Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Péter70
9 élménybeszámolót írt
9
14 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2020.02.05.
Múlt hétvégén síeltünk itt. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a síterepet, akik a sítúra jellegű síelést szeretik. Hosszú, elnyújtott pályarendszer. Ahogy haladunk az egyik végéről a másikra, folyamatosan új tájak, új völgyek, új kis faluk. És legtöbbször szemben velünk ott trónol a hatalmas sziklatömb - a Hochkönig. Főleg szép időben gyönyörű látvány. Kemény alapon finom, friss hó volt reggelre a pályákon, de annak ellenére viszonylag hamar buckásodott, hogy egyáltalán nem voltak sokan. Nyilván ebben a meleg is közrejátszott. Egy nap alatt simán (majdnem minden pályaágat bejárva) meg lehet tenni a kört oda-vissza és akkor ebbe még belefér néhány ismétlő menet a kedvenc pályákon. Kedvenceink a 10,14,29,30-as pályák voltak. A 21-es délutánra szinte járhatatlanul buckás - itt óvatosan.! Kezdőknek csak nagyon feltételesen ajánlom a terepet. Mielőtt elindulnak valamerre egy gyakorlottabb síelő derítse fel nekik a váratlan letöréseket. A kékek itt erős kékek a pirosak pedig sötét pirosak. Viszont a kilométereket a gyors, modern lifteknek köszönhetően szorgosan lehet gyűjtögetni.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2019.01.30.
Hosszú évek óta kacsintgattam ezzel a sítereppel. Idén végre sikerült eljutni ide. 3 napot töltöttünk a négy hegyen. Amivel kezdődött: Mülbachban szerettünk volna első nap síelni, majd nap végén átmenni Maria Almba, mert ott volt a szállásunk, de a hegyi út le volt zárva. Ami meglepett, hisz már másfél hete volt a nagy havazás. Így egyből Maria Almba mentünk, és a kabinos felvonóval indult felfele, egészen a csúcsra, a 10-es pályán kezdtünk. Ami meglepett, hogy 13 órakor már nagyon rossz állapotban voltak a pályák. Tiszta bucka, összetúrva minden fele, és nagyon kemények. Sebaj, első nap ellegelésztünk ezen a hegyen. A 10a katasztrófa volt, de iagzán az összes többi. Nap végén még a kék 22-esen lehetet pár jót csúszni. Őszintén azt gondoltam, hogy ennyi leesett hó után álompályák várnak itt minket, de sajnos nem így lett. Másnap irány a Königtour. Kicsit jobbak voltak a pályák, de hát még reggel volt. A 21-es alja viszont katasztrófa. Szűk és meredek. Volt velünk kezdő is, az nagyon megszenvedett ott. A kék 4-es egész jó minőségű volt még délután is, így ott síeltünk többet. Harmadik nap a felvonókkal volt valami gond, sokszor megállt, meg le is állították őket, így később tudtunk csak átindulni a Mülbachi részre. Viszint 11 órakor már nagyon rosszak voltak a pályák. Jegesek, a felszín pedig letúrva. A szállásunk jó volt, a pályától 150 méterre. Nagyon szép a környék, főleg napsütésben. Nyáron jártam már itt, akkor is gyönyörű. Viszont a pályáktól nem voltam elájulva. És most nem csak a minőségükre gondolok, mert az jobb időben, lehet sokkal jobb. De: A legtöbb pálya szűk. Kevés széles, jó lejtésű pálya van. Talán a 13-as, 14-es, 19-es, jobb minőség esetén egész jók lehetnek. De kb ennyi. A buckasíelés után még a legjobban az 1a-t élveztük, legalább lehetett csúszni. Nekem a 22-es és a 4-es volt a kedvencem. Az egész rendszer a 4 hegy átsíeléséről szól, egy-egy pályával. Így azok agyon vannak használva. Nem nagyon lehet találni egy-egy jól eldugott, félreeső kis pályát, amit érdemes többször megsíelni. Talán a 29-es volt ilyen. Szóval ez is meg volt. Pipa, de marad Flachau, ami nekem sokkal jobban tetszett. De még Schladming is fényekkel jobb pályarendszer számomra.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2017.02.26.
Idén január 29-től síeltünk itt négy napot, a tavalyi Saalbach-i túra után hazafelé mentünk el az itteni hegyi úton és a friss hó, napsütéses idő és a Hochkönig panoráma együt meghozta azt az érzést, hogy ezt ki kell próbálni.

A szállásunk Maria Alm Enterwickl részében volt, az első nap Natrun-nal indítottunk az egyirányú összeköttetés miatt. Szép napos idő viszont árnyékban -15 fok alatti hőmérséklet és teljesen üres, tökéletes pályák vártak. Nekem egy kis radsadt-ra emlékeztet, első napi bemelegítő élménycsúszásra kiváló, pörögtünk párat a 5-26oson majd a jó hóviszonyoknak köszönetően a piros 9-esen becsatlakoztunk az Aberg lifthez. A 4 nap során egyedül itt találkoztam olyannal, hogy 2 percél tovább kellett várni bármilyen liftnél.(na jó, még az Abergalmnál aznap) A többi napon innen indultunk 8.50-től, egyből szállhattunk be a kabinba.

A 4 nap során végigjártuk az összes pályát, ebbe beletartozik az egyetlen lezárt pálya a 10a és 17-es sítúra útvonal is, ami egyébként gyönyörű helyen vezet keresztül. Az teljesen igaz, hogy ahogy haladunk Mühlbach felé úgy csökken az emberek mennyisége. Az infrastruktúra a Gabühel kivételével tökéletes, igaz ennél rosszabbra számítotam és nagy pozitívum, hogy az ülőliftek plexisek. A települések közötti átjárás a Gabüheli egyoldali botozástól eltekintve jó, nem is értem miért nem raktak le ide szőnyeget, de azért egy kis sífutás mindenkinek belefér :)

Kezdőknek ajánlott a kék 10-es a gyönyörű panorámával, és a Kings Cab 4-ese. AHogy a térkép színezése mutatja inkább a haladóbbaknak ajánlott. Nekem a kedvenceim a fekete 1-es, 11-14-29-31-es volt. Iletve még élménycsúszásnak megemlíteném a hosszú 30-ast. A 21-es a kezdőknek egy naposabb, melegebb nap után combos tud lenni. A 4 napból sikerült elcsípni 2 tökéletes napsütésest egy esős-havasat és egy ködöst is szóval szinte minden arcát láttuk. A Köningstour oda-vissza ebéddel simán belefér egy napba, egyes pályákon még repetáztunk is. Az Abergi részen illetve a Kings Cabnál vannak ugratók, illetve szinte mindegyik hegy tetején aranyos Hochkönig-es faszékek, csodálatos a panoráma a Wasthlhöhéről különösen látni a Grossglocknert, Kitzsteinhort szemben a Hochköniget.

Összeségében csak ajánlani tudom, a tavalyi Saalbach-kal összehasonlítva egy kisebb, rövidebb, de kevésbé sígyár jellegű síterep kiváló infrastruktúrával és gyönyörű panorámával és kevés emberrel.
WP-20170129-09-28-40-Pro.jpg
WP-20170129-11-25-38-Pro.jpg
WP-20170130-09-16-43-Pro.jpg
WP-20170128-15-51-08-Pro.jpg
Kristina
14 élménybeszámolót írt
14
16 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2017.01.16.
Január 10 és 13 között voltunk itt. Mühlbachban, az első "támadási ponton" kerestünk szállást, ami nem volt egy világbajnok ötlet, mert így, szezonon kívül úgy tűnt, egy csomó ház egyszerűen le van zárva. Mindenesetre végül egy nagyon kedves nénihez estünk be, aki szintén nem számított vendégekre és még nem is takarított, viszont kárpótlásként megkaptuk az előző vendégek által ott hagyott tíz üveg sört. Hurrá. Reméltük, hogy ez a kihaltság a pályákon is látszani fog, és így is volt! Sehol senki.
Én először voltam a Hochkönig régióban és a legfeltűnőbb az volt, hogy ezt a terepet valaki nagyon kézben tartja. A halvány királykék-fekete "dizájn" mindenhol visszaköszön - oktatók, karbantartók egyenruhája, feliratok, kiadványok. Nyilván nagyon komoly géppark is lehet, mert az éjszakai hóesés után egy csomó pályát - gondolom hajnalban - ismét lekezeltek, ami azért nem mindenhol divat Ausztriában sem. Három fűtött üléses felvonó, ebből kettő automata záródással. Szóval egy tuti - a pénzért itt full szolgáltatás jár.
Mi praktikusan minden nap fel-le üzemmódban "faltól-falig" végigmentünk az egész terepen, ami egy irányba kb. 2 óra. Az egyetlen kényelmetlennek mondható szakasz a Dienteni völgyben van, ahol a hídon átcsúszva jó pár méteren oda-vissza is alaposan dolgozni kell - ez talán megérdemelne egy madzagos áthúzásos valamit. Na, de ez már tényleg csak apróság. A Maria Alm felől ugyanide érkező piros 21 alsó szakasza igazi kihívás - keskeny, meredek, jeges, a végén éles keskeny kanyar - és a szemben lévő Skizentrum teraszán söröző közönség egyértelműen azzal szórakoztatja magát, hogy azt nézi, ki hogy "bénázik" lefelé. Mondjuk itt pont mindenki figyel, de máshol láttunk nagy eséseket.
Az időjárással nagyon nagy szerencsénk volt. Csütörtök reggelre az előrejelzéssel ellentétben nem 6, hanem 26 cm esett (lehet, csak elírás:)) és így a Mülbach fölött lévő fekete 1-es pályán érintetlen 26 cm-es porhóban csúszkáltunk. Ez leírhatatlan. A nap végére a síelők az újrakezelt pályákra mentek, de így is alig voltunk. A Mülbach-ba visszavezető hosszú kék 1/a-t nyilván folyamatosan kezelték, mert mindig jó állapotú volt még a nap végén is, ezért igazi jó kis levezető volt vissza a parkolóba.
Ha ismét mennék, akkor azt hiszem, érdemes lenne kipróbálni egy pályaszállást valahol a rendszer közepe táján, amiből nagyon sok van.
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2016.03.05.
A vasárnap helyett ma voltam mert barátaim ide jöttek és én kapva kaptam az alkalmon hogy nem egyedül kell csúsznom így hát csatlakoztam hozzájuk.
A reggeli felhős időből csoda szép napsütéses idő lett a hegytetőkön óriási széllel ami miatt a szemüvegemért is vissza kelet csúsznom az autóhoz.
A nagy szélnek köszönhetően valamikor napközben le is állították a Maria Almi 7 számú négyülésest.
A barátokkal Dientenben futottam össze és innentől kezdve ezt illetve a Mühlbachi részeket síeltük meg.
A felkapott Maria Almi oldal helyett itt jóval kevesebb volt a síelő és itt nagyon jók voltak a pályák még a lentebbi olvadásnak indult részeken is.
Olvadásnak mert a reggeli -2 fokból délutánra +10 fok lett ami a napsütötte oldalakon jó kis buckákat eredményezett .
Az előttem hozzászólók 21-es pályája már délelőtt 11 órakor erősen haldoklásnak indult de ezen nem kell csodálkozni déli lejtése miatt amit jóformán derékszögből érnek a napsugarak . Meg lehetett síelni de odafigyeléssel.
A tavalyi szezonban voltam itt először és akkor csak az egyik Dienteni völgyállomásig jutottam de most ezt túlszárnyalva a Mühlbachi végállomást is megnézhettem. Tettem ezt úgy hogy nagyon is kényelmesen síelve 1-1 pályát többször is megsíelve még egy hüttézés,sörözés is kényelmesen belefért.
A mühlbachi völgyállomásról mintegy 1 1/2 óra alatt visszajutottam kiindulóállomásomhoz igaz nehéz havon és már az igen csak megritkult síelők között.
Az első ittlétemkor havas,ködös ,felhős idő fogadott amikor igazából fényképezni sem lehetett de ezt a mostani nagyszerű időjárás bőségesen kárpótolt .Már akkor is nagyon tetszettek a pályák ami most csak megerősítést nyert továbbá nálam a hely szépségét tekintve simán az első 5 közé került ! "Millió képet készítettem amiből "párat" most meg is osztok !
20160305-094112.jpg
20160305-100301.jpg
20160305-101623.jpg
20160305-101626.jpg
20160305-101657.jpg
20160305-101801.jpg
20160305-101806.jpg
20160305-102242.jpg
20160305-105640.jpg
20160305-105834.jpg
20160305-105839.jpg
20160305-110107.jpg
20160305-112402.jpg
20160305-122917.jpg
20160305-130455.jpg
20160305-130810.jpg
20160305-132657.jpg
20160305-143939.jpg
20160305-143945.jpg
20160305-144210.jpg
20160305-144317.jpg
20160305-152646.jpg
20160305-120559.jpg
tenge2
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2016.01.21.
Megszerettük. Megfogadtuk. Visszatértünk. | Hochkönig update 2016

Hochkönig síterepéről továbbra is csak felsőfokban tudok beszélni, minden áll, amit első látogatásunk alkalmával írtam itt: https://sielok.hu/forum/viewtopic.p...hp?t=9858&onemessagei... Beleértem ebbe azt is, hogy jövünk jövőre is.

Volt izgulás az idei katasztrofális hóhelyzet miatt, de szerencsénkre az érkezésünk előtti napokban óriási havazás kezdődött. Olyannyira, hogy a végébe belefutottunk mi is, 50-60 centi hullott összesen egy hét alatt. Ebből következően a pályák eléggé buckásodtak kora délutánra, de mivel friss hó volt, simán át lehetett szántani azokat. Amúgy összességében nem volt panasz a hó minőségére.

Továbbra is abszolút kedvenc a Fellersbach felvonótól induló két pálya, illetve a völgyben ugyanoda érkező, de a Kings Cab kabinostól induló 4-es és különösen annak alternatívája a 4a pálya.

Emellett minden nap más-más hóviszonyok vártak minket, így minden nap más-más pálya kapott kitüntetett szerepet. Volt, amikor Bürglalm felvonó mellett futó extra széles 14-es pályán hatszor jöttünk le, meg olyan is előfordult, hogy délután találtunk tökéletes hóviszonyokat a Hochmais lift mentén a 29 piros – 31 fekete pálya kombón.

A tavalyi tapasztalatokból kiindulva Maria Alm lejtőin keveset síeltünk, ezek a csúszások viszont annál élvezetesebbek voltak. Valahogy kevesebb tanulóba futottunk bele, mint tavaly (Maria Alm-ra jellemző, hogy sok a kezdő).

Ugyancsak tavalyi tapasztalat alapján nem Maria Alm-ban, hanem Mühlbach-ban kerestünk szállást: ez van a legközelebb az autópályához, és a pályarendszer ezen részén vannak a számunkra fontos hosszabb, változatosabb lejtők.

Zsúfoltságnak nyoma sem volt, a négy nap alatt egyszer előfordult, hogy 3 percet vártunk a Kings Cab-nél, ez volt a „legrosszabb”, amivel találkoztunk. A pályákon néha-néha előfordultak csomósodások, de ez is inkább csak szabályt erősítő kivétel volt.

Tavaly videót készítettem, az idén Flickr albumot, itt található:
https://www.flickr.com/photos/tenge.../albums/72157663621012792...
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2016.01.02.
A napokban - legalábbis délutánonként - újra Hochkönig volt a célpont. Hó? A helyzet változatlan, annyi, hogy január elsejére esett pár centi friss hó, az Abergen meg is jelentek a nyugat-európai wannabe freeriderek, akik a pár centi hó fedte legelőkön próbálnak szerencsét, amit mindenáron meg kell örökíteniük a szelfiebotokkal :)

A hó a napos oldalon délutánra el is olvadt, északon büszkén tartja magát leheletnyi téli feelinget sugározva.
A pályák délutánra jórészt bucka-jégfolt kombóból álltak, Maria Almon a 10es közepén itt-ott a partizán fűszálak törnek utat maguknak egészen a műhó tetejéig, bár utóbbi inkább kivétel, mintsem állandó itt az Abergen.

Érdekes, hogy Saalbachhoz, Gasteinhez és még jó néhány régiós síterephez képest Hochkönigen valahogy nem állnak (álltak) a hógyártási helyzet magaslatán. A pályák ugyanis a régióban itt a legvékonyabbak, ami kb fele szélességet jelent, helyenként még ennél is szűkebbet.

Ennek ellenére jókat lehet síelni, de aki a szélesebb pályákat szokta meg a sítereptől az most csalódhat.

Tömeg? Pár perces sorállások, bár a pályákon itt-ott elég nagy forgalom.

Menni vagy maradni? Nézzétek, ha freeriderek vagytok úgy ez a szezon eddig maga a katasztrófa, de a sielok.hu látógatóinak úgy gondolom elég nagy százaléka pályasíelő, arra pedig Salzburgban jelenleg a legtöbb síterepen kielégítőek a feltételek, ha lemegy a szilveszteri nagy rajzás akkor még jók is lehetnek. A télies hangulat már más kérdés, igaz az utóbbi napokban azért havazás is várható, igaz nagy mennyiségek nem.

Lécre fel!
2015-12-30-15.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2015.12.26.
Utoljára tavaly áprilisban voltunk ott, hatalmas hó közepette. De mi lehet most azon síterepen, ami valóságos hómekka, ahol a tél olyan, mint régen. Méteres hófalak közt vezetnek az utak, s alig látszanak ki a hó alól a fenyőerdőben fel-felbukkanó házak.
Nos december 25-én teljesen más képet mutatott a táj...
Maria Almon keresztül egészen az Arturhausig (Hochkeil-Mandlwand Panoramastrasse) autóztunk. Normális esetben ilyenkor már mélytél van, ha más nem Diententől kezdve vagy legalábbis az Übergossene Almon. Mélytél helyett októberi arcát mutatta a táj, sífutók helyett túrázok tűntek fel, a nyitva tartó pályákon síelőket is lehetett látni, de hatalmas tömeget nem. Célunknál az Arturhausnál 20 síelő, ebből 15 napozott, a többi 5 síelt. Rajtuk kívül sok (sokkal több) túrázó használta ki a nagyszerű kiránduló időt; egy felhő sem volt az égen és napon kellemes +7 - +10 fok. Néhány mountainbike-os is feltűnt, a napsütötte oldalakon jóval 2000 m felett sincs hó. Északon már más a helyzet, itt kb 10-20cm-es régi hó tartja magát, amint kicsit fordul a lejtő, úgy lesz rajta egyre ritkább vendég a hó.
Freeride-ra most gondolni se lehet, síelni Hochkeilen egyetlenegy sípályán lehetséges, igaz mentségükre legyen mondva, mindezt hóágyú nélkül !

A Hochkönig síhinta érdekes képet fest, a nyitva tartó pályák egy-egy része (különösen Hinterthal) mindösszesen 1-2 ratraknyomni szélességű. Maria Alm-Natrunban a teljesen hómentes hegyoldalakon terpeszkedő műhavas sípályák és liftnyomvonalak egészen szürrealisztikus élményt nyújtanak. Télre emlékeztető hangulat az Aberg tetején.

Mindenesetre a környék így kevés hó nélkül is csodás, a táj, a naplementék, a Hochkönig narancssárgásan-vörösen izzó sziklafalai a karácsonyi naplementében.

Képek:

https://sielok.hu/vetites/galeria/h...ochkoenig-2015dec25/1/
tenge2
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2015.03.11.
Tapasztaltabbaknak, de nekik nagyon!

Legyen legalább 100 kilométernyi besíelhető pálya, de ne legyen tömeg, illetve próbáljunk ki egy olyan síterepet Ausztriában, ahol még nem jártunk, és amelyik megközelíthető legfeljebb 6 órás autózással Budapestről indulva. Ezek voltak a szempontok, amikor úti célt kerestem január közepére, egy négy napos síelésre.

Nem emlékszem arra, hogy korábban bármikor hallottam volna Hochkönigről. Pedig a terep a maga 110 kilométernyi pályarendszerével a nagyobbak közé tartozik, még akkor is, ha valójában azért kevesebbel lehet csak számolni. Van ugyanis néhány, rövidebb, illetve kisebb – jellemzően húzófelvonóval ellátott – pálya a völgy déli oldalán, amelyek nincsenek egybekötve a rendszer többi részével. Mi ezeken nem is jártunk, teljesen felesleges lett volna, hiszen ami a másik oldalon várt minket, az nem hagyott kívánni valót maga után.

Pedig az első nap nem indult igazán jól: szemerkélő esőben szálltunk be a Maria Alm-ból induló Abergbahn kabinosba, abban reménykedve, hogy feljebb már a hó esik majd. Szerencsékre így is lett, de a nap egészét nézve azért az időjárás elég messze volt a tökéletestől. A hó egész nap esett, délutánra már olyan sűrűn, hogy nem győztük törölgetni a szemüvegről. A nedves idővel együtt járt a párásodás is, a kettő együtt pedig egészen minimálisra rontotta a látási viszonyokat. A következő három nap azonban kárpótolt mindezért, tiszta idő és sok napsütés várt minket a hegyen.

Miközben Maria Alm-ban van a legtöbb pálya, nekünk ez a rész jött be a legkevésbé. Mivel van egy nagyon hosszú, széles, kényelmesen síelhető kék pályája, ezért a síoktatások, a kezdők is komoly számban találhatók errefelé. Dienten és Mühlbach pályái azonban kifogástalanok: nagyon hosszú, széles, változatos meredekségű lejtőkön csúszkáltunk egész nap.
A Sinalcobahn kabinos tetejéről elindulva a piros 29-es pálya első fele nagyon élvezetes – főleg reggel – azonban a fekete 31-es elágazása után jön egy szűkebb kanyar, alatta jegesebb szakaszokkal. A Hochmais beülőssel visszatérve a Gabühel csúcsra a kifejezetten széles piros 21-es pálya indul Dienten felé. A völgyben egy hídon átcsúszva lehet elérni a Bürglalm felvonót. És innen kezdődik a paradicsom. A kék színű 14b jelű átcsúszó pályán lehet elérni a 13-as piros, illetve 13a a fekete pályákat – bár ez utóbbi esetében nem igazán értettük, hogy az miért fekete, a két variáció nehézsége között ugyanis nem éreztünk különbséget -, nagyszerű mindkettő.

Innen a Dacheggbahn nevű beülőssel lehet tovább haladni, majd a 4-es kék pályán gondolkodás és ész nélkül tovább veretni (mi ilyet persze sohasem csinálunk). A völgyből aztán a Fellersbach beülős visz fel a következő hegyre. Mellette pedig jön le abszolút kedvencünk, a piros 3-as pálya. Volt, hogy ebből egymás után négyszer repetáztunk röpke fél óra alatt.

A terep keleti szélére, a Karbachalm kabinoshoz el lehet jutni a kék színű, 1a jelű átcsúszó pályán, ami annak ellenére, hogy meglehetősen lankás, élvezetesen gyors (persze a carvingoláshoz ez esetben nem ragaszkodtunk). A másik variáció a fekete 1-es pálya, ami egy igazi megtévesztő fajta. A felső része ugyanis inkább egy átlagos kék pályára hasonlít. Ez az, amikor az ember kérdezgeti magától, hogy miért is fekete ez a pálya, aztán pedig arra gondol, hogy lesz ennek még böjtje. Lett is. Az egyik szűk kanyar után egy, a merőlegeshez közelítő fal várt minket, kellett egy kicsit gondolkozni a letörés tetején, hogy hogyan oldjuk meg. Aztán következett egy nagyjából 200-300 méteres szakaszon egy kőtenger, persze olyan meredekséggel párosítva, hogy kész csoda volt, hogy nem kaptam el egyet sem (nem mindenki volt ilyen szerencsés). Végül abban maradtunk, hogy kihívásnak jó volt – egyszer.

Visszafelé indulva lehet még egyet csúszni a hármason, a Kings Cab kabinosig. Onnan az igencsak jeges, piros 11-es visz le a Zachhofalm beülősig. Aztán következik a piros 14-es, szintén élvezetes, széles pálya Dienten völgyébe. Itt van egy kisebb szívás a hídon: még komoly lendületet véve is csak karmunkával, halszálkával, korcsolyázással (a választott technika behelyettesíthető) érhető el a síterep egyetlen muzeális értékkel bíró liftje, a Doppelsesselbahn Gabühel. A csúcsról a piros 30-as pálya vitt vissza minket a szállásunkhoz. Ennek a felső része inkább egy kék színű, gyorsabb átcsúszóhoz hasonlít inkább, a völgyhöz közelítve azonban délután igazi jeges-buckás széjjeltúrt Talfahrt pályává változik. Alapvetően gond nélkül le lehet jönni rajta, de a nap végén, fáradtan azért élvezetesnek sem nevezném.

Hochkönig terepén a felvonók összességében kifogástalanok. Húzólifttel egyáltalán nem kell közlekedni, a beülősök mind buborékosak, így zordabb idő esetén sem fagynak oda a sportkedvelők az üléshez. Aránylag sok a kabinos is, ahol ugyan le kell csatolni, ellenben gyorsak. Az egyetlen elavult felvonó a már említett Gabühel kettes beülős, de ezt naponta egyszer használtuk csak, így nem jelentett gondot. A pályákat szépen kezelik, amikor ott jártunk komolyan hóágyúzták is.

Vannak ugyan hasonló nagyságú síterepek Budapesthez közelebb is (pl. Schladming, Obertauern), csakhogy ezek elképesztően zsúfoltak tudnak lenni. Viszont olyannal Ausztriában én most először találkoztam, hogy a pályákon úgy lézengenek a síelők, mintha Franciaországban lettünk volna. Arra mentünk a pályán amerre jólesett, majd egyszerűen csak becsúsztunk a felvonóhoz és mentünk is tovább – sehol, semmi sorban állás. Az kétségtelen, hogy megközelíteni nem annyira egyszerű, hiszen autópályán haladva, Linz-Salzburg felé elég nagy kerülőt kell tenni, vagy le kell vágni Schladming felé, de ott meg nincs autópálya. Aztán pedig az A10-estől még egy órát kell vezetni a hegyi szerpentinen, de talán éppen ennek köszönhető, hogy ezt a kitűnő síterepet kevesen fedezték még fel.

Készítettem videót is, aki kíváncsi: youtu.be/zsev9wFLfxY
oszib
2 élménybeszámolót írt
2
12 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2015.02.19.
Sziasztok! Tegnapi és a mai napunkat töltöttük itt! Az idő már túlságosan is jó! 6 fős csapatunkkal tegnap Mühlbach-ból kezdtük 11 órakor. Innen kényelmesen átcsúsztunk Gabühel tetőig. Széles állt. piros pályák, kisebb buckásodásokkal. Ami viszont komoly gond volt, hogy sok német tartományban szünet van, sokan vannak. Rengeteg a belga is. Többször előfordul a 10 perc feletti várakozás. Nagyon tetszik, hogy az általunk csúszott pályák szinte mind nagyon széles, amit idáig nem tapasztaltam. Felvonók korszerűek. aki meg szeretné futni a "Königstur"-t készüljön fel a tömegre, és időben kezdjen. Odafelé van egy régi kettő székes, és lassú, és visszaúton itt a felvonó alatti P21-es katasztrófa(fél méteres olvadt buckák).
Mai napon szállásadónk tanácsára továbbmentünk, és Hochkönigalm-nál parkoltunk. Szintén tömeg. Viszont honfitárssal nem találkoztunk. Indulás szintén Maria-Alm felé, ismét a kettes székes. Viszont ahogy közeledtünk úgy lett egy kicsit kisebb a tömeg. Fel Aberg csúcsra, innen csúszkálás minden irányba. Sok pálya, itt a várakozás már 5 perc alatti. Visszaindulásnál a 10a-t választottuk, hiba volt. A hó olvadt, sok helyen kint a föld, katasztrófa, a végén deszka le át az úton, deszka fel, lankás rész, deszka le séta a felvonóig. indulás vissza a parkolóhoz. 3 után már kevés ember. Számomra még a pozitívumok: 16. 30.-ig mennek a felvonók, széles hosszú pályák, kabinos, vagy buborékos felvonók(egy kiv), jó hütték.
5 napos sítúránkra ez a pálya nem volt tervben, de nem bántuk meg, hogy szállásadónk tanácsát megfogadtuk!
Üdv! Holnap obertauern
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.03.01.
Ezt a hetet a Mühlbachban töltöttük, néhány friss info.
A pályák teljesen rendben vannak. Kedden átsíeltünk Mühlbachból Maria Alm-ba, egy pálya volt tragikus. Dienten-ben a 21-es már délelőtt a liftről látszott, hogy nagyon le van harcolva. Délutánra már térdig érő (szó szerint) vizes buckákból állt az egész, kezdőknek rémálom. Ha nem jön havazás, szerintem hamarosan lezárják, mellette már nincs is hó, az alján itt-ott a föld is kilátszik. Sajnos nagyon megviselte a hétágra sütő nap. A többi pálya nagyon jó. Személyes kedvencek Mühlbackban a 4-es és a 11-es, Dienten-ben a 14-es.
Egy napot a Hochkeilon töltöttünk. Erről a részről kevés infom volt, ezért egy kicsit részletesebben.
Itt csak tányéros és csákányos liftek vannak, meg egy tolókaros az abszolút kezdőknek. Talán ennek is tudható be, hogy itt egyáltalán nem voltak sokan, sorban állni nem kellett. Aki a Saukarlift felől kezd, számítson rá, hogy csak egy fekete pályán át tud a többi pályához síelni. Megijedni nem kell tőle, nem vészes, az eleje kezdőknek meredek lehet, de nincs összetúrva. Ezzel szemben a 3-as délutánra már erősen buckás volt, nagyon sütötte a nap.
A Griessfeld tulajdonképpen egy síút, ami a hasonló nevű lift mellett egy nagyon széles pályába megy át, majd újra síút lesz belőle és a házak között vezet le a Saukarlifthez.
P1240005.JPG
P1240008.JPG
P1240019.JPG
P1240032.JPG
IMGP0488.JPG
IMGP0490.JPG
P1240003.JPG
P1240020.JPG
IMGP0460.JPG
diesirae
16 élménybeszámolót írt
16
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.02.26.
Négynapos hosszú hétvégénk részeként, 23-án vasárnap voltunk itt egy napot. Már többször áradoztam itt róla, és továbbra is a Hochköniget tartom Ausztria egyik legjobb terepének, de Salzburgban biztosan az. Egyszerűen nem volt semmi negatív élményünk, ráadásul az idő is csodálatos volt, a szombati nagy havazás után pont kisütött a nap, és még nem volt nagyon meleg. Csendes kis terepnek nem mondanám, nem kispályás tömeg volt itt vasárnap.

Mühlbachban parkoltunk, kényelmesen megjártuk a Königstour-t Maria Almig oda-vissza, és közben szinte mindenhol csúsztunk kettőt-hármat. A szuper körülményeknek köszönhetően sikerült 80 km fölé jutnunk.

Tanácsos jó hamar kiérni, és még a nagy tömeg előtt lehet csúszni kettőt a feketén a kabinos mellett. Aztán 9-től nagyon elkezd sokasodni a nép, fél 10-től már komoly tömeg van, a liftet is nehéz megközelíteni a gyülekező tömegben. Fent aztán egész jól eloszlott a társaság 2-3 percnél többet nem kellett várni sehol sem. Egyedül az abergi négyes ülős volt napközben kritikus, itt 5-10 perc sorbanállás sem volt ritka. Sajnos sok itt a pálya és azért a négyes lift kevés mindhez együtt.

A pályák kiválóak voltak, a szombati havazás után se nagyon buckásodtak ki, csak délután 3 körül voltak kellemetlenebb részek, de tényleg nem vészes. A dienteni piros 14-es és hinterthali piros 29-es pályák még délután is vasalódeszka simák voltak. Kicsit firnes, de jó kantnival álomklassz. Ennél a két pályánál a várakozás is 0 perc volt egész délután. A dienteni déli oldal volt elég ramaty állapotban, de legalább nem voltak méteres buckák, mint amiket 3 éve láttam itt.

Pár kép:
https://sielok.hu/fotoalbum/391964
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.02.19.
A múlt hetet vasárnaptól (feb 8) ezen a síterepen töltöttük. A január közepi időjáráshoz és hóviszonyokhoz képest poz változás következett be: végre a télies arcát mutatja a hegy és nem csak a csúcsok, hanem a völgyek is !

Mindjárt vasárnap (feb 8) hatalmas havazással indított a nap, elég kitartóan esett, reggel 9 óra előtt a 29-esen Hintermoos irányába álom volt, ugyanis a frissen ratrakolt pályára esett a hó. Azonban Dienten felé, különösen a Wastlhöhe térségében, pl. a piros 13-ason láthatóan több hó esett, legalább 20-25 cm, ha nem több, így a sípályák freeride álommá változtak, bár kétségtelen, hogy a kevésbé gyakorlott síelők és a kisebb gyermekek számára ez inkább rémálom volt.

Másnap már frissen kivasalt pályák fogadtak , hétfő és az ezt követő napok többnyire havasan teltek, talán szerda volt a hét leghidegebbje.

Pályák közül egyértelműen a Mühlbachiak voltak a toppon, a piros 11-es lejtői, aztán a 13-as remek voltak mind, de jókat lehetett Dienten felé is lecsúszni, illetve a Wastlhöje csáklyás melletti, ami mellesleg egy nagyszerű gyakorlópálya és ráadásul csodás panorámával a gerincen. Kicsit hajaz a Zell am See-i Hahnkopflift csákányosára, azzal a különbséggel, hogy napközben ez azért jóval frekventáltabb.

februári síszünet ide vagy oda, sokan nem voltak, tényleg nem volt jellemző a hatalmas tömeg, tülekedés, sem a pályákon, sem a lifteknél, sem a hüttékben.

Mühlbachban is remeknek bizonyultak a sípályák, kezdőbbek, középhaladók nagyszerű lejtője a 4-es a Kings Cab kabinos mellett. Ebben a kabinosban WIFI lett telepítve, így menet közben gyorsan elolvashatjuk az emaileinket, megnézhetjük a várható időt, vagy éppen sielok-hut (természetesen:) olvashatunk! Persze B opcióként ott van a tájban való gyönyörködés, bár amikor veled szemben 3 100 kilós weißwurston és großes bieren nevelkedett német ül az meglehetősen csorbít a kilátásból, nos ilyen esetekben nagyszerű találmány ez a wifi.

Mellesleg egy remek funparkot is találunk a 4-es mellett, a környék egyik legjobbja ! Bár nem vagyok freestyle-os, de aki ezt a műfajt szereti minden bizonyára elnyeri tetszését, na meg a gyerekeknek is öröm !

A Kings Cab után az 1a pálya, ha Coloradoban lenne, úgy a Beginner's Dream nevet kapná; egy igazi önbizalom növelő pálya, ahol még az is tud síelni, aki amúgy nem. Némely részei olyan laposak, hogy nyáron teniszeznek rajta.

A végéből egy másik kabinossal csatlakozhatunk be újra a pályarendszerbe, ahol szintén választhatjuk a kék 1-es "mindenkitudrajtasíelni" lejtőjét.

Hütte terén; sok jó hütte van, akár Abergen a Bärenmoos a középállomásnál, Gabühelen a Steinbock (nagyon igényes ill gazdag választék, kiszolgálásos), jóval rusztikusabb és egyszerűbb a 21-es elején a Gabühel Hütte és még lehetne sorolni. Mellé nyúlni úgy gondolom nagyon nem lehet.

Hochkönig fekvésileg, tájilag egy nagyon szép síterep, nem hasonlítható Schladminghoz, ami némileg kissé iparszerű.

Nyilván nincs annyi pálya, mint Saalbachban, de úgy gondolom a 150-170 km így is bőven ad változatosságot, akár egy egész hétre.

Buli szempontjából Zell am See és Saalbach bőven übereli, ez inkább az a kis csendes, nyugis helyen, családosoknak kiváló, vagy bárki másnak, akinek nem az éjszakai élet a legfontosabb egy síelés alatt.

Nekem a Salzburgi régióban az egyik kedvenc terepem (igaz az estéket nem itt töltöm:)

Pár mobil, nem mobil képet csatolok
2.jpg
2014-02-09-09.18.19.jpg
1506538-705615352792897-1444579425-n.jpg
1798770-704174642936968-933737238-n.jpg
1560449-704174822936950-919964180-n.jpg
franci252
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.01.23.
Stani nem csak síguru és hóimádó, hanem időjós is! :-))
Ma tényleg ragyogó napsütéses idő volt 1.700 m körül is a Hochkőnig régióban, 4-6 fok körüli mínuszokkal, habár délutánra már ismét alászálltak a hófelhők... ennek ellenére mégsem Kőnigstúrtunk, hiszen még korábbi programjavaslataidat sem teljesítettük.
Ma visszatértünk a nagyontetsző Dietenbe, és egy gyors 14/b, 13-al (reggel szuper volt!!) áttekertünk a hatüléses Dachegg-gel Mülbachba, ahol rábukkantunk az általad javasolt Kings Cab alatti 4-es kék álom-pályákra. Igazából ez(-ek) csodás kialakítású de gyors, itt-ott sötétkék pályák, rózsaszín letörésekkel, ám olyan szélesek, hogy arra mész amerre akarsz, így kiválóan felkészítenek a pirosakra, (A hó szenzációs volt!) merthogy visszautunk a parkolóházhoz is a kellemes, kiváló, 11-es piroson, és a délutánra már megszokottan elnyűtt 14-esen vezetett - közben némi hüttézéssel. :-)
Holnap - sajnos búcsúzóul - valószínűleg még keletebbre megyünk. :-)
Na, és a képek...
IMG-2762.JPG
IMG-2764.JPG
IMG-2774.JPG
IMG-2776.JPG
IMG-2782.JPG
IMG-2797.JPG
IMG-2799.JPG
IMG-2807.JPG
franci252
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.01.22.
Naná, hogy a kínunkban-hütte helyett is inkább síelés, hiszen azért jöttünk. :-)
Dientenről nem kell mondani semmit - legfeljebb annyit, hogy megérte a 2x14 km autózást Maria Almból, és kár, hogy nem itt lakunk - baluka84-nek sem kell aggódnia: csak idejöttök, és megszeretitek.
A jósolt szép időből semmi sem lett - a Wastlhöhén hóesés + működő hóágyúk fogadtak, a völgyben is mínusz fokok (végre), na, meg napok óta nem látott, kiváló hóminőség. Az ajánlott, (csákányos melletti kék pálya)kifogástalan kialakítású és hóállapotú tanulópálya, de hamar kinőttük. A 14/a és 14/b jelű kékek igazából jól havazott síutak, alkalmasak szép erdei kirándulásra, ám mivel keskenyek, pályaként nem igazán élvezetesek.
Nekünk jobban bejött a 14-es piros,sőt a legfelső szakaszát kihagyva, a 13/a fekete sem bizonyult ijesztőnek,(Szerintem a dienteni pályákat kissé alulszinezték!) de még inkább a 13-as "piros", ahol még délután is kifogástalan volt a hó. Kezdőknek ennek megközelítését először a 14/b síútról ajánlom, mert így kimarad a pálya, csak kicsit nehezebb felső szakasza. A továbbiakban pedig a K-jelű négyüléses Zachhofalm-ból kiszállva eldönthető, hogy balra 13-asok, vagy jobbra 14-esek. Magamfajta öröktanuló-kezdőknek is ajánlom a 13-ast, ami nevéhez méltó igazi "famillienabfahrt",rózsaszín letörésekkel, sötétkék vonalvezetéssel. Ma, egyedüli hátrányként azt említhetem, hogy egy felhő úgy ráült a hegyre, hogy a felső pályaharmadon csak 5-10 m-re lehetett látni, így elmaradt a panoráma- sízés és fotózás.
A parkolóházhoz(!)persze a kissé már nyűtt 14-esen csúsztunk vissza... A péntekre jelzett nagy havazást is széthúzták úgy, hogy már vasárnapig sem ígérnek annyi havat, mint korábban péntekre - ám a hideg, az jön, szerencsére.
Ennyi bő-lé után is meg kell még említeni azt a zabálnivaló kontrasztot, amit a patinás, hangulatos Dienten-település és a sícentrum korszerű, elegáns létesítményei mutatnak.
Azt hiszem, hogy innen - az "ide még visszajövünk" érzéssel távozhat mindenki. :-)

+Néhány kép; olyan, amilyen.
IMG-2751.JPG
IMG-2750.JPG
IMG-2754.JPG
IMG-2756.JPG
IMG-2757.JPG
IMG-2758.JPG
IMG-2760.JPG
IMG-2761.JPG
franci252
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.01.19.
Stani: tanácsaidat követve, az Aberg kedvező, északi fekvésű pályáin kezdtük az ismerkedést.
Leginkább a 10-es kék pályát rongáltuk, ám vasárnap lévén,ezt még sokan így gondolták és tették. A korszerű és gyors felvonóknak köszönhetően mégsem állandósult a tömeg. Tetszik ennek a pályának a kialakítása, egy-két pirosba hajló szakasz és jó hosszú is. Az enyhe,de felhős idő ellenére, a nyitást követő órákban jól tartotta magát a pálya, főként a felső szakasza. 11 óra körül azután kisütött a nap, megkezdődött a kásásodás, buckásodás, szaporodtak a földbuckák, a fűcsomók, a latyakfoltok és a lécrongáló apró kövek. Délutánra már nem sok örömünk maradt. Érdekes, hogy az enyhébb lejtésű 11-esen egészen jól bírta a hó, ezt a Tischler hütte teraszáról is jól megfigyeltük. :-)
Nagyon kellene már az előrejelzett lehűlés és némi hó!
(Kösz a tanácsot Maria Alm megközelítésére - legközelebb, de nekünk elsőre ezt dobta az útvonaltervező.)
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2014.01.13.
Kis mai friss:

Hochkönig csodás régió, tavaly hatalmas hóval. Hol van már a tavalyi hó? Hát sajnos nem itt, de ez pár hét múlva akár változhat is.

Ilyen kevés havat utoljára 2007/08 szezonban láttam Gerlitzenen és most itt.

napos oldalon 2000 méteren a hóhatár, vagyis az alatt nagyítóval kell keresni a havat.

A pályákon van hó, valahogy sikerült még nagyon szezon elején összehóágyúzni. Jó hír, hogy köveket és egyéb dolgokat nem kell kerülgetni, ellenben a pályák kemények és kőkemények, déltől mindenhol jegesek, különösen a pirosak. nagyon vigyázni kell, mert egy meredekebb piroson egy esés fatális dolgokkal is járhat, szóval csak ésszel !

10-11-es kék pálya az Aberg kabinosnál: már délelőtt is itt-ott jeges, délután még több helyen, főleg a 10-es alsó, meredekebb részein, amúgy elmegy.
10-es felső szakasza az Aberg csúcstól a hatüléses tetejéig: viszonylag korrekt, fenn mondjuk porhó, alul technikai itt-ott jégfolttal, enyhe buckaképződés, de nem vészes, a legfelső része a mai napon a legjobb pálya hó szempontjából.

19-es piros Hintermoos fele: katasztrófa, élvezeti értéke délután úgy 2-3 órától a nullával egyenlő, rettentően jeges, az egyik alsóbb részen lévő meredélyt kikerülő szakasz nem ajánlatos, mert tiszta jég, mintha megfagyott vízesésen próbálnál síelni. A felső részén, ahol az első meredek kezdődik csak úgy potyogtak az emberek.

Jó a mai napban: szép idő, kevés ember, szinte nulla sorállás, pár perc az Aberg csúcsára vezető négyülésesnél.

Ha minden jól megy január végétől jöhet friss hó és kellően hideg a hóágyúzáshoz, mind a kettő szükséges ide.
diesirae
16 élménybeszámolót írt
16
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2013.04.07.
Újabb gyorshétvégénken egy szombati Saalbach és egy vasárnapi kényszerpihenő utáni húsvéthétfőt töltöttünk itt.

Azt hiszem ilyen viszonyok április elsején talán ha 20-25 évente vannak. A vasárnapi egész napi hóömlés estére abbahagyta, így reggelre minden pálya tökéletesre volt ratrakolva és kifagyva. Enyhe mínuszok, csikorgó porhó, napsütés és felhők vándorlása, hótól roskadó fenyők: ilyet kifogni februárban is nehéz, áprilisban meg maga a csoda, egyszerűen elképesztő volt....

Már két évvel ezelőtti látogatásunkkor nagyra értékeltem ezt a terepet, de most közvetlenül Saalbach után is ugyanezt tudom mondani, nálam most ez az osztrák top. Hatalmas széles piros pályák, szupergyors liftek, alig vannak kényelmetlen botozós átkötések és a látvány egyszerűen káprázatos. A maria alm-i és mühlbachi két végpont között 2-2,5 óra alatt kényelmesen végig lehet érni, még 1-2 plusz csúszás is belefér. A legjobb pálya a hinterthali fekete FIS-pálya volt, még délután is makulátlan volt, szerencse, hogy ennek a tövében parkoltunk :) De teljesen élvezhető volt mind még délután is, a szombati iszonyatos buckásodásnak és kásásodásnak nyoma sem volt, csak egészen lent a völgyben olvadt kissé. Az embertömeg nem volt vészes, pont elviselhető volt, de azért voltak elegen a rentábilis üzemeltetéshez is.

A dienteni új átkelő jelenleg valóban elég kellemetlen, össze-vissza botladoznak az emberek azon a kétirányú lökdösődőn, de valószínűleg itt lesz majd (egyszer) a Talstation-ja az új Gabühelbahn-nak, akkor majd biztosan javul a helyzet. Bár a délkeleti fekvésű pálya, az elég meredek olvadós aljával komoly kihívás a kevésbé profiknak.

Mindent egybevetve azt kell mondjam, ennél fantasztikusabb helyet és időjárást nem tudnék elképzelni.

És zárásul egy képcsokor a leírtakhoz:
https://sielok.hu/fotoalbum/hochkon...ig-2013-04-01/
Klara
12 élménybeszámolót írt
12
19 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2013.03.02.
Most jöttünk meg egy hetes csodaszép Hochkönigi síelésünkről. A síterepet én is a legjobbak közé sorolom. Szállásunk Dientenben volt, a Kőningstour kellős közepén, egy aranyos kis faluban. Ha valaki itt szeretne szállást foglalni és olyan előrelátó szeretne lenni, hogy beazonosítja a szálláshelyét a honlapjukon fennlévő település térképén, valamint a Google Earth műhold felvételén, vegye figyelembe, hogy mindkettő elavult. A két éve megépült Bürglalm 6 üléses lift nyomvonala, illetve alsó állomás helye nem megegyező a régi csákányos völgyállomáséval, hanem attól 300 m-re északra építették meg, és ez nincs átvezetve se a térképen, se a műhold felvételen, a felvonó állomásnak jelölt épületnél.
Maga az új létesítmény, ragyogó, modern 4 szintes épület, ahol az alsó két szint fedett parkoló, a „-1”-es szint információs iroda, pénztár, sídepó, és a legfelső „0” szint pedig maga az induló állomás, egy presszóval, valamint a közúton átvezető híddal. Itt van összekötve a piros 14-es pálya a 21-el. Mivel a falu déli irányban lejt, a híd után le lehet csúszni a falu közepe táján található még régi, kétüléses Gabühel lifthez.
A síterep különben, ahogy már többen megírták, fantasztikus panorámával rendelkezik, felhőtlen időben csodaszép látványban lehet részük az ott síelőknek. Hiába választottuk a síszünet utáni időpontot, rengetegen voltak a pályákon, különösen a Königstour útvonalán. Délután, ha jó minőségben megmaradt pályákon akartunk síelni, akkor mindig a kieső pályaszakaszokat kerestük, pl. Mária Almnál Abergen a csákányos felvonó mellett lévő piros 13 vagy 14 pályát, illetve Mühlbachnál a Schnebergről levezető kék 1 és piros 2 útvonalát.
A Königstour teljes útvonalának végigsíelése hatalmas élmény, de tényleg haladó sítudás szükséges hozzá. Kezdőknek nem túl sok kék jelzésű pálya áll rendelkezésre, azok zöme is erdőben átvezető, keskeny útvonalak. A maradék kék, szélesebb pályaszakasz pedig zsúfolásig tele van oktatói csoportokkal.
Az időnk nagyon változó volt, kifele télbe mentünk, egy nap erős havazásban volt részünk, 2 nap borúsban és 3 nap ragyogó napsütésben. Nagyon jó hóviszonyok vannak még a hegyen, a völgyben ugyan már az utóbbi két nap olvadt, de maradt még hó bőséggel.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2012.12.23.
Két és fél napot síletünk ezen a terepen. A kisebbik lányomat most vittem előszőr ide neki is nagyon tetszett ez a hely. Nagyon jók a pályák, tetszik nekem a vonalvezetésük, a lifteket is felújítják, habár idén még mindig megvan Dienten és Hintertal közötti kétüléses lift. A tavaly lecserélték a völgy másik oldalán levő liftet gondoltam idén folytatják a felújítást de sajnos ez a lift még működik. Igaz szerintem azért nem cserélik le mert ha szép időben mész oda akkor gyönyőrködhetsz a Hochkönig csodálatos hegycsúcsaiban és nem gondolsz arra, hogy mire feljutsz ezzel a felvonóval már nyugdíjas leszel.

Viccet félre téve nagyon jók a pályák annyira, hogy Mülbachba már át sem mentünk, a kisebbik lányomnak annyira tetszet ez a hely, hogy mindig csak még 1x menjünk le ezen a pályán. Beszélgettem túrázókkal és a környéken nagyon sok túraútvonal van ami szép időben csodálatos. Ki is néztem pár útvonalat a két ünnep között ahova majd felmászok.
P1140050.JPG
P1140036.JPG
P1140028.JPG
P1140038.JPG
P1140041.JPG
P1140045.JPG
P1140049.JPG
P1140056.JPG
P1140067.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2012.01.09.
Elkészült az új lift Dienten am Hochkönigen. Ez a lift a csákányos helyett van. Előnye, hogy sokkal gyorsab illetve kényelmesebb. Hátránya, hogy nem szemben van a Hintertalba vezető két ülésessel. Mivel a két felvonó az út különböző oldalán van ezért ide hidat építettek. Az új lift nyomvonala kb. 200 méterrel van eltolva a csákáynoshoz képest. Egyik irányba jó megközelíteni mert van egy kis lejtés de másik irányba nem mivel 2-300m kell botozni. Nem ezzel van a bajom hanem csúcsidőben rengetegen vannak, az emebrek mint a birkák össze viszza mennek az út mindkét oldalán oda vissza, ezért igazi "dugó" szokott kialakulni, pláne ha valaki gyorsan jön másik a földön van mert épp elesett. Szóval nekem vegyesek a érzéseim az úl lifftel, jó modernebb mint a csákányos, de nem értem miért nem tették a csákányos nyomvonalára miért kellett arébb vinni.
P1080808.JPG
P1080809.JPG
P1080803.JPG
P1080805.JPG
P1080807.JPG
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2011.03.16.
Vasárnap és ma Maria Almban síeltünk. Mindkét nap az Abergbahn-nal kezdtünk. Már szemmel láthatóan borzasztóan romlottak a hóviszonyok vasárnapról mára. Vasárnap a 10-es pálya felső kétharmada még finom porhó volt, csak valamivel a Abergbahn fölött kezdett olvadni. Gondolkodtunk, hogy kipróbáljuk a 10-est a völgyig, de már a Schönanger lift mellett is ramaty volt a pálya, ezért inkább visszamentünk a tetőre. 1500-1900 méter között egész nap jó hóviszonyok voltak. Délután 2 körül lementünk a 19-esen a völgybe. Ez ilyenkor kezdőknek már nem való. Térdig érő buckák nehéz, vizes hóból, kis földdel keverve. A szél miatt leállították a lifteket, ezért busszal mentünk haza. Erre tekintettel a buszok megállás nélkül jártak a falvak között, sűrűbben mint a menetrend írta.
Zárásig csúsztunk még egy párat a Natrun hegyen. Kék pályák kellemesek, de a legvégén már botozni kell a Dorfjethez. Rendes hóban gondolom gond nélkül át lehet csúszni a lifthez. A feketétől nem kell megijedni, csak egy rövid és széles letörés. A nap meglepetése az 5-6-os pálya volt, még délután is sima, szerintem nem használta senki napközben, biztos mindenki a magasabb helyeket kereste.
Ma felérve az Abergbahnnal nagyon meghökkentő volt mennyire elolvadt a hó a pályán kívül. Ahol vasárnap még síeltek a pályákon kívül, ott ma szinte mindenhol elolvadt a hó nagy része. Ez sok jót nem ígért, és be is váltotta. 9-től délig tűrhetőek voltak a pályák, utána vízisí. Még a 10-es legteteje is olvadt. A legjobb állapotban még délután is 15-16-os fekete pályák voltak, ezeken alig volt bucka még délben is. Gondolom azért, mert a kezdők kerülik őket. Így pedig sokkal jobban síelhetőek voltak, mint a kékek. Az Abergbahn aljánál már bokáig ért a víz.
Délelőtt ma is lementünk a 19-esen, néhány földes résztől eltekintve aránylag jó volt még, élveztük. A Sinalcobahn meglepően hosszú, modern és kényelmes. A 29-es teteje nagyon jó, lendületes és széles. Ahol elágazik a 31-es, szerintem a kevésbé profiknak is érdemesebb a feketét választaniuk. A fekete meredek és széles, a piros alig lankásabb, de néhol nagyon szűk.
Érdekes, hogy a Hochmaisbahnon a lábad közé kell venni a lábtartót, gondolom azért, hogy a kisgyerekek se tudjanak kipotyogni még véletlenül se.
A 30-as egy "világos kék" erdei útként indul, de a vége azért a kezdőket kihívások elé állíthatja, főleg ha olyan vizes és buckás, mint ma.

A képek talán érzékeltetik, milyenek a "hóviszonyok".

https://sielok.hu/fotoalbum/604787/...kep/1/

Ha valaki jár a Schiamadéban, és jó havat talál, azonnal szóljon! Sportgasteint, Dorfgasteint már próbáltuk, azokról majd ott.
diesirae
16 élménybeszámolót írt
16
13 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2011.02.18.
Kicsit meglepő, hogy milyen kevés kint a beszámoló, pedig tényleg egy szenzációs síterepről van szó. Azzal hogy idén összekötötték Hintermoost Hinterthallal, mindenfajta komplikáció nélkül összeér az egész. Az egyetlen kis negatívum, hogy a három falu között nincsen síbuszközlekedés, tehát erősen figyelni kell az órát, mert aki a túrázást visszafelé elszámolja, ott szorul valahol.

Ami számomra nagyon pozitív meglepetés, hogy teljesen hiányoznak az ilyen síhintákban sokszor megszokott erdei utak és lökdöső-folyosók, itt a túraútvonal szinte végig hagyományos, valódi piros meredekségű pálya, amik sokszor még kegyetlen szélesek is. A rendszer kicsit gyengébb pontja a dienteni rész két csákányos (L, M) és a régi kétüléses (N) liftjei. Amúgy csakis kabinosok és szupergyors 6-os bubblék vannak. De jövőre már cserélik is a csákányosokat, azután meg gondolom a kétülésest, úgyhogy itt ezerrel megy a fejlesztés minden évben.

Mi 15-én voltunk itt, szikrázó napsütésben. Mühlbachból indultunk és oda-vissza megjártuk Maria Almig az egészet. Reggel szokás szerint nagyon jó állapotban volt minden. Kezdőknek szuper kék pályák vannak itt, a 4-es egy egész pályarendszer, az 1a pedig egy nagyon hosszú, viszonylag széles, igen kellemes csúszás. Haladóknak pedig tökéletes az erős piros jellegű fekete pálya és piros 3-as, mindkettő mellett saját közvetlen lifttel és kék "átcsúszások" nélkül. Várni itt sehol sem kellett 10 másodpercnél többet, egyedül az E jelű KingsCab-nál alakult ki elég nagy tömeg, de a gyors, sűrű 8-as kabin nagyon elnyelte a népet, nem volt több 2 percnél a várakozás.

Dientenben is nagyon jó kis pályák vannak, a Wastlhöhe tetején van egy százméteres lökdösődés egyik irányba és egy kis folyosó a másikba, amúgy széles piros lesiklópályák. A faluba leérve le kell csatolni és átballagni a főúton (20 méter), de ez a szép kis házak között inkább hangulatos, mint bosszantó. Rá van túrva a hó a főútra is, visszafelé át lehet csusszanni, de felfelé az olvadékon elég macerás felhalszálkázni. Ezután a régi kétüléses igen méretes alsó házába csúszunk be, ahová kintről hordják be a havat. Jó 15-20 perc mire felzötyögünk vele, meg-megáll néha (ahogy a nem leakadósok ugyebár szoktak), de jobbra a Hochkönig gyönyörű hegyláncai, balra a kis falu egy tüneményes, dombon álló kis templommal, szóval azért el lehet bámészkodni. Az új 30-as összekötő pálya egész jó, a nagyobb része igazi lesiklópálya, de nem vadul meredek. Előtte lehet csúszni párat Hinterthalba is, itt is kicserélték a régi lifteket egy vadiúj hatülésesre.

Hintermoostól Maria Almig aztán kicsit megsokasodtak az emberek a liftekben és a pályákon egyaránt, de a 3-as jelűben kellett csak 2-3 percet várni, a többiben csak minimálisat. Ezen a részen is megtalálja mindenki a magának valót, még pár rövidebb fekete szakasz is van. A kabinos melletti rész inkább kezdőknek megfelelő huzamosabb síelésre. Fent a Langecken a kis Hüttében ettünk, elképesztő volt a körpanoráma, nagy a választék és nagyjából átlagosak az árak is (3,20 a sör, 9 egy óriási adag Wiener Schnitzel).

Fél 3 előtt pár perccel indultunk vissza, két óra alatt kényelmesen vissza lehet érni Mühlbachba, profiknak még 2-3 plusz csúszás is simán belefér. Most minden 16:30-ig járt. A 8-as jelű Simalco lift iszonyat hosszú, de elég hamar fent van, 3 óra előtt már nem volt senki. Az egyetlen kellemetlen élmény visszafelé a délkeleti fekvésű piros 21-es pálya, ez katasztrofális állapotban volt délutánra, néhol méteres buckák voltak a kásás hóból.

A pályák állapotáról elmondható, hogy délelőtt nagyon jók, délutánra kissé jegesek, de mivel (a dienteni kivételével) mind északiasak, a viszonyokhoz képest nagyon jók. A 4-es pályacsoportból este a jobb oldali eléggé le volt alázva, de a másik oldal egész jó maradt. És hát a panoráma az végig lenyűgöző az egész régióban.

Bischofshofenből és Saalfeldenből is járnak ingyenes síbuszok, az elsőből óránként, a másodikból sűrűbben. Ráadásul mindkét irányból felér az első liftnyitásra, és zárás után egy bő órával is van még haza. Ebben a két városban sokszor jóval olcsóbb szállásokat is lehet találni.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2011.01.08.
Mivel ma délután szabad voltam így a közeli Maria Almra esett a választás. Tervek szerint pár órát síeltem volna, aztán irány vissza a "bázisra". Végülis olyan jól sikeredett a nap, hogy a pár órából lett fél négy. A kocsit Maria Almnál a Dorfjet kabinosánál tettem le. Natrun lényegében a település házi hegye, melyen a remek lejtőknek és a modern felvonónak köszönhetően jókat lehet pörögni. A Dorfjet egy ún. hibrid felvonó, vagyis ugyanazon a kötélpályán kabinos és ülések is lógnak; egy kabinost három darab hat-férőhelyes székek követnek. Ha itt szállunk be a Hochkönig síhintájába, úgy az összeköttetést a 9-es pálya jelenti az Aberggel. Ez a mai napon zárva volt; ok hóhiány ti. egyrészt napos oldalon kanyarog, másrészt nincs kiépítve a hóágyúrendszer. Ennek ellenére azért lementem rajta, és a végén konstatáltam, hogy valóban jogosan tették ki a "gesperrt" táblát; egy-két helyen már majdnem léclecsatoláshoz kellett folyamodni. Az Abergen aztán fel a csúcsra, jó vonalvezetésű pályák, de semmi extra. Fentről szép kilátás nyílik többek közt a kapruni gleccserre.
A pályák már kissé széttúrtak, viszont nem jegesek. Felvonóknál nem kellett várni, de a pályákon többen síeltek, így egy gyors menet után vissza Natrunba, síbusszal; lévén vissza irányba sem pálya sem felvonó (egyelőre).
A nap hátralévő részét A Dorfjet melletti lejtőkön töltöttem; nulla sorban állás és sokszor üres pályák. A lejtők némelyike még záráshoz közeledvén is ratraknyomos volt, a piros 5-ös és 6-os nagyszerűek, különösen a csáklyás melletti FIS versenypálya, tényleg hibátlan. A fekete rendben, csak túl rövid, az utána következő kék laza, utazós; kezdőbbeknek megfelelő, igaz kissé srég felé lejt.
A natruni rész előnye, hogy ilyenkor januárban, amikor a Nap még alacsonyan delel is napsütésben síelhetünk a késő délutáni órákban, így a talajlátás is nagyszerű.
Azt hiszem, ha a környéken ólálkodok és van némi szabad órám biztosan fog látni még ebben a szezonban a hibridlift és lejtői, carvingolásra (is) ideális.
Sörapu.
20 élménybeszámolót írt
20
15 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2010.02.06.
Saalbachi síelésünket megszakítva egy napot töltöttünk itt. Biztos az én hibám, hogy nem tájékozódtam megfelelően, de nekem a síhinta kifejezés egy oda-vissza összekötött pályarendszert jelent.
Na hát ez nem az!
A terv az volt, hogy Maria Almban parkolunk és elsíelünk Mühlbachig, majd vissza. Na, ez elején megdőlt. Itt ugyanis nincsenek összekötve a pályák. Síbusszal ugyan áthidalható lenne a probléma, de 1; nem erre számítottunk, 2; a síbuszra való várakozás, illetve az utazás a síelésből veszi el az időt. A márc 15.-ei hosszú hétvégét itt szándékoztam tölteni, de azt hiszem várok még vele pár évet.
Egyébként a pályák minősége és vonalvezetése hibátlan és a tömeg ellenére jól éreztük magunkat.
Hencike
4 élménybeszámolót írt
4
17 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2010.02.01.
Sziasztok.
Idén itt töltöttük egy hetes sí vakációnkat jan 23-30-ig.Vasárnap Maria Almban kezdtük gyönyörű időben kitűnően kezelt pályákon,tömeg nem volt sorbanállás nulla.Délutánra egy két helyen megjelentek apróbb kavicsok pár kissebb jégfolt de nem volt vészes.Hétfőn Mühlbachi részen sieltünk ez lett a kedvencünk mindenki megtalálta a saját tudásának megfelelő pályát tömeg itt sem volt széles hosszú pályákon lehet húzni az íveket.A kezdőknek jó hír az 1a kék pálya egy fárasztó nap után is kellemes csúszással lehet lejönni a hegyről.A Fellersbachalm hüttében több magyar is dolgozik szakács, felszolgáló,és nagyon jó a kaja.Kedd Saalbach-Hinterglemmbe,szerdán Kaprunba sieltünk.Csütörtök-Péntek ismét Maria Alm következett kedden és szerda éjjel 20-30cm hó hullott így csütörtök reggel kitűnő pályák fogadtak minket még délelőtt is szakadt a hó napközben folyamatosan ratrakolták a pályákat így nem buckásodott.Ajánlom a Tischler hüttét nagyon jó a konyhálya magyar a szakács Csaba és az eggyik pincér ő is Csaba valamint jó fej a főnők Walter.Szombat ismét Mühlbach hóesésben síeltük az utolsó napunkat, a parkolóban rengeteg autó de a pályákon eloszlott a tömeg sorbanállás nulla és a pályák sem buckásodtak,mindenhol 4-6 személyes buborékos vagy 6-8 személyes kabinos felvonók, összeségben kitűnően éreztük magunkat.Elég sok honfitársunkal találkoztunk csodálkozom hogy senki nem írja meg tapasztalatait itt a forumon.Aki teheti menjen el sielni ebbe a régióba nem fogja megbánni.Néhány kép kedvcsinálónak.
Üdv:Hencike

https://sielok.hu/fotoalbum/963784/...galeria/
klaci
20 élménybeszámolót írt
20
17 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2008.12.10.
Mi is voltunk itt egyszer, tényleg jó terep és optikailag is gyönyörű.
Agent, annak az erdei útnak a vége (a Bachschmiede előtt) tényleg macerás, meg utána a felvonó is elég lassú, de alatta a jégcsapokká fagyott patak nagyon látványos. A hegytetőről Hintermoosba vezető pálya valóban klassz, azon jártunk mindig "haza".
Az a dienteni hosszú csákányos álmomban se jöjjön elő... brrrr!
Amúgy tényleg jó szívvel ajánlható terep...
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE