható, hiszen amikor közel harminc éve a 2-es pályát a kemencei erdészet az akkori Dunakanyar Intéző Bizottság támogatásával, az én javaslatomra kiépítette, a kitűnő minőségű bükköt hetek alatt leszállították.) Sajnos az 1-es pálya legalsó szakaszán is jó pár ledőlt fa fekszik keresztbe. Amennyiben a még várható szárazabb napokban ezeket az akadályokat nem fogják eltávolítani (láncfűrész és néhány erős ember ezt fél nap alatt el tudja végezni), akkor hiába épült meg a korszerű, nagy teljesítményű Poma-lift, hiába lesz hóban gazdag tél, Magyarország leghosszabb és legjobb síterepe használhatatlan lesz! Mivel már jó ideje az olvadó hóban gázoltunk, felülről pedig hullott ránk a fákról leolvadó hólé, ráadásul az eső is rázendített, nekivágtunk a még jó óra járásnyira eső éjszakai szállásunkhoz vezető kék + turistaútnak.
Megállapítottuk, hogy ez még nagy hó esetén sem alkalmas a sízésre, mivel keskeny és helyenként túl meredek. A Magas-hídi rétre kiérve már az egykori kisvasút nyomvonalán haladtunk, több ízben is átkelve a Csarna- (Fekete)patakon, és szomorúan szemlélve a két nagy áradás nyomán elpusztított vasúti hidak nyomait. Átázva így érkeztünk meg az évtizedekkel ezelőtt jól megépített kőházhoz. Ennek egyik fele zárva, lakatlan, rajta a felirat: "Postás Távíró Sk", de a megadott postafiók címre hiába írtam, a levél "címzett ismeretlen"-ként visszajött. A ház "lakott" felét az egykori kemencei erdészeti célú vasutat önkéntes munkával helyreállító és működtető társaság használja. Ott a remek cserépkályha otthonos meleget árasztott, és nedves ruháinkat, cipőinket is megszárította. Itt értettem meg a patak nevét: ebbe a szűk, északi völgybe szinte soha nem süt be a nap, ezért ez egy valóban sötét, "fekete" völgy. De a házban a gyertyákból kialakított "csillár" elég fényt adott ahhoz, hogy vacsorát készítsünk, illetve megmelegítsük a hazulról hozott pörköltöt.

Másnap derültebb volt az idő, de hűvös, noha dél körül időnként a Nap is előbújt. Ahogy kaptattunk vissza Hideghegy felé, hamar megjelent a hó, a hideghegyi rakodóra másfél órai mászás után fölérve pedig fagy fogadott.
Innen már a megszokott őszi munka várt reánk: a síutakat tisztítva, a tavasszal kiépített vízelvezető árkokat és áthidalásokat javítva, a Vasfazék-patakon négy éve megépített fahídon áthaladva érkeztünk meg az autóparkolóhoz. A várható téli pazar lesiklásokra gondolva úgy éreztük, hogy az októberi tél élményén túl is megérte a hétvégét erre a munkatúrára szánni.