Élménybeszámolók

6. nap. Utolsó sínapunkon a társaság Chandolin-St Luc-re szavazott mivel ide ígérték a legnaposabb időt mára. A pályára érve tökéletes kék ég és verőfényes napsütés fogadott, bár később azért egy-két felhőfoszlány előkerült valahonnan, de a héten ma volt a legtökéletesebb síidő. Szélcsend, -5-10 fok. Ma végre feljutottunk a 3000 méteres csúcsra ahol gyönyörű volt a kilátás és az Illhorn felvonó melletti pályát is ki tudtuk próbálni, ahová viszont egy nagyon hosszú kényelmetlen tányéros lift vitt fel.

De most nem is a mai napi eseményeket szeretném a tisztelt nagyérdemű elé tárni, hanem inkább egy összefoglalást adnék közre az egész heti benyomásainkról. Valószínűleg, ha nincs ez a mostani helyzet és nem Svájc lenne az egyetlen hely ahol sielni lehet, soha nem keveredtünk volna ide, hanem valahol egy francia síterepen csúszkálnánk most. És az is valószínű, hogy ha újra lesz igazi választási lehetőség nem ide fogunk jönni. Svájc gyönyörű szép, a táj káprázatos, a pályákról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden stílusú és tudású síelő talál magának csúszási lehetőséget. Mindenhol rengeteg a freeride lehetőség és a pályasízők - mint mi is - fantasztikus élményekkel gazdagodhatnak a változatos, fantasztikus hosszabb-rövidebb pályákon. A szállások és a szolgáltatások nagyon igényesek viszont Svájc nem olcsó, bár lehet találni ami ár-érték arányban jobb pl. a Coop üzletek. De amilyen gazdag Svájc, annyira nem érdekli őket a kényelem. Nekünk viszont rontja az élvezeti értéket a kényelmi funkciók hiánya, mivel a francia terepeken már hozzászoktunk a jóhoz. Itt nagyon sok a húzó lift, kevés az ülős felvonó, nincs bubi, vagy ülésfűtés. Rengeteg a hosszú, kényelmetlen, meredek, tányéros és csákányos, sokszor éles kanyarokkal próbára téve a síelő állóképességét és ügyességét. Elég fárasztó tud lenni egész nap. Az átcsúszókon, pályák között, felvonóknál gyakran kell botozni. A pályák és a pályarendszerek összekötése sokszor esetleges. Nem nagyon vannak védőhálók a veszélyes helyeken. Szinte sehol nincs semmilyen információ a pályákon, nincsenek jelölések útbaigazító táblák. A pályáknak nincsenek nevei, számai. Ma pl. úgy jártunk, hogy amikor a 3000-es csúcsról lecsúsztunk egy fantasztikus piros pályán St. Luc-be egy parkolóba, leérve szembesültünk, hogy onnan nem megy semmilyen felvonó, hanem 10 perc síbakancsos gyaloglással lehet elérni az első feljutási lehetőséget, jelen esetben a vonatot. Ezt "természetesen" sehol nem jelezték előre. Aztán a térképet jobban megnézve több olyan parkoló is van, ahol csak hosszas gyaloglással érhető el a legközelebbi felvonó. Az illhorni parkoló szintén ilyen, pálya visz oda, de lift nincs onnan. Mondhatni volt néhány parkoló, ahonnan lift is ment :). A helyieket viszont ez láthatóan nem zavarja. Ez mondjuk St. Luc-re volt jellemző, de az információ hiány mindenhol probléma. A parkolás is mindenhol fizetős volt és általában nem volt sok hely. Főszezonban el sem tudom képzelni, hogyan oldják meg.

Ezen fanyalgás ellenére összességében fantasztikus hetet töltöttünk itt! Nem volt tömeg, sor állás. Hatalmasakat síeltünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Amint a helyhez idomulva mi is kicsit lejjebb adtunk az elvárásainkból és csak a jó dolgokra koncentráltunk, máris tudtuk élvezni. Bár kényszerűségből kerültünk ide, nem bántuk meg, hogy kipróbáltuk, de mégsem valószínű, hogy még egyszer megfordulunk itt, mert azért mi már a franciáknál megszokott kényelmet kedvelő síelők maradunk.

4. nap. Ma Chandolin-St. Luc-re esett a választás. Bár az időjárás előrejelzés nem volt túl biztató, mi azért reménykedtünk. Grimentz és St. Luc felé is nagyon keskeny és elég rossz minőségű szerpentin út vezet, de a havat korrekten eltakarítják. St. Luc-ből egy sikló szerű vonat visz fel a pályákhoz. Beérve a faluba azzal szembesültünk, hogy a vonat előtt lévő parkolóban nem lehet megállni, csak kb. 500 méterre és 8 chf volt a napidíj. Mi gyorsan átöltöztünk a közelebbi parkolóban, de a soförnek sajnos ki kellett vinni a kocsit a public parkolóba. A vonat szerencsére sűrün jár és tömeg sem volt rajta.

Most, hogy immár a 3. svájci sítereppel ismerkedtünk meg, már kijelenthetem, hogy Svájc nem a B kategóriás úr sielők Mekkája, itt nem sokat adnak a kényelemre. A st. luc-i oldalon pl. nincs ülős felvnó. Még 3000 m fölé is tányéros felvonó visz fel. (Az ülősek hiányoznak sajnos Vercorinban is). A tányérosok és a csákányos is baromi hosszú, több éles kanyar és nagyon meredek résszel tarkítva. Szóval a vonattal felérve szembesültünk, hogy az egész hegy felhőben van. A Tignousa tányérral felmenve azért nekiindultunk. Nagyon változóak voltak a látási viszonyok percről-percre alakult, hogy épp tisztult egy kicsit, vagy épp sűrűbb lett a gomoly. A pályák mindenhol kiválóan kezeltek, jó esésüek friss porhóval borítottak voltak. A kékek kellemesek, a pirosak jó tempósak, ha nem csak időnként láttunk volna valamit. Azért csak nekindultunk a legmagasabb csúcs felé. A Pas de Boeuf tányérosból kiszállva csak a kék pálya felé indulhattunk, mert a piros pályát egy ratrakkal lezárta egy fiatal srác, hogy arra nem lehet menni. A ködben nem is találtuk meg a csúcs felvonót. A Col des Obrintzes csákányos aljába érve, azzal is felmentünk, de ott is köd volt, lefelé viszont nagyon jót csúsztunk, mert félútnál kicsit tisztult az idő. Sőt úgy látszott, hogy kicsit feljebb emelkedett a ködhatár és az alacsonyabb pályák kezdtek napossá válni. Ezért lefelé indultunk és rákeveredtünk egy jó kis erdei átcsúszóra, ami egészen a vonat aljáig vitt. Újra felmentünk, majd a vonat aljába vezető fekete pályát próbáltuk ki, ez egy hibátlan, kezelt nagyon jó esésű erdei pálya, talán csak a helyenkénti keskenysége és a végén lévő letörés miatt fekete besorolású. Rögtön mentünk is rajta még kettőt. Imádtuk. Újra felvonatozva Chandolin felé vettük az irányt. Az alsóbb pályákon már nap sütött, de a felvonók mindig a ködbe vittek fel. Itt már akadtak ülős liftek is.

Eddigi svájci tapasztalatunk, hogy itt szinte semmilyen jelzés, útbaigazítás, kiírás nincs a pályákon. Ez Vercorinban és Zinalban is így volt és a meredekebb pályáknál a veszélyesebb kanyaroknál sem voltak hálók, csak nyilas szalagok, hogy erre kell tovább zúzni. Na itt végre korrekten ki voltak táblázva a pályák és veszélyesebb helyeken még háló is akadt. Útban Chandolin felé először a La Foret ülőssel mentünk fel. A chandolini oldalon is minden működő liftet ki szerettünk volna próbálni. Itt a kedvenc pályánk Le Tsapé-tól induló píros pálya volt, ami a felétől tökéletes erdei pályaként funkcionált széles, nagyon jó ritmusú kanyarokkal a fenyők között. Végül a chandolini oldal legszélén lévő Illhorn tányéroshoz nem jutottunk el, mert a kedvenc erdei piros pálya rabul ejtett és az Illhorn csúcs amúgy is egész nap ködben volt. Zárás felé vissza csúsztunk a st luc-i oldalra és ott pörögtünk a Tignousa tányérossal és a vonattal, amíg be nem zárt.

Mondanom sem kell zárásra teljesen kitisztult az idő...