Élménybeszámolók

Ezt a hetet Val di Fassaban töltöttük, zömmel a Sella ronda területén síelve. Idén hó alig hullott eddig, így gyakorlatilag csak műhavon síeltünk, viszont szinte az összes pálya hóágyúzott, így igazi korlátot a hóhiány nem jelentett.
Szállásunk Albaban volt, kb. 200 méterre a sífelvonók völgyállomásától, melyek közül egy kabinos Alba Ciampac régióba vitt fel, míg a másik, egy 100 fős nagykabinos a Belvedere területre vitt fel, mely már a Sella Rondába kapcsolódik.
Az érkezést déli irányból tettük meg, Val di Zoldo-Malga Ciapela-Passo Fedaia útvonalon, mely most jól járható volt rengeteg szerpentinnel, de havazás esetén gondok lehetnek, mindenképpen javasolt a hólánc bekészítése. A kb 80 km-es hegyi szakaszt kb. két óra alatt tudtuk megtenni.
Alba Ciampac területén egy napot síeltünk, igazán nem nyűgözött le. A fekete pályák mindkét oldalon jók lennének, de elég jegesek voltak, amit én nem kedvelek. A Pozzába vezető piros nagyon jó, csak a vége hosszan lapos, sok lökdösést igényel, így ezen sem mentünk kétszer.
Többi napon napon Belvedere felé indultunk a nagykabinossal, itt fönn van egy nagy katlan, tele széles kellemes lejtésű pályákkal, melyek még a nap végén is jól síelhetőek zömmel, kezdők is megtalálják a számításukat.
Egy nap Val Gardena felé indultunk a narancssárga útvonalon, Seceda lett volna a végcél, de meg meg álltunk, végül eltévedtünk, így már nem értük a végcélt. Ugyanakkor mind Campitello területen, mnd Val Gardena területén a Sassolungo hegy tövében nagyon jó pályák találhatóak, melyek nem részei a körnek, ezért sokkal kevésbé zsúfoltak, szintén jól síelhetőek a nap végéig.
Két alkalommal is elkalandoztunk Alta Badia felé, mely szintén nagyon tetszett, széles, esetenként hosszú, lendületes kék ill. piros pályákkal. Nagyon tetszett a San Cassianoba levezető piros, a Piz Soregáról levezető La Frania ill. a Piz la ila-ról lejövő pirosok (Bamby 1-2, Altin), Gran Risa eléggé elhasznált volt, így azt nem próbáltuk ki. Szintén nagyon jó és nevéhez méltóan szinte folyamatosan napos a Pralongiáról lejövő Del sole, viszont nem annyira tetszet a szintén innen, de San Cassiano felé levezető hosszú kék pálya, mely kissé lapos volt a carvinghoz, inkább olyan utazós kék.
Arraba pályái egész más jellegűek, többségük meredekebb, szinte folyamatosan árnyékos, ha nem a Sella Ronda részei lennének egyébként tetszenének.
Akkor pár szó a körsíről: egyszer sem csináltuk meg végül, a szombati hazautat megelőzően terveztük, megvettük a hétnapos bérletet, ami kb. csak 15 euróval több a hatnaposnál, el is indultunk, de az erősödő szél miatt lezártak néhány felvonót, így nem tudtuk megtenni az elkezdett narancssárga kört. Általánosságban elmondható, hogy itt is lennének jó pályák, de általában zsúfoltak, még így januárban is, főleg a nap végén, mikor hazautazik a nép. Nem olvadt egy percet sem, ennek ellenére voltak buckás részek a meredekebb szakaszokon délutánonként. Persze meg sem közelítve azt, amikor plussz fokok vannak napközben. A laposabb szakaszok viszont végig jól síelhetőek maradtak.
A csúcspont talán a Marmolada gleccser meglátogatása volt. Egyik nap késve indultunk kissé és már hosszú sor állt az Arraba feletti 10-es számú kétülésesnél, ami mgkerülhetetlen a Sella felől indulóknak, így végül aznap másfele síeltünk. Következő nap az első felvonóval elindultunk, odaérve az említett kritikus felvonóhoz még gyakorlatilag senki sem volt, így mehettünk tovább, nagyon szép helyeken felvonózva ill. síelve. Átkelvén a Padon hágón lesíeltünk Malga Ciapelába, a nagykabinosnál sem volt senki szinte, két kört mentünk simán, csak a harmadiknál kezdtek többen lenni. Maga a lejövő pálya kiváló, széles, lendületes, hosszú és csodálatos környezetben fut végig, mindenkinek ajánlom, főleg reggel kevés emberrel.
Sok minden tervezett dolog kimaradt ebből a hétből, de így is nagyon jót síeltünk, nagyon szép környezetben. Időjárással szerencsénk volt, igaz nagyon hideg volt, de többségében szélcsendes vagy alig szeles, napos időnk volt.
A körsí erőltetését nem javaslom, érdemes inkább a többi pályára menni. Egy baja van a rendszernek, hogy nagyon népszerű, nyilván nem véletlenül.

Pera di Fassa 2016.03.08.

Néha a legkisebb dolgoknak is utána kell járni. Én alapos ember vagyok. Alig 10 éve látom a Dolomitokban szállásomra hajtatván Pera di Fassánál az országút felett átívelő korosnak is mondható kétüléses sífelvonót. Fogalmam sem volt hova megy.
Most odamentem reggel és utána jártam a dolognak.
A parkírozóban egy cseh rendszámú autó álldogált. Egyedül. Egy gépész külsejű úriember valami kavicsokat szórt szerteszét egy talicska és egy lapát szakszerűnek mondható felhasználásával. Egy kis bódé Kassa felirattal, s míg nézelődtünk még két kocsi odaállt mellénk. Gondoltam meghoztuk az üzletet. Beleugrottunk a bakiba, lécre pattantunk, s már lebegtünk is a kétülésesen az út felett. Persze beszálláskor az az öreg alattomos dög, annak ellenére, hogy a gépész külsejű már segédkezett, alaposan odavágott a vádlira. Hiába ezek mind ilyenek!
Gyönyörű szép fenyők között rettentő hosszan és sokáig baktatott velünk a kétüléses. Aztán kiszállás és egy másik ugyanolyan öreg jószág vitt tovább bennünket a hóval borított fenyők mellett. Szinte vízszintesen mentünk.
Végül egy központnak tűnő helyen kötöttünk ki. Ezt onnan tudtuk, hogy több pálya érkezett ide, három felvonó is volt, s egy bonvivánnak tűnő fiatalember a kiszállónál atletikus trikóban hányta a havat.
Nekünk az út annyira tetszett, hogy rávettem Elsőt csússzunk le ahonnan jöttünk a második felvonó beszállójáig. Persze ő aggodalmaskodott, mi van, ha már buckás a pálya. Megnyugtattam, hogy kék pályák ritkán buckásak. Eddig négy embert láttunk, abból kettő liftkezelő volt, kicsi az esély, hogy fel tudták buckásítani.
Ez a kék a kezdők paradicsoma. Fák között, szinte végig egyenesen. Egy baja van. Nagyon vigyázni kell a lendületre, mert ha véletlenül elveszíti az ember nagyon kell keresni, míg újra megtalálja. Szóval ha egy csapatban van kezdő, akkor ide kell jönni, kitenni itt az amatőrt, s a nap végén le sem lehet vakarni innen.
Visszaérve a központszerűnek tűnő helyre megkezdtük a terep tételes felderítését. Nem volt egy rettenetes feladat. A terep kicsike. No a Síarénánál és a Síparknál azért jóval nagyobb. (már ha a kettőt összerakjuk.) Egy már kellemesnek mondható 4 üléses visz fel a csúcsra. Innen egy szép kellemes, hosszú kék (mi is lenne) vezet vissza. Van még egy jó piros. Nem kékbe hajló, hanem nagyrészt piros. Aztán van egy hirtelen felindulásból Tombáról elnevezett fekete. Régen a matrózoknak minden kikötőben volt egy szeretőjük. Tombának minden hegyen van egy pályája. Én BKK-n már mentem Tomba nevű pályán, úgy érzem ez feketébb. Aztán még a csúcsról nyílik egy piros panoráma út, amely levisz a hegy túloldalán (Vigo di Fassa) a nagykabinos induló állomásáig. Ez a nagy kabin a Ciampedie nevű helyre visz fel, amit jól meg kell jegyezni, mert egyedül ezen a részen találunk hüttét a terepen. Képzelhetitek, hogy örültem, míg ezt felkutattam.
Ennyi a terep. Kedves családias, mindenhol fák, gyönyörű vidék, s mindenki megtalálja a kedvére valót, kicsiben. Igaz, hogy nem kilométer hajhászoknak való, de ha valaki síelés közben szeret mosolyogni az itt jól érzi magát. Itt minden természetes, nem széles, nyitott pályák nyelik a tömeget, hanem fák között kanyargó, változatos, szemnek is kedves Pistákon lehet csúszni.
Azért ha valaki a Pra Martin (2100m) csúcsról egyben lecsúszik a parkolóig, az nem utolsó teljesítmény. Mi is lecsúsztunk. Furcsa volt, hogy az utolsó pályánál, ami kék színjelölést kapott, ki volt rakva egy veszélyes pálya tábla. Kellemesen lejtős pálya volt, apró letörésekkel, éles kanyarokkal, élvezet volt döngetni lefelé. Az utolsó éles kanyarnál aztán jött egy rövid, de Tomba szerű letörés. Két olasz sporttárs ki is egyenesítette a kanyart.
Kellemes nap volt. Ismét bebizonyosodott, hogy nem csak a nagynevű pályák lehetnek jók! Egy kicsi, az én számolásom szerint 13,5 km-es (marketing szempontból vagy 30) pályán is érezheti jól magát az ember. (egy napig)

Csabor az élvezeti síelő

Bocs, de nem találtam ilyen topicot!

Alba di Canazei 2011,03,20.

Ebben a szezonban már másodszor élvezkedem a Dolomitokban. A januári látogatáshoz hasonlóan ugyanabban a szállodában, ugyanazzal az utazási irodával. Lehet, hogy jó volt az első etap?

A síelés többféle.
Az ember vagy a barátaival megy, vagy a feleségével. Ha a baráti síelés a téma, akkor megvadult farkas falkaként száguldozunk hegyen völgyön. Bár én, mint korosodó omega hím, óvatosan csúszkálok a falka után, nem kockáztatok, s nekem az is elég, hogy mire én is beérek az odúba, a többiek kikérik a koncomat.
Bezzeg az első feleséggel. Ott más az érzés. Gyakran elhangzanak a számból olyan kezdetű mondatok, hogy: Ilyen lejtőn már a múltkor is…, vagy Próbáld meg menni fog...
De mindkét fajta síelést szeretem, mert mindkettőnek meg van a maga varázsa. Varázsló pediglen sok van, ezért nem kívánok rangsort állítani a kettő közé.
Reggel ráncosodott a homlokom, hogy mi legyen a mai úti cél. Vasárnap van, reggel mínusz 4 fok. Ez biztos melegedni fog, kérdés, hogy mennyire.
Végül döntöttem. Fehérvári vagyok, így Alba síterepét nem hagyhatom ki. Ez egy pici 25 km-es, 13 liftes terepecske a nagyok árnyékában. Nem akartam tolakodni (első feleségem kijelentette, hogy a felvonó fülkéjében ablak mellett kíván állni), ezért gondoltam, hogy egy kieső kis síterepen vasárnap sem lesznek sokan. Általában mindenki a nagyokat szereti. Legyen több száz lift, ezernyi kilométer pálya, s legyen jól csengő neve. Itt is a márkát kell megfizetni, mint a boltban.
De egy kedves, emberi léptékű, családias (ahol az ember az elvesztés veszélye nélkül ott tudja hagyni az első feleségét) síterepnek is számtalan előnye van. Albán még nem voltam, de azt hiszem egy kis, apró gyöngyszemet találtam.
Ha az ember tovább hajt a nagy Sella Ronda feljárókon (Campitello, Canazei) át Penia felé, talál egy szinte üres parkírozót, ahol Ciampac van kiírva. Négy idegen nyelv használatával megkérdezi, hogy ez Alba. Si a válasz, s lehet is beirányozni a liftet.
Egy fülke kapaszkodik fel 2100 méter magasba. Kiszáll az ember, ragyogó napsütés, s kellemes pályák látványa fogadja.
Én az ilyen pályarendszereket egyutcásnak szoktam hívni. Megy az ember síelője hegyen völgyön egy irányba, majd vissza. Itt is az történt. Gyors kb. 200 m-es csúszás (de megerőltető is volt) után beültünk egy kellemes felvonóba, amely útvonalán középtájon menetből ki is lehetett szállni. Akkor még arcomon megengedő mosollyal nyugtáztam a mazsik számára kiépített lehetőséget. Így nem kell nekik felmenni a hegytetőre, s leküzdeni magukat a pirosok meredekebb letörésein. Bár gondoltam úgy sem lehet menetközben kiszállni. De a nap folyamán elvetemültségem ki is próbálta, s láss csodát, kényelmes, s sima kiszállás lehetséges.
A felvonó felvitt bennünket 2428 méter magasra, s itt végre egy kis csúszás is következett. A 12-es piros a meredek kezdés ellenére, később szelíden simul a lécek alá, mindenki nagy megelégedésére. A pálya végén a 207-es felvonó felvitt bennünk Col de Valvacin 2354 méteres magasságába. Érdekes módon itt fújt a szél. Az első feleség közölte, hogy ez már sok, s így kéz a kézben lesíeltünk a kicsit jeges tetejű 5-ös piroson. Visszavittem a kiindulási pontunkra, s tudva, hogy majd úgy is megtalálom indultam neki újra a hegynek. Col de Valvacin két kellemes piros kiindulópontja. Eddig még nem mondtam, de a kellemes napsütéshez csodálatos hó is társult. Élvezve a havat, s azt hogy nagyon kevesen voltak ereszkedtem a piroson. Az 1-es pályát szándékoztam meghódítani, amely levezet a völgybe Pozza di Fassába. A nagy lelkesedésben az 1-es helyett a 3-as pirosokra tévedtem. Rövid, jó vonalvezetésű pályák, kitűnő edzési lehetőséget adva, mert ide csak a madár téved. Ha lehet a hó ezen az oldalon még jobb volt. Érezni lehetet a hatalmas alapot, amire rárakódott a közelmúltban esett friss hó.
Végül az 1-es lecsúszóhoz egy kis, keskeny átjárón jutottam el. A térképen az 1-es pirosnak van jelölve, a pályán lévő táblán a felétől kék. Maradjunk az általános halványrózsaszínben. Az 5100 méter hosszú pálya jobb napokon csodálatos lehet. Most változatos volt. Árnyékban jeges, napos részen vizes hó, s a közepétől lefelé csak vizes hó. Hiába az 1320 méteren lévő völgyben már sok hó nincs, van viszont annál nagyobb meleg. Csoda, hogy még a lecsúszási lehetőség viszonylag normális körülmények között biztosított.
Indultam visszafelé. A tetőn fújó szél levitte a havat az 5-ös piros tetejéről, de a többi élvezhető volt.
A 12-es piros fölötti felvonóból csodálatos látványban lehetett gyönyörködni. A sziklákat hó borította, de mintha márványból csiszolta volna ki valami gigantikus mester. Szép kerek formák, ragyogó fehérség, szélein megcsipkedve a szűzhó szerelmeseinek nyomaival. Ha nem szeretnék síelni, itt csak a felvonón ücsörögnék.
Viszont így lecsúsztam a 11-es piroson. Kicsit meredek kezdés, amely mellett elkerülőként van egy még meredekebb szakasz. Jó hóval szépen járható.
Gyors üdvözlés az első feleséggel, s indultam is le a völgybe a fekete 10-esen. Ez a pálya normál körülmények között egy jó vonalvezetésű, bizseregtető fekete lehet. Most sajnálatomra nem korcsolyával jöttem. Nagy tömeg nem volt a pályán, így nyugodtan hallgathattam léceim alatt a jég sértődött harsogását. Egy nap egyszer elég.
Visszatérve a hegyre elkanyarodtam még a 136-os kétüléses retró felvonóhoz. Ez az a fajta, amely legényesen alád vág, némi himbával elaltatja az éberséged, s mire felérsz, addig kirázza fogadból a tömést.
Olyan szép volt, hogy nem tudtam ellenállni s tányéros felvonó volta ellenére felkapaszkodtam a piros 13-as pályákhoz. Pedig ha én ilyent csinálok, akkor annak nagyon szépnek kell lenni.

Ez a kis 25 km-es terep igazán kellemes napot szerzett. Csendes, nyugodt, semmi felesleges hivalkodás. Gyönyörű táj, kitűnő hó. Remek családi terep egy napos használatra, de arra vétek lenne kihagyni.
Késő délután az egyik hütte teraszán egy gitáros pengette a húrokat. A hangok lágyan omlottak szét a csodálatos táj hóval kerekre formázott halmai között.

Lehet jönni van még hó!

Csabor

Sziasztok!

Én két hete jöttem haza Sella Rondáról, Campitello di Fassa-ból. De nem mentem körbe egy szarvashiba miatt, mert aki vette a bérletet nem Dolomiti Superskit vett:) Mivel azonban előtte ezen a fórumon (ld Sella Ronda topic itt: https://sielok.hu/forum/viewtopic.p...hp?t=20
olvastam néhány elmarasztaló hozzászólást, így nem vettem hozzá különbözetet és csak picit van hiányérzetem, mivel a pályák tökéletesek voltak anélkül is.(Val di Fassa, Col Rodella, Belvedere).
Hozzá kell tennem, hogy mi olaszba járunk mindig, mivel 99%-ban süt a nap, napozunk. Namármost azaz 1 % jött be, hideg volt felváltva percenként sütött a nap, vagy fújt a szél, hóviharok(bár én nem használom, de a síszemüveg enyhén szólva ajánlott):)(le is zárták Sella Rondat legalább két napra, nem lehetett körbemenni.), de így is élvezhető volt tökéletes hóval, én mint középjó sielő nagyon bírtam. Ezen a helyen fekete pálya nem nagyon van, de rengeteg piros, és hosszúak is. Síliftek nagyon jó minőségüek. A táj pedig egyszerüen lélegzetelállító!! Tudni kell, hogy február már csúcsszezon, és Szimi korábban ezért kevesebb embert találhatott, az én hetemben azonban tele volt, de a sorbanállás így sem vészes, ez a pályarendszer rengeteg embert elbír probléma nélkül. Az éttermekbe 2-kor érdemes beülni, ekkor kezd kiürülni, előtte zsúfolt, bár étteremből is rengeteg van.( Ajánlom a latte caldo con wov italt, ami majdnem, Bombardino csak lágyabb(magyarul forró tej tojáslikőrrel):)
Egyszer volt negatív tapasztalat! Kicsit fújt a szél, ezért 4-kor az orrunk előtt lezárták azt a liftet, ami hazavitt volna minket, ezért egy erdei pályán kellett lecsúszni a szomszéd(Canazei) faluba, ahol viszont az első 10 buszra nem fértünk fel. Ekkor érdemes taxizni, ha összeszedtek még néhány embert, akkor hazzavisz 1 - 1,5 Euro ért fejenként.
Ha van kérdés csak írjatok a forumba, még olvasgatom.

Na ez is megvolt.
Aki nem akarja végigolvasni az egész beszámolót, annak csak annyit, hogy a hely KITŰNŐ! Ide el kell menni!!!

A részletek:
3 hete ne esett hó a környéken. Az oda vezető úton (870 km autózás után) majdnem elsírtuk magunkat. Hó sehol, viszont békés tavaszi hangulat, csicsergő madarak, rügyező fák és +6 fok volt.
Aztán reggel a pályán leesett az állunk, ugyanis ezzel sehol nem volt hiba. Mindenhol kitűnő hó várt minket (ami sok esetben csak a pálya széléig tartott, onnantól meg zöldellt a rét)

Az első két nap a "Ciampac" síterepet koptattuk, mivell az ide vezető lift a szálloda mellett volt 30 méterre.
Az Alba-ból induló lift egy 80 személyes konzerv, melyet a személyzet minden alkalommal meg is tölt ennyi emberrel. Túl lehet élni a dolgot, de nem ez a nap csúcspontja.
Fent már teljesen kultúrált körülmények között lehet liftezni. A csúcsról kellemesen lankás (kék) pályákon lehet csúszkálni a tömegfelvonóig. Onnan egy izmos fekete visz vissza a faluba (ez elég izgi).
A fenti síterep tetejéről (Sela Brunech) két új felvonó segítségével át lehet csúszni a szomszédos pályákhoz, sőt akár a Méida nevű faluba is. Ide egy félig piros-félig kék pálya visz le. sajnos a kék rész elég hosszú és unalmas (sífutópálya jellegű).
Mindent egybevetve nem nagy durranás az egész, de egy-két napot el lehet lötyögni a terepen.
Egyébként ezt az útvonalat nevezik "Skitour Panorama"-nak.
A lifteknél sehol sincs sorbanállás és a hütték kitűnőek!

Canazei településről lehet feljutni a Belvedere nevű síterepre. Ez már a Sella Ronda része.
Itt a faluból egy kisebb kabinos visz fel a síterep aljába, ahonnan lehet választani a 80 fős "konzerv", vagy egy ülős között. Én ez utóbbit ajánlom. Ugyan ez nem visz rögtön a csúcsra, de gyors és nem préselnek közben halálra.
Fent a terepen kitűnő minőségű széles és hosszú pályák vannak. A felső szakaszokon jópofa pirosak, lejjebb inkább kékek. Rengeteg lift, csodás hütték (a forralt-bor és szilva likőr páros páratlan :-))
Némi tömegre csak a tranzit jellegű liftnél kell számítani, amin a Sella Ronda áldozatai kénytelenek átvágni.
A 2400 méteres csúcsról be lehet síelni a hegy másik oldalát is. Itt is kitűnőek a pályák és üresek a liftek.
A nap végén egy erdei úton lehet visszajutni Canezei-be. Egyébként ezen az úton lehet átsíelni a szomszédos terepre is, de ennek a felétől egy tojásos felvonóval vissza lehet menni a Belvedere-re is.
Ez a pálya elég szűk, sokan vannnak rajta és ebből adódóan elég rossz minőségű. Ha csak nem a faluba akartok jutni, vagy a szomszédos síterepre, akkor ne erőltessétek.
A szomszédos hegyen (Sella Rodella) ugyancsak egy szép nagy, kitűnő pályákkal rendelkező terep található. Mindenképpen ajánlatos ide is elmenni. Ahogy azt már írtam ez összesíelhető a Belvedere-el, de megközelíthető Campitello településről is.
Ez a pálya is a Sella Ronda része, úgyhogy számítani kell némi átmenő forgalomra a tranzit lifteknél. Az összes többinél 0 mp a várakozási idő!

A fenti terepek pályáinak és hüttéinek bejárása nekünk kocasíelőknek (4 pasi) egy teljes heti élményt adott mindenféle üresjárat nélkül.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Csak azt sajnálom, hogy egy napot elszúrtunk a Sella Ronda kipipálásával.

Megjegyzés:
Volt szerencsém végigszenvedni a Sella Ronda másik 3 pályarendszerét és nyugodt szívvel állíthatom a Val di Fassa ezek közül a legjobb!