Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
december 2-3-4. napokon Wagrainban és Alpendorfban síeltünk.
Ekkor még a hegyek közti összeköttetés nem üzemelt, de Wagrain Grafenberg részén + Alpendorfban így is jó kis kínálatot sikerült összehozni.
Hétfőn fantasztikus idő volt, sok-sok napsütéssel, nulla fok körüli hőfokokkal a hegyen (1700 m) és -4 fokkal a völgyben (inverzió). Grafenbergen mesterien megcsinálták a pályákat és a szép idő ellenére se jöttek fel sokan a hegyre, csupán néhány iskolás csoport hozott időnként némi életet a hegyre.

Keddre megérkezett a havazás, egész nap esett a hó, de a pályák (a kevés síelőnek köszönhetően) így is jól tartották magukat.

Szerdán Alpendorfba mentünk át, ahol Wagrainhoz hasonlóan kevés síelő, snowboardos volt. A hó kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte egész nap esett, néhányan már pályán kívülre is kimentek, de ehhez még kevés hó volt ekkor.

Megemlítendő, hogy szezon elején mindig extra kedvezményes a napijegy, idén ez 37 euró volt, ami ismerve a főszezoni árakat (70 euró körül) igen barátinak mondható.
1000008494.jpg
h i r d e t é s
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Múlt szombaton Flachauban csúsztunk.
Ez volt a szezon legmelegebb hétvégéje, már-már nyarat idéző hőfokokkal, több helyütt is 30 C fok közeli értékek mértek Ausztriában. A hegyekben azért ennyire erős nem volt, de a völgyben 23-25 fokig így is felkúszott a hőmérő higanyszála.

Kora délután csekkoltunk be a Rote 8er kabinosnál. Fenn a flachaui platón, ahol főszezonban egymást érik a síelők és a szélrózsa minden irányából zajlik a rajzás, nos ott ezen a délutánon a nyugalom lengedezett. Rajtunk kívül mással nem találkoztunk a pályákon, egyszer vettünk észre három főt az egyik felső (Spacejet 3) ülésesen.

A hó tavaszias volt, snowboarddal és nagy léccel (freeride léc) élmény volt rajta csúszni. Sokan nem voltak , így méteres kásabuckákkal sem találkoztunk.

A nyitva tartó pályákon még tisztességes hómennyiség, a megadott 80 cm-es hóvastagság a felső részeken teljesen reális, itt pályán kívül is még bőven akad a hóból.

Hivatalosan a völgypályák már zárva voltak, de még viszonylag egész egybe találtuk őket, így napot egy lesiklással zártuk a Rote 8er kabinos aljáig.

A síterep Wagrain-Alpendorf része a tervezett záráshoz képest tovább tart nyitva. Míg Flachau április 7-én bezárt, addig a wagrain-alpendorfi síhinta még hétfőn is nyitva volt. Kedd óta csak néhány felvonó üzemel Wagrain Grafenberg részén (a felhordó kabinos + Hachau és Sonntagskogel 1 ülőliftek) egészen péntekig kedvezményes 24.50 euró áron.

A jelenlegi kínálatért már felesleges kiugrani otthonról, de aki holnap Kaprun vagy Tux fele tart egy gleccsersíelésre, az odaúton talán érdemes megállni.
20240406-152922.jpg
nagyzee
3 élménybeszámolót írt
3
7 éve tag
Március 15-16 síeltünk Flachauban, a StarJet1 tetejétől felfelé elfogadható pályákon, lejjebb sajnos buckás-kásás, esőáztatta volt a hó, így nem igazán élveztük. A magasabb részek azért kárpótoltak és amikor néha-néha picit eleredt az eső és a hó, az sem vette el a kedvünket. Jó ötlet volt a G-Linkkel átmenni a másik hegyre, a G-linktől felfelé eső pályák nagyon kellemesek és jól síelhetőek voltak, és tömeg sem akadályozta a mozgást. 1-2 hét még lehet itt a szezonban, érdemes a magasan fekvő pályákat megcélozni és az sem nagy szégyen, ha a kiinduló állomásra a nap végén nem csúszva, hanem a lifttel megy vissza az ember. A "Ski amadé Guide" android app roppant hasznos, 3D-ben jól tervezhető és követhető a síelés.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
... volt már jobb is (ebben a szezonban), február első hete egyértelműen nem ide tartozik, és azóta (sajnos) ezekben a magasságokban nem javult a helyzet.

Hómennyiség:

A pályákon többnyire elegendő mennyiségű hó, 1300-1500 métertől felfele azokon kívül is, Alpendorfban fenn a Sonntagskogel és társainál tekintélyes hóréteg a pályákon kívül is.

Február 4.( vasárnap):

szemerkélő eső , szél (a felső liftek nem mentek) és borús éjjel után a pályák reggeltől kezdve kásásak , a meredekebb részeken a kék lejtőkön is óriási kásabuckák.

Február 5. (hétfő)

Napsütés, és éjjel kifagytak a pályák, betonkeménységűre, amire még rájött egy pár centis jégpáncél (a korábbi esőnek köszönhetően). fél 11-től kb legkésőbb felpuhult, ekkor is nagy szél volt.

Kedden és szerdán szintén kifagytak a pályák, szerdai volt talán a legjobb nap Alpendorfban és a Grafenberg (Wagrain Alpendorfhoz közel eső oldala) tetején, bár Alpendorfban rettentően sokan voltak mindenhol.

Csütörtöktől újra reggeltől kezdve puha-későtavaszias hó.

A hóviszonyok az áprilist idézik, ami nem feltétlenül lenne baj, csak a szokásos februári síszünetek rájönnek és a tengernyi ember hamar méteres buckákat generál.
Egy-egy derült éjszaka után viszont szépen kifagynak a pályák, így reggel adott 2-3 óra amikor "normálisan" síelhetünk.


Összességében nem a hó mennyiségével van gond, abból 1400-1500 m felett még most is van bőven (ellenben a völgy és a napos oldalak egyre inkább hómentesek), hanem annak minőségével amihez a főszezoni tömeg is hozzájön.

A várható hétvégi havazás sokat dobhat a jelenlegi állapotokon.
baloghzoty
4 élménybeszámolót írt
4
6 éve tag
Flachau-Wagrain-St. Johann Show Space Salzburg
2022.02.25-28.
Majdnem két év telt el mióta nem síeltünk. Pont a Covid kirobbanása előtt voltunk Ausztriában és pont itt Falchauban, vagyis ez így nem teljesen igaz, mert a síterep azóta kibővült. Igazából Inkább az lehetne a neve, hogy Flachau-Wagrain-Alpendorf, mert alpendorfból van két lift St. Johannból pedig nincs egysem. A lényeg, hogy a pálya egyik széles Alpendorf, ahol mi is megszálltunk a Gut-Berg Naturhotelban. Ezt a hotel csak ajánlani tudom. Igazi pályaszállás, de ha valaki nem szeretne egy 1,5 méteres keskeny hegyi úton lecsúszna, akkor egy kisbusszal leviszik a kabinos felvonóhoz. Mi erre a felére a pályarendszernek nem jutottunk el, amikor itt jártunk legutóbb, mert akkor még nem voltunk olyan "profik" mint idén. :-). A fenti részek kiválóak voltak, de nagyon rövidek. Lejjeb már elindult a buckásodás, de nem volt vészes. 35-ös, 34-es pálya szuper. Kezdőknek is jó. Szombaton kevés külföldi volt, mert sokan turnust váltottak, de volt egy helyi gyerekverseny, ami azért látszott a 35-ös pályán az ülős felvonó meletti részen. Egyébként hideg, porhó és felhók. Délutánra megérkezett a napsütés is idilli hangulat volt. Vasárnapra felbátorodtunk és úgy láttuk a térképen, hogy akár el tudunk jutni Flachauwinkel-be is a kedvenc Hüttnkbe a burgstallba, hogy együnk egy jó Kasespatzle-t. A pályarendszer legszéléről indultunk jobbról balra. 2,5 óra alatt el is értük a megcélzott hüttét és fantasztikus felvonókon, pályákon sieltünk normál tempóba. Még egy kis itókázás is belefért Wagrain felé fél úton. Nagyon elfáradtunk és úgy döntöttünk, hogy busszal indulunk hazafelé. Na ezt senki ne tegye legalább is ne vasárnap és ne a pályarendszer másik feléből. Az ötödik átszállást már nem tudtuk megvárni, inkább egy arra bóklászó taxissal vittetük magunkat hazáig. Ez egyébként szintén 2,5 óra volt, ami azért sok, de szerintem manapság már sokan inkább a kocsit választják, illetve a vasárnap is közrejátszhatott. Az is igaz, hogy nem vagyunk még olyan szinten, hogy oda-vissza meglépjünk egy ilyan húzást, de aki jó erőben van, annak ajánlom, sőt akár át lehet menni még Zauchensee-be is. Van egy ilyen 12 csúcs challenge is amire mi is gyúrunk. Jővőre vagy legközelebb pedig szeretnénk oda-vissza megtenni az Alpendorf-Burgstahl Hütte mini kihívást. :-D. Hétfőn nem indultunk reggel haza, mert egyszerűen tökéletes időt jósoltak. A napsütés délig ugyan nem jött, de a pályák olyan állapotban voltak a felvonól ajáig, hogy fülünkig ért a szánk és csapattuk ezerrel. Nagyon sok Holland és német síelő volt és rengeteg gyerek, illetve pálya széléig csúszó okatatások, de még így is az egyik legjobb sínapnk volt. Mire kiültünk a Stern Hütte teraszára a nap is kisütött, így a felszolgálókisasszony lekapta a 100 négyzetméteres terasz tetejét és tavaszi hangulatban költöttük el az ebédet. Nagyon komoly pályarendszer húzóslift nélkül, de szinte mindehol fűtött és buborékos ülésekkel, sok sok gondolával, nagykabinos átkötéssel. 6,5 óra majdnem végig autópálya. Nekünk bevált és nem jött össze idén Franciaország, de nem bántuk, mert ilyen jót még soha nem síeltünk.
baloghzoty
4 élménybeszámolót írt
4
6 éve tag
2020.02.23-24
Csak Flachau-ról írok, hogy egyértelmű legyen.
Az, hogy családbarát az nem vicc. Én még ennyi embert, főleg gyereket soha nem láttam egyetlen pályán sem. Főleg hollandokat és belgákat, illetve németeket, szóval ha valakinek a gyereke beszél hollandul, akkor tökéletes hely síelni tanulni. A szülők is találnak hüttét és bulihelyet minden 150-200 méteren a pályán is. A pályák szuperek, de a középállomástól lefelé már 11-12 felé i buckásodnak. Persze ez az időjárástól függ. Minden pályát reggelre tökéletesen adnak át. A G-link jó buli, de inkább azt javaslom maradjatok egy helyen egy nap. Talán a wagrain-i rész nem tűnt annyira zsúfoltnak, de ott is rengetegen voltak amerre csak mentünk. Jó trükk lehet a gyerekek ebéd ideje alatt kihasználni, hogy kevesebben vannak, de akkor is eléggé zsúfolt még a legszéle is a flachau-i oldalnak pl. a Starjet 3-as felvonó pályái is. A felső pályákon azért jobbak a viszonyok, de ezt mindenki tudja, így ott még többen vannak. Nem szeretnék elriasztani senkit és valószínűleg mi mentünk "rossz" időben, de én kicsit csalódott voltam a rengeteg sorban állás és a valóban ipari (igaz vérprofi) jellege miatt. Wgrain-ból visszafelé a Flying Mozart 8-10 személyes kabinossal lehet csak vissza menni Flachau tetejére. Ott mi 30 percet álltunk sorban, mert a pálya aljáról érkező liftek teljesen tele voltak. Én abban nagyon elfáradtam :-)) főleg idegileg. A pálya alján le tudod olvasni mennyit csúsztatok aznap, ami már kb. alap Ausztriában, de azért tök jó. 24 km. volt a max. De a 2-es pályával délután 4-kor már nagyon komolyan kellett küzdeni. Nem csak a buckásodás a baj, hanem, hogy a meleg miatt teljesen kásás a hó. Tudom ez nem Fachau hibája és nem is Ausztriáé, de ez történt velünk. Jó csúszást. És aki eddig eljutott, annak a tippek. 4-es pálya délelőtt, 15-ös, 17-es pálya még 12-kor is jó. 22-es pálya teteje álom. Ja és a Weltcup pálya is király, de csak jó hóban és délelőtt. A feleségem haladó és kicsit jobban síelek, szóval egy profinak biztos más véleménye lenne.
Péter70
9 élménybeszámolót írt
9
14 éve tag
Múlt hét vasárnap síeltünk itt. Hogy elkerüljük a várható Falchau-i délelőtti nyüzsgést, így reggel fél kilenckor Grafenberg felől kezdtünk. Itt csúsztunk néhány kört, majd átcsúsztunk Alpendorf felé. Fent nagyon észnél kell lenni, mert több lift is indul a völgyekből, több helyen is keresztezik egymást a pályák és néha a síelők is. Vigyázni kell - érdemes hátrafelé is nézni! A 34-es és a 36-os pályák is teljesen rendben voltak - gyors liftekkel, nagy szintkülönbséggel. Még délelőtt elindultunk visszafelé. A G-Link-kel át a Flachau-i oldalra. Ezen az oldalon hosszú, széles pályák vannak, modern liftekkel. Szerencsére sehol nem kellett várni, lehetett pörögni. Egyedül a 16-os pálya volt rettenetes állapotban. Ha ide jövőre megépítik a még nagyobb kapacitású liftet, akkor nem tudom, hogy mi lesz ezzel a pályával. A többi völgypálya még délután is tökéletes állapotban volt, gyorsan, tempósan lehetett síelni. A főszezonon kívül mindenképpen ajánlom ezt a terepet!
bertazs
55 élménybeszámolót írt
55
11 éve tag
12.13-15 között 3 napot töltöttünk a környéken és mivel a szállásunk Flachau és a vele összekapcsolt Wagrain-St. Johann alpendorfi állomása, ill. Grossarltal között félúton volt (kb. 10-10 km-re), mindkét pályarendszert megsíeltük. Pénteken reggel 5-kor indultunk Budapestről és 11 órára már Flachauban is voltunk.

Bár a szállásunk az alpendorfi felvonóhoz volt közelebb, de odafelé Flachau útba esett és hogy ne veszítsünk időt, ezért erről az oldalról kezdtük a síelést és csak délután a csúszás után foglaltuk el a szállást. Flachauban a Spacejet 1-es 6-os ülős parkolójában álltunk meg. Nem volt sok autó, így egész közel tudtunk parkolni, nem kellett sokat gyalogolni a lifthez.

Az időjárás is biztatónak ígérkezett, enyhén felhős, de időnként előbukkanó, nappal jó látási viszonyokkal, -1 fokkal és szélcsenddel várt minket a hegy. Megvettük a bérleteket, a napijegy 11 órától felnőttnek 48 €, gyereknek 24 €. Ha vártunk volna 40 percet akkor déltől a felnőtt 42 és 21 lett volna a gyerek, de meglátva a pályát alig vártuk, hogy lecsúszhassunk.

Tehát a Spacejet 1-es 6-os ülős felvonón kezdtük meg az idei szezonunkat, A liftből kiszállva egy pár méteres átcsúszással a Spacejet 2-es 6-os ülőssel folytattuk a felfelé utat. Kiszállva a piros 7a pályán lecsúsztunk a Spacejet 3-as 8-as ülőshöz. A 7a egy jó esésű, nem buckás nem szétsíelt kellemes pálya, bár nem túl hosszú, elsőre jól esett. Spacejet 3-assal felérve úgy döntöttünk. hogy a Wagrainba átvivő G-Link „villamos” állomásához megyünk. Ehhez a piros 17-es pályát kellett választani, ami már sajnos nem volt tökéletes, buckás összetúrt állapotban találtuk. valószínűleg ugye itt a legnagyobb a népsűrűség a G-link miatt. És itt ténylegesen nagyobb volt a forgalom a pályán, ráadásul az állomásig lehetett csak menni, mert a pálya alsó szakasza le is volt zárva. Szerencsére a G-Link kabinja pont akkor állt be amikor odaértünk, így rögtön indulhattunk is a másik oldalra. A kabin jól megtelt s bár jó nagy, gyanítom frekventáltabb időszakokban, nagy lehet itt a zsúfoltság, meg a sorban állás. A kabin gyorsan átrepített minket a völgy fölött.

Wagrainban a Grafenberg Express 2-es szuper, fűtött, kagyló üléses, gyors 6-os ülős felvonóval indultunk felfelé, aminek még a korlátja is automatikusan csukódik-nyílik. Egy darabig itt síelgettünk a wagraini felső pályákon, kétszer lecsúsztunk a 22-es/21-es pályán , ami már végre kicsit hosszabb egybefüggő csúszás a Grafenbergbahn kabinos aljába, de inkább a felső pályák ülős liftjeit választottuk. A wagraini pályák jól kezelt, rövid lendületes, nem buckás piros pályák, elnyerték tetszésünket.

Mivel mi a flachaui oldalon parkoltunk, nem kockáztattuk meg, hogy a pálya rendszer másik végébe a St. Johann/ Alpendorf részre is átkiránduljunk, inkább 2 óra felé a piros 22-esen visszamentünk a G-link állomásához és vissza tértünk Flachauba. Visszafelé is épp akkor érkezett a kabin amikor odaértünk, és most sem voltak kevesen, de még elviselhető mértékű volt a tömeg. A G-Linkből kiszállva, mivel a lefelé menő pálya zárva volt, a lentről jövő kabinos közép állomásán szálltunk be, ahová a G-linktől 3 lift (nem sí- hanem rendes lift) visz a beszállóhoz. Felérve a továbbiakban flachaui- 4-es, 6-os, 7-es 12-es pályákon síeltünk a zárásig. Közben csendesen elkezdett szállingózni a hó. A legvégén sajnos nem lehetett a parkolóig lecsúszni, mert a 5-ös pálya le volt zárva, mert épp hóágyúzták, és ratrakolták, készítették elő a hétvégére, így mi (kivételesen) felvonóval mentünk le, már 4 óra után, de szó nélkül levittek, csak néhány kézmozdulattal sürgetett a kezelő, gondolom amolyan kötelességtudatból. A liftből azért láttunk "renitens" sítársakat, akik a lezárás ellenére a pályán mentek le.

Összességében egy jó kis napot (fél napot) zártunk, változatos,nem túl hosszú, de jó minőségű piros pályákon mínusz 1-2 fokban, szélcsendben síelhettünk és ráhangolódásként elég volt a 4 és fél óra, kellemesen elfáradtunk. Azt azért sajnáltuk, hogy a flachaui alsó pályák le voltak zárva, pedig sem az időjárás, sem a hóhiány nem indokolta. Most van természetes hó bőven, a táj is szép fehér, pedig voltam már itt úgy, hogy a zöld hegyeken csak fehér kígyókként tekeregtek a pályák. Szombaton Obertauernt kerestük fel a Tauern day bérletkedvezmény okán, míg vasárnap a szálláshoz közeli Grossarltalt ismertük meg és egy nagy élménnyel gazdagodtunk. Akit érdekel, részletek a saját topikjában.
gerikir
8 élménybeszámolót írt
8
9 éve tag
2019. március 26-27-én síeltünk itt. Ez egy kedvezményes hét (ladies week) volt Ski Amadé-ban, így 7 éjszakás foglalás esetén minden második síbérlet ajándékba járt. A bérlet 25 terepre volt érvényes, ami 760km-nyi pályát takar. Wagrainban volt a szállásunk, apartmanban, önellátással, 380EUR/főre jött ki egy hét a hatnapos síbérlettel együtt, ami szerintem nagyon jó ár egy ilyen hóbiztos és menő terepen.

Április végéig tart a szezon, ez megnyugtató volt, pedig a pályák jellemzően csak 1000-2000m között futnak. Nem hazudtak a hójelentések, valóban volt 2m hó a hegyen és 1m a völgyben még így március végén is. Sőt, szerencsénkre egy hidegfront köszöntött be a héten, így friss porhóban, kiváló körülmények között lehetett síelni. Igaz, a meredek völgyi szakaszokon délutánra komoly buckák alakultak ki.

Meg tudom erősíteni a korábbi hozzászólásokat, valóban több holland szót lehet hallani, mint bármi mást. Népszerű hely, nem voltak kevesen, de sokan sem. A pályák a wagraini és flachaui oldalon is a hegytetőkön összpontosulva indulnak, és a völgyekben szétterülve érnek véget. A felső szakaszok lankásak, tökéletes lejtésűek, aztán lefelé haladva egyre meredekebben és kanyargósabbak. Kevésbé frekventált rész Alpendorf, valamint a wagraini és alpendorfi közötti átvezetés, ahol rövid, de dinamikus pályák találhatók, élmény- és crosspályákkal kiegészítve. Ajánlott kipróbálni az időmérős szlalom pályákat (22-es teteje), melyeknél több kamera követi és veszi a siklásunkat, a felvételt pedig a skiline.cc-n regisztrálva otthon le is tölthetjük.

Liftek szempontjából ilyen modern helyen még nem voltam. Sorbanállás nem volt sehol, csak gyors székes és kabinos felvonóval találkoztam. A székesek kényelmes, puha, fűtött ülésekkel rendelkeznek. A Sonntagskogelbahn 2 a legújabb, pár hónapos, kagylósított sportülései vannak, aminek még a háttámlája is fűtött. Beüléskor egy automata figyeli a legalacsonyabb utast, és ha kell, megemelkedik a padlózat. Beszarás! Kuriózum még a G-Link, amivel 42km/h-val haladva juthatunk át egyik hegyről a másikra és majdnem 300m magasból lehet letekinteni Wagrain városára.

Szállásunkhoz vendégkártya is járt, amivel minden nap ingyen lehetett a helyi fürdőbe (Wasserwelt Amadé) menni. Van két csúszda meg szabadtéri medence rész is, nagy élmény a vízből nézni a hegyen dolgozó ratrakokat. A víz viszont osztrákosan hideg (30-32 fok).

A síbérletet kihasználva kipróbáltuk Zauchensee-t, Shuttleberg-et, Schladming-Dachstein-t és Gastein-t is. Mindegyik jó volt valamilyen szempontból, de talán Zauchensee-be nem mennék vissza újra.

Röviden: Ski Amadé méltán a legek síterepe, ahova vissza kell jönni.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Január 23-24-én síeltem erre, korábban a flachau-i részhez már volt szerencsém. Szerencse vagy sem hiába a modern liftek, széles hosszú pályák engem is a sígyár érzés fogott meg anno.

Első nap ezért is inkább a Wagrain-Alpendorf volt a cél. Rote 8-er-nél parkoltam ahol nyitás után a piros 12-esen muszáj volt kétszer is lecsúszni annyira tökéletes volt, ezek után nem tétlenkedtem irány a G-link hisz Alpendorf-ig el szeretnék jutni. Maga az átkabinozás is egy nagy élmény ahogy a völgy felett suhanunk és tényleg suhanunk, mert egy pillanat alatt már Wagrain-ban találjuk magunkat, itt a csúcsról lejövő 22-es nagyon széles kellemes enyhe piros, nekem egyből a leogangi Asitz pirosa jutott eszembe a karakterisztikájáról. Ezután folytattam az utamat Alpendorf felé. Mint ahogy a pályatérképen is látszik a csúcsgerincen lévő liftek és pályák rövidek cserébe modernek. A terep ráérezvén ezen terület adottságira nagyon sok ugratót, funslope-ot helyezett el. Ahogy haladtam keletre már a nap is kisütött illetve az amúgy sem ronda táj még szebbé változott. Síélményben a legjobban a 34-36-os tetszett a legjobban illetve aki szereti a nyugalmat annak a viszonylag eldugott Stegbachlift ajánlott. A Germkogel 35-ös pályája pedig a jobb kézre néha néha belógó gastein-i völgy látványa miatt marad emlékezetes.

Másnap sajnos már nem volt ilyen szép idő ekkor a terep nyugati felét a flachau-i oldalt vettem célba, ezúttal a Spacejet-nél parkoltam, notórius korán kezdőként sikerült a lifthez közel. Itt az 5-6oson pörögtem ami nem volt rossz, de még lebegett a szemem előtt az előző napi piros 12-es, illetve még picit zavaró volt, hogy át kellett szállni félúton így gyorsan rápillantottam a térképre és lám lám ott az Achterjet. A messziről is láthatóan gyors és modern liftnek megörültem viszont ez sajnos csak addig tartott amíg leértem az aljára ahol akkora sor fogadott amekkorát kb a 4 napban a többi helyeken lévő sorokat összeadva se láttam. Szerencsére azért nyelte az embereket a kabin, de inkább más irányt vettem célba főleg a Starjet 1-2 és ugyanezen pályaszámozáson csúsztam párat ahol azért kevesebben voltak mint a 4-esen ami konkréten egy síiskola kis vonat volt. Azért Hermain Maier neve még mindig vonzza a nebulókat. Az itteni tömeg után átmenekültem gyorsan a Top Liner részre ahol szintén kicsit mesebeli a táj a kicsit mókás Sky Dancer sorozatú ülőlifttel. Ezek után még a piros 16-17esen mentem egy-kettőt, hiába jó a pálya a Flying Mozart kicsit lehúzza ezt a részt, de jövőre ez is cserélve lesz. Konklúziónak talán annyit, hogy más más karakterisztikájú a a 2-3 részegység érdemes kipróbálni kinek mi tetszik, nekem a flachaui rész továbbra se lopta be magát a szívemben (talán legközelebb ezt kell a napos napra tenni), az Alpendorfi rész nagyon szép és sokkal csendesebb, kár a rövid pályákért a gerincen.
20190123-101331.jpg
20190123-121801.jpg
20190123-094712.jpg
20190123-124609.jpg
20190123-124612.jpg
20190123-131531.jpg
20190123-131602.jpg
20190123-131539.jpg
20190123-132032.jpg
20190123-133257.jpg
20190123-135144.jpg
tsrt
32 élménybeszámolót írt
32
13 éve tag
Sziasztok!
Január 20.-23.-ig Zauchensee és Flachau terepein síeltünk (3 ill. 1 napot). A flachaui hegyet síbusszal érkezve a női vilákupa pálya felőli (1) „Starjet” felvonóval támadtuk. Csodálatos időben, remek pályákon síelhettünk. Zauchensee után ez egy más lépcsőfok a pályák tekintetében. Nagyon emlékeztetett a tavalyi kronplatzi (ITA) síelésünkre. Hosszú, széles, lendületes piros pályák néhány keményebb résszel. Talán a 12-es és 17 es pályákat tudnám szubjektíven kiemelni. A 14-esek kivételével besíeltük valamennyit. A „G-Link”-kel átlibegtünk a völgy felett a wagraini részre, de ott csak a 21-22 pályákra jutott idő, majd vissza Flachau. Tömeg, várakozás itt sem volt jellemző. Délutánra az alsó szakaszok már nagyobb odafigyelést igényeltek természetesen. Komolyabb pályái ellenére, főszezonban lehet hogy nem szeretném az iparibb jellege miatt, szemben a barátságosabb Zauchensee-vel.
IMG-20190122-093718.jpg
IMG-20190122-093726.jpg
IMG-20190122-094242.jpg
IMG-20190122-095003.jpg
IMG-20190122-102308.jpg
IMG-20190122-102854.jpg
IMG-20190122-102911.jpg
IMG-20190122-102953.jpg
IMG-20190122-114702.jpg
IMG-20190122-133046.jpg
IMG-20190122-133109.jpg
IMG-20190122-133214.jpg
IMG-20190122-133224.jpg
Fuxos
5 élménybeszámolót írt
5
8 éve tag
2016.12.18-23. között voltunk sielni a fiammal. Kétszer Flachau-Wagrain-Sankt Johhan, kétszer Flachauwinkl-Kleinarl, egy nap Zauchensee és Hauser Kaibling. Nem emlékszem, mikor sieltem ilyen jót. Fenomenálisan előkészített pályák, pedig csak műhó volt. Minden Talabfahrt és kocsma nyitva.....és sehol senki. Ki is élveztem a lehetőséget ezerrel. A karácsony előtti hetet mindenkinek ajánlom.
Jan. 21.-28. a második felvonás következik.
P.S. Ha valaki ott van, a Flachauból induló síkirándulást Sankt Johhanba ki ne hagyja. A sankt johhani talabfahrt zseniális.
P.S.2 Kleinarlban van egy vadi új kék talabfarht. A középső állomásnál, jobbra kell elfordulni...így el lehet kerülni a fekete pályát ami a faluba vezet. Ami érdekes, a térképre még nem rajzolták be.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
gyors helyzetjelentés:

csütörtök + péntek du- síeltünk itt illetve hétvége s hétfő., az alsó pályák már kásatenger, de fenn télre emlékeztető viszonyok némi friss hóval s viszonylag jó, bár helyenként kemény-jeges pályákkal, igaz korántsem annyira, mint a szomszédos Schladmingban. Sokan voltak, különösen hollandok meg dánok, de a nagykapacitású liftek elvitték a tömeget, így pár perc, max 3-4 perc sorállások alakultak ki. A völgyben plusz fokok, fenn a felső flachaui platón gyenge mínuszok. Hétvégén aztán megjött az enyhülés, különösen vasárnap volt igen meleg és délutánra elég szépen megadták a pályák magukat fogós hóval.
Hétfőn kb reggel tízig esett az eső, sajnos fenn a csúcson is. Az eső és a meleg ismét megáztatta a pályákat és az Achter Jettől lefele egyre jobban kásásodott minden, főleg a völgybe levezető pályák, pl Hermann Maier pálya, vagy a Space Jet 1-hez vezető piros 5-ös voltak "vállalhatatlan" állapotban. Élvezeteseket elsősorban a felső részen, vagyis azokon a pályákon lehetett, amit a Starjet 3 (narancssárga bubis) szolgál ki, így ennél a felvonónál jelentősebb sorállások alakultak ki, aktívan 4-5 perc, ha hagyod , hogy mindenki eléd menjen, akkor ennek a duplája :)

Itt mindenképpen több természetes hó van, mint Schladmingban, de a napos hegyoldalak egy része már itt is egyre inkább hómentes. Az északi oldalakon többnyire összefüggő hó, de a kicsit is sűrűbb erdőben nincs semmi hó, illetve minimális még 1400 méteren is. Pályákon van bőven, de az elmúlt időszak esőzései és extra meleg napjai a hó állagának nem tettek jót. Elvileg keddtől hidegebb lesz és havazni is fog, így március első hétvégéjére javulhatnak a feltételek.

Síszervízre tipp: Wagrainban a Rote 8er aljában a Wilderer Almban 18 EUR a szervíz, ez osztrák árakhoz képest nagyon jó !
Fuxos
5 élménybeszámolót írt
5
8 éve tag
Január utolsó hetében voltunk 6 napot. 2 nap Flachau-Wagrain, 2 nap Zauchensee-Flachauwinkl, 1 nap Flachauwink-Kleinarl, 1 nap Radstadt-Altenmarkt.
A meleg idő ellenére, jó pályák, elviselhető tömeg. 14 éve járunk a Ski Amadébe, csak ajánlani tudom mindenkinek. A boardosoknak Flachauwinkl ajánlom, nem semmi az az ugrabugra rendszer amit felállítottak. Érdemes átmenni a Gasteini völgybe is, az ottani sírendszerek (2 db) is zseniálisak.....és Schladming sem a legutolsó hely.:)

A szállás és síjegy árak húzósak, de nekünk megéri. Mindig jót sieltünk. :)

P.S. Valaki írta, hogy Zauchensee nincs összekötve Kleinarllal. 2 busz forog folyamatosan a 2 Flachauwinkeli völgyállomás között. 3 perc alatt át lehet jutni. :)
gszala
3 élménybeszámolót írt
3
14 éve tag
Január 22-én síeltünk itt egy napot, az idő remek volt: napsütés és -15 fok reggel, napközben a maximum -4 fok volt, azaz a körülmények jók voltak. (pláne az eheti 10-12 fokok tükrében).
A felvonókról tényleg csak elismeréssel lehet beszélni (azóta nem is értem miért nem ülésfűtéses minden felvonó :-) Kezdtünk reggel a rote 8-er-rel , aztán a Flying Mozart alatti pályákat párszor besíelve mentünk a G-linkhez. A Mozart alatti pálya kötelező elem, de már 8.30-kor is sokan voltak rajta (Érdekes talán a nagy éjszakai fagy miatt, de nappal hóágyúztak sok helyen. Ez -15-ben síelve nem éppen kellemes).
Innen gyorsan átmentünk a G-linkkel a völgy felett, aztán elmentünk Alpendorfig. Az 57, 64 és 60-as pályákat sokszor megsíeltük, itt voltak elviselhető mennyiségben az emberek a pályán.
Délután még visszamentünk a flachaui oldalra, széles pályák, mondjuk szerintem simán inkább kék a nagyrésze, mint piros.
Pénteki nap létére is rengetegen voltak, bár 1-2 perc volt a max várakozás a minden liftnél, mindenesetre ekkora tömeget én még nem láttam sípályán (bár a leírások alapján ez itt normális :-) , ahogy az is, hogy minden második ember holland volt.)
Összességében remek és modern síterep, a G-link-nek köszönhetően pedig lehet kirándulni is. (Na még messze nem Sella Ronda, de ha egyszer összekötik KLeinarl/Zachensee-vel, akkor talán már közelít :-))
RM
134 élménybeszámolót írt
134
20 éve tag
4 napos túránk 3. napján itt síeltünk. Itt borulok le a flachaui hóágyúrenszer nagysága előtt. Természetes havat csak a tetőn láttunk, de ment az összes Talabfahrt (völgymenet). Napközbe is hóágyúztak helyenkén. Jó hosszúakat lehetett síelni. Voltak iskolás csoportok is a pályán, de így előszezonban nagyon jókat lehetett csúszni, abszolút nem volt az a tömeg mint főszezonban. Tényleg szuper. (Amit írtam az a flachaui oldalra igaz.)

A wagraini-alpendorfi oldal sajna már nem ilyen fényes. Csak a középállomásokig lehet síelni. A nyitott pályák egyébként rendben vannak ott is.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Akkor kis friss:

a február utolsó hetéhez képest, amikor is Flachaura kitűzték a holland zászlót, jóval kevesebben vannak, mondhatni lézengenek, különösen igaz ez a déli és délutáni órákra.

Hó az még van, természetesen a déli (szemközti) hegyoldalakon már vesztésre áll a fehér szín, de északon még a tél az úr. Ugyan porhóról már korántsem beszélhetünk, de azért szívesen vesszük a hó ezen állagát is, amikor a csontig hatoló fagyos szél helyett a napsütés barnítja arcunkat és a "vízszintben havazik" helyett a kékség dominál odafenn.

Egyszóval igazi élvezeti síelés folyik (fogcsikorgatás) nélkül jelenleg.

A völgypályák különösen az Achter Jet-es délutánra hősi halált hal a tavasz oltárán, de a Rote 8er (Wagrain) felé vezető völgypálya még olyankor is elviselhető, sőt a felső részeken mindenképpen élvezhető. A hó tavaszias, ez firnhavat és kását jelent napszaktól és magasságtól (no és fekvéstől) függően. Reggel keményebbek a pályák, de már 10 óra után pár centi vajfirn képződik a kompakt alapon, amin jól lehet kenni.

Kapruni porhó után furcsa, de ez is élvezhető, különösen akkor, ha ilyen kevesen vannak.

Ajánlom a Rote 8er aljában lévő síszervízt 18 euróért (komplett nagyszervíz) a Wilderer Alm hüttében.

Sífutóknak: a Tauernloipe Rote 8er és Wagrain közti szakasza a távolból még teljesen használhatónak tűnt.

Hőfokok: déli órákban 10, de pluszban a felső részeken.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Hétfőn voltunk Flachauban...

ez a hét farsangi hét, így kevesen nincsenek, se itt, se másutt.

A felvonóknál jellemzően 10 perces sorállások, néha valamivel több, s mindez 6-8 üléses (tehát nagy kapacitású) felvonóknál.

Nagyon szép idő volt, a völgyben délután 3-kor plusz 8, míg fenn a hegyen plusz 3-4 fok. VISZONT, az északi fekvés és a igen száraz levegő miatt tulajdonképpen olvadás nem tapasztalható; még délután is jórészt porhavas pályák, amit itt-ott elő-elő bukkanó jégfoltok tarkítottak, de nem ez a jellemző.

Flachau mankóját továbbra is abban látom, hogy a felső hegyoldalra egymás mellé tettek nagy kapacitású lifteket, amik csak úgy viszik a pályákra a tömegeket, akik a szélrózsa minden irányából, sokszor alapvető kontroll és FIS 10 ismerete nélkül suhannak a völgy felé.

Magyar szót alig lehetett hallani , ellenben a hegy tele volt (osztrák ismerősöm után szabadon) Flachlandindianerekkel, azaz síkvidéki indiánokkal, akik ezúttal inkább Európa nyugati feléből képviseltették az Öreg Kontinenset.

Saalbach után furának tűnt, hogy sok helyütt a flachaui pirosok sem ütik meg az ottani kékek szintjét.

Ami engem illett, a síhintából Wagrain kellemesebb, ha a szűk régiót nézném, úgy Shuttleberg-Flachauwinkl terepet sokkal jobban ajánlanám Flachaunál, különösen, ha Zauchenseeval is kombináljuk.

A lenti (völgy) Schonzeit étteremben jellemzően átlagos salzburgi árak:
- Tiroler Gröstl 8,50 eur körül, Fitness Salat 9,50 , Jagatee 4,90.

Amit ajánlok az ugyanez étterem mellett a Fischbacher síszervíz, ahol egy full szervíz 28 euró. Ez nyugat-osztrák árak mellett kedvezőnek mondható, ugyanis sok helyen 35-40 eurót kérnek el ezért.
Sörapu.
20 élménybeszámolót írt
20
15 éve tag
A tegnapi gyenge kezdés után ma beleerősítettünk. Nagyszerű sínap után vagyunk. Időben érkeztünk a Roter 8-er lifthez. Még nem volt tömeg, nem úgy később. A parkolóban mínusz tíz, a hegyállomáson hat fokkal hidegebb a nap viszont gyönyörűen sütött.
A Flying Mozart pályáján kezdtünk, hármat-négyet fordultunk, a középállomás feletti rész azért sokkal jobb volt. Utána visszamentünk ahol kezdtünk, de egyre nagyobb lett a tömeg. Volt hogy negyed órát is kellett tolongani. Délben aztán hamar megjöttek a felhők, majd elkezdett havazni. Köd viszont nem volt, így csak a széllel kellett megküzdeni. A kemény mínuszok ellenére sem fáztunk, még a gyerekek sem. 1 óra után próbáltunk hüttét keresni, ez viszont esélytelen volt a hatalmas tömeg miatt. Végül kettő után sikerült helyet találnunk. A gyerekek viszont nagyon mentek volna már vissza, úgyhogy fél óra múltán ismét a pályán voltunk és négykor még felmentünk az utolsó lifttel. Ekkor már nagyon sötét volt, úgyhogy ideje volt befejezni.
A végén 60km-t mutatott a gps, de a rengeteg sorban állás fényében ez annyira nem is rossz.
Holnap ismét Wagrain.
kovitomi
36 élménybeszámolót írt
36
16 éve tag
Éjszaka friss hó esett, ragyogó napsütésre ébredtünk, ezért korán Wagrain felé vettük az irányt. A Grafenberg lifttel mentünk fel a csúcsra, ahol -13 fok fogadott bennünket, és sima, kifagyott pályákat találtunk. A völgyig itt sem lehetett lesízni, bár néhány bátor sporttárs, aki nem sajnálta a lécét simán átvágott a pályazáró szalagokon. Délig minden rendben volt, utána a felső pályákra szorult vendégsereg előcsalogatta a köveket és fűcsomókat a hó alól. Jég, kő, fű, ezeket kellett kerülgetni. Dél körül beindult a havazás, egyre erősödött és feltámadt az északi szél is. A csúcson metsző hideg, hóvihar tette próbára a sízőket, a kevés friss havat is gyorsan elfújta a szél a pályákról. Hiába raktunk magunkra minden elképzelhető ruhadarabot, a metsző szélben egyszerűen elfagytak az ujjaink. Tudni kell feladni. Mi feladtuk.
Egyre jobb a hóhelyzet, a sarki hidegben mindehol dübörögnek a hóágyúk, lassan helyre áll a világ rendje. Télen tél van.
Hüttau reggel...
SAM-0018.JPG
SAM-0024.JPG
SAM-0029.JPG
SAM-0032.JPG
SAM-0033.JPG
SAM-0040.JPG
SAM-0043.JPG
SAM-0052.JPG
SAM-0063.JPG
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Sziasztok, ma bejött a nagy meleg , a Grafenbergen 12-13 fok pluszban, pályák ehhez képest jól tartották magukat, bár némi firnesedés volt azért.

Az Alpendorf felé vezető pályák reggel-délelőtt a körülményekhez képest viszonylag korrektül síelhetők. Ezzel szemben a Grafenberg Express 6üléses alatti lejtő tetején figyelmeztető tábla: "Schneemangel, Piste nur für geübte Skifahrer", azaz hóhiány miatt a pálya csak gyakorlott síelőknek.

Kétségtelen, hogy tegnaphoz képest még kevesebb hó volt rajta és a környékbeli hegyoldalakon is látványos hófalást végzett a meleg déli szél.

egy illetve két tipp:

Aki a síhintába Grafenbergnél száll be: NE a régi 6személyes Grafenbergbahn-nal menjetek fel reggel, mert az összes kisgyermekes és kezdő (ti. a kezdőrész Grafenberg tetején van a 6üléses Hachau mellett, illetve a kabinos tetejénél egy köteles lift és szőnyeglift) így gondolja és előfordul 8-10 perc várakozás a mostani napokban. Érdemes a mellette lévő modern Grafenbergexpress I kabinost választani, ahol ma nulla várakozás volt, ráadásul jóval kényelmesebb is. Utána a Grafenbergexpress II 6ülésessel juthatunk fel a csúcsra.

Második tipp:

Gyors és kedves kiszolgálás és viszonylag korrekt árak a Höllenstein Gasthofban (Grafenberg Express melletti pálya). A Jagatee házinak tűnik és a Jägerschnizel Spätzlével is kiadós, gazdagon gombával. Bár a nokedlit én tojásosabban szeretem, de így is rendben volt.

Harmadik tipp:
napkrémet hozni, mert erős a nap :D
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Wagrain (december 22)

A pályák a középállomásig vannak nyitva, de az felett sem megy minden. Hó rettentően kevés, a természetes hó, még a csúcsokon is 5-15 cm közt mozog, a pályák sok helyütt csak fél szélességgel mentek, értsd annyit sikerült behóágyúzni. Az eddigi decembert és a jelenlegi időjárási viszonyokat figyelembe véve már ez is egy kisebb fajta csoda, amit az osztrákok végeznek, azaz lehet síelni.

A síelés egyelőre Wagrainban erősen kompromisszumos az optimális alatti hóviszonyok miatt.
Új léccel csak óvatosan, különösen a Grafenberg Express hatüléses melletti pályán (bár a felső része egész jól síelhető)

Tegnap ugyan a Grafenbergen 7 fokot mutatott a hőmérő, ennek ellenére jelentősebb olvadás nem volt tapasztalható a sípályákon.

A pályák több helyütt glattak, kemények , jegesek , különösen déltől és sok helyen üt át a gyep, jórészt fűcsomók, fagyott földdarabkák, itt-ott apró kavicsok.

A sípályáknak 3-4 nap tartós hideggel egybekötött éjjel-nappali hóágyúzás kellene és "némi" friss hó, hogy olyan szintre kerüljenek, amit eddigi síelésünk során megszoktunk itt.

Hozzáteszem, a környéken Wagrain még kínálatával viszonylag jónak számít, mivel a Gasteini völgyben ennél is cudarabb a helyzet.

(Flachauban nem voltunk, de el tudom képzelni, hogy az erősebb hóágyúrendszernek köszönhetően ott jobbak a nyitva tartó lejtőkön a feltételek.)
solti
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Sziasztok! Szombaton mentünk ki többek között síelni, és kedden jöttünk vissza. Semmering felé vettük az irányt, egyedül az autópálya végénél volt egy ~10 perces dugó, de utána a főútun már semmi, nagyon jól lehetett haladni végig, és hazafelé is. A szállásunk az Unterlehengut volt Flachauban, egy elég egyszerű, de tiszta, wifis, kulturált apartmanunk volt, csak a "bio" létével volt nehéz megbarátkozni (sz@rszag;)
Mivel korán kiértünk, elmentünk a Therme Amádé fürdőbe, ami elég kellemes kikapcsolódást biztosít, két remek csúszdával és jópár medencével. 2 órás jegyünk volt, nekem pont elég volt, kiáztattuk magunkat:) Van szauna világ is meg úszómedence is.
Vasárnap reggel mentünk a Flachaui síterepre, hát hogy is mondjam, nem tetszett. Eszméletlen tömeg, mindenhol legalább 10 perces sorban állás meg a pályán is tömeg. Elmenekültünk a Wagrain oldalra (G-linken át), de ott se volt jobb a helyzet... A pályák nagyjából déltől buckásak voltak, persze az enyhe idő se kedvezett... Alpendorfnál jégkásában lehetett síelni... Szóval nem volt jó az egész, Nassfeld után csalódást keltett. Van skiline-os automata videó itt is, megéri kivárni, de csak SD-ben lehet letölteni otthon.
Következő nap már jobban sikerült, a Zauchensee lejtőit látogattuk meg, az kifejezetten jó volt, a tömeg sem volt már vészes, a pályák is tetszettek, mindenki megtalálta a neki megfelelőt. A buckásodás itt is halmozottan jelen volt, de hát mínuszok nélkül ez van...
Harmadik nap hazafelé egy fél napot síeltünk Schladmingban a Planai-on, nagyon jó volt. Rengeteg pálya, sok felvonó, kezelhető tömeg, és a pályák is jól tartották magukat. Ide még vissza szeretnék menni, mert bőven volt átkötő másik pályákra is, amiket csak távolról láttunk (ski paradise környékén).
Hazafelé megálltunk még Stoderzinkenben egy Zipline menetre, érdemes volt beáldozni azt a 2-3 óra síelést érte, hatalmas élmény, mindenkinek ajánlom:)
Szóval jól sikerült 3 napot töltöttünk kint, és készült kis videó is (kicsit kaotikusra vágva):
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Január 3-án síeltünk itt, immár sokadszor, az egyik kedvenc és egyben legmegosztóbb helye a családomnak. Egyrészt nagyon szeretjük, másrészt már sokadszorra fogadjuk meg, hogy na ide aztán többé soha. Mégis mindig visszatérünk.Varázslatos hely a különböző nehézségű pályáival, a lankás kékekkel , és sok-sok pirosával, és az utánozhatatlan hangulatával.
Az 8-er Jet-tel mentünk fel a hegyre, a nagy tömeggel együtt. Jobban jártunk volna, ha a Wagrain oldalról megyünk fel, de majd legközelebb! Valószínűleg ott kevesebben lehettek. Erre a napra igaz volt, hogy időben sokkal többet álltunk sorban és felvonóztunk, mint amit síeltünk. A Mozart Fly oldalon valamivel jobb volt a helyzet,de nem sokkal. Természetesen kipróbáltuk a G-linket is, ahol tömegnyomor volt. Nagyon kerestem hogy hol az a számláló, de nem sikerült felfedeznem. Az odaúton a tömeg közepén sínylődtünk, katasztrófális volt. Ráadásul a kabin maga borzalmasan új szagú, olyan gumi szagú, büdös. Visszafelé ablakhoz tudtunk állni, akkor legalább a kilátásért megérte. Kleinarlban jóval kevesebben voltak, a gyerekek jót síeltek, én még a kabinban szerzett rosszullétemet kúráltam.
A hó minősége és mennyisége kiváló volt.
Szóval Flachau-Wagrain számunkra az a hely, ahol minden oké lenne, ha nem lennének olyan sokan. De a hangulata az visszavonz.
kovitomi
36 élménybeszámolót írt
36
16 éve tag
Szállásadónk lelkünkre kötötte, hogy a Wagrain-Flachau-i új összekötést, a G-linket feltétlenül nézzük meg. Mivel az Alpendorf-i oldalt még nem láttuk, így az előre jelzett néhány centi friss hó meghozta a kedvünket, hogy bejárjuk a pályarendszert. A néhány centi hóból egésznapos szakadó hóesés lett, ami nagyon ráfért a környék összes terepére, mert a szokatlanul meleg főn alaposan megette a havat. Wagrain felől a Grafenbergbahn-nal mentünk fel és síztünk át egészen Alpendorfig, majd vissza Wagrainba a G-link állomásig. Fantasztikus pályákon, szinte szűzhóban síeltünk végig, a hegyen 1300 m felett mindenhol hó esett, alacsonyabban viszont havaseső. Az alpendorfi oldalon a falu felett már térdig érő hókásában értünk le, menekültünk is vissza, ahogyan csak tudtunk.
A G-linket tényleg érdemes megnézni és kipróbálni. A gondola 130 férőhelyes, a beléptető kapu számolja vissza a létszámot. A szakadó hóesésben és felhőben is gyönyörű látvány a magasból a két hegy közötti völgy. (A legmagasabb pontja 232m, menetidő 4,5 perc, az átfeszített távolság 2,3 km.) Az ember csak tátja a száját, mekkora pénzt fektetnek a sízők kiszolgálásba. Alpendrofban új 8 személyes kabinos (Buchaubahn), 8 üléses fűtött felvonó (Strassalmbahn), G-link...
Reggel 9-kor indultunk, délután fél négyre, rommá ázva értünk le a parkolóba. Valamiért még sem bántuk.
SAM-1045.JPG
SAM-1053.JPG
SAM-1055.JPG
SAM-1057.JPG
SAM-1065.JPG
SAM-1075.JPG
SAM-1087.JPG
SAM-1090.JPG
SAM-1101.JPG
SAM-1104.JPG
SAM-1115.JPG
SAM-1116.JPG
diesirae
16 élménybeszámolót írt
16
13 éve tag
Kétnapos Sportweltes hétvége keretében besíeltünk mindent Alpendorftól Zauchensee-ig, Flachaut is beleértve. Bár valójában egy síterepről van szó, a korrektség kedvéért mindent a helyén:

Wagrain két részre van osztva, de inkább egymásra hasonlítanak, mintsem a velük szervesen összefüggő alpendorfi vagy flachaui részre. Hosszú liftek és hosszú pályák mindenfelé, nagyon jók. A Grafenberg teteje ugyan elég lapos, tényleg kék, szélessége miatt is igazi kezdőparadicsom. A Grafenberg Express I. melletti pálya az egész hétvége legszuperebb pályája volt, alig volt rajta valaki, az új kabinosban pedig soha senki. Egy baja van, hogy nagyon sokat kell klaffogni a beszállóig, meg kell kerülni körbe a régebbi kabinos fordulóhelyét.

A Flachau felőli oldal már inkább meredek, a Repülő Mozart melletti pálya nagyon klassz. Igaz, az állós lift elég gáz, ráadásul pont megállt 10 percre, mikor átértünk, olyan tokiói metrós nyomulás lett sajnos belőle. Nagyon jó volt látni, hogy a 90-es évek kis mosolygós Amadé figurái itt még életben vannak :) A Rote Achter pályája kicsit rövidebb, de ez is széles és viszonylag meredek a középállomásig, szuper volt.

A pályaállapotok szinte tökéletesek voltak, délután felül kicsit buckás lett, de abszolút tűréshatáron belül volt még. A két oldal között 15 percenként jár a busz, kis szerencsével lecsatolástól liftbeszállásig meg lehet úszni 8-10 perc alatt a transzfert. Aztán jövőre ennek is vége, már állnak az új GLink oszlopai, épül a kabinház is.

Flachau viszont olyan mint múltkor, rengeteg ember, hangyabolyszerű élmény, sokszor a teljes pályát elállják a pihengetők, földön fetrengő deszkások. Nagyon idegesítő. Sok a kezdő és az apró gyerek is, nagyon kell vigyázni rájuk. A liftek és a pályaállapotok amúgy teljesen jók, a kicsit meredekebb Hermann Maier Rennstreckén azért a profik is élvezettel csúszhatnak párat. A liftekre általában 4-5 percet kellett várni, az Achter Jet és a Starjet 1 kicsit kevesebb volt.

A képeket belinkelem ide is:
https://sielok.hu/fotoalbum/skiamad...e-2012februar/
diesirae
16 élménybeszámolót írt
16
13 éve tag
Nagyon régen jártam erre, akkoriban még nagy szám volt egy ilyen összekapcsolt síterep, elsők között a Sportwelt Amadé. Mára már felfejlődtek a többiek is, sőt jó páran el is húztak, de Alpendorf-Wagrain még ma is egy kellemes, élvezhető terep több napra is, hozzácsatolva egy kis flachaui vagy kleinarli kiruccanással.

Sok iromány nem keletkezett itt mostanában, ezért írok pár sort a jelenlegi állapotokról.

Szombaton rossz idő volt, nagyon kevesen voltak. Vasárnap viszont képeslapba illő napsütés volt, hótól roskadozó fenyőfákkal. Voltak jócskán, különösen a középső részeken. Az előző napi és éjszakai havazás után frissen ratrakolt pályák kb. 1500 méter felett 11 óra felé kezdtek kicsit leromlani, de nem volt vészes. A lentebbi pályák kicsit jegesebbek voltak, de teljesen jók még este is. Várakozás 3-4 perc volt max.

Az utóbbi évek újdonsága, a buchaui 8-as kabin nagyon jó, gyors és kényelmes. Több piros pálya is levezet ide, szélesek és élvezetesek. Sokan vannak, de gyorsan benyeli a népet. Mókás dolog az átemelős Panoramabahn, ami talán a leakadós ülőliftek egyik őspéldánya. A kettes lift viszont nem javallott, hosszú és lassú. Helyette jobb lecsúszni a kék síuton a buchaui kabinoshoz, ami ugyanúgy felvisz a Gernkogelre. Nagyon klassz a Hirschkogel hátsó csákányos feketéje, itt vasárnap is alig voltak.

Néhány kép:
https://sielok.hu/fotoalbum/337707/
mac13
6 élménybeszámolót írt
6
15 éve tag
A mai volt ebben az idényben az utolsó nap, amikor síeltünk és azt hiszem feltettük az i-re a pontot. Wagrain és Sankt Johan - Alpendorf volt a két terep, ami nagyon jól összesíelhető. Wagrain nagy előnye, hogy sok északi lejtője miatt ebben a kései időpontban is jó pályát képes adni szinte egész nap. Ma szintén délelőtti jegyet vettünk, de már sajnálom, mert még egy óra előtt gyorsan felmentem és utolsó csúszásként kiélveztem a 36-os pályát még egyszer. Reggel már 5-6 C volt a völgyben és fent 1900 m-en is. délben pedig lent 18, fent 11 C. Gondoltam reggel mindjárt átcsúszunk S. Johanba, mivel ott jobban éri a nap a pályát. Mire a városba értünk, már csupa lucsok volt minden. Vissza felé a tetőtől lefelé nagyon jó, szinte fagyos pályák. Főleg az erdő szélén, ahol a nap nem sütött. Itt is nagyon sok ember, és főleg nagyon sok gyerek. Az árak a hüttékben: sör 3-4 eu, egy tál étel 5-10 eu, üdítő 2-4 eu.
Az egyik helyen beszélgettünk a felszolgálóval, aki azt az infót mondta, hétfő lesz az utolsó nap, ezután nagyon sokan bezárnak. Sok pálya is bezár ezután, mivel kevesen is lesznek. Hétfőig az összes pálya nyitva lesz. Annyi hó még biztosan lesz. Ez a két terep nagyon tetszett a hosszú pályái miatt. A délutánt a Therme Amade-ban töltöttük. A házigazdánk elmondása szerint pár éve szerettek volna egy termál fürdőt a helyiek, de sajnos nem találtak melegvizet, és ezért úgy oldották meg, hogy melegítik a vizet és Bad Ischl-i sóval dúsítják, 1,5%. Nagyon jól esett, a héten még bárki kipróbálhatja milyen is a Wagrain-i síelés után.
Kep-008.jpg
Kep-011.jpg
Kep-015.jpg
Kep-019.jpg
Kep-025.jpg
Kep-026.jpg
Kep-043.jpg
Kep-044.jpg
Kep-058.jpg
Kep-061.jpg
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Szombaton Wagrain Grafenbergen síeltünk. Életem leghidegebb sínapja volt. A hegyen -22.4C volt a hőmérséklet de napközben sem ment -18C felé a maximum hőmérséklet. Ettől a naptól kezdődött a hivatalos síszünet Bécsben és Alsó-Ausztria tartományban. A pályákon alig voltak, nyoma sem volt a téli síszünetnek. Szerintem ez a hideggel is magyarázható mert enyhén a szél is fújt este pedig a hírekban láttam, hogy -30C-nak lehetett érezni az aznapi hőmérsékletet a szél miatt. Jól lehetett síeleni de ezen a napon is két óránként hüttébe kellett menni melegedni.
P1090277.JPG
P1090291.JPG
P1090292.JPG
Beni_1
7 élménybeszámolót írt
7
16 éve tag
Sziasztok,

Most jöttünk haza egy 3 napos túráról, melyből 2 napot a Flachau-Wagrain terepen töltöttünk.
A korábbi beszámolók alapján kicsit féltem a nagy tömegtől, ami részben be is igazolódott; nagyon sokan voltak a pályákon. Komoly gondot ennek ellenére nem okozott ez, csak néhány felvonónál kellett kicsit sorba állni, a pályán eloszlott a tömeg.
A falchaui oldalon főleg kékes-piros pályák vannak, amik nagyon szélesek és kellemesen síelhetők. Aki a napközbeni tömeget el akarja kerülni, annak ajánlom a Space Jet3 felvonó melletti pályát. Nagyon kellemes kis pálya, és gyakorlatilag a legnagyob csúcsforgalom idején is szinte üres volt, a felvonónál sor nem volt. A többi pálya is jó, még délután is jó állapotban voltak, de a flachaui oldalon egyértelműen ez viszi a pálmát. A tömeg iszonyosoknak javaslom még a Top Liner felvonóval elérhető fekete pályát, ami egy nagyon élvezhető lejtő és a nem túl előnyös elhelyezkedése miatt szinte mindig üres. Nagyon jókat lehet ezen is csúszni.
A Wagrain felőli oldalon két irányban csúszhatunk. Az egyik a Rote Achter felvonóhoz vezető pálya, ami szintén az egyik kedvencem volt. Itt megvannak a lankás kényelmes szakaszok és a kicsit meredekebb, tempósabb részek is, érdemes erre eljöni. A Flying Mozarthoz vezető pálya szintén szuper élményeket okozhat, viszont arra fel kell készülni, hogy maga a felvonó elég rossz... Sajnos a maximális kapacitás kihasználása miatt 10 személyes állóhelyes kabinok vannak a kötélen, amelyek nem csak kényelmetlenek, de sajnos egy 8 személyes kabinos lifthez képest nem visz fel több embert, viszont akik mennek, azok végig állhatják a viszonylag hosszú utat.
Összességében viszont a Flachau-Wagrain terepről elmondható, hogy nagyon élvezetes pályákkal szolgál az idelátogatóknak, és még délután is teljesen használható állapotban vannak. A hütték, a felvonók, a pályák mind magas színvonalon állnak, ha valaki a salzburgi régióba szeretne ellátogatni, ezt a terepet mindenképpen javaslom meglátogatni.
tothlevente
25 élménybeszámolót írt
25
14 éve tag
Alpendorf tényleg igazi mesevilág. Még soha sem láttam igazi fehér fákat, csak havasakat, hó alatt roskadozókat. Itt azonban gyönyörű látvány fogadott.
Nem különösebben magas a síterep, de 1000 méter szintkülönbséget lehet síelni. A SKI AMADE első beszállóhelyeként tartják számon. Közvetlen összeköttetésben van Wagrain és Flachau síterepekkel. Többnyire piros pályákkal rendelkezik, amiért egy kicsit félve mentem az 5 éves gyerkőccel, de több helyen az igazán meredek részekhez kitérőket hoztak létre, gondolva a kezdőbb síelőkre is. Igaz, ez a térképeken nincs jelölve. Sem a netes, sem a Ski Amadé hivatalos térképén.
A pályák jelölése egyébként számomra szokatlan volt, ugyanis többnyire nem a pályák számozását jelölték az útbaigazító tábláknál, hanem a liftek nevét, ahová a pályák vezettek.
Mindezt azonban meg lehetett szokni.
A hegytetőn vannak a kék pályák, ami a gyakran fújó szél miatt kellemetlen lehet a gyerkőcöknek. Mi ilyenkor mindig a völgyeknek vettük az irányt. Nagyon gyermekbarátok a különböző hütték - Almok - is, mindenütt van játszó helység.
A pályákon januárban nem volt tömeg, szinte mindig kifogástalan állapotban voltak. Igaz erről a folyamatos havazás is gondoskodott, mert a megtaposott részeken is mindig volt friss hó. Egyébként nagyon sok szűzhavas részen lehet síelni és Salzburg tartomány legnagyobb deszkás parkja is itt van.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.
mandzsi
1 élménybeszámolót írt
1
18 éve tag
Sziasztok,
Feb. 19-24 között töltöttünk el pár napot ebben a régióban, radstadt-i szállással. Mivel már jó párszor voltunk itt, így a pályák egy részét már ismertük, ezért most igyekeztünk az eddig kimaradt részeket bejárni. Síbusszal közlekedve nem volt túl egyszerű és gyors eljutni Radstadt-ból pl Wagrain-ba, de megoldottuk. Leírom, hátha mást is érdekel: Radstadt-ból síbusz Zauchsensee-re, ott a szürke kabinossal fel, majd le Flachauwinkl-be. Ott át a traktor vontatta sívonattal Flachauwinkl-Shuttleberg-re, fel a 22, 25, 26 lifttel, majd le Kleinarl-ba. Onnan síbusszal Wagrain-Grafenberg-be. E 2 hely között hétfőtől-péntekig 15 percenként megy busz (ha jól emlékszem, hétvégén talán pont ritkábban fura mód), és elég gyorsan átér. Aztán Grafenberg-ről át lehet jutni szintén síbusszal a Moadörfl részhez (Die rote 8-er kabinos felvonó). Ez a rész nekünk nagyon bejött, a kabinos jó gyorsan jó magasra visz, és a levezető pálya szerintem szuper. Habár pirosnak van jelölve, nem piros, inkább közepes kék, széles és nincsenek benne kereszteződések. Szintén tetszettek Flachau-ban a Space Jet 2-3-hoz levezető pályák, ezek sem igazi pirosak, nagyon kellemesek. A Flachau-ból Wagrain felé levezető pirosak sem vészesek, egy-két helyen meredekebbek csak. Itt talán a tömeg is kisebb volt. Sajnos a mi kint tartózkodásunk pont egybeesett a Hollandische Meisterschaft idejével, iszonyat sok holland volt kint. Sose találkoztunk még ekkora tömmeggel mint most, pedig máskor is voltunk már február közepén itt.
Mandzsi
diesirae
16 élménybeszámolót írt
16
13 éve tag
Flachau nem véletlenül osztja meg a véleményeket. Mivel a TV-ben és a fórumokon is a "tömeg" az első benyomás, amit otthon szerzünk, ezért úgy döntöttem azért egy párat csúszom itt tegnapelőtt reggel.

Az Achter Jet kivételével minden lift 6-os vagy 8-as bubble, pár még ülésfűtött is. A pályaszerkezet egy nagy pókháló, mindenhonnan lehet menni mindenhova, a térképpel nem megy az ember semmire, inkább az orra után megy. Bár minden pirosként van jelölve, valójában inkább minden pálya széles, erős kék, a felső részen pedig enyhe kék, szinte teljesen lapos, óriási tehénmező.

A pályaállapotok nem túl ideálisak most, vasárnap még eső is áztatta az alsó részt. Nyitástól kb. 30-40 percig nagyon szuper volt, friss ratraknyomok, kevés ember. Aztán negyed 10 körül máris beindult a "hangyaboly"-effekt, iszonyatos nyüzsgés, mindenki keresztbe-kasul vágtat (mivel elég lapos) és 10 körül már jöttek is a buckák és a jégfoltok a kevésbé lankás részeken. A Weltcup-Strecke volt a leghosszabb rész, ahol nem volt elágazás és ember sem volt 9-10 között még sok. Várni sehol nem kellett, nyelik a népet a liftek, de a pálya kevés és szinte csak kereszteződésből állnak.

Tömeg nélkül egy szuper családi és kezdő síterep lenne szenzációs infrastruktúrával, de jelen állapotában eléggé nyomasztó a dolog. Ebből kifolyólag 10-kor már odébb is álltam, Wagrain felé máris klasszikusabb lesz a terep, hosszú piros lesiklópályák, kereszteződések nélkül, kevesebb emberrel.

Odébbállási lehetőségek:

Wagrainban a flachaui oldal (Flying Mozart, 32-33-as lift) és a grafenbergi oldal (38-as lift) 10-15 percenként ingáznak a buszok. A grafenbergi liftnél lehet átszállni Kleinarl felé, ez a busz hétköznap 15, hétvégén néha csak 30 percenként jár. Én az átszállással együtt is 15 perc alatt Kleinarlban voltam a flachaui oldaltól. Innen 40-50 perc alatt akár Zauchensee-ben is lehet landolni.

Flachauból is át lehet menni Flachauwinkl-be, a busz ott mindkét oldalon megáll (Sunshine és Highport), de sajnos ezek nem jönnek be egyik lifthez sem Flachauban, így 1-2 saroknyit ki klaffogni a főúthoz. Ez a busz nagyjából 30 percenként jár, reggel felfelé és délután lefelé időnként sűrűbben.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Nem nagy pályarendszer, de nagyon jó pályákkal rendelkezik ez a hely. A völgyig lehetett síelni pedig szemben a déli fekvesű oldalon már hóvirágot lehetett szedni. Itt láttam a parkolóban olyan autót aki délutánra síelés után bicajt is hozott magával. A hegy tetején egy kalandpark is van, amely nyáron üzemel de most is be lehetett menni. Itt mindenféle figura van szellemtől kezdve, krampuszig. A gyerekek ezt nagyon élvezik. A pályák jól kezeltek. Itt láttam az igazi kettő az egyben liftet: egy lift elindul a völgy két oldaláról és a síelő a hegy tetején leszáll a lift pedig megy tovább nem fordul vissza, a hegy másik oldalán pedig felfele hozza ismét a síelőket. A hegy tetején pedig mindkét oldalon kiszállnak.
P1050192.JPG
P1050194.JPG
P1050196.JPG
P1050200.JPG
P1050202.JPG
P1050208.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Vasárnap délelőtt a grafenbergi részen síeltünk. Tökéletesen kezelt hosszú, széles pályákkal találkoztunk. Grafenberg tetején játszótér is van amit a gyerekek nagyon tudnak értékelni. Ebéd után a lányomat alig lehetett leszendi a csúzdáról, ugyanis síbakancsban a legjobb oda felmászni illetve lecsúszni. Tömeg itt sem volt, úgy látszik főszezonra itt ez nem jellemző. Itt mindenki talál magának megfelelő pályat. Munkatársaim szerint a környéken itt a legszebb a panoráma. A Dachstein illetve a Hochkönig csodálatos volt a meredek illetve hófödte csúcsival.
P1050153.JPG
P1050159.JPG
P1050165.JPG
P1050166.JPG
P1050224.JPG
P1050258.JPG
P1050260.JPG
Klara
12 élménybeszámolót írt
12
19 éve tag
Sokan írtak sok jót a Flachaui síterepről. Most azonban olvastam egy egészen más topicban Flachaut kritizáló hozzászólásokat és jutott eszembe, hogy tavaly, mikor itt voltam, időm se volt értékelni és beszámolni erről a síterepről. A másik topicban nem akartam off lenni, tehát itt írom meg a véleményemet.
Igazából Flachauwinklben laktunk, Zauchenzén és a Kleinarli oldalon síeltünk, de egy napra átmentünk Flachauba is, kíváncsiságból, mert annyira dicsérték ezt a terepet. Hát nekem elég nagy csalódást okozott. Az igaz, hogy klassz modern felvonók vannak, jól kezelt pályák, de nézzétek meg a pályatérképet az egy szem hegycsúcsra (Griessenkoreck) legalább 5 nagy-kapacitású felvonó 3 településről ontja fel a síelni vágyókat. A nyitott hegyen eszméletlen mennyiségű ember, átjárható pályákon keresztbe kasul úgy száguldozott, hogy egyszerűen nem éreztem jól magam. Mint a hangyaboly úgy nézett ki a hegy. Eddig még soha nem tapasztalt tömegiszonyom volt, pedig máskor is síeltem mikor sokan voltak egy pályarendszeren, de egy tagoltabb terep valahogy feloldja, vagy eloszlatja azt a rengeteg embert. Hiába nem kellett sokat várni a felvonóra, de számomra zavaró volt, hogy a tömeget egy helyre koncentrálják. Iszonyatosan vigyázni kellett arra, hogy belénk ne jöjjenek, pályát ne tévesszünk, és ne veszítsük el egymást a párommal. Mi szeretünk együtt síelni, de szabadon, inkább a felvonó alján szoktuk bevárni egymást. No ez itt nem tudott működni.
Valahogy nem kívánkozok ide vissza, még ha a pályarendszer igazán korszerű, egyenesen futurisztikus.
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
18-19-én síeltünk itt egy óvatos szülőkből és a szülőket türelmesen beváró gyermekekből álló társasággal. A Grafenberg kabinossal, mentünk fel, kicsit sokan voltak az állomáson de 2-3 percnél nem kellett többet várni. Azért választottuk ezt, és nem az új lifteket, mert a társaságban lévő abszolút kezdők így egyből a Hachau lifthez tartozó tanulópályához juthattak. Nagyon értékelték, hogy egy abszolút kezdő pályához hatüléses liftet használhattak és nem kellett tányérozni.
Néhány csúszás után elindultunk Alpendorf felé. A pályák meglepően jó állapotban voltak, csak a piros 54-es alsó szekciója volt kásás, itt néhány helyen már csak a pályán volt hó. 1/2 3 körül értünk vissza a Hachauhoz, és zárásig a kék 37-esen csúsztunk egy párát. Ez a pálya még ilyenkor is jó állapotban volt, 3 és 4 között 3x is jött fölfelé ratrak. A völgybe vivő piros 36a viszont már élvezhetetlen volt, kásás jó nagy buckákkal.
Este egy kis fürdés és szauna a Wasserweltben. Bár csak 15 fő fölött járt volna csoportjegy (mi 14-en voltunk), a tulaj jobb árakat adott nekünk, mint a csoport árak, és nem is mi kértük, csak látta hogy osztunk szorzunk, és ő ajánlotta föl.
A társaság úgy döntött, hogy a héten az eddig kipróbált helyek (Radstadt, Flachau, Hochwurzen, Planai) közül pénteken is Wagrainba jöjjünk. A program ugyanaz, csak nem Alpendorfba csúsztunk a végén, hanem a piros 60-ason. Talán egy fokkal jobb volt mint az 54-es, de nem lényegesen.
Néhány kép.
DSC02682.JPG
DSC02683.JPG
DSC02690.JPG
DSC02693.JPG
hóember
Egy fárasztó nap végén
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Tegnap és ma Flachau-Wagrainban tevékenykedtem, kis helyzetjelentés.

Keddre az időjósok havazást jósoltak, reggel a Nap mosolygott be az ablakon, havazásnak egyenlőre nyoma sincs. Végül az egész nap szárazon ért végett, még a Nap is sütött, igaz felhők közül. A csúcson Nulla fok körül volt a hőmérséklet, így az itteni pályák már-már porhavasak voltak helyenként jég-glatt felületekkel tarkítva, lentebb már a kásás buckák kerültek előtérbe, különösen a meredekebb szakaszokon.
Várakozási idő nem volt, vagy minimális, ellenben a pályákon azért nem egyedül síelt az ember, de el lehetett férni. Flachauban sajnos a liftek kapacitása nincs egyenlő arányban a pályák befogadóképességével, több pálya ennyi hat és nyolcüléseshez remek lenne.

Szóval visszakanyarodva az időjárásra ott tartottam, hogy azok a fránya hófelhők csak nem akartak megérkezni, lehet jól is tették, ugyanis délután a völgyben +7 fokot mutatott a hőmérő, így ha vmi esett volna, az inkább az eső.
Végül este hét körül meg is jött, csak úgy szakadt, ami az éjszaka folyamán átment havazásba a völgyben, így reggel néhány centis friss hótakaró lepte be a tájat, a hegyen kb 8-10 cm friss hó. A hó és a hideg (ma -3 délután a csúcson) kifejezetten hasznosnak bizonyult a pályákat nézve, és ez még csak a kezdet, az előrejelzések szerint újra vissza tér a tél, lesz még jóval hidegebb is. Nem csak itt, máshol is.
norus
1 élménybeszámolót írt
1
21 éve tag
Sziasztok!

Hazatértünk Flachauból szombaton, jan. 16-23-ig töltöttünk el egy hetet ott.
Vasárnap, 17-én a helyi pályákon kezdtünk, nem volt vészes a tömeg sehol, és jó volt a hó. (Tavaly másfélszer ennyi volt, de nem lehetett észrevenni a különbséget.) Hétfőn Wagrain és Alpendorf pályáin voltunk, itt nekem az alpendorfi oldal pályái a kedvenceim, leszámítva a Gipfelbahn felvonóhoz tartozó pályát, az kicsit meredek és jeges volt. Ezen a napon esett a legtöbb hó, illetve egyik éjszaka a héten, de kicsi hóesés minden nap volt, összesen kb. 20 cm esett a héten. Kedden megnéztük Schladming-ot, mert közel van, érvényes a síbérlet, és annyi jót hallottunk róla, de nem voltunk elájulva tőle. Szerdán Zauchensee és Flachauwinkl volt célpont, előbbi tetszett (különösen a 8-as számmal jelölt 6erSB Tauernkar nevű felvonóhoz tartozó pálya, ami feketének van jelölve, de szép egyenletes piros inkább, ami akkor nem volt jeges), a Flachauwinkl-Kleinarl hinta viszont annyira nem. Csütörtökön megint Falchau-ban maradtunk, erre a napra rengetegen lettek a pályákon, egyik csoport a másik után (főleg iskolások, és úgy rémlik, mintha ez tavaly is ugyanígy lett volna), ezért inkább a Weltcupstrecke-n és a wagrain-i oldalon síeltünk, itt kevesebben voltak. Pénteken megint Wagrain-Alpendorf pályáira mentünk, itt viszonylag sok hó esett éjjel, de már a pályakarbantartás után, tehát mély hó és buckák fogadtak, ez az alpendorfi oldalon nem volt vészes, délutánra viszont, amikor a wagrain-i parkolóhoz igyekeztünk vissza, már elég tragikus volt a helyzet, nekem legalábbis. :) Az új Grafenberg Express I kabinos felvonóhoz tartozó piros pálya nagyon tetszett, sajnáltam, hogy ezen csak egyszer jöttünk le, még így a nap végén is jég- és buckamentes volt.
Mi sokkal több magyarral találkoztunk Zauchensee-n és Schladmingban, mint Flachauban.

Válaszolva a saját kérdésemre is: van szánkózós hely Flachau-ban, a Space Jet 1 felvonó aljánál levő BingoJet nevű gyerekfelvonó mellett (Flachau felé), nem az a sok km-es fajta, hanem csak egy szimpla lejtő, de jó hosszú, elég meredek, és ugyanúgy karbantartják, mint a sípályát.
kulacs
22 élménybeszámolót írt
22
21 éve tag
dec. 26. Alpendorf-Wagrain.
A tegnapi hóesésnek itt semmi nyoma nem volt a völgyben. Minden szép zöld... Az Alpendorfi liftállomásoknál egy frankó parkolóházat építettek, ha ügyesen a magasabb emeletekre mentek, akkor szinte a pálya mellett lehet kiszállni. A pályákról: az alsó talbfahrt jég. Szó szerint jég, a botot nem tudtuk semennyire sem beléje vágni. Ez itt kaphatott a tegnapi esőből. A fenti pályák viszont némi újhóval voltak borítva, azok nagyon jók voltak. Lehet, hogy gazdasági válság, vagy H1N1 de nagyon kevés ember volt. A tavalyi tömegnek most semmi nyoma nem volt. A Hütték kongtak az ürességtől. Wagrain felől építettek egy új kabinos felvonót. Én amíg nézegettem senki nem jött fel vele. (lehet hogy próbaüzem volt?) A Buchhau piros 60-as kutya jeges volt a felső részén. Javaslatom, hogy az utolsó, kocsihoz lecsúszást helyettesítsétek egy libegőzéssel. Amíg nem jön új , nagy hó, a talbfahrtok nagyon jegesek lesznek.

Kulacs
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ma Flachauban síeltem. A tegnaphoz képest ma több lift illetve pálya működött. Ma nyitották meg a Space Jet1,2-t illetve a wagraini oldalon a Die Rote Achter felvonót. Ma síelni lehetett egészen a Space Jet 2 aljáig, így majdnem a hegy tetejéről a völgyig lehet csúszni. A wagraini részen is a Die Rote Achter közepéig lehet síelni. A wagraini részen szinte alig voltak, üres pályákkal találkoztam. Ma hideg és köd volt a pályákon. Hullott a hó, szinte egész nap de nem jelentős mennyiségű hó esett. Tegnapi havazás eredménye kb. 10-15 cm fris hó de az is csak a hegytetőn. Reggel a pályák szélén szűzhavazni lehetett. Este ratrakoltak így reggelre sok pályán friss hó volt.
P1010711.JPG
P1010712.JPG
P1010719.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Kedden Sankt Johann illetve Alpendorfban síeltem. Itt is kevesen voltak, van két hosszú piros pálya amely nekem nagyon bejött. A hó minősége is jó volt, mert éjjel fagypont alá esett a hőmérséklet. Reggel ragyogó napsütés volt, késöbb felhős idő lett. Egy óra körül a völgyben eléggé firnes volt a hó. A sípályák északi fekvésüek, így a felső részeken még délután is jó volt a hó minősége.
IMG-3285.jpg
IMG-3284.jpg
IMG-3289.jpg
IMG-3293.jpg
IMG-3295.jpg
IMG-3296.jpg
IMG-3297.jpg
IMG-3299.jpg
IMG-3300.jpg
P1050192.JPG
tubfish
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Most jöttünk haza egy hetes túráról a címbeli helyekről. Az idő nem volt valami jó, de 2* fél nap napsütés azért jutott. Végig esett a hó, a hét alatt kb. 50 cm plusz és nem sokat olvadt a völgy felett.
A flachaui pályák jók, de eléggé tele vannak minden nap (hétvégén és hétközben is!) a nap elejétől, emiatt sajnos 2-3 óra alatt elég buckásak lesznek. De sorállás sehol sem volt!
Többször átmentünk a közeli pályákra, ahol mindig sokkal kevesebben voltak és emiatt a pályák is sokkal jobb állapotban voltak. Aki szereti a szép kilátást és a széles pályákat, a wagraini Grafenberg-et ajánljuk, szuper!
Mindegyik pályán találkoztunk pár ratrakkal napközben is, ki lehet fogni szép síma pályákat utánuk.
Ma reggel Flachauban kb. 10 fok volt a völgyben, nagyon elkezdett olvadni, sütött a nap. De lesz még hó odafenn pár hétig :)
A felvonók szuperek mindegyik helyen, a flachaui space jet 3 ülései fűtöttek :), nagy részük buborékos, nem fagyunk meg a csúcsig rossz időben sem.
Ami minket meglepett (bár az osztrák szállásokra alapvetően jellemző, de nekünk pont nem említették, ezért kellemetlen meglepi volt), hogy a szállás és üdülőhelyi díj felett még áramdíjat is kellett fizetni, a mi 4-személyes apartmanunkra 50 euro-t. Egyébként szuper volt a szállás, makulátlan tisztaság, minden mintha új lenne, felszerelt konyha (még sütő is volt!), fürdőben hajszárító, törölköző, külön tároló a léceknek, botoknak, a cipőknek pedig fűtött tartórúd! a háziak kedvesek voltak, kérésre reggel friss kenyér jön házhoz. szóval top osztrák színvonal. kb. 200 m-es séta a felvonóig. Haus Sonnrein, ajánljuk nagyon, csak kérdezzetek rá az áramdíjra! ;)
http://members.aon.at/sonnrain/
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
December 19-én Sankt Johann illetve Alpendorfban síeltem. Wangraiból indultam a Grafenberg liftől. Wagrain össze van kötve Sankt Johann illetve Alpendorfal. Reggel 10-15 cm friss hó volt a pályákon az előző napi havazás eredményként. Itt közepes és hosszú méretű pályákat találtam. Idén Alpendorfban egy új 8 személyes kabinos lift épült a 60-as pálya mellett a lift neve Buchau. Itt modern lifteket találtam, nekem tetszett ez a hely. Sokat nem fényképeztem mert végig szakadt a hó.
IMG-2332-Wagrain-Grafenberg.JPG
IMG-2354-uj-palya-Buchau.JPG
IMG-2360-Alpendorf.JPG
IMG-2361-Alpendorf.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
December 13-án és 14-én Flachauban illetve Wagraiban síeltem. Többen voltak mint két hete szezonkezdésél, de a "tömeg" megfelelt az előszezoban jellemző létszámhoz. Lifteknél nem kellett sorban állni, hó is volt bőven. Állítólag december 11-én egy nap alatt 40cm friss hó hullott. A pályák állapota tökéletes, napsütésben volt részünk mindkét nap.
IMG-2015-1.JPG
IMG-2028-1.JPG
IMG-2048-Ekkora-a-ho-a-volgyben.JPG
IMG-2063-1.JPG
IMG-2069-1.JPG
IMG-2071-1.JPG
IMG-2089-1.JPG
IMG-2108-Wagrain-hatterben-Hochkonig.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Sziasztok,
Hétvégén elkezdtük az idei síszezont Flachau illetve Wagrainban. November 29-én nyitott Flachau. Hajnalban indultunk, útközben szakadt az eső, Semmering után a völgyben hó volt. Kilenc óra körül érkeztünk Flachauba, ott ragyogóan sütött a nap. Ahogy az ilyenkor lenni szokott szezon elején kevesen voltak a parkolóban, így a pályán is alig volt néhány ember. Szezonbérlet vásárlás majd irány a pálya. Szombaton többnyire Flachauban síeltünk, szerintem azon a részen minden lift nyitva volt. Nagyon jó volt a pálya minősége, semmi sorbanállást illetve kevés ember jellemezte ezt a hétvégét. Hó volt elég a völgyben is, persze azért még hullhat ebben a szezonban. Vasárnap a wagraini oldalon síeltünk, szinte egész nap a Flying-Mozart pályán mentünk. Ez a pálya mindenkinek bejött és nem volt kedvünk máshova menni. Vasárnap felhősen kezdődött, ahogy a hegytetőre érkeztünk kisütött a nap és ez igy maradt egész nap. Gyönyörű volt a Dachstein illetve a Hochkönig hófödte csúcsai. Bemelegítésnek jó volt a két nap, teszek fel néhány képet.
IMG-1731-Achter-jet-alja.JPG
IMG-1750-Tomeg.JPG
IMG-1762-Wagrain.JPG
IMG-1803-Wagrain.JPG
IMG-1815-Flying-Mozart.JPG
IMG-1827-Dachstein.JPG
IMG-1859-Delelotti-csucsforgalom.JPG
IMG-1865-Wagrain-palya-alja.JPG
IMG-1870-Flachau-delutan.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Vasárnap fél kilenckor Flachauban kezdtünk az achterjet aljában. Egy kört mentünk csak ezzel a liftel mert utána hatalmas tömeg lett az alsó részen. Átmentünk a wagrani oldalra a Die Rote 8-er lifthez ott síeltünk délelőtt. Itt kevesebben voltak mint Flachauban, azért 5 perces sor volt a lifteknél. Ez főszezonban elfogadható. Délután átmentünk a grafenbergi oldalra. Itt aztán szinte alig voltak Flachauhoz képest, a lifteknél semmi sor. Nekem nagyon bejött azon a részen a leghosszabb pálya a kabinos felvonó mellett. Vasárnap is ragyogó napsütés fogadott, jó minőségű pályákkal.
IMG-9174-1.JPG
IMG-9182-1.JPG
IMG-9185-1.JPG
IMG-9188-1.JPG
IMG-9195-1.JPG
IMG-9200-1.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
chendo!
Mi most hétvégén megyünk Flachauba, szerintem jó hely ebben a szezonban eddig 3x voltam. Tömeggel csak egyszer találkoztam az is főszezonban volt karácsony és újév között mikor mindenki síel. Mivel gondolom ski amadé bérletetek lesz a környéken érdemes kipróbálni Zauchenseet, Flacahuwinklt, Kleinarlt. Flachauwinkl kb. 7 km-re van Flachautól és össze van kötve Zauchensee illetve Kleinarlal. Itt általában kevesebben vannak mint Flachauban mert utóbbi szerintem felkapott hely. Flachau össze van kötve Wagrainal, nekem az utóbbi jobban bejött.Nekem azért tetszik jobban Wagrain mert oda egy liftel is fel lehet jutni míg Flachauban erre 2-3 liftre van szükség, ezenkívül eddig mindig kevesebben voltak Wagrainban mint Flachauban. Nem tudom mennyi időre mentek Flachauba de ha több napra és szeretnétek több pályarendszert kipróbálni a környéken akkor ajánlom schladmingi síhintát (111km pályarendszer) amely 27 km-re van, illetve Mülbach am Hochköniget (150km pályarendszer) amely 33 km-re van Flachautól és mindegyik síelhető ski amadé bérlettel.
Krajcsirik
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
December 13-16 között voltunk itt három napot. Ideális állapotok mellett tudtunk egy nagyot síelni. Nem volt tömeg, szuper pályák, ragyogó napsütés, szinte szélcsend. Mellékelek néhány fotót.
L1030718.JPG
L1030712.JPG
L1030721.JPG
L1030723.JPG
L1030725.JPG
L1030711.JPG
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
november 30-tól decemeber 3-ig voltunk a környéken. Szállásunk Radstadt szélén volt az Obertauern felé vezető úton a Hotel Taxerhof-ban ( https://sielok.hu/szallas/taxerhof/ ). Az egész szállóban csak mi voltunk hárman, a szaunákat is befűtötték a részünkre, szerintem több volt a villanyszámlájuk, mint a szobaár. Reggel 8-ra érkeztünk, és nem csináltak belőle problémát, hogy reggel foglaljuk el a szállást. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek. 4 fős app. 75 Eur éjszakánként, wellnes használattal. Gyerekeknek játszószoba, ping-pong, csocsó, ezen felül mosó és szárítógép. 30-án Obertauern volt a cél, de olyan szutyok idő volt, hogy egy ideig nem vágyom vissza, főleg a következő három nap után (Flachau, Zauchensee, Planai). A többit azokon a helyeken.
1-e Flachau-Wagrain. Lent a völgyben köd, de kicsit feljebb ragyogó napsütés és csodás hó. A felvonók minden igényt kielégítenek. Kezdőknek gyerekeknek a flachaui kabinos felső állomásánál lévő pályák nagyon jók, szélesek lankásak. Nekem is a kedvenceim a Rote 8-er és Flying Mozart alatti pályák. Kellően meredekek és jó hosszúak. Lehet, hogy csak mert a szezon elején voltunk, de sorban állás végig nulla volt, sőt a pályákon néha percekig nem lehetett emberrel találkozni. Képeket próbálok feltenni, csak szenvedek a kicsinyítéssel.
DSC01320.JPG
DSC01323.JPG
DSC01324.JPG
DSC01325.JPG
DSC01329.JPG
DSC01330.JPG
DSC01331.JPG
DSC01332.JPG
DSC01333.JPG
DSC01336.JPG
Wagrain
Wagrain-Graffenberg
Wagrain
Radstadt 2008. december
Radstadt
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Vasárnap (márc 25.) a 4 Berge síhintában tett kalandozásunk után Flachauban folytattuk a síelést.
Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám, hogy topmodern. Az összes pálya elérhető ülőfelvonokkal ill. a három, pontosabban négy (az egyik nagykabinos) kabinossal (az egyikben zene is szól). De az ülőfelvonók sem akármilyenek; puha bőrülésekkel és "bubble"-al, ami egy-egy zord idő közepette bizony jól jön.

A modern liftrendszernek köszönhetően a sípályák nagyon gyorsan besíelhetők, ha nyitásra érkeztünk volna és nem 11-re, akkor a magam részéről még Wagraint is megprobáltam volna. Jut eszembe Wagrain. Valaki itt korábban említette, hogy Flachau és Wagrain nagyszerűen összesízhető, nos ez valahogy ott a helyszínen nekem nem így jött le. Ugyanis a grafenbergi kabinos (Wagrain) és a Flying MOzart (Flachau) kabinos között azért van "némi" távolság, ami sem sípályával, sem felvonóval nincs összekötve, síbusz persze van!

A pályái roppant szélesek és többnyire lankásabbak; így Flachau maga a carving mekka, de a kevésbé tapasztaltabb sízők vagy a gyerekek is jól érezhetik itt magukat. Piros pályákat inkább a Rote 8-er és a Flying Mozart kabinosok oldalán/mellett találunk.
Ill. Flachau "eldugott" és egyben legmagasabb pontja, ahova a Top-Liner négyüléses vezet. Ide a Flying Mozart végállomása mellett elhaladva egy kék pályán juthatunk le, balra mellettünk a Kogelalmbahn nagykabinos felvonója. A Top Liner mellett van Flachau egyetlenegy feketepályája, ami nem is olyan fekete, talán az elejére rálehet fogni. Egyébként szerintem Flachaunak ez a legszebb része, fantasztikus freeride lehetőségekkel, treeskiing, ill. fahatár felett is.
Jó kis pálya a Hermann Maier Weltcupstrecke is, bár őszintén én egy kicsit meredekebbre számítottam, mellesleg egy jó kis piros pálya.

Egy hétre azért csak Flachau unalmas lenne, de hál Isten a Ski Amadé bérlet elég sok síközpontra érvényes, ráadásul ezen a környéken szinte minden sarokban egy új síterepre akadunk. Óriási lenne, ha valamikor a közeljövőben megvalósulna a Flachau és Wagrain közti pálya&liftösszeköttetés, de akkor már Flachaut is összelehetne kötni a "Shuttleberggel". Akkor egy hétre bőven lenne mit síelni.

Néhány fotó, bár csak ilyen lett volna az egész szezon !!

Kogelalmbahn bújkál a havas fenyőfák között
http://farm1.static.flickr.com/164/...434758316_826c25c33e_o.jp...

A mai manü: mélyen behavazott hegy porhóval
http://farm1.static.flickr.com/166/...434758968_4b94f5c385_o.jp...

flachaui fekete
http://farm1.static.flickr.com/155/...434758502_6bf7bffa9f_o.jp...


Rote 8er kabinos teteje (bár apróság, de a WC-je designos, vidám színekkel, öröm ott .....ni :)
http://farm1.static.flickr.com/158/...434758917_6918d8d40b_o.jp...
erdély
1 élménybeszámolót írt
1
20 éve tag
Dec. 23.-tól Dec. 29.-ig töltöttünk egy hetet.
Sok időm most nincs, de egy pár szóval megosztanám a tapasztalataimat.
Wagrainban szálltunk meg a Berghoff hotelben, a Flying Mozart középmegállójánál.
Első három nap itt síztünk, egy nap az Alpendorf felé vezető pályákon, egy nap Zauchenseeben, majd utolsó nap újra a Flachau-Wagrain pályáin.
Nagy általánosságban a tavalyihoz hasonlóan rengetegen voltak, csak sajnos mivel kevesebb pálya volt nyitva, nagy volt a zsúfoltság a pályákon. Emiatt aztán már délre elhasználtakká váltak a pályák; kijegesedve, buckákkal tele.
Mégis azt lehet mondani, akadt viszonylag jól sízhető pálya; például a SpaceJet3 alatt, valamint Alpendorf felé eső pályák.
Ami viszont nagyszerű volt, az a kitűnő idő. Végig gyönyörű napsütés volt, az utolsó nap kivételével egyetlen felhőt sem láttunk egész héten. Éjszakára jóval mínusz regiszterbe lépett a hőmérséklet, ami persze segített a hóágyúzásnak. Viszont -ahogy láttuk-, kevés víz maradt a tárolókban, úgyhogy a hóágyúzással is spórolniuk kellett.
A pályák felső szakaszain volt hó „bőven”, az alsóbb régiókban sajnos, a köveket nem győztük kiszlalomozni.
A vendéglátás tökéletes volt, akár a szállóra gondolok, akár a hüttékre.
Hosszabb várakozás a lifteknél csak az utolsó nap volt; igaz ekkor tíz perceket kellett sorban állni a beszállásnál.
Összességében azt lehet mondani nagyon jó hely, szuper infrastruktúrával, rengeteg pályával, csak éppen az időpont miatt is, meg főleg a hóhiánynak köszönhetően nem lehet maradéktalanul elégedett az ember. Remélem, hogy érkezik egy jó havazás és akkor szinte minden tökéletessé válhat a később utazók számára. A tavaly már tapasztaltuk, milyen mikor van hó bőven.
Jó sízést mindenkinek, s ha lesz időm apróbb részleteket, tapasztalatokat is írok majd.
Myrtill1
3 élménybeszámolót írt
3
23 éve tag
Sziasztok! Idén is fantasztikusat síeltünk Flachauban és környékén! Akárhogy mazsolázok itt a síelők fórumán, nemigen találkozom ezzel a tereppel. Ami igaz az igaz, nem voltunk túl sokan, mármint magyarok. Hát akkor kezdem:március 11-től 18-ig voltunk az idei szezonban, mint mindenkinek, nekünk is remek hó jutott "osztályrészül". Először néhány szó a szállásról. Interneten keresztül foglaltuk, 326 euro volt a hét fejenként és bérlettel (kettecskén szoktunk menni). Kicsit aggódtunk a szállás miatt, mert nem sok visszajelzést kaptunk, csak annyit, hogy szeretettel várnak bennünket (tavaly is náluk szálltunk meg, de akkor irodán keresztül mentünk), és örülnek, hogy idén is őket választottuk... Mikor megérkeztünk, sajnálattal közölték, hogy a főépületben nincs hely, de egy teljesen új építésű appartmanházban (az is hozzájuk tartozik) egy négyfős appartmannal próbálnak kiengesztelni... Mit mondjak, sikerült... szuper app.-t kaptunk mosógéppel, mosogatógéppel, mikrowellével, hajszárítóval, két TV-vel, kandallóval, hatalmas terasszal, fedett parkolóval, fűtött sícipőszárítóval, reggeli zsemleszervízzel...ha kell az e-mail cím tudom küldeni (annyira friss az épület, hogy csak tavasszal fog felkerülni a netre, még a ház falának dekorációs festése is hiányzik - a helye már megvan), 8-10 fős appartmanjaik is vannak ebben az épületben (4 hálószobásak). Na de vissza a síterepekre... a bérlet ára mutatja az értékét (170 euro/6 nap) a gasteini völgy legbelső pályájától (Sportgastein) kezdve kifelé haladva a gasteini völgyből keresztül Alpendorfon, Kleinarlon, Dorfgasteinen, Grossarlon, Wagrainon, Flachaun át, kitérve Flachauwinkelbe, Zauchenseebe, át Radstadtba, Filzmoosba, majd a schladmingi pályákon át keresztül-kasul, aztán szemben a Hochkönig alatti pályákra... szóval félelmetes a kínálat. Hat nap alatt nem tudtuk bebarangolni, pedig csak egyszer mentünk kétszer ugyanazon a pályán, amikor eltévedtünk és "rossz" felvonóra ültünk fel. A gasteini völgyben fürdőztünk (Bad Gastein - 2 felnőtt 3 órás jegye 33 euro), s kulinárisan is kiéltük magunkat. Ha ott jártok (főleg a Flachau fölötti pályákon) a Griesenkamm fogadót ki ne hagyjátok, isteni a gombás sültje áfonyamártással, hagyományosan lelógó a bécsije, fantasztikusak a salátái, meg mindene. De fél háromig be kell ülni, mert aztán elfogynak a finomságok... Lent Flachauban pazar a Schusterhaus (átellenben a Sparral), viszont kihagyható a külsőleg pazar, de étlapilag felejthető Hoagasl (ráadásul baromi drága). Még egy ajánlat: Flachau fölött, de az autópálya túloldalán van egy isteni hely a magasban: Sattelbauer. Innen indul a szánkópálya is le a völgybe, néha az volt az érzésünk, hogy a szánkópályán megyünk felfelé a méteres hófalak között... bíztunk benne, hogy senki nem akar lefelé jönni! Csodálatos öreg fogadó, isteni konyhával...Visszatérve Sportgasteinre: nagyon érdekes volt most innen átkukkolni a Mölltalra (mindig viszek magammal egy kis távcsövet), Mölltalról meg a sportgasteini pályákra lehet rálátni. Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a régiót (nem nagyon kell autózni, mert a pályák átsíelhetők, de ha mégsem, akkor ott vannak a buszok - 5-10 percenként járnak), képeim még a gépben, majd megpróbálom felrakni, sajnos tavaly sem sikerült, mert tömöríteni kellett volna, az meg nekem nem megy.
Minden jót, még gyertek Kékesre meg a Mátrába...
Myrtill
schuht
12 élménybeszámolót írt
12
20 éve tag
Sziasztok!

Nekem is megvolt az idei síélésem. Szerencsére Csaba tanácsára sikerült egy szuper terepet kifognom. A szállásunk Flachauban volt, kb 200 m-re a felvonótól. Minden nap máshol síeltünk. Bejártuk Flachau és Wagrain pályáit, majd másnap belekostóltunk Flachauwinkel pistéibe. De amit nem szabad kihagyni, az Zauchensee, mindenkinek csak ajánlani tudom. Igaz egy kicsit hűvösebb helyen fekszik, mint Flachau, de nagyon érdekes a felvonók kiképzése. Mindegyik egy helyre jön össze. Kezdőknek tudom ajánlani a kék 2-es pályát. Isteni! A pirosak egy kicsit jegesebbek voltak, mint Flachauban, de elment. Flachaura visszatérve ami engem első nap zavart, az a felvonok megnevezése volt. Egy párszor eltévedtünk, mindig előbányásztuk a térképet, hátha abból okosabbak leszünk, de rá kellett döbbennünk, hogy ezek a minitérképek sz..rt se érnek. Néha nem tudtuk, hogy az előbb a Star Jetnél vagy a Space Jetnél voltunk. Félretéve a felvonókat, a pályák minősége számomra Nr.1. Gyönyörű szélesek, naposak, s minden tudásszintnek megfelelnek. A kezdők azért vigyázzanak, mert bármikor rátévedhetnek egy piros pályára. Akkor se lepődjetek meg, ha síelő krokodillal vagy négerrel találkoztok. Bulis Hütte minden sarkon található. S amit nem szabad kihagyni, az a Germknödeljük szilvalekvárral és vaníliaszósszal. Imádom.
Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom Flachau és környékét!
Igaz ennyi emberrel még egy pályán se találkoztam, mint itt.De sebaj!
Mindenkinek további jó sielést!
kerek
3 élménybeszámolót írt
3
21 éve tag
Szóval, megvolt öt csodálatos nap Flachau környékén.
Amit itt eddig olvastam minden igaz. Legmodernebb liftek (csak ülős), rendesen elkészített pályák. A wagraini oldal kicsit meredekebb, kb 4 kilométeres és 1000 méteres szintkülönbségű kiváló pályákkal. Érdemes kipróbálni a környező terepeket is, pl. az alpendorfi rész nagyon jó, kezdőknek pedig a legjobb a környéken.
Csatolok néhány képet kedvcsinálónak.
Griessenkareck.jpg
Hermann-Maier-Weltcupstrecke.jpg
Hermann-Maier-Weltcupstrecke02.jpg
Starjet2-liftrol.jpg
Spacejet3-melletti-palya.jpg
Fennsik-a-huttebol.jpg
Rote-8er-lift-felsoallomas.jpg
Wagraini-oldal.jpg
Flying-Mozart-lift-alatt.jpg
Nyolcszemelyes-lift-aljahoz.jpg
szcsaba
1 élménybeszámolót írt
1
20 éve tag
Szia Schuht !

Továbbra is tudom ajánlani Flachaut és Wagraint. Én ebben a szezonban is oda megyek. Wagrain és Flachau tökéletesen összesíelhető. Számora több előnye is van. Mára teljesen felszámolták a csákányos felvonókat, és kényelmes 6-8 -as ülős felvonók vannak a kabinosok mellett. Változatos pályarendszer, mind nehézségi fokra mind vizszintes vonalvezetésre egyaránt. A pályák túlnyomó többsége széles (100 - 200 m.). A felvonóknál sorbanállás gyakorlatilag nincs, max 2-3 perc.(Ez januári tapasztalat). Épp most kaptam meg az új szálláskatalógusukat, az árak nem nagyon változtak. Szoba reggelivel Flachauban 25 - 35 Euro/fő, 2 -3 személyes apartman 40 - 45 Euro, 4 személyes apartman 80 - 100 Euro.
A szállás Reitdorfban kb. 10 - 15 %-al olcsóbb, ingyenes síbusz onnan is van. Ha érdekel, néhány saját fotót tudok küldeni a flachaui terepről, ha megadod az e-mail címedet.
Nem elhanyagolható a távolság sem, hozzánk (Balaton) pontosan 400 km, és nem véletlen az sem, hogy a https://www.bergfex.at -n a toplistán mindig a 3. - 5. helyen áll az osztrák síterepek közül.
119-1911-N.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE