Csütörtökön, 10-én Chopokon megcsúsztam az összes nyitva lévő pályát, plusz a zárt 32-es és 7-t, kivéve a 10-est, mert onnan nagyon körülményes, időigényes vissza jutni. Mivel Chopok-kal kapcsolatban mindig mindenre fel vagyok készülve, így rendkívül vegyes tapasztalataim nem értek váratlanul, csak ismét elkeseredtem annak ellenére, hogy jókat csúszkáltam egész nap, s volt amikor még élveztem is. Nem ragoznám külön-külön a pályákat, csak az éppen aktuális gondolatok:
Természetesen először a déli rész, korai érkezés, gyönyörű idő, látszik, hogy van hó, szuper, irány a hegy, a csúcson is lehet látni, alig fúj a szél, akkor egy gyors bemelegítő panoráma. Hiába tolom ezerrel golyóban, mégis van szembe szél, rendesen kell botoznom, hogy a kis emelkedőre feljussak, aztán megint, a fene egye meg, megizzadtam, nem baj, majd mindjárt kiszellőzik csak legyen egy kis sebesség. Hopp, végre kinyitották jobbra a 35-öst, mégse panoráma, szuper, vagy mégse, aztán Krupováig csont keményre kifagyott, hó nélküli pálya, ratrak bordákkal, nagyon kemény vályúkkal, mélyedésekkel. Szokásos felgyorsulás 50-60, de már ijesztően pattogtam, hiába csúsztam középen vagy a szélén, nem jó, teljesen keresztbe a vályúk miatt katasztrófa, de sebaj jobb lesz ez mert már olvad. Na majd a 33a, valóban jobb volt, ott már volt rajta egy kis hó a totál, egybe függően kifagyott pálya részen, levezetésnek az előbb kihagyott panorámán balra, kellemes, de mintha nem látnék, egyre sűrűbb a köd, Kosodrevina után jobbra ki a fenyvesbe már csak érzésre csapattam az erdei panoráma úton aztán a hálós résznél már ismét látom az utat, s jé az utolsó szakasz is Krupovához le van ratrakolva teljes szélességben, meglehetett küldeni, mintha egy csőben nyomtam volna, tök jó volt. Ha van köd ha nincs muszály megnéznem a 32-est, a kabinból jónak tűnik, elhesegettem a figyelmeztető jeleket, nagyon fénylik, nagy göröngyök, éles mély sínyomok, akkor is meg kell néznem. Természetesen totálisan lefagyott, hatalmas göröngyökön pattogva küzdelmesen végrehajtva, letudva. Tiszta felüdülés volt Kosodrevinától a siratóig, jó a pálya, hó is van rajta, csak ez a fránya köd, vannak a pályán is, így szinte egyenesen a csákányos mellett, ami nem megy, aztán a sirató is könnyen abszolválható és a 31a-is lendületesen lehet tolni, de már de már rendesen olvad csöpög a lécemről a megolvadt hó.
Egyértelmű, hogy hiába esett viszonylag sok hó, az előző napokban megolvadt a hóréteg teteje, majd éjszakánként kifagy, így pályán kívül teljesen felejtős, megint nincs szerencsém. Középen köd, fölötte szikrázó napsütés, olvadás, irány észak, majd ott kárpótolom magam. Mivel esett a hó amúgy is meg akarom nézni a lezárt 11a, meg 7-es pályákat.
Természetesen a levezető a szokásos, kereszt szél ami viszi a havat, alig lehet látni, a jég foltokat mindig az utolsó pillanatban veszem észre, csúszom át rajta mint állat fékezés nélkül, utána satu, mert kerülgetni kell a jó idő miatt a szokásosnál több elhullott bátor embert, közben jobbra tartok. Hiába a 11a nagyon le van zárva, két ratrak dolgozik rajta, felejtős. Aztán lezúdulok Luckyhoz, viszonylag kevesen vannak, a pályák jók, s ott a sor éppen a kitűzött hálóknál.
Aztán föl, le, föl le, de csak még mindig hatalmas a sor a kabinos aljánál, hisz jó idő van, mindenki akar pár mutogatható képet lőni a csúcson, hogy aztán “bátran” és elégedetten jöhessen vissza, így marad Zharadky, szerencsére, sikerül mindkét lifthez a hálok végénél becsatlakozni, de pár menet után uncsi. A sor még mindig nagy, legalább Lukováig fel kellene menni, irány a B4. A 2-es pálya felülről jól néz ki, nincsenek rajta sokan, kicsit meglódulok, majd a végén fölengedem szembe a dombra gondolattal, nem kellett volna, az alja csont kemény, vályús, egy kisebb domb megröpít, rosszul fogom a kifagyott talajt, már a hátamon csúszom ( még jó, hogy van rajtam gerinc védő), egy arra bóklászó majdnem rám csúszik, lehet jobban megijedt mint én amikor meglátta az égnek meredő síléceim talpait, tudott korrigálni, én is, sikerült átfordulnom, levágnom a lécek éleit, menet közben felállni és körbe tekingetve lassan csúsztam tovább, kerestem az illetőt, aki félre állva meredten figyelt. Gondolom elkívánhatott mindenhová, igaza volt ha azt gondolta, hisz nem ismerve mi vár rám a katlanban, ez elég meggondolatlan volt. Természetesen a B4-en felfelé szét fagytam annyira fújt a szél, szemüveg már fél úton lehúzva a szemre, csősál felhúzva az orromra, össze kuporodva alig vártam, hogy kiszálljak. Csak meg kellene nézni a 7-est, hogy tudjam mi a helyzet. Megtudtam, ez volt a nap legrosszabb döntése, nem ragoznám, és mégegyszer szétfagytam felfelé. De legalább a sor kicsit elapadt a kabinos aljánál, irány a csúcs. Fent gyönyörű idő, csak kicsit fúj, “ezren” szelfiznek, esnek kelnek, csúszkálnak a tábla mögötti dombon, irány dél, még egy pár csúszás a bucka pályákon, ami már elég fárasztó, majd a befejező panoráma, természetesen most is botozással, mert még mindig fúj szembe a szél, de már elég volt csak egy kézzel lökdösni magam a tetőn.
Krupovánál lecsatolás, majd megállapítottam, hogy ismét csak egy szokásos, küzdelmes, fárasztó, csak helyenként élvezetes síelésem volt Chopokon⛷
Keresés
0 cm
