Menü ≡

Újdonság Donovalyban: adventi mini gyermekváros

2020.12.01.
Kedves Síbarátok! Azoknak, akik már nem győzik kivárni, hogy újra síeljenek, kitaláltunk egy fantasztikus meglepetést, ami még számunkra is nagy újdonság lesz az idén!
Bizonyára már sokan tudjátok, hogy a Patty Ski síiskola személyzetének egy része a nyári szezonban átköltözik a szomszédos DONOVALKOVO gyerekvárosba. Eddig az volt a szokás, hogy a tél közeledtével DONOVALKOVO-t bezártuk, és kollégáink újra a síoktatásra összpontosítottak.

Az idei évtől viszont kitaláltunk egy olyan átmeneti időszakot, amiben reményeink szerint sok gyermek és felnőtt leli majd örömét!
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Közeledik az év várva-várt, és legcsodálatosabb időszaka, az ADVENT!
Az adventi hangulattal járó, ünnepi varázslat idén beköltözik a mi ünneplőbe öltöztetett, szemet-gyönyörködtető DONOVALKOVO karácsonyi városkába, és mi már izgatottan várjuk, hogy kicsik és nagyok, minél többen legyenek majd részesei ennek a csodálatos élménynek. Az általunk megálmodott, és alapvetően a gyerekek részére felépített DONOVALKOVO gyerekváros 24 apró kis házikóból áll.

Ezeknek mindegyikében váratlan meglepetések, és egy-egy külön világ várja az oda betekintőket. Ezen a télen ez a kisváros egy teljesen új, és ünnepélyes arculattal várja majd a látogatókat! 2020. december elejétől, aki ellátogat hozzánk, reményeink szerint, ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, egy igazi havas, téli környezetben élvezheti majd családjával a DONOVALKOVO-ban megrendezett karácsonyi vásárt.
Látogassák meg családjukkal a Mikulás-műhelyt, dobjanak be egy levelet a Mikulás postaládájába, csatlakozzanak hozzánk a Winter Wonderfest-re, fedezzék fel a DONOVALKOVO-ban végezhető szabadidős tevékenységek sokaságát, és készítsenek néhány fantasztikus családi fotót ebben a varázslatos környezetben!

Miniállataink természetesen most is várják, hogy téli környezetben is találkozhassanak a látogatókkal. A gyermekek minden korosztályát rengeteg érdekes újdonság, és életre szóló élmények várják majd a karácsonyi városban!
A szülők karácsonyi hangulatát finom rumpunccsokkal és gőzölgő forraltborokkal varázsoljuk majd elő! Nincs még ötletük a karácsonyi ajándékokhoz? Mi ebben is segítünk!

Lepjék meg szeretteiket bármilyen, sízéssel kapcsolatos sporteszközzel, kiegészítővel, ajándéktárggyal, játékokkal, vagy ajándékozzanak egymásnak síoktatásnál, felszerelés-bérlésnél, szállás-foglalásnál felhasználható, változó címletű Patty Ski Ajándékutalványt! Tegyük közösen vidámabbá, színesebbé, élménygazdagabbá DONOVALKOVO-ban az adventi időszakot! Látogassanak el hozzánk, mi várunk mindenkit szeretettel!
Rauris Donovalkovo - kapcsolat
Web: www.donovalkovo.sk (magyar nyelvű honlap!)
E-mail: donovalkovo@donovalkovo.sk, Tel.: +421 908 177 667
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó síiskolák:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó galériák:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »