Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

mawer
7 élménybeszámolót írt
7
8 éve tag
Szlovákia
Kokava
2022.12.30.
Rövid helyzetjelentés Kokaváról a 22/23 as szezonnyitást követően. Szerdán (2022.12.28) meglátogattam újra ezt a pályát. Tömeg nem volt, de azért dél körül már 5-6 perces sorok kialakultak annak ellenére, hogy az összes tányéros lift üzemelt teljes kapacitással hiba nélkül. Vakító napfelkelte és a pálya állapota szuper, le a kalappal az üzemeltetők előtt. Délutánra itt-ott előfordultak jégfoltok, de nem volt vészes és teljesen buckamentes maradt nap végéig. Ugyan nem hosszú a pálya, de széles és jó köröket lehetett menni. (Nekem nem egészen 4 óra alatt 44 kör jött össze fél óra szünettel.) Sok a magyar hang és a személyzet is tökéletesen beszél magyarul. A napijegy sem emelkedett sokat a tavalyi árhoz képest. (18EUR+2EUR a bérlet kaució) Viszont az idén is csak kp-vel lehet fizetni, ezért előtte váltani kell annak aki ide tervez jönni. Mivel a pályán kívül már szinte minden hó elolvadt (itt is sajnos), ez picit ront az össz-hatáson, de akinek a síelés az elsődleges szempont és főként közép haladó vagy kezdő síelő, annak ez optimális terep. Tőlem most is kap egy plusz pontot és ajánlom mindenkinek :)
Kokava-2022.12.28.jpg
gyulimuli2
15 élménybeszámolót írt
15
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2022.02.19.
Mai nap kis családdal meglátogattuk Kokavát. Eredetlleg látky royal volt a cél de meglátva a reggeli jeges állapotot úgy döntöttünk odébb megyünk kicsit. Jó döntésnek bizonyult.Nem volt sok ember max 3,4 ember ha már többen voltunk beindították mind az öt liftet így nagyon jó meneteket lehet menni A z öt húzós tárcsás felvonóból három az indulásnál elég jót húz de van kettő lassabb kényelmes tanuló azok nem rántanak. A pénztárnál és máshol sem kérnek covid igazolást viszont beszélnek magyarul. napijegy nagyon baráti igaz a pálya nem túl hosszú.Visegrádhoz lehet hasonlítani csak ez még lankásabb is.A pálya gondozását is hozzá tudom hasonlítani mert ezen a dombocskán látni hogy foglalkoznak vele.Zárás után rögtön elindult a ratrak és az esti sízésre rendbe tették a terepet.Elég sok magyar szót hallani sokan járnak ide. A büfébe a kiszolgálás barátságos pár fajta egyszerű kaja van és van gulyás leves is finom.A mai nap jól elfáradtunk mi még biztos visszajövünk.
mawer
7 élménybeszámolót írt
7
8 éve tag
Szlovákia
Kokava
2022.02.02.
Sziasztok, az idén 2x voltam Kokaván. Az első alkalommal hétköznap (pénteki napon) amikor szinte alig voltak. A gyakorló pálya liftjének beindításáért külön szólnom kellett a kezelőnek, mert olyan kevesen voltunk, hogy nem vett észre minket. Akkor az egyik nagypálya ment, a másikat épp ratrakolták.A lányomat tanítottam a gyakorló pályán. Neki lécet és bakancsot is béreltünk ami mindössze 12EUR volt. A felnőtt napijegy pedig 15EUR +2EUR bérlet kaució. (Teljesen baráti.) A fiam eközben tolta a nagy pályán a köröket egész délelőtt. Szuper volt. A második alkalom múlt szombat (2022.01.29) volt. Akkor egyedül mentem és a hét vége azért érződött. Mind a 2 nagypálya ment az összes lifttel és azért lent volt némi sorbanállás. Szerencsére 5-6 percnél tovább soha nem kellett várni így sem. A pálya 9-kor nyit és 16-kor zár. Én 10-től nyomtam 15:30-ig némi ebédszünettel 49 kört. A 2 pálya állapota még délután is teljesen jó volt. Sőt délután még volt kis hóesés is. A szombati ár ua. Első alkalommal rákérdeztek a bérlet vásárláskor az oltottságra, de csak szóbeli megnyugtatás is elég volt, konkrét covid pass-t nem kellett előkeresnem. Másodszor még ennyi sem volt. Ettől függetlenül ajánlatos az igazolást magunkkal vinni, sőt az indulás előtt célszerű az ehranica oldalon is beregisztrálni, mert Szlovákiába tartózkodni anélkül nem lehet. (De ez a regisztráció csak 2 perc és 6 hónapra meg van az engedély.) Hét végén a gyorsbüfék is üzemelnek, bár azokat nem látogattam egyszer sem. Hja és van a parkoló mellett egy síovi pálya kicsiknek (és nagyoknak) ahol az alapokat el lehet sajátítani a teljesen kezdőknek is. Az szinte sík, kis köteles húzólifttel. Szóval összességében javaslom a helyet mindenkinek, mert nagyon családias. Én készülök kimenni most szombaton is. :)
Csaba Pocsai
2 élménybeszámolót írt
2
8 éve tag
Szlovákia
Kokava
2020.01.30.
Január 23-án hétfőn ismét visszatértem Kokavára.
Ami nem tetszett: A felkészülés során semmi friss infót nem lehetett szerezni. A weblappal nem foglalkoznak, a telefonszámok megváltoztak, vagy nem veszik fel, e-mailre nem válaszolnak.

