Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Puskás András
17 élménybeszámolót írt
17
15 éve tag
Bosznia
Jahorina
2023.03.09.
Sziasztok!
Kicsit bizonytalan vagyok, hogy jó ötlet-e most írni, még az események közvetlen hatása alatt, vagy majd otthonról, amikor már csak vissza emlékezik valaki.

Írok, miért ne írnék, hisz síelni nem tudok, időm mint a tenger, amíg szobatársaim az apartmanban készítik a kaját.

Hirtelen felindulásból kerültem ide, mivel a Dolomitokból hazatérve egy öt napos sítúrából, amiért mentem, hogy majd csúszok egy jót klasszikus körülmények között fejtetőig érő hóban a túrázások során, hát nem jött össze, de a túrák kiválóak voltak, a csúszások meg mint Chopokon a pályán kívüli részek lefagyott állapotban, csak 2.500-on.

Szóval azonnal ki kell elégítenem a csúszási igényemet valami elfogadható áron olyan helyen ahol még nem voltam, s mindig ki szerettem volna próbálni. Így botlottam bele ebbe az útba indulás előtt 10 nappal. Természetesen időjárás előre jelzés vagy négy helyen, mindenhol arra a hétre mínuszok, három napra havazás, összesen kb: 50 cm friss hó lesz, a jelenlegi ( akkor látott) 105 cm-hez. Szuper, gondoltam én, telefon, egy óra alatt lezsíroztam mindent, Jahorina március 4-11, 8 nap, 7 éjszaka, 6 nap síelés, kisbuszos utazás.

Szokványos utazás, szokványos érkezés, szokványos körülmények az apartmanban, a sípálya aljánál az esti síelésnél, mint Bukovel, csak nem annyira csili-vili.
Csak mintha olvadna, pedig este nyolc van, meg elég kásás, de majd reggelre kifagy, gondoltam én, hát nem.

Természetesen, mint ahogy az utóbbi években mindig az időjárás nem azt akarta amit előre bejósolt, hanem melegedet és olvadt rohamosan. Ma tartunk az ötödik síelési napnál, a pályák nagyon sok havat veszítettek, rohamosan romlott, éjszakára nem tudott kifagyni, ma viharos szél, nem mennek a csúcsra a felvonok, csak néhány legalsó felvonó és pálya amik csak buszokkal közelíthetők, a pályarendszeren keresztül nem.
Minden nap van 18-21 óra között esti síelés, tegnap a nőnap alkalmából a nőknek ingyenes volt. Nyílván jóval többen voltak mint szoktak, de még így is élveztem azt a három órát, most úgy néz ki, az volt az utolsó.

Szóval, hogy mondjak valami hasznosat is ne csak a saját “kínomat” ecsetelnem, a hat napos síbérlet 147 euróba került, lehetett kártyával fizetni, persze a helyi pénz került levonásra, kaucióval és fénykép készítéssel a bérlet átadása előtt.

A pályarendszer nem nagy, 40-50 km, minden lift és pálya működött eddig, egy nap alatt besíelhető, síeltük, annak ellenére, hogy vasárnap sokan voltak, hétfőn már jóval kevesebben és azóta is. A pályák jó esésűek, de persze rövidek, eleinte zavaró lehet a rengeteg átkötés, átvezető kék, de kiismerhető gyorsan, s ezeket beiktatva, hosszabb csúszásokat is össze lehet hozni.

Nagyon kedvezőek a pályák közötti pályán kívüli lehetőségek, de sajnos a viszonyok nem voltak megfelelőek, így csak minimális tekergés volt a kilátó, és a túra útvonal mellé.

A felvonók részben modernek, gyorsak, a régiek lassúak, de lehet nézelődni, a személyzet barátságos, készséges, a hütték sajnos cigi füstösek, így egy alkalmat kivéve mindig a teraszon voltunk, de ott is volt, hogy átültünk egy másik helyre.
Hütte árak elfogadhatóak, a választék szokványos, nyílván helyi sajátosságokkal.
A pincérek készségesek, pörgősek, legalább is nekem ez volt a tapasztalatom.

Az összbenyomásom, hogy kellemes, barátságos, jól síelhető kezdőnek, haladónak, profinak egyaránt 3-4 napra hétköznap.

A lényeg ma nincs síelés, holnapra esőt jeleznek, ha az nem változik hóvá, akkor egy nappal korábban megyünk haza.
Talán majd kiegészítésként megírom mi történt, meg persze majd teszek fel fényképeket.
IMG-6471.JPG
IMG-6470.JPG
IMG-6472.JPG
IMG-6438.JPG
IMG-6441.JPG
IMG-6442.JPG
IMG-6447.JPG
IMG-6448.JPG
IMG-6449.JPG
IMG-6456.JPG
IMG-6457.JPG
IMG-6459.JPG
IMG-6461.JPG
IMG-6463.JPG
IMG-6467.JPG
IMG-6468.JPG
IMG-6475.JPG
IMG-6476.JPG
IMG-6477.JPG
IMG-6478.JPG
IMG-6480.JPG
IMG-6485.JPG
IMG-6486.JPG
IMG-6492.JPG
IMG-6515.JPG
IMG-6518.JPG
IMG-6520.JPG
IMG-6521.JPG
IMG-6524.JPG
IMG-6525.JPG
IMG-6526.JPG
IMG-6527.JPG
IMG-6528.JPG
IMG-6534.JPG
IMG-6541.JPG
IMG-6547.JPG
IMG-6552.JPG
IMG-6553.JPG
IMG-6556.JPG
IMG-6566.JPG
IMG-6569.JPG
IMG-6594.JPG
IMG-6593.JPG
IMG-6580.JPG
IMG-6445.PNG
IMG-6464.JPG
olah richard
3 élménybeszámolót írt
3
11 éve tag
Bosznia
Jahorina
2022.04.15.
Sziasztok! Március 15.-i hosszú hétvégén voltunk Jahorinán , igazi meseidőben. 4 napig szikrázó napsütés, éjszaka fagyott aztán + 3-5 fokok voltak napközben. Ja és az érkezést megelőző napokban meg esett 60centi friss hó. (Azt hiszem ettől ideálisabb körülmény nem létezik.)
A pályarendszer izgalmas, változatos, ugyanakkor könnyen kiismerhető. Szerintem ilyen körülmények között egy hétig is el lehetne lenni ott.
Felvonók újak vagy újszerűek, pár db kivételt leszámítva simán hozza az osztrák színvonalat. Pályák is kezelve vannak, erre szerintem nem lehet panaszt tenni.
Árak: Nem mondanám, hogy egy drága hely, de azért túlzás hogy fele annyiba kerül mint egy nyugati régió. A síterep fejlődésével az árak is mentek valószínűleg.
Hütték/Ételek: Itt szenvedi a legnagyobb hátrányt ez a hely. Megengedett a belterekben a dohányzás, amit a füstimádók ki is használnak. Borzasztó kocsma köd van mindenhol belül, gyerekkel kb esélytelen egy ebédet lezavarni a beltérben. (Konkrétan a felszolgáló pincér cigizik meló közben, ami abszurdum.) Az ételek amúgy többnyire rendben lennének, jó nagyok az adagok, bár az english menu sincs mindehol feltüntetve, így kicsit rulett szerűek a rendelések.
Fizetési opciók: BAM vagy EUR főleg kp-ban és összevissza adnak vissza, úgyhogy kell matekozni. A kártyás fizetés csak a jegypénztárnál és az Olimpic bárban volt lehetséges, ezeken kívül mi sehol nem tudtunk fizetni vele. (Más beszámolók azért szebb képet festettek erről.)
Utazás: Nahát ez is inkább idegtépő, mint kellemes. A bosnyák részen van egy 2-3 órás egysávos utón való vergődés, ahol kb lehetetlen előzni, bár az autópálya épül de csak Zenica és Sarajevo között van kész. Szóval bár nincs messze annyira km-ben, de közben időben még is.
Összességében azt mondanám, hogy ez a hely a pandémia nyertese, a laza szabályok miatt komoly 2 szezont zárt, és sokan preferálták a sehol sem megtűrt oltatlanok is. (Mint én is pl.) Ha nincs Covid, valószínű az életbe nem tervezek ide síelést. :)
Mindenesetre egy remek balkáni opció marad. Jó pályák, jó liftek és ha ehhez minden egyéb feltétel adott, akkor garantált a a jó síélmény. Valószínű, hogy visszatérünk még ide. ( Főleg, ha a sógoroknál marad a pánik jövőre is...)
macskai
1 élménybeszámolót írt
1
2 éve tag
Bosznia
Jahorina
2022.02.28.
Sziasztok!
Köszönöm a sok infót Andrásnak!
Most jöttünk vissza Jahorináról, febr. 24-26-án síeltünk. Gyerekbérlet 3 nap 120 KM, felnőtt 145 KM volt, plusz kártyánként 10 KM letét. A pénztár bezár 4-kor, ha vissza akarod váltani, és utolsót csúsztál, jöhetsz vissza este vagy másnap. Kártyával fizettünk. Esti világított pályát kihagytuk, nekünk nappal is elég volt. (Arra külön kell jegyet venni.) Csüt-pénteken gyönyörű napsütés, de lejegesedett pályák voltak. Az alja kásás, sok helyütt barna volt a kikopástól. Sok volt a kő a pályán. Szombaton esett 40 cm hó, a hóesésben a pályát se láttuk, de nagyon jót tett az állapotoknak. Vasárnapra biztos tuti lett, de sajnos haza kellett jönni. A parkolás kb 5-8 KM volt/alkalom, rossz helyre állni nem érdemes, járnak a rendőrök.
A hüttékben kártyával nem, de eur-ral lehetett fizetni. 1,95-tel váltottak mindenhol. Van olyan hütte is, ahol jelszótlan, erős wi-fi volt. A szálláson is így volt, Pale-ben voltunk a Dolina Mira házikókban.
Az étel jó, de inkább frissen sültet/grill kaját egyetek. Zacskós leves, mirelit sültkrumpli sajnos az alap. A lepinka, bürek kiváló! (kenyérlepény) Megfejtettem, miért nem izgatja őket a maszk. Mivel kb. minden felszolgáló dohányzik, és a cigi mindig ott lóg a szájukban, sajnos nem tudják hordani... :)))
Wellness csak a hotelek szállóvendégeinek van, illetve napközben lehetne menni annak, aki nem ott lakik, így ezt kihagytuk. Este bementünk Szarajevóba e célból, de ott meg korhatáros a wellness...., ami meglepetés volt, sajnos.
Szarajevó belvárosát érdemes bejárni, piac, csarnok, gránátalmalé utcán frissen facsarva... 2 óra elég rá így télen, de nagyon hangulatos!

Jó téli gumi kell, hólánc vagy 4kerék segít, de ha épp szép az idő, nincs szükség rá. Nekünk pont jól jött, a völgyből a hóesésben nem jutottunk volna ki. Üzemanyag Szarajevóhoz közeledve drágul, kb. 20 helyi fillért, az azért sok.
Hazafele vasárnap estefelé a határokon 50-60 percet kellett várni, sokakat félreállítottak, nézegettek, minket nem. Covidra, tesztre egyáltalán nem kérdeztek rá, csak odafele és ott is csak a bosnyák határon. Mi PCR-t vittünk, oltásink nincs, de nem is érdekelt senkit. A terepen meg pláne nem.

Aki most megy, annak szuper lesz a hó, minden felvonó jár, és nincsenek sokan!
Naftz Andras
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Bosznia
Jahorina
2022.01.29.
Most voltunk Jahorinán. A 3 évvel ez előttihez van pár változás. Udvarnál mentünk át.Az út egy kicsit rövidebb és gyorsabb.Elkészült az autópálya határ átkelő Horvátország és Bosznia között, így már nem kell Samac felé menni.Kifelé és visszafelé sem kellet várni semmit. Zenicától egész úton esett a hó.Az utolsó 500 m-n fel kellett szerelnem a hóláncot(Poljicén laktunk) .Az 1-s felvonó kabinos lett. Úgy néz ki, hogy az előzőleg itt levő 6 üléses felvonót két részre osztották. Az egyiket elvitték A Rajka dolinába ez a 10-s felvonó, most már itt is van ülős felvonó. A másik felét pedig egy új pályára Trnovora(ez a 9-s pálya) építették fel. Van még egy kabinos ez a 8-s. Itt pálya is új.Több régi pályát ki vasaltak, sokkal kevesebb a bukkanó és újakat is építettek. Nagyszerű időnk volt szerdáig , csikorgó hideg (hétfő éjszaka -26 fok).Nappal ragyogó napsütés.Az 1-s és a 8-s kabinosnál voltak napközben néha többen, de pár percnél többet sohasem kellet várni. Két óra után 0 perc várakozás. 9,6,10 felvonókon és a pályákon sokszor egyedül voltam.Az árak is kedvezőek. Síbérlet január 23-ra 24 Euro(ez még főszezon) az utána következő 3 napra 63 Eur(ez már közép szezon). Nekem már senior jár. A hüttékben tea 2 KM forralt bor és a pohár sör 4KM. Esténként Poljicén vendélőben ketten 20-30 Eur.-ból megvacsoráztunk.Lehet fizetni Euróval és KM-el is.Rendesen váltják 1Eur 2KM.Ha Euróval fizettünk többnyire Eurót adtak vissza.
pasity
17 élménybeszámolót írt
17
16 éve tag
Bosznia
Jahorina
2021.03.04.
Pár napja vagyunk lenn Jahorinán, tökéletes minden. A határokon zökkenőmentesen átértünk. Kitoltuk a hosszú hétvégénket márc 15 - ig.
A pályák tartják magukat a meleg ( +3 ) ellenére, az éttermek, kocsmák nyitva vannak....durva, hogy kihozzák az ételeket, italokat. Páran vannak csak a felvonóknál.
IMG-9372.JPG
IMG-9375.JPG
IMG-9380.JPG
IMG-9381.JPG
adamlehner87
2 élménybeszámolót írt
2
6 éve tag
Bosznia
Jahorina
2021.02.03.
Sziasztok!

