Val d'Anniviers: Vercorin, Chandolin, Grimentz-Zinal

2021. március 14-19. között töltöttünk el egy hetet Zinalban, átsíelve Grimentzbe, St. Luc-ba és Chandolinba is. A szállásunk Zinalban volt a Swisspeak nevű helyen, sok év Franciaország után üdítő volt a kényelem, tágasság, újszerűség. A falu igen kicsi és csendes, nem nagyon van szórakozási lehetőség, vagy nagyobb tömeg.

A felvezető út a Rhone völgyéből igen meredek, baromi erős kanyarokkal, ilyen szerpentint még Alpe'd Huezben sem látni! A nagy háromtengelyes Neoplannal több helyen vissza kellett tolassunk, hogy el tudjunk fordulni,és hát a sziklába vájt szakaszoknál is voltak tolatások.

Az öt sínapból nagyjából 3,5 napon át szakadt a hó, ezáltal kiváló hóviszonyok jöttek létre, 70 cm hó esett le, de egyúttal a látási viszonyok és a pályák, felvonók is csak esetlegesen voltak használhatók, sok volt a lezárás, a lavinaveszély meg általában 4-es szintű. Egy napon átmentünk Zermattba, azt oda írom majd.

Szóval ez a terep eléggé új még, ez látszik rajta. Nagyon jó helyen fekszik, közel nagyvárosokhoz (Sion, Sierre/Siders, Visp), jó adottságokkal, de túlzottan felszabdalt. Zinalból csak Grimnetz volt könnyen megközelíthető, St. Luc és Chandolin nagyjából egy órás buszút Vissoi-ei átszállással (ingyenes). Vercorinba csak odafelé ment egy nap alatt két busz, visszafelé egyáltalán nem, így az kiesett a szórásból. Minden síbusz Vissoie-be tart, ott bevárják egymást lehetőséget biztosítva az átszállásra, ez jó.

Ez egy rendszernek van nevezve, de tulajdonképpen inkább nevezném két különálló rendszernek (Zinal-Grimentz és Chandolin-St.Luc), valamint egy Vercorin nevű pályának. Összességben ez sokat levon az értékéből, hiszen habár impozásnak tűnik a teljes számadat, az bizony három különálló pályarnedszer, ami bizony utazást igényel.

Maga Zinal és Grimentz nem egy nagy terep, Zinalban a pirosak úgy általában jók, de pl. a hosszasan a faluba levívő piros nagyon vacak, tele tűéles kanyarokkal és nagyon szűk, nem élvezetes. A Col nevű fekete egészen kiváló volt, nap elején többször megengedtem neki, volt, hogy 96 km/h-val jöttem le rajta. Grimentzben igazából a Foret nevű piroson mentünk többször, ami nap elején jó volt, illetve a szakadó hóesésben két napig csak itt láttunk némi kontrasztot, sehol másutt nem. Itt a Bendolla nevű étterem elég jó volt, magasan itt voltak a legjobb kaják a rendszerben, főleg a hambijuk volt fincsi! A Chamois nevű feketén lezárt állapotában jöttünk le, nagy szűzhavon, fent embert próbáló volt léccel, lentebb viszont az alsó fele egy szekérúttá változott.

Chandolin és St. Luc jobb terep, egy nap mentünk át, Chandolinban a nagy felvonótól jobbra lévő pirosak kiváló vonalvezetésűek, a többi pálya zárva volt, azokat nem állt módunkban kipróbálni. St. Lucban sok pálya ment, itt csapatunk kedvence a fekete pálya, ami a hegyivasúthoz vitt le. Igazán csak a vége volt fekete, addig inkább egy erős piros, piszok jó technikás, meredek, lehet neki ereszteni, kanyargós, erdős részen megy. A vasút gyorsan jár. A Tignousa nevű étterem igen jó volt. A fenti, hosszú húzófelvonók elég lassúak, azokat a pályákat ezért csak keveset síeltük.

Összességben azt tudom mondani, hogy a Val'd Anniviers völgy jelen állapotában nekem szétszabdalt, nehézkes az átjárás, habár a pályák vonalvezetése általában igen jó. A szállások minősége sokkal jobb a franciákénál, viszont látszik az, hogy ez nem régen lett így összehangolva. A nagy távolság és a terepek kicsisége miatt nem tartom valószínűnek, hogy majd épül egy Vercorin-Zinal felvonó...

Viszont abban nem értek egyet az előttem íróval, miszerint Svájc kényelmetlen lenne. Azt gondolom, hogy egy terepről nem lehet sok mindent levonni, ami ráadásul a francia részen fekszik. Nem az, és pl. egy Zermatt felvonórendszere oda-vissza alázza az összes nagyobb francia síterep technikáját, kivéve talán Tignes-Val'd Isére. Ezek kisebb terepek lettek összegyúrva, azért ilyenek.

COVID miatt most sok magyar jött ide, megkockáztatom, jövőre már kevesen lesznek. Ár-érték arányban kedvező volt, a zermatti átsíelés meg nekünk nagyon bejött. Egyszer elég volt, de alapvetően nem távoztam elégedetlenül. Ingadozom a három és a négy csillag között.

6. nap. Utolsó sínapunkon a társaság Chandolin-St Luc-re szavazott mivel ide ígérték a legnaposabb időt mára. A pályára érve tökéletes kék ég és verőfényes napsütés fogadott, bár később azért egy-két felhőfoszlány előkerült valahonnan, de a héten ma volt a legtökéletesebb síidő. Szélcsend, -5-10 fok. Ma végre feljutottunk a 3000 méteres csúcsra ahol gyönyörű volt a kilátás és az Illhorn felvonó melletti pályát is ki tudtuk próbálni, ahová viszont egy nagyon hosszú kényelmetlen tányéros lift vitt fel.

De most nem is a mai napi eseményeket szeretném a tisztelt nagyérdemű elé tárni, hanem inkább egy összefoglalást adnék közre az egész heti benyomásainkról. Valószínűleg, ha nincs ez a mostani helyzet és nem Svájc lenne az egyetlen hely ahol sielni lehet, soha nem keveredtünk volna ide, hanem valahol egy francia síterepen csúszkálnánk most. És az is valószínű, hogy ha újra lesz igazi választási lehetőség nem ide fogunk jönni. Svájc gyönyörű szép, a táj káprázatos, a pályákról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden stílusú és tudású síelő talál magának csúszási lehetőséget. Mindenhol rengeteg a freeride lehetőség és a pályasízők - mint mi is - fantasztikus élményekkel gazdagodhatnak a változatos, fantasztikus hosszabb-rövidebb pályákon. A szállások és a szolgáltatások nagyon igényesek viszont Svájc nem olcsó, bár lehet találni ami ár-érték arányban jobb pl. a Coop üzletek. De amilyen gazdag Svájc, annyira nem érdekli őket a kényelem. Nekünk viszont rontja az élvezeti értéket a kényelmi funkciók hiánya, mivel a francia terepeken már hozzászoktunk a jóhoz. Itt nagyon sok a húzó lift, kevés az ülős felvonó, nincs bubi, vagy ülésfűtés. Rengeteg a hosszú, kényelmetlen, meredek, tányéros és csákányos, sokszor éles kanyarokkal próbára téve a síelő állóképességét és ügyességét. Elég fárasztó tud lenni egész nap. Az átcsúszókon, pályák között, felvonóknál gyakran kell botozni. A pályák és a pályarendszerek összekötése sokszor esetleges. Nem nagyon vannak védőhálók a veszélyes helyeken. Szinte sehol nincs semmilyen információ a pályákon, nincsenek jelölések útbaigazító táblák. A pályáknak nincsenek nevei, számai. Ma pl. úgy jártunk, hogy amikor a 3000-es csúcsról lecsúsztunk egy fantasztikus piros pályán St. Luc-be egy parkolóba, leérve szembesültünk, hogy onnan nem megy semmilyen felvonó, hanem 10 perc síbakancsos gyaloglással lehet elérni az első feljutási lehetőséget, jelen esetben a vonatot. Ezt "természetesen" sehol nem jelezték előre. Aztán a térképet jobban megnézve több olyan parkoló is van, ahol csak hosszas gyaloglással érhető el a legközelebbi felvonó. Az illhorni parkoló szintén ilyen, pálya visz oda, de lift nincs onnan. Mondhatni volt néhány parkoló, ahonnan lift is ment :). A helyieket viszont ez láthatóan nem zavarja. Ez mondjuk St. Luc-re volt jellemző, de az információ hiány mindenhol probléma. A parkolás is mindenhol fizetős volt és általában nem volt sok hely. Főszezonban el sem tudom képzelni, hogyan oldják meg.

Ezen fanyalgás ellenére összességében fantasztikus hetet töltöttünk itt! Nem volt tömeg, sor állás. Hatalmasakat síeltünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Amint a helyhez idomulva mi is kicsit lejjebb adtunk az elvárásainkból és csak a jó dolgokra koncentráltunk, máris tudtuk élvezni. Bár kényszerűségből kerültünk ide, nem bántuk meg, hogy kipróbáltuk, de mégsem valószínű, hogy még egyszer megfordulunk itt, mert azért mi már a franciáknál megszokott kényelmet kedvelő síelők maradunk.

5. nap. Ma a társaság egyik felének halaszthatatlan wellnessezhetnékje támadt és síelés után már ez sajna lehetetlen, valamint az előrejelzések és webkamerák képe alapján is csak Vercorinban volt jelentősebb napsütés várható, így itt maradtunk. Ma először végre egész nap tökéletes síidőnk volt.

Reggel 9-kor a kabinosnál jó 10 percet kellett várni a feljutásra, de ez volt a nap folyamán az egyetlen eset, hogy felvonónál várakozni kellett. Végre minden üzemben lévő pálya tökéletesre volt ratrakolva. Most már láttuk is a felső tányérosok melletti pályákat. És nem csak láttuk, ki is próbáltuk! Hát hatalmas élmény volt. Így ratrakolva a fekete pályák sem voltak veszélyesebbek egy átlagos pirosnál, a pirosak pedig helyenként hullámzóak, jó kis letörésekkel, élmény számba mentek. Azért egyik-másik hosszú tányéros lift helyett elférne, egy-egy ülős felvonó. A Bisse pálya sajnos ma is zárva volt. A kabinos alatti alacsonyabban fekvő pályák az előző napi kis olvadás után éjjel tökéletesen kifagytak.

Ma fönt -6, lent -1 fok volt, igy a pályák még este is ugyanolyan tökéletes állapotban voltak mint reggel. A legalsó részen még hóágyúztak is délután. Nagyon élveztük a mai napot, a táj gyönyörű, a pályák nagyon élvezetesek, van aránylag hosszú, 4-5 km-es csúszásokra is lehetőség, vannak jó kis erdei pályák és sima jó esésű széles gleccserszerűek is. Vercorin nem nagy síterep, de egy-két napra jó kis élvezetet tud nyújtani. A sok tányéros miatt kicsit jobban elféradhatunk, de ez kellemes fáradtság.

Holnap sajnos már az utolsó napunk következik, reméljük az időjárás is kegyes lesz hozzánk. A pálya még kérdéses hol fejeződik be ez a történet.

4. nap. Ma Chandolin-St. Luc-re esett a választás. Bár az időjárás előrejelzés nem volt túl biztató, mi azért reménykedtünk. Grimentz és St. Luc felé is nagyon keskeny és elég rossz minőségű szerpentin út vezet, de a havat korrekten eltakarítják. St. Luc-ből egy sikló szerű vonat visz fel a pályákhoz. Beérve a faluba azzal szembesültünk, hogy a vonat előtt lévő parkolóban nem lehet megállni, csak kb. 500 méterre és 8 chf volt a napidíj. Mi gyorsan átöltöztünk a közelebbi parkolóban, de a soförnek sajnos ki kellett vinni a kocsit a public parkolóba. A vonat szerencsére sűrün jár és tömeg sem volt rajta.

Most, hogy immár a 3. svájci sítereppel ismerkedtünk meg, már kijelenthetem, hogy Svájc nem a B kategóriás úr sielők Mekkája, itt nem sokat adnak a kényelemre. A st. luc-i oldalon pl. nincs ülős felvnó. Még 3000 m fölé is tányéros felvonó visz fel. (Az ülősek hiányoznak sajnos Vercorinban is). A tányérosok és a csákányos is baromi hosszú, több éles kanyar és nagyon meredek résszel tarkítva. Szóval a vonattal felérve szembesültünk, hogy az egész hegy felhőben van. A Tignousa tányérral felmenve azért nekiindultunk. Nagyon változóak voltak a látási viszonyok percről-percre alakult, hogy épp tisztult egy kicsit, vagy épp sűrűbb lett a gomoly. A pályák mindenhol kiválóan kezeltek, jó esésüek friss porhóval borítottak voltak. A kékek kellemesek, a pirosak jó tempósak, ha nem csak időnként láttunk volna valamit. Azért csak nekindultunk a legmagasabb csúcs felé. A Pas de Boeuf tányérosból kiszállva csak a kék pálya felé indulhattunk, mert a piros pályát egy ratrakkal lezárta egy fiatal srác, hogy arra nem lehet menni. A ködben nem is találtuk meg a csúcs felvonót. A Col des Obrintzes csákányos aljába érve, azzal is felmentünk, de ott is köd volt, lefelé viszont nagyon jót csúsztunk, mert félútnál kicsit tisztult az idő. Sőt úgy látszott, hogy kicsit feljebb emelkedett a ködhatár és az alacsonyabb pályák kezdtek napossá válni. Ezért lefelé indultunk és rákeveredtünk egy jó kis erdei átcsúszóra, ami egészen a vonat aljáig vitt. Újra felmentünk, majd a vonat aljába vezető fekete pályát próbáltuk ki, ez egy hibátlan, kezelt nagyon jó esésű erdei pálya, talán csak a helyenkénti keskenysége és a végén lévő letörés miatt fekete besorolású. Rögtön mentünk is rajta még kettőt. Imádtuk. Újra felvonatozva Chandolin felé vettük az irányt. Az alsóbb pályákon már nap sütött, de a felvonók mindig a ködbe vittek fel. Itt már akadtak ülős liftek is.

Eddigi svájci tapasztalatunk, hogy itt szinte semmilyen jelzés, útbaigazítás, kiírás nincs a pályákon. Ez Vercorinban és Zinalban is így volt és a meredekebb pályáknál a veszélyesebb kanyaroknál sem voltak hálók, csak nyilas szalagok, hogy erre kell tovább zúzni. Na itt végre korrekten ki voltak táblázva a pályák és veszélyesebb helyeken még háló is akadt. Útban Chandolin felé először a La Foret ülőssel mentünk fel. A chandolini oldalon is minden működő liftet ki szerettünk volna próbálni. Itt a kedvenc pályánk Le Tsapé-tól induló píros pálya volt, ami a felétől tökéletes erdei pályaként funkcionált széles, nagyon jó ritmusú kanyarokkal a fenyők között. Végül a chandolini oldal legszélén lévő Illhorn tányéroshoz nem jutottunk el, mert a kedvenc erdei piros pálya rabul ejtett és az Illhorn csúcs amúgy is egész nap ködben volt. Zárás felé vissza csúsztunk a st luc-i oldalra és ott pörögtünk a Tignousa tányérossal és a vonattal, amíg be nem zárt.

Mondanom sem kell zárásra teljesen kitisztult az idő...

3. nap. Ma reggel végre napsütésre ébredtünk, a biztonság kedvéért éjszaka azért esett 10 cm hó. Az előrejelzések böngészése után Grimentz-Zinalra esett a választásunk. Végül egy változatos napos-felhős időt kaptunk. Autóval kb. 30 perc alatt átértünk Grimentzbe. Szabad parkolót a felvonók közelében találtunk viszont 10 chf volt 1 napra a dij. Míg Vercorinban a szállás parkolójában mi vagyunk az egyetlen magyar rendszámos autó, addig Zinalban már többször hallottunk magyar szót. Lengyelek viszont mindenhol sokan vannak.

Mivel egy helyről indul a Bendolla kabinos és az Espace weisshorn nevű két pályarészt összekötő "villamos" választás elé kerültünk melyikkel menjünk fel. Mivel a Bendolla felé naposabbnak tűnt az idő valamint a "villamos" épp előttünk ment el és 20 percenként járt, egyértelmű volt a választás. Felérve szomorúan tapasztaltuk, hogy csak a Grands plans ülős lift jár. Kicsit később szerencsére elindították a Col du pouce ülőst is. Azonban a liftek jelentős része nem járt és nem igazán értettük az okát, mert a pályák ott is kezeltnek tűntek. Ezen az oldalon egyébként fantasztikus, kezelt piros pályák voltak. Kipróbáltuk mindet amit lehetett, de azért sajnáltuk, hogy a felső pályák nem mentek. Dél körül mikor épp leértünk pont láttuk, hogy beérkezett az Espace, így átmentünk a másik oldalra. Mire átértünk ott is napsütés fogadott. Itt szerencsére már több lift járt, rögtön fel is mentünk a Corne ülőssel a csúcsra (2896 m). Ezen az oldalon is hibátlan, kezelt, jó esésű, épp kellő mennyiségű friss hóval borított pályákon élvezhettük a síelés minden örömét. A nap időnként el-el bújt egy-két lomha felhőfoszlány mögé, de szél szerencsére nem fújt és, 0 - mínusz 3 fok között volt a hőmérséklet. A pályák egész nap tökéletesek maradtak. Itt is végig csúsztunk minden nyitott pályát és kipróbáltunk minden felvonót. Sajnos itt sem ment minden lift pl. a Durand melletti piros pályákat nagyon sajnáltuk, de azért a többi pálya kárpótolt minket.

A nap vége felé immár menetrendszerűen elkezdett felhősödni és szállingózni a hó. 4 után 10 perccel szálltunk be az utolsó előtti Escape "villamosba", hogy visszatérjünk a másik oldalra, ahol a kocsit hagytuk. Hazaindulás előtt még beugrottunk a coop nevü helyi boltba. Meglepve tapasztaltuk, hogy semmivel nem drágább mint egy francia kisbolt. Csoki is sör is volt már 0.50 chf-től, sajtok és kenyér is voltak jó áron és még bort is lehetett korrekt áron találni. Ráadásul több termék is 50%-al le volt árazva, úgyhogy nem költöttünk, többet, mintha egy magyar benzinkútnál vásároltunk volna.

Ma egy nagyon jó kis nap volt reméljük holnap sem lesz rosszabb. Terv szerint St. Luc lesz a cél, de a változtatás jogát fenntartjuk...

2. nap. Mára bejött az időjárás előrejelzés, egész éjjel esett a hó és reggel is ködre, felhőre, szélre és szakadó hóesésre ébredtünk. Kaptunk is 40 cm friss havat. Nem igazán éreztünk késztetést, hogy azonnal felrohanjunk a hegyre. Mivel a wellnessben a sielés utáni órák egész hétre elfogytak azt találtuk ki, délelőtt megyünk 1 óra wellnessre. Jól is esett, van jakuzzi, szauna és gőz is. Miután végeztünk gyors ebéd és mivel kicsit tisztult az idő és a hóesés is alább hagyott, irány a hegy. A felső tányérosok melletti piros és fekete pályákat ma kihagytuk. Végig a kabinos alatti pályákon csúszkáltunk. A pályák olyanok voltak mint tegnap, kicsit több hóval. A látási viszonyok is folyamatosan változtak, köd, felhő és napsütés váltogatták egymást és akár egy csúszáson belül a pályák egyes részein is más-más volt a helyzet. Az utolsó csúszásra viszont megint megérkezett a havazás és felhőbe borult az egész hegy. Ma viszont megtaláltuk a Bisse piros pályát, de sajnos le volt zárva. Azt is megtudtuk, hogy az aljára érve busszal lehet visszajutni a kabinos felvinóhoz. A síterepen egyébként nincs egyetlen ülős felvonó sem. Csak az 1 kabin, aminél tegnap azért volt némi sorbanállás, ma viszont semmi. A kabin elég lassú, kb. 15 perc alatt ér fel. Van egy közép állomás is, ott nem nagyon érdemes kiszállni, viszont nehéz beszállni főleg a délelőtti órákban, de annyra jó a lefelé vezető pálya, hogy mi mindig végig csúsztunk. Végül ma egy jó kis félnapot hoztunk össze, bár a tegnapi időjárás előrejelzések láttán nem bíztunk semmi jóban. Holnap kícsit barátságosabb időt és jóval kevesebb havat jósolnak, úgyhogy a tervek szerint végre megpróbáljuk valamelyik közeli pályát megnézni.

03.14-20-ig 6 napot síelünk d'Anniviers régióban. Tegnap érkeztünk Vercorinba. Egy nagyon kellemes apartman szállóban lakunk 20 méterre a felvonótól és vissza is lehet csúszni a szállásig. Tegnap az utazás tökéletes volt Szlovénián és Olaszországon keresztül 12 óra alatt kiértünk. Csoda módon egyik határon sem kellett megállnunk, mindenhol csak intettek, hogy mehetünk tovább. Még a svájci határon is így mentünk át. A szoba nagyon modern és jól felszerelt, az ágyak nagyon kényelmesek. Van wellness/spa szolgáltatás is. A recepción kell jelentkezni, hogy mikor mennénk és akkor csak mi vagyunk bent.

Ma az első nap havazós, szeles, időnként kissé napos időnk volt. Az éjjel esett 20 cm havat a felső piros és fekete pályákon reggel már nem ratrakolták, így ott echte szüzhavas, később buckás pályákon csúsztunk. A kabinos alatt tekergő kék és piros pályák viszont már jobban kezeltek voltak. Mivel a legmagasabbra menő tányéros felvonót már délelőtt 10-kor leállították, így a nap legnagyobb részét a kabinos alatti pályákon sieltük. A kabinos tetején az időjárás és a látási viszonyok dinamikusan változtak, a ködtől a napsütésig a hóviharon át mindenben volt részünk. A kezelt pályák viszont egész nap jól tartották magukat és végig jó látási viszonyok voltak. Csak a felvonó aljánál olvadt. A maszk viselésre a felvonón nagyon figyelnek, de bármilyen maszk, vagy csősál, vagy akármi ami az orrot szájat eltakarja engedélyezett. Vercorin egy elég kicsi síterep, 1 kabinos és néhány tányéros felvonóval. A csúcsról 5 km hosszú kék és valamivel rövidebb piros pályák visznek le, ezek nagyon jó csúszások voltak. Délutánra viszont kicsit jegesedtek és helyenként buckásodtak. A térképen jelölt Bisse nevű piros pályát viszont mi nem találtuk, de nem is világos a térkéoen sem, ha azon lecsúszik valaki, hogyan jut vissza a kabinos felvonóhoz. Összességében nagyon jót síeltünk ma. 6 óra alatt 45 pálya km jött össze. A felső részeken, az erdőben és a felvonó alatt sok freeride-ost láttunk. Délelőtt pedig többször robbantották a havat a lavinaveszély csökkentése miatt.

Holnapra sajnos megint jelentős havazást jósolnak, aminek nem annyira örülünk. Még az sem eldöntött melyik pályára megyünk, ezt majd reggel döntjük el az időjárás és a hóhelyzet függvényében.

Igen, 2021. január 30. - február 06. között síeltem itt hat napot.

Szóval kicsit furcsának, érdekesnek találom, hogy eddig senki sem írt ide fórum bejegyzést, miközben elég sűrűn van utazás szervezve erre a síterületre, szerintem sokan megfordultak itt. Persze az is lehet, hogy ez egy titkos tipp a jelenlegi helyzetben, és akik voltak nem akarják, hogy mások is felfedezzék, vagy arra sem találták méltónak, hogy említést tegyenek róla.

Kerestem, kutattam, hová tudnék menni Svájcban egyedüliként, na azért annyira nem, mert könnyen megtaláltam a lehetőséget az egyik utazási irodánál, a probléma csak ott kezdődött, hogy egyedül voltam. De a sors kegyes volt hozzám, a szerencse mellém szegődött és egy buszos utazásba befogadtak, amiért nem győzök hálálkodni számukra. Viszont annyira az utolsó pillanatban, péntek reggel realizálódott, hogy van még egy apartman, hogy az este induló busszal már nem tudtam elmenni, hanem szombat hajnalban három bátor fiatal társaságában indultunk útnak autóval. Természetesen ezúton is rendkívül hálás vagyok számukra, hogy ebben a zavaros, problémákkal, kimondatlan elöitéletekkel teli világban, teljesen ismeretlenül befogadtak maguk közé az autóba útitársnak, azaz az apartmanba lakótársnak.

Az utazásról különösebben nincs mit mondani, teljesen gördülékenyen, több határátlépéssel, Svájc “jelszóval” eljutottunk a francia határ közeli Zinal zsákfalu Swisspeak Resorts apartman házakhoz.
A haza térésem már busszal történt, talán még simábban és probléma mentesen.
Természetesen a hazatéréssel kapcsolatban vannak kritikus dolgok amit szándékosan nem akarok ecsetelni, mert mindenkinek saját magának kell eldöntenie már előre nyilvánvalóan, hogy mit tud bevállalni, milyen lehetőségei vannak, minek tud örülni, vagy bánkódni, ha megtörténik, vagy nem., s ez csak rá tartozik, illetve azokra akikkel együtt volt.

És akkor a síelés. Mit is mondjak, már nagyon hiányzott, így mindegy, hogy mi volt én csak toltam, eleinte erőből, izomból, majd ahogy fáradtam napról napra, egyre jobban megnyugodva, egyre lazábban, nem számítottak a körülmények, az adottságok, az időjárási viszonyok, mert ebben a hat napban szinte minden ami megtörténhet egy síelés során az meg volt.
Napsütés, szerencsére az első nap, így gyorsan bejártam a két pályarendszer főbb nyomvonalait, hogy tudjak tájékozódni ha rosszabb lesz az idő. Mert a következő napokban folyamatos hóesés a fenti régiókban köddel, lentebb pluszok, havas eső, pára, köd, még lentebb eső, olvadás, vizes, nehéz hó, Aztán megint volt egy fényképezős napom, majd természetesen megint köd.
Itt jegyzem meg, hogy számomra hatalmas segítséget jelentett a pályák kitűzése, mert a két oldal következetesen eltért egymástól, így mindig tudtam, hogy a pálya melyik oldalán vagyok, annak ellenére, hogy nem lehetett átlátni a másik oldalra.
Most jutott eszembe, hogy az is nagyon megnyerő volt, hogy egyetlen kártya volt a síbérlet, a szoba, apartman kártya, a sítároló, síbox kártyája, egyet mindenre, szuper.

Minden reggel 08:45 órakor már sorban álltam a kabinoshoz, de csak egyszer indult el 09:05- kor, mindig később, egyszer volt, hogy 10 óra után. A lecsatolás mindig 16 óra után történt néhányszor a pálya legaljában, de mivel nem volt megnyitva, ratrakolva, így nem volt egy nagy élmény, csak a kipipálás miatt, többségében a lejövő kabinos tetejénél.

Néhányszor síeltem társakkal, de többségében egyedül nyomtam, így mivel nem kellett alkalmazkodni senkihez napi 35-55 pálya km jött össze naponta, ami sajnos annak is köszönhető, hogy szinte folyamatosan mozgásban voltam, mert természetesen leülni sehol nem lehetett, megpihenni, melegedni, csak akkor amikor bement az ember wc-re, vagy a néhány nyitva lévő hüttébe igen drágán megvenni a kávét, üdítőt, vagy valami meleg ételt, aztán séta ki a szabadba, és ácsorogva elfogyasztani esőben, hóban, szélben. Úgy voltam vele, hogy ettől még az is jobb ha mindig mozgásban vagyok, de hát amikor már át van ázva, fagyva, csak egy opció maradt az egyetlen buborékos ahol addig lehetett pihenni amíg felért az ember.
De ezek mind nem számítottak, mert örültem, hogy síelhetek, minden percet ki akartam használni és nem tántorított el semmi, jól akartam érezni magam, és jól is éreztem, úgymond hatalmasat síeltem pályán, pályán kívül, esőben, szélben, ködben, napsütésben.

A leírtak ellenére azért nem vágyódom vissza, nem tartozik azon helyek közé ahová bármikor szívesen vissza mennék ha tehetném. Ha már kimondtam, csak leírok néhány dolgot ami …
Nagyon sok a régi húzós lift, a magasabb régiókba csak azzal lehet feljutni, ami vagy működik, vagy nem. Egy védett beülős van, a többi néhány nyitott, ráfagyott hóval jéggel esővel, rossz időjárás mellett meggondolandó.
Volt olyan napom, hogy mínuszban tudjak síelni, egész délelőtt a csákányos két oldalát csapattam, aztán délután csak buborékossal, hogy pihegjek is kicsit.
Zinalban ha nem akart az ember sem húzólifttel menni, sem fekete pályán akkor csak egy nyitott beülős maradt.
Az egész pályarendszerre, vagyis az összenyitott két pályára rendszerre jellemző a domb, mélyedés, domb, mélyedés, néhol fekete pályát megszégyenítő letörésekkel, így ha valakinek nincs meg a megfelelő tempója, akkor botozhat rendesen.

A leírtak ellenére, mint ahogy már említettem nagyon jól éreztem magam, és nagyon örülök, hogy ebben a kritikus időben hat csodálatos havas, síelős napot tudtam eltölteni Svájcban, ami inkább egy francia síterep hangulatát hozta számomra.