Tapasztalat: A két kék pálya felváltva üzemelt, úgy du. kettőtől csak a bal oldali nehezebb. Nagyon kevesen voltunk a pályán, 2-3 embernél többet csak ritkán kellett várni a felvonónál. Ilyen "szellős" pályán az oktatás sem zavarta a szórakozást. Mindenki kedves segítőkész.

Jelenlegi árak:
Felnőtt napi bérlet 14 EU
Deposit a kártyára 2 EU
Van diák, nyugdíjas kedvezmény, illetve 4 órás jegy.

Eszköz bérlés 1 napra:
léc, deszka 9 EU
bakancs, cipő 9 EU
Teljes sí ill snowboard szett: 13 EU
Van gyerek kedvezmény, több napra eltérőek az árak.

Az én kezdő tudásomnak tökéletes volt. Kezdőknek ajánlom a helyet. Haladóknak talán csak szezonnyitó átmozgatásra alkalmas, de én ezt nem tudhatom. 😃
dodi
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2017.12.31.
Szokásos egynapos Szlovákiai síelésünk úti célként Kokava Líniát választottuk a tegnapi napon egy rövid esti síelésre. Az út teljesen jól járható száraz, néhol nedves és a hegyekben is csak kevés hó az utakon. Már régen nem jártunk itt, de a közelsége miatt ezt választottuk. Mivel itt sem nagyon vannak új információk ezért röviden leírom a tapasztalataimat. Este fél hatra érkeztünk pont mikor az esti sízés kezdődött. Alig voltak de tíz perc elteltével sorra érkeztek az autók és a felső parkoló teljesen megtelt. Nem volt tömeg pont elfogadható volt a létszám mivel egy-két percnél nem kellett többet várakozni. Az esti síelés ára 9 euró, ami fél hattól, nyolcig tart. Az időjárás kegyes volt hozzánk -3 fok ideális hóviszonyok jól kezelt pálya. Sokkal rosszabbra számítottunk az elmúlt napok időjárása miatt, de pozitívan csalódtunk. Ezen a "Magyarok által kedvelt" pályán az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal kevesebb Magyar szót lehetett hallani, ez nem baj csak furcsa volt, hogy pár évvel ezelőtt szinte csak Magyarok voltak most pedig megfordult az arány. Aki olcsón, jót akar síelni és megelégszik a rövid lankás, nem túl fárasztó pályával jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek.
Apple csilla
3 élménybeszámolót írt
3
8 éve tag
Szlovákia
Kokava
2016.01.31.
2016.01.30.-án voltunk a pályán, ami már eléggé leharcolt volt.
Völgy 2-3 cm, "hegy": 5-10cm, foltos, kásás hó minőség, erősen zsugorodik a felülete.
Tanulásra, oktatásra még így is jó szolgálatot tesz!
A pálya kiszolgálók segítőkészek.
A "hütte" kaják nagyon finomak, gyors kiszolgálású és olcsó. Kiemelném a "halusky"-t sztrapacska, amit itt is zseniálisan készítenek.
A sípálya kitáblázását nem viszik túlzásba, ezért GPS koordinátát írjátok be.
A Kokava falutól még 11 km a hegyek-völgyek között, ahonnan egy hirtelen balra lekanyarodással Kokava-Linea táblánál található a pálya parkoló.
adalbert
37 élménybeszámolót írt
37
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2013.02.25.
A hétvégén két éjszakát töltöttünk el többed magunkkal az Ipoly turistaházban, s amennyit engedett az idő a Kokova Línia sípályán.
Bár ismert volt, hogy északon sok volt a csapadék, de mégis félelemmel vegyes lenyűgözően hatott ránk a métert meghaladó hó amit Rimakokovól a szállásig vezető út mellett láthattunk. A nagy hó az útkarbantartókon is kifogott, mert ilyen rosszul kezelt még sosem volt az út, amióta erre járunk ( igaz hó se volt még sohasem ennyire sok ). Bár este 11 órára érkeztünk , de Feri bá melegített nekünk vacsorát. Szombaton még csak felhős volt az idő mikor 9-kor síelni kezdtünk, de nem sokára el kezdett esni a hó, ami déltől már intenzív havazásba ment át. A pályák tökéletesen le voltak kezelve. Nekünk a személyzettel semmi problémánk nem akadt, mert mindenki segítőkész volt. S kedvesek voltak a lányok is mindegyik hüttében. Három kezdő sííelő is volt velünk ezért oktatóra is szükségünk volt. Mivel a régebbről ismert Zolik ezen a szombaton nem jöttek fel a hegyre, ezért új oktatóra volt szükségünk.A síkölcsönzőben érdeklődtünk, s mindjárt két személyt is ajánlottak Gabit és Zsuzsit. Nagyon aranyosak és türelmesek voltak , s egyszerre több tanulóval is foglalkoztak így megoszlott a fizetendő 10 euros óradíj. Délután 3 órára annyira elegünk lett a hóból, hogy abba hagytuk a síelést. Esti sízésre sem mentünk vissza, így nem tudok nyilatkozni, hogy kezelik vagy nem a pályát előtte. Annyi biztos, hogy tavaly ilyen gond fel sem merült, mert mindig kezelt pályán folyt az esti síelés. ( Egyébként, meg miért is lenne 1,5 óra szünet előtte??) Visszatérve az Ipolyba a vacsora előtt még szaunáztunk egy jót. Szombat este egy jó hangulatú táncos buli alakult ki a bárban, melynek a vége hajnali 2 után lett valamikor. Sajnos már az éjszaka el kezdett esni az eső, így a vasárnapi síelésünk elmaradt. Azért még visszamentünk a pályához, mert 3 euro/ db áron minden lécünket vaxoltattam a síkölcsönzőben. Déli órákban kellemes hangulatban, s valamivel jobb útviszonyok között indultuk hazafelé az előttünk álló 320 km megtételére.

Bár mi semmi kifogásolhatóval nem találkoztunk, azért csak megkérdeztem Auxt Ferit, hogy az "egyhozzászólásos" rsji kifogásához mit szól. Azt mondta, hogy a pályához nincs közük, de azt tudja, hogy az ott dolgozók nem a hegyen töltik az éjszakát, együtt mennek haza egy kis busszal, ezért igyekeznek annyira , mert ha bármelyik is szívességből tovább ott marad, azzal a többi hazautazását is késlelteti. Általában Rimaszombaton laknak. Az egy félórás út, s reggel 9-kor meg megint nyitás. Aki az utolsó pillanatokban akar még fogyasztani, az a jobb szélső hüttét keresse, mert az az Ipolyhoz tartozik, s az ott dolgozó csajok az Ipolyban laknak és dolgoznak egy hétig, s utána egy hétig pihennek. Az ő munkaidejük a következő: fél nyolckor már nyitnak a pincebárban, 9-től kint a pályán vannak, este 4-től meg kifulladásig megint a bárban. Túl nagy fizetésük nem lehet, mert itt a kínai modellt követik, azaz próbálják a lehető legalacsonyabban tartani az árakat.

Március 15-én fáklyás síelés lesz Kokován, aki tud jöjjön! Mi legközelebb a nyáron szeretnénk egy párnapos kirándulást tenni ide, mert akkor meg jókat lehet itt kirándulni a környező hegyekbe, megy a szauna, s valami kisebb úszómedence is van itt valahol a hó alatt.
Ritkán van ennyi hó itt. Ezt láttunk szombat reggel az Ipoly túristaház előtt.
DSC-3730.JPG
Gabi oktat
DSC-3887.JPG
DSC-3934.JPG
DSC-3741.JPG
adalbert
37 élménybeszámolót írt
37
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2011.01.28.
2011. január 15-16-án síeltünk itt egy kis csapattal. Nagyon keresni kellett , hogy olyan helyet találjunk, ahol a tavaszias melegben még síelésre alkalmas állapotban lévő pályák vannak. 315 km tettünk meg de nem bántuk meg. Említette már itt sok hozzászóló, hogy hétvégeként nagy a zsúfoltság, de ez alkalommal semmi ilyet nem tapasztaltunk. A pálya minden alkalmazottja kitűnően beszél magyarul ,ezért szinte otthon éreztük magunkat. A 9 éves fiam először húzott lécet a lábára,s egy helyi oktatóval egy órát ismerkedett a síeléssel a helyi kis oktatópályán. Az összes pálya nagyon enyhe ejtésű , nem túl hosszúak, egészében nagyon családias hangulatúak. Egy napos családi síelésre tökéletes. Annak ellenére, hogy az összes szlovák síterep 75 %-a zárva volt, itt csak egy jégfolt volt a pályán. A hó kicsit vizes volt, de az akkori időjáráshoz képest nagyon kellemesen csalódtunk, hogy milyen jó állapotban volt az egész síterep.Az árak mind a pályán, mind a büfében nagyon barátságosak. Este kipróbáltuk az esti síelést, amit nagyon élveztünk.Szállásunk az Ipoly turistaházban volt, fejenként 12 euroba került ellátás nélkül. Mindenképpen visszafogunk még ide térni egy hosszú hétvégére ezen a télen, de nem kizárt, hogy több napra is eljövünk majd nyáron is. Ha megunjuk az itteni síelést, akkor 20 km körzetben vannak még ilyen kisebb síterepek, melyek 20 perc autózással elérhetők, s ott is váltható 2,4 órás fél és egész napos jegyek.
IPEL - Ipoly turistaház
DSCF2709.JPG
DSCF2710.JPG
DSCF2711.JPG
DSCF2712.JPG
DSCF2713.JPG
DSCF2714.JPG
DSCF2717.JPG
DSCF2718.JPG
Távolban a havas Király hegy (Králova hora)
DSCF2720.JPG
DSCF2721.JPG
Mács Zoli oktat
DSCF2740.JPG
Az oktatópálya
Tavaszias időjárás ellenére csak egy kis jégfolt volt a pályán 2011.01.15
Önárnykép :)
Hóágyuk, amelyekre mindig lehet számítani
DSCF2724.JPG
Family panzió , amely igazi pálya szállás, Ipoly + 400 méter de az is szuper
iudex
3 élménybeszámolót írt
3
20 éve tag
Szlovákia
Kokava
2011.01.03.
Két év után újra voltam Kokaván síelni. A tapasztalataimat e sorokkal megosztom sporttársaimmal:
Kokava sícentrom az Ipoly forrásánál helyezkedik el kb. 800 m-es magasságban, viszonylag nem messze Losonctól ill. Zólyomtól. Tiszta időben szép panoráma tárul elénk az Alacsony-Tátrára. A sícentrumot tudtommal felvidéki magyar családi vállalkozás üzemelteti. A sípályák két külön helyen találhatók. Van egy hosszabb, kb. 400 m-es, melyet inkább haladóknak ajánlok, és vannak a Szamárhegyen levő rövidebb, kb. 200 m-es tanulópályák / 2 db./. Valamennyi pályához tányéros felvonó tartozik, összesen 5 db. A sípályák tövében büfék találhatók elfogadható árakkal: pl. 1 adag ketchupos hasábburgonya 1 Euró. Az egész napos felnőtt síbérlet ára az idei szezonban: 11 Euró, ugyanez gyereknek: 9.30 Euró.
A síterep előnye: viszonylagos közelsége a magyar határhoz, és minden alkalmazott beszél magyarul.
A síterep hátránya: rövid és sajnos szerintem már nem is bővíthető , valamint félteltségnél is zsúfolt pályái, ami a sízés élményét leronthatja.
Aki tőbb napra akar ideutazni, az válogathat a panziók között, melyek többnyire felvidéki magyarok tulajdonában vannak, így magyarul nem gond a kommunikáció.
A zsúfoltság és a kellemetlen sorbanállás elkerülése céljából inkább a kevésbé telített hétköznapokat ajánlom a sportolni vágyóknak ill. az esti, lámpafényes sízést.
Az idei szezonban újra kitelepült Budapestről a hórafting baráti árakkal.
Balesetmentes csúszást kívánok minden sporttársnak ! Üdvözlettel: iudex
Raszputyin60
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Szlovákia
Kokava
2010.12.05.
Sziasztok.
Megkezdtük az ide szezont mi is és Kokavára esett a választás. Szikrázó napsütés fogadott minket és minusz 3-4 fok. A parkoló kitakaritva a pálya nagyon jó állapotban igaz büfé csak 1 volt nyitva az is elég szegényes kinálattal (dehát a szezonkezdet már csak ilyen) A kasszánál ért a meglepetés gyerekek 3€ felnőttek 5€-ért sielhetnek a hétvégén. (Ha tudjuk kimegyünk szombaton is)
Ennek ellenére nagyonkevesen voltak. 2-3 felvonó ment az is hézagosan, sorban állni vagy nem kellett vagy csak 2-3 ember után ami szinte semmi. Ennél jobb időt és jobb pályát kivánni sem lehet, kellemesen el is fáradtunk délutánra annyit csúsztunk. Sajnálhatja aki kihagyta.
S3700170.JPG
Ákom bákom
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Szlovákia
Kokava
2010.03.08.
Sziasztok!

Szombaton voltunk csúszkálni Kokaván,
fergetegesen jól kezelt pálya fogadott bennünket.
Szikrzó napsütés reggel -5 fok,délutánra sem emelkedett-2 felé.
Pálya simára ratrakolva és délutára sem volt összetúrva.
Sorbanállás 0 köszönet az üzemeltetőknek ha 5-8 embernél több állt a sorba inditották a többi felvonót.
Nazgol
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Szlovákia
Kokava
2009.12.30.
Sziasztok!
Én most voltam Kokavan 3 napot és szerintem tényleg jó a pálya, igaz ami igaz a nap vége felé síelő sport társaim meg persze egyes hódeszkások kis buckákat hoztak létre, amik nekem, aki snowboardzozik elég zavaró, persze hát ez mindenhol benne van a pakliban, így béke van! :) Egyébként elég kevesen voltak a pályán azokban a napokban, amelyekben én ott tartózkodtam. Ma, 29-én az időjárás is nagyon jó volt, száz ágra sütött a nap. szóval így ennyi, megéri elmenni pár napra!

bye
IMG-2809.JPG
rtom
3 élménybeszámolót írt
3
15 éve tag
Szlovákia
Kokava
2009.02.09.
Vasárnap (8.-án) voltunk kint, a weboldalon írtakkal ellentétben csak 2 felvonó ment a kék pályákon ill. egy a Hájon. Sajnos a szombati eső elmosta a havat, teljesen kásássá vált, ezért 2 óra síelgetést és ebédet követően távoztunk is. Az ottaniak nagyon reménykedtek benne, hogy estére megérkezik a hóesés (a felhők kinézete alapján erre volt is esély), de száraz úton hagytuk el a terepet du. 3-kor...
solier
2 élménybeszámolót írt
2
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2009.01.28.
Itt az ideje, hogy valami jó hír is elhangozzék Szlovákiáról!
Vasárnap Kokaván sieltünk és a következők voltak a tapasztalataink:
- A piros pályán kezdtem a sielést- azt gondolván,hogy 1/2 9-kor indul a felvonó, lecsusztam a pénztárhoz, ahol kiderült, hogy csak kilenckor nyit. A felvonókezelőkön kívül csak én tartozkodtam a pályán,mégis elindították előbb, hogy ne kelljen ott várakozni és fagyoskodni. A pálya, -mint mindig-, olyan volt, mint a "billiárd asztal"- egy óra alatt remegőre sieltem a lábaimat.
Irány a kék pálya, hogy a gyerekek is érvényesüljenek. A pálya minősége tökéletes, a liftkezelők udvariasak, segítőkészek, a kisebbik fiamat egész nap segítették, úgyhogy így utólag is köszönet Nekik és le a kalappal!
És ami piedesztára emeli az üzemeltetőket, a barátom rosszuk esett és úgy eset,hogy fel sem kelt többet. Egyből segítettek, eltámogatták a barátomat a pihenő helyre, befáslizták, és belenyomtak vagy három "tátránszká csájt" fájdalomcsillapító és kedélyemelő céllal.
Kedves Kokavai üzemeltetők: Köszönjük!
Nem hiszem,hogy Kokaván aggódni kell a forgalom visszaesése miatt!

Ui:barátunk, részleges szalagszakadást szenvedett, tökig gipszben van. Innen is jobbulást kívánunk Neki!
Nazgol
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Szlovákia
Kokava
2008.12.29.
Sziasztok!
Kinn voltam pár napot Kokavan, csak jót tudok mondani! Az utolsó napomon ott 29-én már 4 pálya is üzemelt! Hétfő kedd és szerdai napokat ajánlom, ekkor vannak a legkevesebben ott legalábbis. Jó hó volt és több felvonó is üzemelt, a pálya dolgozói készséggel segítenek mindenkinek a felvonónál! Szerintem frankó hely és ajánlom mindenkinek, nap végére mint mindenhol azért ott is a pályák kezdtek romlani!

Nazgol
dodi01
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2008.01.20.
Szép és kellemes hely. Enni inni lehet a büfében, sültkolbászt, sültkrumplit, juh turós sztrapacskát, (55 sk) . üditő van sokféle, tea, forraltbor. Bankjegykiadó automata nincs, kártyával én úgy tudom nem lehet fizetni csak kp-vel. És szánkót úgytudom nem lehet bérelni. Az aktuális hóhelyzetről érdeklődj mert szerintem most sokat olvadt és eddig is csak műhó volt. telsz: 00 421 915853931 nyugodtan hivhatod beszélnek Magyarul tökéletesen. ja és térerő az van Orange sk.
Ti64
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Szlovákia
Kokava
2007.02.05.
Most jöttünk vissza Kokaváról,- egy két infot írok.
Tényleg nagyon családias a hangulat, szinte mintha itthon lennénk...Több a magyar mint a szlovák:-))
A pályák tényleg elég kezdőknek valók, kicsit lehetnének legalább hosszabbak...Na de ez ilyen adottságokkal bír. A piros már elég jó lenne de az is rövid.
Nem volt nagy szerencsénk, mert elmúlt csütörtökön hóvihar volt.(Kisebbik gyerekemet szó szerint felborította a szél a dombtetőn..:-))Megvettük a napijegyet, és negyed kettő körül leállították a felvonókat.Másnap meg áramszünet miatt nem mentek a felvonók.
Ami kellemesebb környezetben van nem messze tőle, az Latky. Nagyon ott sem hosszú a pálya, de szép környezetben van.(Fenyőerdő mellet..)15 km kb Kokavától, és a napijegy is olcsóbb.Tudom mindenkinek ajánlani.
Az esti síelés 8-ig van egyébként Kokaván.(péntek, szombat)
Én is úgy tudtam hogy kilencig, és szombaton csak lestem mikor 8-kor leállt minden..:((
Ami viszont nagyon nem tetszett, az a tömeg!!!
Szombat, vasárnap olyan mértékű tömeg van hogy gyakorletilag nem lehet síelni csak felvonóra várni.Ez Latky-ra is igaz.
Ha valaki hétvégi síelésre akar csak kiugrani, az kalkulálja ezt is bele!!!
Ja és még az sem igazán tetszett ahogy a síoktatás zajlik. Egyszerűen balesetveszélyes, és ráadásul a picit gyakorlottabbak síelését is zavarja!!
A síoktatók a "nebulókkal" a pálya legközepén állnak, jó esetben próbálnak haladni, és megtenni az első csúszásokat.
Persze mindenki tanul egyszer, és nem is ezzel van a gond.De miért nem lehet ott a 3-4 dombocskából egyet kijelölni a számukra, ahol minden veszély nélkül próbálkozhatnak....
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE