Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s

Élménybeszámolók

szilviam2
3 élménybeszámolót írt
3
7 éve tag
Olaszország
Falcade
2024.01.04.
2023 dec.25-29-ig voltunk ezen a síterepen, nekünk ez volt az első Dolomitos látogatásunk de úgy érzem nem az utolsó!
Szlovénia felől, érkeztünk az olasz autópálya 2 részen volt fizetős, melynek díja 5,5 Eur mindkét szakasz, Falcade felől mentünk fel az 1918 m -es magasságban fekvő Passo San Pellegrino kis nem is tudom mibe, hiszen csak a síterephez kapcsolható szállások voltak itt. Mi a Residence Rododendro apartmanház egyik lakásban laktunk, ami síelve megközelíthető.
Az út nekünk 2 megállóval odafele 9 óra visszafelé 8,5 órába telt, De megérte!!.
A síterep hatalmas nagy élményt nyújtott, csodálatos környezet, nagy széles változtatos, hosszú pályák, eloszló tömeg (abszolut nem érezhető ) és még így sem tudtunk mindent besíelni, erre a terepre kevés a 3 sínap.
Ezt még megfejelte, hogy itt rendezik a 2024-es női lesikló világkupát , emiatt a világ minden tájáról már voltak versenyzők, külön élmény volt velük síelni, és természetesen lemenni a LA VOLATA (41-es) világkupa pályáján.
Ami nekem furcsa volt, hogy nincs ingyenes mosdó a terepen, csak úgy tudsz elmenni, ha beülsz a Hüttébe, amúgy fizetős! 0,5 Eur.
Az időjárás sajnos elég meleg volt, napsütéses +7 hegyen +0 és 1 a völgyben, szinte végig az ottlétünk alatt, sajnos ez látszott is, mivel napközben eléggé olvadt , de jól bírta a hegy, emitt a Margheritaról a Falcadeba vezeő 20-as Innamorati pálya nem volt nyitva, de a La Buseig lesíelve majd onnét a 30-as La Buse-Molino pályán lehetett menni a faluig. Nekem a kedvenc a 42-es Le Caviette volt , aminek egy része az erdőben megy, kevésbbé volt felkapott, így néha rajtam kívül még egy-két síző lézengett.
Összességében a meleg ellenére jól bírták a pályák, délutánra már nagyon buckásodott de reggelre minden kisimult és maradt is hó rajta...
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
15 éve tag
Olaszország
Falcade
2020.02.04.
Most ide beilleszthetném az ezelőtt két évvel írtakat, annyira hasonló volt a túra mindenféle pozitív szempontból :))
Első nyugdíjas hetemet Falcade-ban töltöttem egy nagyobb, jól síző baráti társasággal, január 25. és február 1. között.
Utazás: Érd-Szombathely-Lienz-Cortina-Passo Falzarego-Falcade, annak ellenére, hogy csak az autópályáról letérve volt nagyobb forgalom, mégis majdnem 9 óra volt az út... Lehet, hogy legközelebb Szlovénián keresztül megyünk, a csapat egy része azon az úton gyorsabban megérkezett, annak ellenére, hogy az a verzió hosszabb.
Lakhely: Falcade Caverson része, Residence Panorama (most is tartja a magas színvonalát és még mindig a pálya mellett van. Jó tudni: van egy emberük, aki turnusváltáskor a frissen érkezőknek 20% kedvezménnyel szállítja a bérletet!).
Pályak: decemberben lehullott vagy másfél méter hó, azóta azzal gazdálkodnak, kifogástalanul. Egyik nap esett még 5 cm, ez jót tett a tájnak...
Négy napot a helyi pályákon (Falcade, Passo San Pellegrino) töltöttünk, egy napra elautóztunk Moenába (Alpe de Lusia), mivel oda is érvényes a bérlet. Utolsó nap nem bírtuk ki és elugrottunk Civetta/Alleghe pályáira (kb. 20 km autózás). Nem bántuk meg. Habár ez egy plusz napi bérlet költséget jelentett, a kiváló pályák, a gyönyörű idő feledtette azt a "potom" 47 ajrót.
Továbbra is ajánlom Falcade-t és környékét mindenkinek, kezdőknek, haladóknak, profiknak. Sorállás jóformán nincs, az elért maximális sebességünk (sível a pályán): 105 km/h :))
82113826-3335723353110489-4348033455188082688-o.jpg
20200127-092218-1.jpg
84063699-3344302155585942-7932022988973539328-o.jpg
Col-Margherita-palyai-1.jpg
Falcade-alkonyatkor-1.jpg
Passo-Falzarego-1.jpg
85001150-198366641314619-7289565605991022592-n.jpg
barabi76
5 élménybeszámolót írt
5
13 éve tag
Olaszország
Falcade
2020.01.06.
Nekem a Dolomitok a kedvencem. Ezen a síterepen két napot síeltünk, és nagyon jól éreztük magunkat. A Passo San Pellegrino kék pályái, tányéros felvonói megfelelőek voltak a teljesen kezdő (egy napos sítudással rendelkező), négy éves kisfiamnak. Önállóan felvonózott, és jött lefelé a kék pályákon, mint a golyó. :) Ezeken a pályákon is van azért egy-két meredekebb letörés, ami kell a lendületes síeléshez. A pályák többi része zömében piros és fekete, mindegyik kiválóan kezelt. A feketék közül a Cima Uomo alól induló, 52-es pálya komoly felkészültséget igényel, mert igen meredek letörések is vannak rajta, amik délutánra jegesednek. A Col Margherita 41-es fekete pályája szintén kiváló, nincs olyan meredek, mint az előzőekben írt 52-es, így délután is vállalható. Az ide vezető 100 személyes felvonó gyors, hatékony, nem jellemző a várakozás. Szinte az összes pálya 2000m feletti, széles, élvezetes vonalvezetésű és lejtésű. Kipróbáltuk a Col Margheritaról induló, 10km hosszú 20-as pályát is (Innamorati). Igen élvezetes az eleje, később néhol lökni kell magunkat, de nem vészes. Félúton le kell csatolni, hogy átmenjünk a műúton, de aztán megint lehet csúszni. A végén, Falcade előtt van egy piros szakasz, mely elég szűk, technikás. Nagyon élveztük ezt is, de egyszer elég kipróbálni, inkább a felső szakaszokat ajánlom. Elég sok ember megfordul itt, de a várakozás nem jellemző, ahogyan a tömeg sem a pályákon, egyrészt a hatékony felvonók miatt, másrészt a széles pályák miatt. A jegy nem olcsó, de egyszer érdemes ide is ellátogatni, ajánlom mindenkinek.
Gyöngyi 1
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Olaszország
Falcade
2019.02.24.
Letelt az egy hét, hazajöttünk. Nagyon jó volt az idő, ragyogó napsütés +2-3 fok napközben. a pályák reggel nagyon szépen meg voltak csinálva-persze délután már buckásodtak. Síeltünk Bellamonte-ban is, ahol a hosszú kék és az enyhe piros pályákat jártuk be.A Falcade-ipályákat egészen megváltoztatták, mióta kb. 15 ott jártunk-rendben voltak. Kétszer átmentünk a Cool Margaritán San Pellegrino-ra. Ott igen enyhe piros pályákon mentünk, ragyogó napsütéssel és jó hüttékkel.
Én kicsit féltem,mert a térdemet műtötték, hogy hogyan fog menni a síelés, de nem volt probléma.Kicsit óvatosabb lettem és az előzetes injekció is jót tett.
A Residence Panorama nevű apartmanházban laktunk, ami nagyon szép, jól felszerelt tágas apartmanunk volt.Az előtte lejövő kék panoráma út nagyon szép, de több helyen hajtós. A Le Buse-től lejövő feketét nem mertem kipróbálni... háztól lefelé menő pirosban van egy meredekebb letörés, attól egy kicsit megijedtem először, de azért abszolváltam azt is.
A pályákon jó hangulat, buli, zene mindenhol, megint azt mondtuk, hogy csakis Olaszországba megyünk síelni!
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
15 éve tag
Olaszország
Falcade
2018.02.04.
Újabb fehér foltot pipáltam ki az elmúlt 7 nap: Tre Valli/Falcade+Moena+San Pellegrino…
- Utazás: odafelé Cortinán keresztül, ami két hágó megmászását követeli meg (problémamentes volt, mert száraz volt az út). Visszafelé Belluno-Udine stb. autópályát választottuk, mert már két napja havazott. Időben kb. ugyanannyi mindkét útvonal.
- Szállás: 5 évtized alatt sok helyen laktam, de ez volt egyike a legjobbaknak: Residence Panorama, Falcade nagyközség Caverson nevű részén (összesen két „fogadó” van ott, viszont rögvest a Le Buse-Molino nevű fekete pálya partján)
- Pályák: minden nap értelemszerűen a Le Buseval kezdtük, aztán bejártuk a Falcadehoz tartozókat, majd átmentünk a San Pellegrino hágó lejtőire. Ez utóbbiak valamelyest rövidebbek, mint a Falcadehoz tartozók, de gyönyörű a táj (véleményem szerint az Alpok legszebb része a Dolomitok). Szerdán elautóztunk Moenába, mert ez kötelező (ez az olasz síválogatott edzőhelye, ha valaki nem tudná). Nincs több száz kilométernyi pálya, viszont nagyon változatosak, príma vonalvezetéssel. A feketéken rajtam kívül még vagy 3-4-en közlekedtek, így még délután is voltak frissen ratrakolt részek. Ha valaki sífutásra adja a fejét, kiépített pálya van Falcadeban és a San Pellegrino hágónál is.
- Időjárás: első 4 nap felhőtlen, aztán két nap folyamatos havazás, ami jót tett az 1-1,5 m alapnak, csak időnkét nem sokat lehetett látni (= vaktában mélyhósízés a pályán belül). Mindenesetre a hóágyúk félreállva dekkoltak.
- Baita (olaszul), Huita (ladinul), Hütte (magyarul? ;)): van bőven, szép nagy terasszal és mérsékelt osztrák árakkal
- A helybéliek (olaszok és ladinok/retorománok) nagyon barátságosak, készségesek, akár németül vagy angolul is lehet velük értekezni. Csak egy példa: megérkezésünkkor a recepción egyből közölték: nem kérnek kauciót, mert megbíznak bennünk…
- A rengeteg lengyel vendég mellett meglepően (?) sok honfitárssal találkoztunk!
DSCN5704.JPG
IMG-0845.JPG
IMG-0850.JPG
IMG-0855.JPG
IMG-0860.JPG
IMG-0865.JPG
IMG-0872.JPG
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Olaszország
Falcade
2016.03.09.
Passo San Pellegrino 2016.03.09.
No ez is kedvenc, ha tehetem eljövök ide.
Epedve vártam, hogy mikor szabadítják fel a hágót, s így biztonságosan lehet San Pellegrinóba menni. Végre megtörtént és én természetesen nyomtam a gázt.
Mivel a szállásunk eddig általában Moena felöli részre esett, abból az irányból szoktam megközelíteni Pellegrinót, s onnan kalandozom át lécen Falcade felé.
Felfelé mászva volt rendesen hó az út mentén, de az út a téli viszonyokhoz képest jó volt. Milyen útra lehet számítani, ha egy kb. félméteres áldás után is minden nap esik a hó? Most is volt olyan aki hóláncot szerelt, de az szerintem sokat ivott.
A parkolók közül nem mindegyik volt megtisztítva. Nem is volt rá szükség. Az első ami feltűnt, az volt, hogy roppant kevés autó állt a parkírozóban, s ennek megfelelően a pályákon is alig lézengtek.
A második ami feltűnt az egy autós kaszkadőr volt. Viselkedése alapján más nem lehetett. Egy öregúr oldalán hasonlóan kalibrált feleségével, feszítve egy Skoda Fábiában, bemutatta hogyan ne vezessünk télen. Behajtott a parkírozóba, s középen megállva helyet keresett. Bizonyára megtalálta a megfelelő helyet, mert kipörgő kerekekkel elindult. Akarom mondani el akart indulni, de a kocsi csak egy helyben állt, pörgő első kerekekkel. Csinált mindent, de mindent tök gázzal. Megpördült, forgolódott, megnézte kerek e a kerék, kiszállította az asszonyt, csak egy lépés, annyit sem tudott menni. Valami szláv nyelvű család segített neki tolni, de 5 perc után, látva vezetői tehetségét otthagyták. Én konkrétan a hasamat fogva röhögtem. Ha így vezetnék, még mindig valamelyik hágón lennék tetőig a hóban. Végül megjelent egy böszme tolólapos traktor. A Fábiás bőszan integetett, de a traktor vezetője megfelelő felsőbbrendűséggel, oda sem pillantva, nyomott két széles tiszta sávot a parkírozóban. Majd kiszállva vállát a Fábiának támasztva a jószágot belökte a tiszta részre, majd elhajtott. Sofőrünk egy lendülettel elhajtott a parking végéig, s büszkén helyet foglalt. Végre mehettem síelni!
Szokás szerint a 303-as ülőszékesen mentünk fel. Mint sejlett nem volt szükség tolakodásra. A felvonóból is látszott, hogy a Prealon (2245m) felől induló pályákat mindig faragják. Régen az egész hegyoldal egy hatalmas pálya volt, most a baloldali részen egy a terep korábbi adottságaihoz képest keskeny (de így is nagyon széles) kék pályát alakítottak ki. Itt aztán csúszkálhatnak a mazsik. A kék pálya mellett egy időmérős, kapukkal ellátott pályát építettek. Szerencsére a jobb oldali részen a piros 60-as a kellemesen meredek letörésével megmaradt. A Rif.Paradiso hütte is büszkén áll még a mező közepén. Átalakították a pályák alján lévő kereszteződést, nekem a régi jobban tetszett.
Mielőtt tovább csúsznék még néhány szó a környezetről. A nagy hó meglátszik a területen. A körülményekhez képest a pályák rendezettek, de az alapon van vagy 10 cm friss hó, amit még a kevés síző is buckásítani képes. A puha felszín miatt a mínusz 6-8 fok ellenére fogósak voltak a pályák, nem volt az a kellemes ropogó hang a léc alatt. A kevés ember miatt kellő szorgalommal még ebéd után is lehetett ratrak nyomot szántani. A hó miatt pl. az 52-es fekete pályához hozzá sem nyúltak, a síelők is békén hagyták.
Az idő egész nap játszott velünk. A szél folyamatosan kergette a felhőket, a pálya egyik oldaláról rohantunk a másikra a köd elől. A Lom Picolról (2483m) is csak egyszer sikerült ködmentes időben lecsúsznom. De az a lecsúszás…Az vitt mindent!
A gyerekek paradicsoma rendkívül kicsicsázott volt. Minden gyermek érdeklődését felkeltő pályadíszt, alkalmatosságot felvonultattak. Még valami versenyt is rittyentettek a gyermekeknek.
A köd miatt nem vettük a bátorságot, hogy a falcadei részt is bejárjuk. Nem akartunk ismét csapdába esni. Viszont azt hallottam, hogy a Molinótól induló beülős liftet fülkésre cserélték. Rá is fért.
Némi félreértés miatt ebédre akkora adagot kaptunk, hogy annak elfogyasztása után már inkább gurulásról, mint sízésről beszélhettünk.
A bajok dacára kellemes napot töltöttünk itt. Jövőre ugyanitt.


Csabor az élvezeti síelő
20160309-091054.jpg
20160309-090504.jpg
20160309-090509.jpg
20160309-091102.jpg
20160309-092038.jpg
20160309-092042.jpg
20160309-095338.jpg
20160309-102016.jpg
20160309-102011.jpg
20160309-135559.jpg
20160309-135604.jpg
20160309-135611.jpg
20160309-135637.jpg
senusret
2 élménybeszámolót írt
2
13 éve tag
Olaszország
Falcade
2014.01.15.
Sziasztok,
Jelenleg épp Canazei felett Belvedere-en sielünk, átjárva időnként Col Rodellára a szemközti oldalra. Szombattól hétfőig ragyogó napos időnk volt, a hó kemény de remek, nem jeges, nem olvadozó. Kedden kb 20 cm hó jött (kocsin mérve), a ratrakolást az előző napokban sem vitték túlzásba, ma szerdán, (amikor kicsit felhős-napos szóval jó síelő idő volt), viszont főként a sielőkre hagyták. Lehetett élvezni a buckapályázást - bár nekem nem pont szívem csücske-, viszont így két órától alig voltak a pályákon, fél négyre szinte ijesztően egyedül maradtam a buckákkal, pedig itt 3/4 5-ig járnak a felvonók. (Még a magukat legtökösebbnek tartó oroszok is elhúztak - vannak pedig bőven.) Holnap még bízunk némi jó időben, péntekre megint havat jósolnak, (én olyankor sajnos egyszerűen nem látok síelés közben), szombaton pedig megyünk haza. Azután tervezném értékelni is a síterepet. Hasradobva nem vagyok, de a Dolomitok természeti szépsége páratlan és sok mindenért kompenzál. Mi összességében jól érezzük magunkat.
Bármi kérdés van, holnap benézek a fórumba és szívesen válaszolok.
Sziasztok,
Senusret
teletabiii
13 élménybeszámolót írt
13
19 éve tag
Olaszország
Falcade
2013.03.20.
Március 13-tól 16-ig síeltünk ezen a terepen, összességében igen elégedetten távoztunk, az egyik legszebb tájjal bíró síterep azok közül, ahol jártam. Előnye, hogy a pályák többsége igen magasan, 1900 m felett van. Körbe csupa 3000-es csúcs: Marmolada, Civetta stb.
A terepet délről közelítettük meg, Bellunoig autópálya, ezt követően még kb. 1 óra Falcade-ig. Szállásunk a Residence Panoramaban volt, mely egyike a kevés pályaszállásnak, a Falcade felé vezető völgymenet mentén, nevéhez méltó szép kilátással. Tiszta, modern appartmanok, reggelivel 36€/fő.
A Falcade völgyállomásról két gyors egymás utáni boborék nélküli négyüléses visz fel, második igen szeles tud lenni. Fenti pályák kellemesek, szélesek, inkább kéknek beillőek, 1-1 meredekebb letöréssel. A völgymenet meredekebb, helyenként szűk, délután buckásodhat, főleg melegebb idő esetén. A legmagasabb pont a Col Margherita 2500 m-en van, amit egy négyüléses buborékossal lehet elérni. Innen fentről több pálya indul, egyebek mellett a 10 km.-es 20-as számmal jelzett Innamorati. Kezdetben a fahatár felett halad, majd kb. 4-5 km. után az erdőben, egész vissza Falcade-ig. Nagyon nagy élmény végigmenni még úgy is, hogy néhány helyen lökögetni kell magunkat ill. egy helyen lecsatolva menni kb. 50 m-t egy enyhe emelkedőn. A csúcsról másik irányba kanyarodó pályák a San Pellegrino hágó felé vezetnek. Reggelente többször itt kezdtünk a simára ratrakolt pályán döngetve néhány kört. Kb. 650 m szintkülönbség, a piros részeken is van 1-2 rendes letörés, haladók számára tökéletes. A pályák alyáról egy 100 fős nagykabin hoz vissza, vagy lehet továbbmenni a hágó pályáira. A Cima Uomo tetejére egy fedetlen négy, majd egy kétüléses visz fel, a lejövő piros pálya az egyik kedvencemmé vált, nem túl meredek, de lendületes, egyenletes lejtésű piros 3 km-en keresztül. Egy baja van, hogy felvonózás közben rendesen tud fújni a szél. Ezen az oldalon van egy buborékos is, több pályával, a piros kezdetben lapos, utána meredekebb, de le lehet jönni csak kéken is.
Összességében nagyon jó választásnak bizonyult ez a rendszer, még hétvégén sem voltak túl sokan, a pályán többségén még délután is lehetett carvingozni, mindenkinek ajánlom. A környék többi terepére nem jutottunk el sajnos. (Alpe Luisia-ra a hágótól 15 percenként jár át síbusz, Falcadetől pedig Civetta ill. Marmolada közelíthető meg szintén síbusszal, a menetidő 30 ill. 60 perc)
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
15 éve tag
Olaszország
Falcade
2013.03.10.
Pontokba szedem a Dolomitokba tett idei második látogatásom (március 2.-9.):
- utazás: 5 autó ment konvojban, ezért lassan haladtunk. Erre még rátett, hogy rövidítés címén a Passo Falzeregón (2100m) és a Passo Pordoion (2239m) át mentünk már sötétben. Ugyanakkor jópofa volt, hogy a hágókon haladva az út melletti pályákon dolgozó ratrakok mellett haladtunk. Hazafelé, napvilág, 1 órával volt rövidebb az út.
- szállás: szuper – Hotel Alpi Campitellóban (persze, nem volt ingyen…)
- pályák megközelítése: Campitellóban van egy 100 személyes gondola (a szállásunktól 500m-re, síbusszal mentünk oda minden nap). Ez felvitt a Col Rodellára (2400m), ahonnan a Dolomiti Superskibe lehetett becsatlakozni, rögvest balra Val Gardena felé vagy le a völgybe Canazei/Belvederén át Arabbába és tovább.
- tömeg: főleg szláv nyelvcsaládba tartozók (leginkább oroszok lengyelekkel és csehekkel fűszerezve). Ami érthetetlen, hogy kedden volt a legnagyobb tömeg, reggel a helyi gondolára több száz ember várt, ott álltunk vagy egy órát. Aznap a Marmolada volt a cél, ezáltal még 40 perces sorállást abszolváltunk az ottani kabinnál is. Más napokon elviselhető volt a várakozás, de Ausztriában hasonló toporgásra azért nincs példa. Viszont jókat lehet beszélgetni a várakozás közepette.
- időjárás: első 3 nap verőfény, aztán beborult, 1800m alatt őszies (=eső), fölötte tél (=havazás + szél), de időnként azt is megszakította egy kis napsütés. Amúgy hó van bőven, a pályák rendezettek, de egy idő után a nagy tömeg jól feltúrja a havat, ami sokaknak gondot okozott.
- amiért mentünk :) : rendesen sokat síztünk, igyekeztünk mindenhova eljutni (a csapatból néhányan nem először voltunk ott). Egyik nap tervezetten végig mentünk a Sella Ronda narancs változatán, de volt olyan is, hogy akaratlanul végig jártuk kettesben az öcsémmel, rátéve egy „kis” plusz utat La Villába – ugyanis kötelező módon végig kellett mennünk a Grand Risán (itt rendeznek gyakran GS világ kupa futamot). Az odaút meg volt 2 óra alatt, viszont visszafelé hosszabb volt a liftkészlet milyensége miatt.
- hütte: rengeteg van, átlag osztrák árak, helyenként magyar személyzet. Amint az egyik képen látható, van két leányzó, aki központi fekvésű Hüttékben go-go műsort tart, felajzva a sízésben megfáradt férfiemberek tömegét :))
- összegzés: biztos, hogy még járni fogok arrafelé!
3300m-ről
görlicék az apres ski-ben
Belvedere
kizárólag tudósoknak
ilyen a Sella Ronda
Piz Boé
lótaxi
"én és a kisöcsém", ahogy a dal mondja
tömeg
zotty
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Olaszország
Falcade
2013.03.03.
Sziasztok!

Most értünk haza Tre Valli-ból. Bejártuk jó részét (Bella Monte, Molino, San Pellegrino), és mint az elmúlt 8 évben, most sem lehetett csalódni benne. Imádom az olaszokat, bár egy kukkot sem értek olaszul, mindenki hajlandó megszólalni angolul. Ismét a Rekreál csapatával voltunk. Stéger Andris, Kovács Péter, és Petra, újra nagyszerű élményekkel gazdagított bennünket. (Keressétek őket....!) Idén is volt profi oktatás, esti programok, kori-hoki, videós elemzés, kicsiknek csokiszedés sílécen, na és persze a hét végi nagy verseny.
Az időjárás most egy kicsit csalóka volt, 2 nap hózápor, 1 nap picit felhős, de 3 nap hamisítatlan szemkápráztató napsütés. A pályák szokás szerint csodálatosan karbantartva. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, a nagy távolság ellenére. Végül egy fotó a mostani csapatról...
DSC-7461.JPG
DSC-0269.JPG
DSC-7486.JPG
lanci
3 élménybeszámolót írt
3
12 éve tag
Olaszország
Falcade
2013.02.27.
Sziasztok! Én is most voltam januárban itt! Val di Fiemmében volt a szállásunk, de 3+3-as bérletünk volt a Domolit Supersky-nél. Voltunk kér napot még Fassan is, de nekem ez a TreValli tetszett a leginkább! Kellemes széles, carvingra termett pályák. Szuperül karban tartják és mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Tele free pályaszakasszal, hosszú lesikló lehetőségekkel. A San Pellegrinoba levezető út egy túrával is felér. Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek! Bárcsak a közeljövőben újra lehetőségem nyílna visszatérni....
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Olaszország
Falcade
2011.03.24.
A márciusi sítúra utolsó napjának Falcadet szántam.
Most is San Pellegrinóban táboroztunk le, s némi bemelegítés jellegű csúszkálás után megtaláltuk a hidat ahol át tudtunk csúszni a fülkés felvonóhoz. (most ne várjatok számokat és színeket, mert térkép nincs nálam, s a síeléskor is fejből mentem, neveket pedig megjegyezni nem tudok.)
A Col Margareta még mindig olyan magas, mint volt. Gyönyörű kilátás mindenfelé. Természetes hó fedi a tájat, ami a pályák között a természet által már szépen legömbölyítve csillog.
Első célom az volt, hogy lecsússzak Molinóba. A völgyön remek hóban, remek pályán csúsztunk át. A felvonó utáni pályák is a tanuló centrumig nagyon rendben voltak. Később az összes arra járó pirosat kipróbáltam, mindegyik jó volt, de ahogy a nap kezdett keménykedni mindegyik többé-kevésbé felpuhult.
A molinói lecsúszás nem volt egy jó ötlet. 10 óra körül már teljesen buckás és vizes volt a pálya. Ez nem a nekem való terep. Szenvedtem eleget, s úgy gondoltam a hőstettekből egy napra elég. Sajnos minden pálya, ami a molinói oldal felé mutatott nagyon hamar buckás és vizes lett.
Egy óra környékén feladtam a küzdelmet, s elhatároztam, hogy visszacsúszom San Pellegrinoba. A Margareta megközelítése viszonylag könnyen ment, aztán a lefelé vezető pálya is meglepően jó állapotban volt. Élmény volt lezúdulni a hegyről.
A pellegrinói rész is szenvedett a naptól. Furcsa úgy síelni, hogy +20 fok körüli hőmérséklet van, s az égen paplanernyősöket lát az ember.
A terepet régről ismerők mondták, hogy ilyen meleg március nagyon régen volt. Olvadt rendesen, de a környéken lévő pályáknak van még bőven tartaléka. Ha éjszaka vissza tud fagyni (s ez eddig minden nap megtörtént) reggel kicsit "rezgős" lesz a pálya, de jól síelhető.
Jövő hétre havat jósolnak!
Szerintem még bőven lehet ide jönni síelni. A napos csoda nem tart örökké, s a pályákon bőven van hó.

Csabor
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Olaszország
Falcade
2011.01.10.
Mivel a szálláson nincs net, most csak „kölcsönykenyéren” gyorsan írok.
A részletes beszámolók szombati hazaérkezésem után kerülnek fel.
Az utunk jó volt a köd ellenére,. Szlovéniát választottuk M7, Tornyiszentmiklós, Maribor, Ljubljana, Trieszt, Portogruaro, Belluno, Agordo, Falcade, Moena. Az egy hetes szlovén pályamatrica kb. négy és félezer forint, az olaszoknál két alkalommal fizettünk, összesen 8.90 EU-t. Nekem megérte, mivel Fehérvárról a kb. 750 km-t hét és fél óra alatt tettük meg. Száz kilométeres átlag, szinte szabályosan nem semmi.
Hét végén itt a kutak zárva vannak, de automata üzemmódban benzint lehet venni.
A pályák csodálatosak, bár sokat ma a köd miatt nem láttunk. Fagypont fölött volt a hőmérséklet, de délután is jól sielhetőek voltak a pályák. Én a pirosakat is inkább kéknek mondanám. Jég sehol sincs, s a hőmérséklet ellenére buckák is alig fordulnak elő.
A sok pálya szinte áttekinthetetlen a térkép ellenére is. Oda kell figyelni a visszaútra!
A helyi „pesti ember” délutánra havat mondott, s délben el is kezdett esni a hó. Szerdától napfényes jó időt jósolnak. Hiszek nekik.
Tömeg nincs, a pályarendszer elnyeli a sok-sok embert.
Tehát lehet vaxolni, felüléseket csinálni, pakolni, aztán hajrá!
Még csak annyit, buzdításul, hogy az egyik hüttében délután táncosnők ropják a pulton. Megéri megnézni!

Csabor
Bencee
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Olaszország
Falcade
2010.01.14.
Azt hiszem mindenkit megnyugtathatok, hogy csodálatos helyre fog menni, ha ezt a vidéket tűzte ki uticélul. Hálás lehetek édesapámnak, hogy lehetővé tette, hogy egy ilyen kiváló síterepen tapasztalhassam meg életemben először a síelés gyönyörét. :) A táj szépségeiről már nem is beszélve.
A síterep tényleg nagyon kiváló és gondolom az olaszok vidám és jókedélyű mentalitásáról sem kell mesélnem, ami csak emeli a síelés és az ott töltött idő értékét. Nem csupán mese, hogy 'Tre Valli egyike a Dolomitok legjobb síterepeinek', bár több olasz síterepen még nem jártam. A pályák jól kezeltek voltak, csupán két helyre emlékszem, ahol délutánra bebuckásodott: az egyik a Molino lift aljához vezető kék-piros-fekete pálya, ahol mindenki átment hazafelé, aki nem felvonóval utazott lefelé. A másik pedig egy pályakereszteződés körül, ahol szintén nagyon nagy volt a forgalom. Azt hiszem a 100 km-nyi pályát nézve ez elhanyagolható. Egyébként itt tényleg mindenki megtalálja a magának való meredekséget a zöld pályáktól kezdve a legmeredekebb feketékig. A pályarendszerben el lehet veszni sípálya térkép nélkül. A száguldás és kanyargás mellett igazi túra élményt nyújt! 6 napig síeltem itt és szinte egyik felvonónál sem kellett 2 percnél tovább várnom (március közepén voltunk). Nekem nagyon tetszett, hogy a legtöbb felvonó nem csákányos, tányéros, hanem ülősek és kabinos is volt.
A profilom alatt feltöltöttem a kedvenc általam és barátaim által készített képeket.
OROSZ ISTVAN
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Olaszország
Falcade
2009.01.13.
mi most voltunk december végén falcadéban és az M7- szlovén -triste-belluno-falcade utvonal hibátlan, bp-ről 7 óra altt vidáman le lehet érni közepes gázzal.
a pályák remek állapotban voltak (mint általában olaszországban , ha sok hó van)és ár-érték arányban is, hangulatban is veri az osztrák síterepeket. jó csúszást!
oi
inza
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Olaszország
Falcade
2008.02.03.
Haliho!!!

Mi két éve voltunk ott, a pályák nagyon szuperek voltak, nem is tudtuk a több pályarendszert besízni, pedig minden nap mentünk rendesen:-)
Sajnos nem pályaszállásunk volt, minden reggel és du kb 25 percet buszozni és cipekedni kellett, ami nekünk annyira nem jött be, de ezt a kis kényelmetlenséget leszámítva minden remek volt, én "melegen" tudom ajánlani;)
TZoli
48 élménybeszámolót írt
48
20 éve tag
Olaszország
Falcade
2007.10.20.
Eddig kétszer voltam 1-1 napot sielni ott. Nagyon jó hely, a dolomitok egyik leghóbiztosabb helye, változatos, kezelt, jól karbantartott pályákkal. Két különálló, sibuszokkal összeköttetésben álló terület. Nekem eddig még csak a Falcade, San Pellegrino, Col Margherita(ide egy nagy kabin megy fel)-n sikerült sielném, a Bellamonte-Alpe di Lusia-n még nem. A terveim közt szerepel, hogy szeretnék még visszamenni egy teljes hétre is.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.