Múlt héten voltunk Jahorinán. Ami a síelést illeti Bosznia eddig abszolút radar alatt volt, a fórumnak hála találtunk rá - ezúton is köszi.

A kijutás sima ügy volt Horvátországon keresztül tranzitálva, 48 óránál nem negatív PCR teszttel. A horvát határőr csak annyit kérdezett, hogy hova megyünk. Elég későn és hirtelen jött az ötlet, így Jahornán nem, helyette a közeli Pale településen találtunk számunkra megfelelő szállást. A pálya 15 perc volt, teljesen vállalható távolság. Az út az autópálya hiánya ellenére tűrhető volt, viszont a rengeteg kamera kissé frusztráló (bár őszintén nem tudom be tudják-e hajtani az esetleges büntetést, mindenesetre jobb az óvatosság).

Első délután a helyi kicsi sípályát látogattuk meg, ráhangolódásnak jó volt, de síélmény szempontjából felejtős. Valójában Jahorina sem egy nagy terep, viszont szerethető. A pályák nagy része reggelente tökéletes állapotban volt, ugyanakkor délutánra eléggé buckásodtak. A 3,5 sínap alatt mindenféle időt sikerült kifognunk, a felhős, de világos hideg naptól, a 2m-es látótávolságú ködös napon át a ragyogó napsütésig és olvadó hóig volt minden. Hétköznap nem volt tömeg, és legfeljebb rövid sorban állással meg lehetett úszni a legtöbb felvonónál, viszont a szombati tömeg már a parkolóban is katasztrófa volt. Ráadásul rengeteg volt a kezdő, és az éppen oktatáson résztvevő, rendes íveket menni az első két csúszás után gyakorlatilag lehetetlen volt.

Ami viszont még szombaton is szenzációs volt és semmiképpen sem szabad kihagyni szerintem, az az esti síelés. Nincs tömeg, csak gyönyörűen kivilágított pályák és kellemes sült szag a pálya aljánál.

Ahogyan lentebb geri45 is írta, az éttermek, hütték nyitva vannak, ami most különösen fantasztikus volt. Számunkra üröm az örömben, hogy a dohányzás mindenhol megengedett, és sehol sincsen elkülönítve nem dohányzó rész. Az árak és az ételek viszont mindenért kárpótolnak:)

A maszkviselést és egyéb szabályokat a helyiek elég lazán veszik, bár a látszatra adnak, minden felvonónál állt pl. egy "covid control" feliratú ruhát viselő ember tablettel a kezében. Némelyikükön orr alatt volt a maszk:) A helyiek egyébként mindenhol nagyon kedvesek voltak, ugyanakkor a felvonóknál elég gyakran ment a tolakodás. Ez még magyarként is furcsa volt :)

A hazaút már kevésbé sikerült simára. Úgy számoltunk, hogy még a kijárási tilalom kezdete, azaz este 8 előtt hazaérünk, mert korábban utánaolvasva nem találtam erre vonatkozóan egyértelmű információt. A forgalom, szakadó eső majd szakadó hó - és egy finom, de nevetségesen olcsó ebéd - miatt azonban jócskán elcsúsztunk, fél 8-ra értünk a horvát-magyar határhoz Udvarnál. A határőrök bár kedvesek voltak, de nem voltak a helyzet magaslatán, a két karanténpapírt 1,5 óra alatt sikerült kitölteniük. Cserébe azt mondták, hogy ha megállítanak akkor mutassuk be a papírt és nem lesz gond a kijárási tilalommal.

Ettől eltekintve én mindenkinek ajánlom, aki megengedheti magának a 10 nap karantént (ami valójában 9, mert az érkezést is beleszámolták), vagy a 2 PCR tesztet, illetve nem veszélyeztetett és nem tart különösebben a vírustól. Az esetleges kellemetlenségekért cserébe valódi síélményben lehet része.

Néhány kép itt: https://sielok.hu/fotoalbum/jahorin...a-2021-januar/galeria/
geri45
1 élménybeszámolót írt
1
3 éve tag
Bosznia
Jahorina
2021.02.01.
Sziasztok!

Januar 8 ota vagyok Szarajevoban, ez ido alatt 8 napot sieltem Jahorinan, megprobalom osszefoglalni a tapasztalatokat.

Covid: 48 oranal nem regebbi teszttel engednek be Boszniaba, tranzitalni Horvatorszagon keresztul lehet. A bosnyak hataror keri az utlevelet, tesztet. Vamos meglatja a sileceket, mosolyog, megveregeti a vallam es elkoszon. Az egesz orszag teruleten kotelezo a maszk viselese, amit az utcan kb az emberek fele tart be. En Buffot hordok mindenhol, eddig sehol nem szoltak erte. A silifteknek ki tud alakulni tomeg, ki van irva mindenhova hogy maszk es 1,5 meter tavolsag, de ezt sem veszik tul komolyan a legtobben.

Palyak: Szerintem teljesen rendben vannak, azonban tobbsegeben eleg rovidek. Tapasztalt sielo kb 3 perc alatt leer a leghosszabbon ha ketszer megall pihenni. Ha tomeg van, marpedig ha jo az ido fel Szarajevo itt van foleg hetvegen, eleg hamar buckasodnak a palyak. Nehez megmondani melyik a legjobb palya, de egy nap alatt siman besielheto az egesz terep ha valaki tud sielni.

Freeride: En alapvetoen palyan kivul sielek ha van ra lehetoseg, Jahorinan viszont nem sok van. Azonban az 5-os palya mellett (a terkepen balra) eleg jokat lehet csuszni ha esett ho az elmult napokban. Erdekes hogy itt gyakorlatilag senki sem freerideol, 2 nap is volt amikor tobb oran keresztul itt csuszkaltam, egeszen addig amig elvezhetetlenne nem csusztam a dombot. Szerintem a lift kezelo kicsit hulyenek is nezett hogy orakon keresztul 5 percenkent megjelenek a felvono aljanal :)

Liftek: ket 6 uleses nyitott, egy 6 uleses bubis, egy gondola, 2 csakanyos (amibol az egyik nem mukodik), egy tanyeros es egy ketuleses klasszikus jugoszlav felvono van. A ketuleses es a tanyeros szerintem az 1984-as olimpia ota itt van, a tanyerosnal erdemes ovatosnak lenni mert az elejen 3x is rant egy jo nagy, nem egy embert lattam kiesni belole. A ketulesesnel nem mindegyik ulesen van parna, ilyenkor erdemes megvarni a kovetkezot. Ha nagy a szel, a fenti felvonokat nem nyitjak meg.

Ettermek: Minden etterem nyitva, kb 20-30 BAM/fo-ert lehet egy jot enni. A legtobb helyen csak keszpenzt fogadnak el. Mindenhol lehet dohanyozni, amit ki is hasznalnak eleg rendesen, van, ahol a pincer is cigizik felszolgalas kozben...

Oktatas: Tobb si iskola is van, en a Snow Art-nal iratkoztam be egy 2 oras halado oktatasra. Orankent 50 BAM-ba kerult, szerintem abszolut megerte, jol elmagyarazta az oktato hogy mit kell gyakorolnom hogy rendesen tudjak elen sielni. Egyebkent naluk az osszes oktato korabbi versenyzo. Valoszinuleg barmelyik si iskolaban talalunk angolul jol beszelo oktatot.

Szarajevo: Szep varos, erdemes megnezni a Bascarsijat (belvaros), a Vrelo Bosne-t, autoval felmenni az olimpiai bob palyahoz. Az ettermek itt joval olcsobbak es a kaja is sokkal jobb mint Jahorinan. Az emberek nagyon kedvesek a kulfoldiekkel. Egyebkent Jahorina kb 40 percre van kocsival.

Szerintem osszessegen Jahorina egy korrekt siterep es eleg olcso. Covid idok alatt en inkabb itt buslakodnek mint Eplenyben, de egy 10 napos karantent nekem nem erne meg. Ha valaki azonban meg tudja uszni a karantent akkor erdemes kicsit kimozdulni az osztrak komfort zonabol. Az idojarast erdemes figyelni, sajnos elo tud fordulni eso, foleg a kovetkezo 1-2 hetben eleg meleg lesz sajnos a Balkanon.
Papimate
1 élménybeszámolót írt
1
8 éve tag
Bosznia
Jahorina
2019.03.07.
Sziasztok!

Mi nem egészen egy hete jöttünk meg Jahorináról és még akkor volt szerencsénk síelni/boardozni ott amikor még 100cm hó volt mindenütt (még az erdőben is :) ).
Maga a hegy szerintem ideális a sport végzésére, van mindenféle terep kezdőnek, haladónak, szűzhavazóknak stb. Viszont a lift rendszer elgondolása már hagy maga után kívánni valót. Nincs egy központi lift ami legalulról elvisz például a hegytetejéig (mint sok osztrák pályánál). Illetve a liftkezelők olyan mint ha ott sem lennének. :D Mobiloznak, dohányoznak, dumálgatnak, meg minden mást csinálnak ahelyett, hogy kigúvadt szemmel néznék a potenciális lif alá beesőket.
Apropó dohányzás: mindenütt cigiznek de tényleg mindenütt. A szobánk (Pale-ban laktunk) bűzlött a cigifüst szagtól, de még a pálya hütték is szintúgy. Talán ez az egyik legnagyobb negatív tényező Jahorináról számunkra.
Az útidő kifele 9÷10 óra volt (sajnos elkaptunk egy csúnya havazást és jó néhány kamiont ami miatt lassabban haladtunk) de visszafele kerekperec meg volt 8 óra alatt. A szarajevói autópályát szerintem nem szabad sajnálni használni mivel 3,33€ és sok időt megspórol az embernek.
A pályák reggelre ratrakolva voltak aminek nagyon örültünk és még a hóágyuk is mentek hiába volt hétfő délután.
A hütte árak Ausztriához képest viccesen alacsonyak (csevapcsicsi+üdítő+kávé kb. 2500Ft).
A síbérlet kb 6000Ft per nap.
Ami még számunkra fura volt, hogy egyik helyen lehetett fizetni EUR pénzérmével, a másik helyen már csak papír EUR-t fogadtak el. Vissza minden esetben BAMban adtak.
Tudnék még mesélni sokat, jót-rosszat is egyaránt, az előttem szólóknak tényleg igazuk volt, ez egy más világ de ha közel áll az emberhez ez és tud azonosulni a hely szellemiségével akkor egy fantasztikus utazás részese lehet (hihetetlen olcsó áron). :)
pasity
17 élménybeszámolót írt
17
16 éve tag
Bosznia
Jahorina
2018.10.18.
Lassan indul a szezon, mi besíeléssel kezdünk dec. 13 - 16.
Sok változáson esett át a terep; egy új víztározót építettek a Poljice pálya tetejéhez és 25 új hóágyút helyeztek el. A Termag pályát ( 1b ) jól kiszélesítették, itt nagy volt a forgalom ( a sísulik ezen oktattak ).
Két új pálya is átadásra kerül 7 , 7a ezek a Poljice tányéros végállomásától jobbra vannak. A 7a segít lejutni a Sator falurészről.
balkanfan.hu.jpg
pasity
17 élménybeszámolót írt
17
16 éve tag
Bosznia
Jahorina
2018.02.13.
Most értünk haza Jahorináról, egész rendben voltak a pályák! Ma estétől 30 cm friss havat várnak. Az idei évtől parkoló díjat szednek : 2.5 € / autó / nap. Bérelni 8 - 10 € / fő / nap / szett. Oktatás 15 € / fő / óra. Az üzemanyag árak pár napja emelkedtek ( kb. mint itthon : 2.10 KM / L ).
Sok rendőr van, de csak a kocsijukat mutatják villogóval ( a lassabb közlekedés miatt kampányolnak ). Amennyiben megállítanak, gyorsan leellenőrzik a rendszámot a gyorshajtás miatt ( 24 hónapig őrzik a felvételt ) és ha ok minden akkor elengednek ( ellenkező esetben, csekk és irány a posta ). Pale - tól Jahorináig jól karbantartottak az utak hóesés közben és után is. A 2 üléses felvonó ( Ogorjelica 2 ) azért nem megy többször, mert nincs sok vendég ( ezeket szombat - vasárnap ill. nagy tömeg esetén indítják ). Ezzel oldalazva besíelhető a 2 tányéros pálya 2/3 - a. Picit lassabb és megüti a vádlit ( nem lassít ) viszont friss hónál több szűzhavas területet lehet elérni.
Jahorinán a Hotel Vuckoban tudtok eurot - márkára váltani ( 1€ - 1.94 KM ). A bérletekre depozitot számolnak fel ( 10 KM ) amit az utolsó csúszás után visszaválthattok a kasszáknál ( 16:30 - ig ).
Wizz Airrel tudtok jönni : Péntek - Hétfői járatok vannak a reggeli órákban : 25 € / fő ( oda - vissza kézipoggyásszal - 10 kg. ).
marctomb
2 élménybeszámolót írt
2
7 éve tag
Bosznia
Jahorina
2018.01.31.
Sziasztok!

Január 14-18 között jártunk Jahorinán, ahol az 1984-es téli olimpia több versenyszámát is megrendezték.
Nagy várakozással indultunk neki a síelésnek, hiszen sok mindent hallunk/hallottunk Boszniáról, ezek az információk -inkább- negatív töltetű gondolatok, az utak, épületek, városok állapotáról, amik többségében a 90-es évek elején lezajlott délszláv háborúban gyökereznek. Másik félelmünk a hó mennyisége és a pályák állapota volt, szerencsére mindkettőt megcáfolta ez a pár nap.

Maga Jahorina a Boszniai Szerb Köztársaságban fekszik, így ne lepődjünk meg, hogy nincsenek minaretek vagy mecsetek emellett az éttermekben is szerb söröket kortyolhatunk. Érdemes elolvasni a terület rövid történelmét utazás előtt.

Röviden leírom tapasztalataimat:

Alapvetően az egész ország pozitív csalódás volt számunkra. Látszik, hogy dolgoznak a háború utáni „hagyaték” eltűntetésén, ami halad, de még igen sok van hátra belőle. Várakozással/előítélettel ellentétben nem a szétlőtt, lebombázott házak, utak jellemzik Boszniát,. A települések a rendezetlenség minden létező formáját felvonultatják, aminek egy idő után inkább már a báját véltük felfedezni.

Utazás:

Odafelé úton Szerbia irányába vágtunk neki a hosszú utazásnak, ennek oka az volt,hogy a Duna és a Tisza összefolyását is meglátogattuk útközben. Szerbiában az utak minőségérre nem lehetett különösebb panaszunk, teljesen korrekt, normális minőségű aszfalton haladtunk rendíthetetlenül a célunk felé. „Szerbikum”-nak nevezhető az 50 km-en át tartó település(csoport), ami abban nyílvánult meg, hogy végig 50-el lehetett csak menni ezen a szakaszon… Boszniában folytatódott a pozitív csalódás, hiszen magán az úttesten –szinte- egy kátyúval se találkoztunk, ami feledtette a több helyen igen sok szeméttel kísért útszéleket. Maga a táj a Dinári-hegységbe beérve, a Drina-folyó mentén - kanyonokon át- autózva igazán lenyűgöző volt. Az Alpokhoz szokott szemeknek szembetűnő lehet, hogy kevésbé zordak, tarajosak a hegycsúcsok, inkább kellemesebb, a külső erők által jobban „lekerekített” formakinccsel találkozhatunk. Ahogy kapaszkodtunk felfelé a sípályarendszerhez, egyre téliesebb lett a táj, míg végül megérkeztünk oda, ahol az olimpiai karikák már vártak minket.

Visszafelé Bosznián keresztül, Horvátországon át jöttünk haza. Itt is (már nem) meglepően jó minőségű utakon haladtunk. Kisebb GPS malőr miatt 20 km-t egy erdei, félig-meddig murvás úton tettük meg, ami egyrészt próbára tette az autó terepjáró képességét (ami nem igazán létezett) másrészt nagy élmény volt, hiszen láttunk vadrácson szállított, kilőtt farkast, vadmacskát és ijesztően mély szakadékokat, amitől csak néhány tucat centiméter választott el minket. Ezt a szakaszt bátran hagyják ki a hazaútból :)

A rendőrök egyszer ellenőriztek minket, de tovább is engedtek gyorsan (valaki mást kerestek minden bizonnyal), tehát indokolatlan büntetés se szegte kedvünket. A közlekedési kultúra olyan, amilyen.. de nem éreztük különösebben veszélyesnek.

Pályák:

Előzetes tájékozódás alapján 25 km pálya várt ránk, így is lett. Szállásunk közvetlenül egy síelhető erdei ösvény mellett feküdt, így felcsatolás után be is csúszhattunk a kasszákhoz. 3 napos bérletért kb. 16 ezer forintot fizettünk, ami nagyon is jutányos. A felvonók modernek: a 3 beülős 6 személyes (egyiken lehajtható buborék is volt) felvonóval minden pálya megközelíthető. A régi kétülésest nem ajánlom, ráfagy az ember feneke az elavult ülésekre. Ezek mellett több húzólift, gyerekeknek szőnyeg is volt a pálya centrumában. A felvonók kiszállásnál elég lassúak a kezdők számára, és nem meredek lejtő fogad a kiszállás után.

A pályák korrektül rendben voltak tartva, viszont hó hiányos időszakban kérdéses lehet az utánpótlás, hiszen telepített hóágyúkat mindössze a 6-os pálya mentén véltünk felfedezni. A kék pályák nagyon kellemes ejtésűek, pirosba hajlóak, nem túl meredek letörésekkel. A piros pályák több helyen fekete felé tendálnak, de simán síelhetőek, egy haladó tudással. Sajnos a 84'-es olimpiai pálya nem teljes egészében volt megnyitva, a felső szakasz (fekete) nem volt síelhető. A magasabban fekvő szakaszokon nagyon szélesek a pályák, de az alsóbb szakaszok is "szellősek". Többször is felhőbe/ködbe burkolózott a felsőbb szakasz, hiszen fahatár fölött voltunk már, így semmi nem gátolta a légtömegeket. (Viszont, ha egyik része a pályarendszernek a ködös volt, a másik oldala nagy eséllyel tiszta időjárást biztosított, ez csak személyes megfigyelésem volt.)
A néhány elhagyott (szétlőtt?) hotel, épület áll mementóként lépten-nyomon, ami elgondolkodtatja az embert.

Szerintem mindenki megtalálja a neki való nehézségi szintnek megfelelő pályát. 3 napos síelésnek a pályarendszer hossza, s változatossága is teljesen kielégítő. Mi hétfő-kedd-szerdán voltunk, így viszonylag kevesen voltak, és akik voltak meglepően fegyelmezetten betartották a „józan síelés” írott/íratlan szabályait.

Árak:

Szállás és a síbérlet nyugati árakhoz képest olcsó, legalább 30%-al olcsóbb (ha nem többel..), A hütték, vendéglők árai a sícentrumban egy budapesti közepes árfekvésű étteremnek feleltek meg, ami ugyancsak pozitívum. Nem váltottunk márkát, csak eurót vittünk. Mindenhol elfogadták, de márkával adtak vissza (szóval az 500€-os bankókat ne itt próbáljuk elhinteni). A visszajárókból szuveníreket vásároltunk a túra végén, szóval azok is hasznosíthatóak voltak. Eurót érdemes váltani, azokból is a kisebb címletűeket.

Benzin Boszniában és Szerbiában is olcsóbb, mint nálunk, szóval érdemes –inkább Boszniában- tankolni hazafelé.

Ételek:

Finomak és bőségesek voltak a reggelik, vacsorák. Reggelire a szokásos kontinentális kombót kaptuk (sajt, felvágott, lekvár, vaj, tojás, csevap stb.) a szállásunkon. Ebédet a hüttékben ettünk. Vacsorát mindig másik étteremben „teszteltük”. A bosnyákok –hozzánk hasonlóan- a fehér kenyér nemzetének titulálhatóak, mindenhez járt (az itthon is már megismert) albán pékséges buci, így maximális szénhidrát bevitel után lehetett visszacsatolni a léceket.

Egyéb:

Nagyon kedvesek voltak a bosnyák/szerb vendéglátók, de ha valamiben nem jók, akkor az idegen nyelven való kommunikáció. Se angolul, se németül, sokszor még a jelnyelven (mi esetünkben sima mutogatás) se működött. Így vacsoráztunk egyik este hidegtálat, bár a pincér a rendelésnél állította, hogy megértette a „big plate, traditional dish, meat” bűvös hármas tartalmát. De ezek csak apróságok voltak, amik minket se bosszantottak igazán, inkább kedvesen hatottak.

Egyik este leereszkedtünk Szarajevóba (30km) . A város igazi pezsgő, kozmopolita hangulatot keltett. Érdekes volt megfigyelni a keresztény és az iszlám kultúra keveredését, hatását. Az utcákon, egyik pillanatban még a monarchia-béli 19. század végi épületek, másik pillanatban a nagy bazár és mecset kísérte esti sétánkat. Ajánlom ezt a pár órás programot mindenkinek. A háború hatása itt is csak akkor látható, ha a belváros felé haladva nagyon figyeljük a házak falait, ahol golyó ütötte nyomok még megfigyelhetőek.

Bátran ajánlom Boszniát, Jahorinát azoknak, akik szívesen próbálnak ki új dolgokat, és kicsit elszakadnának már az Alpoktól,az osztrákok tökéletes rendezettségétől, és valami izgalmasabbra vágynak. A szállások, pályák itt sem hagynak kívánni valót maguk után, de az utazás és a „körítés” kicsit kimozdíthat minket a „nyugalmi zónánkból”.
szim21
1 élménybeszámolót írt
1
6 éve tag
Bosznia
Jahorina
2018.01.20.
Sziasztok!

Na még Jahorinán vagyunk! Szerintünk nagyon jó minden az emberek kedvesek valóban 1-2 felvonó nem megy de nem a hó lehet az oka, mert tegnap esett vagy 50 cm. :)

Az utunk rendben volt mindenhol tartottuk a sebességhatárokat, így bírság nem volt. :) 1luter Diesel 1.80 KM körül van ami 0,9 € kb. Ja rengeteg rendőr volt az utak mentén.

Az árak nagyon barátiak én leginkább a budapesti árakhoz hasonlítanám az ételt és az italt. A 2. pálya mellett béreltem szánkót 5 KM/nap áron. Átlagban úgy célszerű számolni, hogy amit márkában mondanak annak a fele euróban. :) 2Km~1€.
€ pénzérmét nem fogadnak el és ha papír € val fizetsz akkor KM-be kapsz vissza.

Mi a Hotel Bistricában szálltunk meg, teljesen rendben van, kicsit szocreál de ár/érték arányban kiválló. A wi-fi a szobákban nagyon vacak a recepción és a lobbyban jó! Itt a szállodában a fogyasztásodat felírják a szobádhoz, így nem kell vackolni a váltással és kártyával tudsz fizetni.

Köszi mindenkinek az infókat jó csúszást Nektek!
rameios
2 élménybeszámolót írt
2
7 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.12.28.
Sziasztok! December kozepen mentunk 4 napra. Az odaut lassu es nehezkes mivel minden bokorban rendor van es fouton is max 80-85 el lehet haladni. Erdemes a tablak elott lelassitani mert gyakran egy 80 as tabla utan ha 50es 60as jon, ott rendor lesz. A tarifa kb. 20 euro korul van es lehet alkudni. A kornyek szarajevoig nem tul meses : lebombazott epuletek aknamezok bunkerek szmogos gyarvarosok. Szarajevo nagyon szep, diverz es olcso. A burek finomabb es olcsobb mint itthon, de tiszta idoben sajnos nagyon szmogos, europaban 1.helyen vannak ezzel. A sipalyat decemberben kicsit rizikos a ho miatt be vallalni. Nekunk elso nap csak a police tanyeros felhuzos ment ekkor nagyon olvadt a ho es eso esett. Ejszaka sok ho esett szoval a tobbi napon mar mas felvonok is mentek dogivel. Hogy miert erte megis meg elmenni ekkor? Mert elkerulhettuk a nagy tomeget masfelol az arak szezon elottiek voltak kb. 12-24 marka korul volt a napi jegy. A kornyeken minden nagyon jol ki van epitve. Este tobb helyen disko, balkan buli volt. Mindenképpen ajanlom Jahorinat foleg a vadregenyes terepe miatt, bar a kozlekedes miatt inkabb akkor eri meg eljonni, ha legalabb 1 hetre jon az ember. Ha itt keves a ho vagy uncsi van, akkor a kozelben van egy masik palyarendszer: Bjelasnica ami magasabban van es a ho is stabilabb.
IMG-20171216-151445.jpg
IMG-20171216-145603.jpg
IMG-20171216-151450.jpg
IMG-20171216-145632.jpg
tothlevente
25 élménybeszámolót írt
25
14 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.03.20.
Március 11-18 közötti hetet töltöttük Jahorinán. Féltünk egy kicsit, mert még sosem töltöttünk egy hetet ilyen kis pályarendszerben, de félelmünk alaptalan volt. Nagyon szuper hely, minden hegycsúcsról legalább 2 pálya lejön, amelyek az elágazások révén bőségesen variálhatók. A pályák többsége legalább 3-4 változatban síelhetők - és itt nem a meredek részeket kikerülő szakaszokra gondolok -, mégis ugyanaz a számuk, lévén, hogy a start és a cél ugyanaz.
A térkép alapján kék pálya igazán csak egy van, a 2-es, de azért az összes piroson ki lehet kerülni a meredekebb részeket.
A 8-as olimpiai lesikló ma már csak az alsó 6 üléses tetejéről síelhető, de ha valaki szeret szűz hóban síelni, az besíelheti az egészet. A felső részt nem tapossák, de könnyen beazonosítható, hol is száguldottak le '84-ben.
Egyébként pedig az egész hegyoldal több kilométer szélességben egy hatalmas freeride terep. A felvonók is elég szellősen hálózzák be a hegyet, minden csúcsra csak 1 megy fel. Mégis könnyen átsíelhetők a különböző pályák.
Az árak nagyon barátságosak, a síbérlet az osztrák árak 1/3-a, a pálya minősége pedig nem feltétlen rosszabb. Hozzá kell persze tenni, hogy itt 1800 méter körül van a fahatár, így a felső részek ki vannak téve a szél hóeltakarító munkájának. Ilyenkor jegesebb, rögösebb havat találunk. Szélcsend esetén viszont fantasztikus pályaminőséget varázsolnak a ratrakosok.
A látvány is pazar. Az Alpok és a Tátra csúcsaihoz szokott szemünk itt nem lát éles hegyláncokat, sokkal inkább a röghegységre jellemző kisebb-nagyobb sziklás csúcsokat. A Bükk-fennsíkhoz tudnám erős túlzással hasonlítani az itteni világ tetejét, amely ugye hazánk legszebb tája.
Az Adria víztömegének hála, nagyon hóbiztos terep, a felső részeken sok helyütt most méternél is nagyobb hó volt. Hóágyúkat az 1700 méter alatti területekre telepítettek. Szinte minden pálya hóágyúzható ezen szint alatt. Ez leginkább az olimpiai pályák esetében fontos, mert azok 1300 méteren végződnek. Bizony laza hó fogadott márciusban már minket ebben a magasságban. Sőt a lift beszállójánál már vízisí volt. Mégis minden napra profin megcsinálták.
Nem tudom, csak gyanítom, hogy a kevés ratrak miatt azért egy 6 üléses mindig állt. Ez akkor volt fájó pont, amikor a 7-9-es pályán szerettünk volna síelni, mert ezeket a pályákat csak egy lift szolgálja ki. Mi ezért mentünk. Szerencsénkre az utolsó 3 nap megnyitották, de ilyenkor meg másik lift állt le.
A térképek már nem jelzik a régi lifteket, de muzeális jelleggel megtalálhatók az 1 és 2 személyes székes felvonók, valamint a régi tárcsások is.
Az orgolejicai 2 személyest gyönyörűen felújították, az olimpia 5 színében pompázik és szabály szerűen száguld. Minimum olyan gyorsan megy, mint a 6 személyesek. Mégis csak azoknak ajánlanám, akik nem ijednek meg attól, hogy nincs a be- és kiszállónál lassító, mert itt bizony vadul indul a menet. A gyerkőcök imádták. Sokszor mentek vele. Szó mi szó, ők most láttak először ilyen "felturbózott" felvonót.
Az árakról még:
A lift árakkal ellentétben a kaja már magasabb árszintet képvisel, nem az 1/3-a az osztrák áraknak, hanem a fele, 3/4-e. Konkrétan:
- 0,5l-es korsó sör 4,5KM
- húsleves többféle 7-8KM
- isteni puliszka 7KM
- Cappy és hasonló dzsúzok 3KM
- sült krumpli nagyon nagy adag (minimum a duplája a megszokottnak) 5KM nagy adag ketchuppal, vagy majonézzel együtt,
- krémlevesek (tökkrém isteni a Rajska chatában) 6KM.
1l benzin 1,8-2KM.
2KM=1Eu. Másképp 1KM=kb.155Ft
Még valami. A hegyen és a völgyben is még ott vannak mementónak a lebombázott, szétlőtt épületek, szállodák. Bizarr látvány ez számunkra, de jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan tudunk békében egymás mellett élni. Nagyszerű példája ennek ma Szarajevó, amely néhány kilométer csupán a síközponttól. A világ egyik legmultikultibb városa. Gyönyörű. Pedig sok városban megfordultam már, mégis talán a legszebb.
https://sielok.hu/fotoalbum/jahorin...a-2017-marcius/kep/1/
Még több foto:
https://www.facebook.com/tothlevi/m...edia_set?set=a.1385203711...
csaba01
2 élménybeszámolót írt
2
9 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.02.27.
Csütörtöktől (02.23.) vasárnapig (02.26) voltunk a Jahorinán. Most voltunk először, összességében nekünk nagyon tetszett, habár a pályák karbantartása nem az igazi, éjszaka ratrakolnak az igaz de a kritikus pontokra nem fordítanak nagyobb figyelmet, így ezeken a részeken nagyon hamar megjelenik a jég-sár-kő egyveleg. Csütörtökön az 1es 2es 3as pályákat használtuk dél körül voltak olyan 20-40 méteres szakaszok ahol már csak minimális hó maradt inkább csak sár és kő (volt aki itt le is csatolt mert féltette a léceit), a 3as pályarendszer volt jobb állapotban és itt találtunk olyan "útvonalat"amely kevés köves részt érintett, és nekünk nagyon megfelelt, síeltünk is zárásig.
Pénteken az erős szél miatt nem mentek a hatülésesek így maradt a Poljice tányéros felvonója, nem baj jutott idő a csapatunk kezdőbbjeivel is foglalkozni meg persze több időt eltölteni a tányéros kiszállójánál található Peggy kávézó-étteremben ahol állítólag isteni a forrócsoki, én inkább a Szarajevói Prémium nevű csatos üvegben kapható sört kóstolgattam,érdemes felülni az emeletre nagyon hangulatos a berendezés és gyönyörű a kilátás.
Szombat reggelre esett kb 40 cm friss hó és ezzel felejthetetlenné tette számunkra Jahorinát. Mivel az éjszaka második felére váltott csak át az eső hóra sőt még egész délelőtt is havazott nem sikerült éjszaka teljesen letömöríteniük a havat a pályákon így számunkra kicsit furcsa volt a megszokottnál nagyobb hóban síelni, de tetszett a kihívás, a fenyveseken átvezető pályarészek és az egész boszniai táj pazar látványt nyújtott.
Vasárnap reggelre terveztünk még egy rövid csúszást a még jó állapotban lévő pályákon de ez sajnos nem jött össze, a szél miatt nem indították el a Poljice hatülésest ezért a friss hó hírére idesereglett tömeg a tányérossal próbált feljutni a várakozási idő 30-60 perc lett!Úgy döntöttünk hogy a tányéros kiszállójától megpróbálunk átjutni a 3as pályára(nem könnyű kell botozni rendesen) mert az Ogorjelica hatüléses működik.Amikor átértünk és megláttuk a hatüléses előtt várakozó embertömeget rájöttünk hogy ez a délelőtt nem a sielésről szól sajnos,30-40 perces sorban állás után jutottunk fel a 3as pálya tetejére ahonnan már csak annyi időnk maradt hogy lecsússzunk a plusz fokokban megvizesedett megroggyant havon a szállásig.
A szállásunk (egy teljes nyaralót béreltünk)a Sator nevű nyaraló övezetben volt erdei ösvényen tudtunk lecsúszni a felvonóhoz és visszafelé is sílécen érkeztünk a szállásig,ha továbbcsúsztunk 100métert akkor Villa Planinska Idilla-hoz érkeztünk aminek a földszintjén konoba-étterem működik balkáni specialitásokkal(paszulj szárma csevap stb)csapolt Jelen sör kapható jók az árak vendégszerető a személyzet.
Összegezve nekünk nagyon bejött Jahorina de figyelni kell az időjárást mert ha kevés a hó és plusszok vannak hamar megjelenik a kő a pályán,a hétvégét kerülni kell a tömeg miatt hét közben viszont nincs sorban állás, az árak olcsóbbak mint nyugatabra. Sok helyen elfogadják az eurót síbérletet is euróban fizettem, sőt még váltottam is eurót a pénztárban 1 euró=1.95 KM (konvertibilis márka).
Jahorina-072.jpg
Jahorina-051.jpg
Jahorina-056.jpg
Jahorina-058.jpg
Jahorina-069.jpg
Jahorina-076.jpg
pasity
17 élménybeszámolót írt
17
16 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.02.06.
14 napot voltunk Jahorinán, volt ott minden...:-)
-16 majd + 3 is pár nap leforgása alatt.
Nagyon kellett a szombat reggeli friss hó, meg is nyitották a 2 db 6 - os felvonót. Persze a helyiek megneszelték ezt és csúsztak mindenhol :-)
Mostanság nagyon odafigyelnek az € elfogadására ( a kasszába nem tehetik be ). 3 éttermet és egy hotel szórakozóhelyét zárták be. Ilyenkor a főnök a pultnál ül és a pincéreknek gyorsan vált. Váltsatok útközben a benzinkutakon : 1 € = 1.94 KM ( korrekt ).
Elmentünk egy egész napos hószántúrára ( ételt , italt csomagoltak nekünk ). Régóta ismerem az egyik hotel tulajdonosát, ezért Ő kísért el bennünket! Kölcsönadta pár körre a szánját....180 LE - pazar volt ( sztem megyünk v. inkább mi is veszünk egyet ).
Nem maradhatott ki a ratrakolás sem!
50 cm porhó....Gáz, Gáz, Gáz,
Valaki kérdezett gondoláról, csatolok két fotót a leírásáról.
IMG-7798.JPG
IMG-7807.JPG
IMG-7869.JPG
IMG-7890.JPG
IMG-7925.JPG
IMG-7938.JPG
111.jpg
222.jpg
IMG-7944.JPG
bertazs
55 élménybeszámolót írt
55
11 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.02.03.
A felvonók és a pályák üzemelése hó, időjárás és tömeg függő. 01.29-én a 8-as pálya ment (az volt a legjobb főleg egyhuzamban lecsúszva az Ogorjelice csúcs tetejéről). A fönti tányérosokból csak a G jelü ment, de azt nem ajánlom 50 kg alatt. A 8 éves fiam sem tudott vele felmenni, pedig jól síel. A 9-es pályán pl. volt hó, de nem volt megcsinálva. Elejé egy kis tábla jelezte, hogy nem üzemel, de hálóval lezárva nem volt, úgyhogy le lehetett csúszni rajta. A középső kettes ülős hétvégén ment, de a kiszállás és a beszállás sem egy leányálom, kis gyerekkel inkább a hatosokat javaslom. Egyébként a G tetejéhez át lehetett csúszni az E tetejéről, kis botozással a végén de ha van hó rendesen szinte bárhol lehet csúszkálni, a pálya jelölések csak tájékoztató jellegűek.
bertazs
55 élménybeszámolót írt
55
11 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.02.03.
Kártyával elég sok helyen lehet fizetni pl. boltok, hütték, éttermek. Néhány helyen pl. szállodák bárjaiban, kis boltokban, ahol sok turista fordul meg elfogadják az Eurot is, de a saját pénzükben adnak vissza, nem a legjobb árfolyamon. A helyi konvertibilis márkát - ez a fizetőeszközük (váltópénz pfenning :-) - mi autómatából vettük ki ott helyben, mivel elég nehezen beszerezhető itthon. Így kaptuk a legjobb árfolyamot kb. 1 KM 160-165 Ft. Bankautomata Ogorjelicán az 5 csillagos szálloda mellett található (kettő is) A telefonálás elég drága (már nem EU) 180 ft /perc, ha te hívsz 100 ft/perc, ha téged hívnak. Az adatforgalom szintén méregdrága, viszont sok helyen van WIFI pl. szállodák, hütték, éttermek.
Naftz Andras
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.02.01.
Mint az elöttem szoló mondta személyivel belehet lépni Boszniába.Ha autóval mentek a sebességkorlátozásrsa figyelj!Vannak telepitett radarok.A határtól Szarajevóig 4. Hazafelé az autópálya kijáratnál megállitottak a rendörök és addig nem engedtek tovább amig leellenőrizték , hogy nem volte gyorshajtásom.Egyébként minden külföldi rendszámos autót.Probléma még a lakott terület.A lakott terület jezőtábla után sokszor alig van ház.Valahol messze a hegyoldalban 1-2.Már vagy10 15 perce megyek és már elfelejtettem,hogy lakott területen vagyok és akkor ott a végét jelző tábla.Lassan lehet haladni a kanyagós út és a teherautók miatt.A telepitett radarokat tábla jelzi.Bjelasnica kb 60 km-re van jahorinától.Tányéros liftből 2 szokott müködni a bébilift és az olimpiailift.Olimpialift az a szolovákiában rendseresitett régi katapultos.De a 3 db 6személyessel a terep 90% besielhető.Mi 25-én jöttünk haza. Ha Márciusban lesz jó hó akkor ismét megyünk.
bertazs
55 élménybeszámolót írt
55
11 éve tag
Bosznia
Jahorina
2017.01.30.
2017.01.26-29 között síeltünk Jahorinán. Az első nap délelőtti kis köd és hószállingózás után végig napsütéses időnk volt mínusz 4-5 fokkal, de kicsit vékony a hóréteg a pályákon, így délutánra a napos helyeken már ki-ki bukkant a föld vagy a fű és persze vannak kövek is meg jég is, de becsületükre legyen mondva, hogy reggelre tisztességesen megcsinálják a pályákat, így kora délutánig nagyon jókat lehetett síelni. A pályák közepesen hosszúak és főleg pirosak, de szélesek és nem túl veszélyesen meredekek, azonban itt ott jegesek vagy buckásak. Az Ogorjelica csúcsról az olimpiai pályán végig egy egész korrekt csúszást lehet tolni. Nekem ez volt a kedvencem. A pályák és a felvonók háromnegyede ment, hétköznap nem is volt sor, de hétvégén azért már sokan voltak és ez a pályák állapotán is meglátszott, de lehetett találni mindig olyan felvonót ahol nem volt sor. Egyébként pályán kívül is lehetett síelni, mert ott volt hó bőven és nem volt letúrva. Az árak korrektek a kaja ehető, viszont bárhol lehet dohányozni, ezért helyenként a szállodák bárjaiban és a hüttékben néhol vágni lehetett a füstöt. Az út sima volt csak a kevés autópálya miatt volt hosszabb kb. 8 óra alatt értünk oda 2 megállással és 7 és fél óra alatt vissza.Érdekesség, hogy a pénztárnál kapott sí térkép köszönő viszonyban sincs a pályán, a felvonóknál kitett térképpel, ugyanis mindkettőn más a pályák számozása és néhány a térképen feltűntett pálya nem is létezik, ill. a "c" jelü felvonó kb. 20 éve ment utoljára. A pályarendszer egyébként nem bonyolult, egy nap után kiismeri magát az ember, ill. a tetején szinte bárhol át lehet csúszkálni a pályák között. Nagyon sok volt a kezdő síelő, akik nem a tudásszintjüknek megfelelő sebességet választják, úgyhogy oda kell figyelni. Több ütközést is láttunk s a helyiek nagyon kevesen használnak bukósisakot. A másik furcsaság, hogy a sípályán is lehet szánkózni (vagy legalább is nincs táblákkal tiltva), ebből kifolyólag nem meglepő, hogy a piros pálya alján apjukkal szánkózó kisgyerekekbe botlik az ember. Ez már a Balkán, mentalitásban síkresszben és közlekedésben is.Összességében ár érték arányban nagyon korrekt volt. A szállás is rendben, az emberek kedvesek a táj gyönyörű, és érdekes, hogy a balkáni háború nyomai még milyen sok helyen megmaradtak, itt még kézzel fogható a történelem, Mi a 8 éves fiammal nagyon jól éreztük magunkat, nagyot síeltünk, de az tény hogy 3-4 napnál nem érdemes hosszabb időre menni.
20 élménybeszámoló van a fenti listában.
Kattints ide, ha mind a 54 beszámolót látni akarod.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE